Hát megtörtént. Váltottam. Itt dolgozom a közelben, két utcányira. 5 percre itthontól. Soha nem gondoltam volna, hogy ez ekkora boldogság.
Nyolcra járok, fél nyolckor kelek. Ha piszmogok, háromnegyedkor indulok csak el, de a liftre várakozással együtt is 57-kor ott vagyok az irodámban. Hogy miért nem csináltam ezt meg korábban? Mert egy hülye barom állat vagyok.
Én marha, mindig a város tulsó végére jártam dolgozni. Na jó, 93-ban egy fél évet laktam majdnem ilyen közel a melóhelyemhez, de azóta el is felejtettem, milyen jó dolog is ez.
Ha valamit itthol felejtek? Nem probléma, negyed óra úlva már vissza is értem. Sőt, ebédidőben is simán hazajöhetnék kajálni, ha kedvem támad. Még az is lehet, hogy meg is teszem...
És milyen jó dolog az is, hogy a meló végeztével szintén hamar hazaérek.
Tökéletesen láthatatlan városlakó lettem. Nem hagyok nyomot, maximum a hóban. Nem kell miattam buszt indítani, nem veszek bérletet, nem tolongok a metrón. Csak átbattyogok. Évente mennyi széndioxidot is spórolok meg ezzel? Ki sem lehet számolni.
Azon gondolkodtam, hogy elköltözök. Ezt mos bizony átgondolom. Hadd tartson ez az áldott állapot még pár hónapig. Hadd élvezzem a hirtelen kapott szabadidőt! Ki lehet fejezni forintban egy órát, amit az ember így nyert? Ki lehet, de nincs értelme. Felbecsülhetetlen. Napi egy óra, az heti 5, havi 20. Havonta majdnem egy nap. Nekem 32 napos a hónapom, és minden hónapban van egy plusz szabadnapom. Azaz éves szinten 12 nap plusz szabi. Az majdnem két hét. Illetve szigorúan véve több is, mint két hét, hiszen két hét szabadsághoz 10 munkanapot kell kivenni.
Egyszóval: közeli helyeken dolgozni jó! Aki teheti, lépje meg, de nagyon gyorsan!