Hepaj

Azt hiszem, hogy még soha nem írtam le a véleményemet erről a témáról, úgyhogy most itt az ideje, hogy egy kicsit összefoglaljam, mi a bajom azokkal, akik nem foglalkoznak másokkal, hanem kedvükre hepajoznak.
Mi is a baj? Nos, ahol sok ember együtt él, ott óhatatlanul előfordul, hogy ezek az emberek zavarják egymást. Minél többen élnek együtt, annál valószínűbben. El is tudom fogadni ezt, de ha egyszer nem tudom majd elfogadni, akkor kiköltözök a pusztába.
Éppen ezért soha nem szóltam és soha nem is fogok szólni senkinek olyan dolgokért, amelyek az együttélés velejárói. Példákat is írhatnék, de nem akarom húzni ezzel az időt.
Amit viszont nem tudok elfogadni az az, ha valaki tudatosan csinál olyasmit, amivel a másikat zavarja és tudja jól, hogy mi a helyzet, csak letojja.
Ilyen dolog például a hangos zene hallgatás.
Én magam szeretem, helyesebben imádom a zenét. Folyamatosan szól is, de SOHA az életben nem fog az előfordulni, hogy az én zeném másokat zavarjon. Hogy én olyan hangerővel hallgassak zenét, amit másnak el kell viselnie, miközben nem kíváncsi rá.
A nyarat például végigdolgoztuk a ház körül és igen jól esett volna, ha a munka monotonitását, egyhangúságát valami muzsika eloszlatja. De tekintettel a szomszédaimra, eszembe sem jutott, hogy mondjuk kitegyek két hangfalat az udvarra és azokon keresztül bömböltessem a zenét.
Miért?
Mert egyszerűen bunkóság. Lehetne ezt részletezni, de a lényeg ennyi.
Azt gondolom, hogy a fejben lévő sötétség egyik legnyilvánvalóbb jele az, amikor valaki nincs tekintettel a másikra. Amikor nem tudja beleélni magát a másik helyzetébe és nem fogja fel, hogy amit csinál, az másoknak rossz.
Ennél már csak az a nagyobb bunkóság, ha valakinek még szólnak is és ennek ellenére csinálja azt, amit csinál.
Az intelligens ember is hibázik, de belátja a hibáit. Volt is rá példa - csak hogy a témánál maradjak -, hogy valakinek szóltam, elnézést kért és azóta nem csinálja azt, ami engem zavart. Mert intelligens és nem bunkó. Van úgy, hogy egyszerűen nem gondolnánk, hogy az a dolog a másikat zavarhatja. Ilyenkor van ez ember szája, amivel szólni tud. Így működik ez kulturált emberek között.
Nem akarok politizálni, de van néhány igazság abban a sok blablában, amit politikusaink összehordanak. Ilyen igazságnak és egyben egyik fő alapelvemnek tartom azt, hogy nem csinálnék semmi olyat másnak, amit nem szeretnék, hogy mások csináljanak velem, vagy okozzanak nekem. (Ezt például Orbán Viktor mondta az egyik beszédében és igaza van.)
Azaz például bármennyire is szeretem a zenét, mivel én magam sem szeretném, ha valaki bömböltetné és azt nekem naphosszat hallgatnom kellene, ezért én magam sem állok neki bömböltetni, hogy azt másoknak naphosszat hallgatni kelljen.
Aztán hiába is lenne jó vasárnap nekiállni valamit megcsinálni a ház körül - hétköznap és sokszor szombaton is dolgozom -, eszembe sem jutna, hogy vasárnap nekiálljak és fúrjak-faragjak a ház körül, zavarva ezzel mások pihenését. Inkább húzódik a munka fél évig, mivel én sem szeretném, ha a vasárnapomat valaki szétfaragná-fúrná. Nagyon extrém esetekben - halaszthatatlan munkáknál - minimum, hogy megkérdezem azok véleményét, akiket a dolog zavarhat és csak akkor kezdek neki, ha mindenki beleegyezik.
Egyébként ez az alapelv egy nagyon könnyen követhető alapelv, de persze nem elég önmagában. Hiszen könnyen előfordulhat olyasmi, hogy valami engem nem zavar, de a másikat meg igen. Ilyenkor ha az illető szól, akkor elnézést kérek és befejezem azt, ami őt zavarja. És legközelebb pedig nem fogom csinálni. Ezen kiegészítő mentén tovább haladva nem sértődök meg azon, ha szólnak nekem valamiért, hanem kifejezetten hálás vagyok érte.
Persze ez a két kis tételecske csak akkor működik, ha a környezetemben élők ugyanilyen, vagy hasonló alapelvek mentén élnek.
Ugyanis ha van csak egyetlen másként gondolkodó a szomszédodban, már megdől az egész rendszer. Ilyenkor ugyanis az van, hogy az ember szól, és nemhogy elnézést kérnek és változtatnak, hanem megsértődnek és minden marad csak azért is ugyanúgy. Sőt, rátesznek még egy lapáttal.
