Tanulj!

Sok mindenért hálás vagyok a szüleimnek, de leginkább azért, hogy tinédzser éveim lázadó időszakában nem hagyták, hogy kiugorjak az iskolákból. Pedig többször akartam.
Abba akartam hagyni a gimnáziumot, abba akartam hagyni a főiskolát.
Amikor az ember gyerek - és egy 18 éves ember gyerek, még akkor is, ha már szavazhat és képes szülni vagy gyereket csinálni -, minden fontosabb annál, minthogy az iskolapadban üljön.
Az élet zajlik és én azt láttam, hogy barátaim hamar elvégeznek szakmunkásképzőket és elkezdenek dolgozni és pénzük van és autójuk van és csajoznak és elköltöznek otthonról.
Én meg ülök fel a rohadt vonatra és utazom a rohadt kollégiumba, hogy aztán hétközben - távol mindenkitől, aki szeret és akit szeretek - járjak a rohadt gimnáziumba és tanuljam a rohadt oroszt, németet, matekot, történelmet és irodalmat.

Utáltam. Abba akartam hagyni.
A szülőnek sok felelőssége van, de ezek közt az egyik legfontosabb az, hogy amíg a gyerek nem tud felelősen dönteni, döntsön helyette.
Az én szüleim megtették és jól tették.
Nem engedték, hogy abbahagyjam a gimnáziumot és nem engedték, hogy abbahagyjam a főiskolát sem.
És amikor benőtt a fejem lágya, úgy 22 évesen, én magamtól folytattam a tanulást, amit mostanra, 45 éves koromra sem hagytam még abba.
És ennek köszönhető, hogy jó életem van, jó munkám, ami fizet és amit szeretek. És ennek köszönhető, hogy ha baj lenne - azaz megszűnne a munkahelyem - akkor sem lennék nagy bajban.
Hogy miért?
Talán azért, mert olyan okos vagyok? Nem! Sosem tartottam magamat okosnak.
Talán azért, mert valamiben olyan tehetséges lennék? Nem! Soha nem tartottam magamat tehetségesnek, illetve amiben tehetséges vagyok, abból nem lehet megélni.
Akkor miért is nem kell félnem az élettől?
Hosszas gondolkodás után arra kellett rájöjjek, hogy azért, mert tanultam, sok papírom van és amit tanultam, abból nem csak papírt szereztem, hanem oda is figyeltem és értek is hozzá.

Tehát minek köszönhetem, hogy az életem jó és egy számomra kényelmes, otthonos hely a világ?
Ha lehántom a kérgeket és szorosan a tényeket veszem, akkor be kell lássam, hogy mindent annak köszönhetek, hogy tanultam.
Úgyhogy tanulj Te is!
Nem mindenkinek van olyan élethelyzete és szerencsés, hogy a szülei tudják támogatni ebben. És egyre ritkább is ez.
Akkor hogyan?
Állíts fel sorrendet és a tanulást tedd az elejére! Vagy majdnem az elejére.
Amikor például munkát választasz, ne az legyen az elsődleges szempont, hogy mennyit keresel, vagy hogy ezért mennyit kell dolgozni! Az legyen a szempont, hogy engednek-e tanulni!
A kevesebb pénz is több, ha közben tanulhatsz.
Ha nem tanulhatod azt, amit szeretnél, akkor tanulj olyasmit, ami felé vezet! Ami lépcső, dobbantó.
Ha nem éred el az álmaidat, akkor tegyél a lábad alá valamit és arról majd eléred. Azokról majd eléred.
Ne legyél lusta!
Igen, egyszerűbb hazamenni a melóból és ledögleni. Egyszerűbb a hobbiknak élni. Egyszerűbb elmenni a kocsmába, moziba, bulizni.
De ezek mind lehúznak. Mind akadályoznak abban, hogy tanulj.
Mind akadályoznak abban, hogy előrébb juss.
Mind akadályoznak abban, hogy jobb életed legyen.
Ha megérted azt, amit itt leírtam, akkor elég értelmes vagy ahhoz is, hogy tanulj.
Ha elkövettél hibákat és senki nem volt, hogy figyelmeztessen a tanulás fontosságára, akkor itt az alkalom, hogy javítsd a hibáidat.
Akárhány éves vagy.