Válaszlevél a szegény anyukának, akinek most majd vasárnap is dolgozni kell a Tescoban

Kedves "leszarom" Olgika!

Három a magyar igazság:

1. Ha nem akarsz vasárnap dolgozni, akkor JAVASLOM menj át máshová, ahol nem kell vasárnap dolgozni! Senki nem mondta, hogy dolgozz Tescóban és senki nem kényszerít rá. Ja, hogy ez a szakmád? Te választottad. Nagyon jó OKJ-s képzések vannak, ahol továbbképezheted magadat akárminek. Ahelyett, hogy cimmogsz meg forrongsz, ülj be szépen az iskolapadba. Ahogy csinálták-csinálják ezt sokan mások is. Például én is. Csak TE TEHETSZ ARRÓL, hogy milyen az életed és csak te tehetsz ellene is!

2. Ha viszont boltos maradsz: csendben jegyzem meg, hogy azért van munkád, mert mi odamegyünk vásárolni. Ha nem megyünk vásárolni, mert mondjuk vágod a pofákat vasárnap a kasszában, akkor nem lesz munkád. Tudom, arról is mi tehetünk majd. Úgyhogy a legjobb értelemben vett ALÁZAT! Ugyanis mi vagyunk a munkaadóid. Ha nem ismernél meg, bemutatkozunk: mi vagyunk a vevők. Tudod, azok a furcsa lények, akik értékes kis papírdarabkákat meg fémérméket adnak neked, amiből aztán majd megkapod a hó végén a fizetésedet. Az a dolgod, hogy kiszolgálj minket. A hangsúly a "SZOLGÁL" igén van. Ha nem vagy alkalmas arra, hogy szolgálj (nem mindenki alkalmas ám erre és ezzel nincs semmi baj), akkor ugorj az első pontra!

3. Magyarországon demokrácia van (vagy olyasmi). Ez azt jelenti, hogy (többnyire) a TÖBBSÉG DÖNT. Olyan szinten elsőprő többségben utáltuk a vasárnapi zárvatartást, hogy még népszavazás sem kellett az eltörléséhez. Így megy ez. Ha nem tetszik a többség döntése, vannak megoldások. Például ugorj az első pontra! Vagy például el lehet menni más országokba is. Javaslom Észak-Koreát, ott nincs vasárnapi nyitvatartás a boltokban (meg hétköznapi sincs).

És egy a ráadás: nem kell ám írogatni a Zinternetre mindenféle baromságokat, mert az ember azt veszi észre, hogy kiderül, milyen ostoba. Lehet véleményed, de ahogy szokták mondani: a vélemény olyan, mint a segglyuk: mindenkinek van, de mégsem dörgöljük a másik orra alá. Ne csodálkozz, ha ezért az írásodért kapsz majd hideget-meleget...

Utóirat: azért írtam ilyen stílusban (amely tőlem egyébként idegen), hogy te is megértsd, kedves Olgika!

Előzmény:

http://meteon.org/2016/04/12/egy-tesco-ban-dolgozo-anya-nyilt-levele-azokhoz-akik-vasarnap-nem-tudnak-meglenni-plaza-nelkul/

30 év az harminc év

1986-ban ballagtunk el. Fel tudod fogni? 1986-ban. Még bőven dúlt a kommunizmus (vagy mi) az országban és egészen érdekes vonalak mentén rendeződött az emberek élete. Aki nem élt akkoriban, nem értheti. De mi értjük. Még a középiskolát is "A rencer" utolsó éveiben jártuk, de ott már azért enyhültek a dolgok. Viszont amikor az általánosból ballagtunk, az még kemény volt. Senki nem is sejtette, hogy vége lehet egyszer és hogy miként változik meg minden. És mi, akik éppen csak betöltöttük a 14-et (voltak olyanok is, akik még ezt sem), leginkább annyit tudtunk, hogy nem tudtunk semmit.

Én emlékszem, hogy halvány lila elképzelésem sem volt arról, mit akarok csinálni. Van az a Bruce Willis film, "A kölyök". Ebben beállít a 40 éves, befutott imázstanácsadó életébe gyermekkori énje és számon kéri rajta, hogy mi lett belőle. Hogy miért nem az lett belőle, ami 8 évesen lenni akart. Ha visszanézek és őszintén bevallom magamnak, akkor bizony az én 8 éves énem is nagyon leszúrna azért, ami lettem.

