Kamra

Akik jártak már nálunk azok tudják, hogy nem a bejárati ajtón keresztül járunk be a házba. A bejárati ajtó az utcára nyílik, használata kényelmetlen. Ehelyett a féltető felől, az udvarunkról szoktunk bejárni, itt esőben, napsütésben is védetten zárhat-nyithat az ember. Ez így kényelmes.

Így viszont az előszobánk bejárati ajtóig terjedő része holt terület volt mindig is. Persze megpróbáltuk kihasználni, sokáig a bringákat tároltuk itt, aztán szépen lassan elkezdte átvenni a kamra funkcióját. Főleg azért működött ez, mert amúgy is ez a ház leghidegebb pontja, az északi-északkeleti oldalon van.

Ha már a kamra jelleg kialakult, jött az ötlet, hogy miért is ne lehetne belőle egy igazi kamra?

Mi kell ehhez? Elsősorban egy térhatároló, hogy aki belép hozzánk, ne egyből a kuplerájjal találkozzon. Nameg polcok, amikre lehet pakolni.

A térhatárolóra első ötlet egy egyszerű függöny volt, de tudtam magamról, ha így megcsinálom, akkor így is fog maradni örökre. Így ezt hamar elvetettem és jött az ajtó és a fal ötlete. Ehhez mi kell? Egy ajtó, gipszkarton és tehetség...

Ajtót és gipszkartont lehet venni, tehetség meg van, túl sok is. Így nekiálltam.

Az első mozzanat, hogy szedjük le a lambériát, mert ahhoz nem lehet rögzíteni.

Nem egy nagy dolog lebontani a lambériát, annál nagyobb dolog eltüntetni az ezer likat, amivel a falhoz volt fogatva. Pár óra alatt azért készen lettünk vele. Ha már a falról leszedtem, gondoltam leszedem a plafonról is. Itt ért az első meglepetés, inkább mutatom képen:

Jól tetszik látni, hogy a lambériázás előtt nem vakolták be a parapetet alulról. Így a plafont is állhattam neki begipszkartonozni. Persze előtte beállítottuk az ajtótokot és a hozzá kapcsolódó szerkezeteket. Ezeket a plafonhoz és a padlóhoz kell csavarozni.

Utána jöhetett az ajtó mellett megmaradt kicsi falacska. Kicsi falacska maradt, mert direkt akkora ajtót választottam, amekkorán később egy esetleges hűtőgép (fagyasztó) is befér.

Aztán mehetett rá a gipszkarton, ehhez lehetett hozzákartonozni a plafont. 

A sarkokat speciális üvegszálas ragasztóval erősítettem meg, hogy a fuga ne hulljon ki később sem. Egész jól sikerült minden.

Mivel a fal eredetileg narancs volt, elég sokszor rá kellett menni a fehérrel, mire tényleg fehér lett. A Polifarbe egy jó festék, csak szólok...

Mivel a kamra teljes bepolcozásra kerül, előtte az ezentúl funkció nélküli ajtót rendbe kellett rakni. Belülről nem nagyon fog látszani, így olajfestéket kapott. Kívülről látszani fog, ezért levakartam az olajfestéket és lelazúroztam. Szép (rusztikus) lett, megérte szívni (a port) vele.

Az ajtó így kész lett, lehetett nekiállni a bepolcozásnak. Aranyáron persze lehetett volna venni kész polcrendszert, de valahogy nem volt kedvem eldobni 50-70 ezrest erre. Így az utca végén a tüzépen vettem 5x5-ös stafnikat, ezekből lettek a létra elemek. 

Persze ez sem ment porolás és zörgés nélkül. Külön köszönet a szuper szomszédaimnak, akik kibírták ezt a két hetet! Nem lehetett könnyű még úgy sem, hogy igyekeztem reggel és este nem zörögni, a zajos melókat betenni délelőtt 10 után és este 6 elé. Ezzel együtt szuper dolog, hogy senki nem jött át reklamálni. (Pesten az első napon lett volna vagy egy tucat látogatóm. Ez itt nem Pest...)

A polcokat az egyik szomszédomtól kapott 2 centi vastag pozdorjalemezből vágtam ki, ehhez vettem a Tescoban egy körfűrészt potom pénzért és meglepően jól teljesített. Egy ujjamat sem vágtam le. A polcvágások után mindent lelazúroztam ugyanolyan mahagónira, amilyenre lassan az összes fa elem van festve a házban. Szépek lettek, összeállítva így mutatnak:

A végső számvetés az, hogy ha elmentem volna inkább tanítani és a pénzből fogadok egy szakembert, akkor könnyebben meglett volna és még az is lehet, hogy szebb is lenne. 

Fontos megjegyeznem azt is, hogy bár egyes számban írom a blogot, de a munkában nagy része volt a feleségemnek, aki mindenben segített. Festett, csiszolt, főzött, kenegette a vállamat. Nélküle nem sikerült volna, jó csapat vagyunk együtt.

Sokat segített Józsi szomszédom is, aki ötleteket és szerszámokat is adott és sokszor segített helyreemelni ezt-azt. Szerencsém van, hogy szuper emberekkel vagyok körbevéve.

Szóval lehetett volna ezt másként, könnyebben is, de most valahogy úgy éreztem, hogy én szeretnék valamit csinálni a semmiből. Olyan ritkán adatik meg az embernek ez az élmény. Az alkotás élménye. Az elmúlt két hetünk tehát eléggé nagy munkával telt, meleg is volt, por is volt. De végeredményben nem bántam meg, hogy így döntöttem. Jó érzés ránézni és azt hiszem, ez a lényeg...