Aztán amikor valaki, aki nem hasonlít hozzám - azaz nem vállalja fel a véleményét nyíltan, hanem mondjuk sunyi -, és nem a rendbontónak szól hanem a rendőrségnek, azonnal én leszek a gyanúsított. Mármint abban, hogy biztosan én hívtam ki a rendőrséget.
Logikát persze nem kell elvárni ebben a szituációban, hiszen pont azért viselkedik így valaki, mert például logikusan sem képes gondolkodni.
A logikusan gondolkodónak egyértelmű, hogy aki szól, az nem fog rendőrt hívni és fordítva. Aki rendőrt hívott, az egészen biztosan nem hívta fel előzőleg magára a figyelmet azzal, hogy szólt. Hanem szépen sunyi módon kihívja a zsarukat és a függöny mögül nézi, amint intézkednek. Csak meg kell nézni, hol mozog a függöny...
Szóval a hepajozásnak többnyire az az oka, hogy aki csinálja az kisebb számban nem tudja, hogy azzal másokat zavar, nagyobb számban viszont tudja, csak nem foglalkozik vele.
A kedvencem az, amikor magyarázatot talál rá, jellemzően logikai hibákat elkövetve.
Az első ilyen magyarázat az, hogy "Más is csinálja." A dolog igaz, mert valóban más is csinálja. De ilyen alapon mások is gyilkolnak például, aztán mégsem lesz mindenkiből gyilkos, ugyebár.
Igaz, hogy kisebb gyilkossággal azért felér ám az is, amikor nem megöljük a másikat, csak elvesszük tőle az életét. Például amikor nem hagyjuk, hogy két idős ember nyugodtan éljen. Vagy amikor nem hagyjuk pihenni azt, aki minden nap hajnalban elmegy dolgozni és megkeresi azt a pénzt, amiből aztán a segélyeket is kifizetik. Nem egyszer pont annak, aki hepajozik, mivel más dolga nincs.
A másik kedvenc magyarázatom az hogy "Ennyit igazán ki lehet bírni". Amikor mondjuk fesztivál van a szomszéd utcában és az a duma, hogy ennyit igazán ki lehet bírni. Ilyenkor az illető nem veszi figyelembe, hogy az a pár nap, vagy az az egy hét NEKI annyi. Akik ott élnek, azoknak lehet, hogy a következő hétvégén megint csak "pár napot kell kibírni", aztán a következő hétvégén megint csak pár napot, és így megy ez egész évben. Budapesten például minden hétvégére jutott valami amitől nem lehetett pihenni és egy tíz emeletes társas házban "csak pár percig tart" alapon mindig fúr éppen valaki. Csak ki kell bírni.
Nálunk vidéken persze jobb a helyzet, de azért volt ám olyan hónap, amikor minden hétvégére esett valami fesztivál, amit "csak ki kellett bírni". Abban a hónapban hétköznap hullára melóztuk magunkat, aztán hétvégén sem tudtunk aludni. Szerintem van a pokolnak egy ilyen bugyra, ahol így kínozzák a bűnösöket és cak remélem, hogy azokkal van tele, akik így viselkedtek életükben...
Soha nem fogom megérteni és elfogadni azt, hogy egy zenés rendezvényen miért kell például olyan hangerő, hogy a 6, azaz hat kilométerrel arrébb lévő városban, zárt ablakok mellett se lehessen aludni. Hajnali négykor...
Soha nem fogom megérteni és elfogadni azt sem, hogy 22.30-kor miért nem lehet becsengetni, amikor hazaérkeztem és miért kell ehelyett bőgetni a motort vagy nyomni az autó dudáját...
Soha nem fogom megérteni azt sem, hogy miért kell kirakni az udvarra a hangfalakat és bömböltetni a zenét egész nap...
Azért nem értem ezeket, mert én magam soha nem csinálnék ilyet.
És hogy a viselkedésemmel és véleményemmel nem vagyok egyedül azt az is bizonyítja, hogy van például 400 méterre tőlünk egy jó kis hely, ahol a tulajdonos számos eseményt szervez, köztük zenés eseményeket is szép számmal és mégis tudja úgy intézni a dolgokat, hogy tudunk tőle aludni. Pedig nyomhatná ő is úgy, hogy rezeg belé az ablak, de nem teszi. Miért nem? Mert kulturált ember.

Összegezve tehát:
1. Nem csinálok másokkal olyasmit, amit nem szeretném, ha mások velem csinálnának;
2. Ha valami zavar, akkor kulturált hangnemben szólok;

3. Ha szólnak, valamiért, akkor meghallgatom és megpróbálunk kitalálni valami mindenkinek megfelelő megoldást.

És akkor nem lesz hepaj, helyette élhető, nyugodt élete lesz mindenkinek.
Ilyen egyszerű.