A macskákról

Jó lenne, ha bölcs lennék és az életről olyan örök érvényű igazságokat tudnék mondani, amik millióknak jelentenének megoldást régóta megoldatlan problémáikra.

De nem vagyok bölcs, így bölcsességeket nem fogok mondani.

A véleményemet viszont elmondom. Ezúttal a macskákról.

Ma olvastam - nem először életemben és gondolom, nem is utoljára -, hogy a macskáink kihasználnak minket és valójában ki nem állhatnak és utálnak. És hogy csak arra kellünk nekik, hogy legyen, aki eteti őket. És a szokásos baromságok...

Az az illető, aki a cikket összeállította, azaz mindenféle "angol tudós kísérleteire" alapozva magyarra fordított valami cikket az internetről, bele sem gondolt abba, hogy mennyire megsérti azokat az embereket, akik macskások. Köztük engem is.

Olyan dolog ez, mintha az ember szerelmes lenne egy csinos nőbe (nők meg egy jóképű pasiba) és valaki a képébe vágná, hogy egészen biztosan nem szeret és csak kihasznál és hülyének néz.

Ez sértő a csinos nőkre nézve és a jóképű pasikra nézve is, de leginkább arra nézve sértő, akinek a képébe vágják.

Volt sok csinos barátnőm és volt közöttük nem egy, aki nem szeretett és kihasznált. De ettől még nem minden csinos nő ilyen. Vannak nagyon rendes csinos nők, akik ugyanúgy szeretnek, mint a kevésbé csinosak. Az már csak rajtunk múlik, hogy elhisszük-e magunknak, hogy minket is szerethet egy csinos nő. Ha jobban belegondolunk, a dolog nem is a csinos nőről szól, hanem rólunk magunkról. Az önértékelésünkről és az önbizalmunkról.
Akárhogy is van és az életben akárhányszor is csapnak be minket, nem lehet úgy nekiindulni a következő kapcsolatnak, hogy biztosan kudarc lesz és nem szabad csak azért elkerülni a csinos nőket, mert az élet egyszer összehozott minket egy szemétládával. És ez igaz a jóképű pasikra is. Aki ezt teszi, maga nyomorítja meg magát egy életre.

Elkalandoztam. Szóval a macskák:

Nagyon sok macskát ismertem életemben és nagyon sok utálatos dög volt közöttük. Persze nagyon sok aranyos macskát is ismertem, de ezek közül egyik sem volt az enyém.

Most viszont van macskánk, mégpedig három. Íme a két fiúcska:

És íme a lányka (éppen az én kedvenc fotelomat birtokolja):

És közülük nem mindegyikre mondhatom rá azt, hogy az enyém. Sőt, Tibi nevű fiú macskánk kifejezetten a feleségem macskája, köztük van valami olyan kapcsolat, ami köztem és Tibi között soha nem lesz meg.

Abban viszont egészen biztos vagyok, hogy Kumpa, a lány cicánk az enyém. Ő az én macskám és közte és köztem pedig olyan kapcsolat van, ami nekem más macskával soha nem volt még és Kumpának sincs más emberrel. Az a szeretet, ami köztünk van egyedi és csak kettőnkre jellemző.

Azon alapul, hogy én tudomásul vettem, hogy Ő nem kutya és hogy vannak rigolyái. Ahogyan nekem is. De a kettőnk között lévő szeretet pont azért szenzációs, mert nem érti más, csak Ő és én.

És ez a szeretet akkor is igazi, ha vannak benne felhősebb napok, amikor vagy Ő, vagy én, vagy egyikőnk sem vágyik a másik nyaggatására. De ettől még igazi szeretet ez, amiben nem kételkedhet senki sem.
A macskák szabad lelkek. Ha egy macska hozzád kötődik, akkor azt szabad akaratából teszi. Nem azért, mert behódolt és nem azért, mert adsz neki enni. Pont a macskák azok, akik vígan elboldogulnának nélküled, nincs rád szükségük. Ha mégis veled vannak az csak azért van, mert szeretnek veled lenni. És mivel nem tudnak beszélni, nem tudják elmondani, miért szeretnek téged. Beszéd helyett viszont minden lehetséges módon tudatják ezt veled és ha te nem érted, az a te hibád.
A kutyák szeretete ettől nem kevesebb, csak más. A kutya szeretete sokkal inkább hasonlít a testvéri, gyermeki, szülői szeretetre. Ők akkor is szeretnek, ha nem érdemled meg. A testvér, a szülő, a gyermek már csak ilyen.
De egy macska szeretetéért meg kell dolgozni. A macskák szeretete inkább szerelem.
Ilyen egyszerű ez.