De így megy ez. Amikor kölkök vagyunk, nagyon nem azt képzeljük el magunknak, amivé aztán leszünk, de szerintem ezzel nincs is baj. Szombaton, amikor hallgattam a történeteiteket, hogy miként alakult az életetek, legfőképpen arra döbbentem rá, hogy legtöbb esetben nem gondoltam volna ott, 1986-ban, hogy ez lesz. A történetek nagy része meglepő és legtöbbünk élete - köztük az enyém is - egészen más irányba folyt, mint azt gondoltuk volna. De jól van ez így, mert mindenki a helyén van. Oda jutottunk, ahová valók vagyunk és ez a lényeg!

Ahogyan meséltétek az életeteket, az jutott eszembe, hogy szinte mindenkinek hozott tragédiákat, mindenkit próbált megtörni, de mindenki állta a sarat és legfőképpen annak örülök, hogy ha kisebb-nagyobb kitérőkkel is, de mindenkinek rendben van az élete.

A történetek ismerősek. Iskolák, szerelmek, betegségek, válások és újrakezdések. Mindenkinek megvolt szinte minden és a sokféle életútban egy a közös: mindenki kihozta az életéből a maximumot. Senki nem panaszkodott, és amikor pár percben kellett mesélni magunkról, a sztori vége mindig pozitív volt. Pedig biztosan vannak gondjaitok, küzdelmeitek ma is, ahogyan nekem is vannak. De mindent összevetve, a sztori - amit sokszor úgy is hívunk, hogy "az élet" - mindent összevetve szép. És ezt mindenki magának köszönheti, nem másnak.

Ahogy beszélgettünk, viccelődtünk nekem végig az járt a fejemben, hogy ebbe a közösségbe tartozom. Ez nem mindig esik le nálam, mert a sok költözködés miatt hajlamos vagyok magamra úgy tekinteni, mint valamiféle kívülállóra. Közben ez nem igaz. Igenis közétek tartozom. És ezt most egy életre a fejembe véstem. Amikor idegenekre nézek, az fog eszembe jutni, hogy az ügyes-bajos dolgaik ellenére ők is ugyanolyanok, mint én. Mert Ti is ugyanolyanok vagytok, mint én. Mindannyian a jóra vágyunk és a jóra törekszünk. Mindannyiunknak fontos valaki, illetve fontosak valakik és ezekből a szálakból áll össze az a hely, amit az otthonunknak érzünk. Legyen ez most a szűkebb hazánk, a város és a megye, vagy legyen a tágabb, az ország vagy Európa. Egy biztos: belőlünk épül fel. Belőlünk, akik ugyanúgy gondolkodunk a dolgokról, mert ugyanonnan jöttünk. Ugyanabba a körbe tartozunk. Egy iskolába jártunk.

Szombaton, hallgatva Titeket arra kellett rádöbbenjek, hogy otthonosan érzem magamat. Hogy amikor rátok nézek, az ismerős érzés nem az 1986-ban elballagott 14 éves kölköknek szól, hanem azoknak a jóravaló felnőtteknek, akik belőlük lettek.

Nem említek neveket, de név nélkül is örömmel állapítottam meg, hogy nem kallódott el senki. Még azokból is rendes, családszerető ember lett, akikről minden mást gondoltunk volna, csak ezt nem. Megkomolyodtatok - megkomolyodtunk - és szilárd építőkövei vagyunk a szűkebb és tágabb környezetünknek. Mindenki máshol és máshogy, de hozzátesz ahhoz, ami ma Magyarország és Európa. A hazánk.

Annak örülök a legjobban, hogy ez az ország ilyen emberekből áll, mint Ti vagytok. Amikor a mindennapok őrlőmalmában úgy érzem, hogy lemorzsolódik rólam a jóság és a szeretet, az fog eszembe jutni, hogy miattatok is tartanom kell magamat. Mert ha Ti ilyen jó emberek vagytok, akkor nekem is annak kell lennem, maradnom.

Örülök, hogy láttalak benneteket és aki meg nem jött el, az "bánhassa". Ilyen élményből kimaradni vétek, feltöltött nagyon hosszú időre.
Köszönöm!