Ha meg kellene válaszolnom ezt a kérdést, bajban lennék.
Mert az emberek elvárják, hogy egy ilyen kérdésre zsigerből rávágd, hogy igen!
De őszinte ez? Egyáltalán: lehet ilyet kérdezni?
Ez olyan, mintha azt kérdeznéd, hogy szeretem-e az embereket.
Vagy, hogy szeretem-e a kutyákat.
Minden ilyesmi kérdésre az az őszinte válaszom, hogy "többnyire".
Szeretem-e a kutyákat? Többnyire. Amikor egy kutyát látok, az első reakcióm egy kellemes érzés. De ettől még nem jelenteném ki, hogy minden kutyát szeretek. Mert vannak neveletlen, egész éjszaka ugató, agresszív kutyák. Ezeket nem szeretem.
Amikor azt kérdezed, hogy szeretem-e az embereket, arra is ez a válaszom: többnyire. Mert szerintem az emberek alapvetően jók. De hogy minden embert szeretek-e, arra már még kevésbé tudok őszintén igennel felelni. Mert vannak önző, idegesítő emberek. Akiket kerülök, ha tehetem. És semmiképpen nem szeretem őket.
És hogy szeretem-e a gyerekeket?
Erre a kérdésre meg nem szívesen felelek.
Miért nem?
Mert ha azt mondom, hogy "nem", akkor nagy szemekkel fogsz rám nézni és elkönyvelsz valami furcsa szerzetnek. Mert "a gyerekeket mindenki szereti".
Legalábbis ezt mondják. Zsigerből.
Közben pedig nem igaz.
Az többnyire igaz, hogy a saját gyerekeit mindenki szereti. Persze tudnék ellenpéldákat mondani és az illető meg is sértődne rajta. Mert meg van győződve róla, hogy ő bizony szereti a gyerekeit.
Közben meg nem úgy viselkedik, mint ha szeretné a gyerekeit.
Helyesbítek: nem úgy viselkedik, ahogyan szerintem az szokott, aki szereti a gyerekeit.
Persze könnyen lehet, hogy az én elképzeléseim hibásak. Vagy az én elvárásaim.
Elég határozott példa van előttem arról, hogyan viselkedik az, aki szereti a gyerekeit.
És nagyon sok ember a környezetemben bele is illik ebbe a sablonba. Sok meg nem.
Ha tehát azt mondanám, hogy szeretem a gyerekeket, azzal hazudnék, mert nem minden gyerek szerethető. Vannak nagyon neveletlen, buta, rosszindulatú kölkök.
Persze az ember eleinte megijed az érzéstől, ami elfogja ezen kölkök láttán, mert "a gyerekeket szeretni kell". Hiszen "a gyerekeket mindenki szereti".
Aki meg nem, az nem normális. Annál valami hiba van.
Szóval, ha azt kérdezed, hogy szeretem-e a gyerekeket, a legőszintébb válaszom megint csak az, hogy többnyire.
Amikor gyerekeket látok, jó érzés fog el.
Azt gondolom, hogy a gyerekek többsége jóindulatú, tiszta lélek.
Csak vagy nem foglalkoznak velük, vagy rossz példát látnak.
És a lelkük elkoszolódik.
Mert van olyan szülő is, akinek egyszerűen nincs meg az érzéke a gyerekekhez. Aztán mégis van neki. Nem is egy...
És a koszos lelkével koszolja össze a gyerekei lelkét is mindaddig, amíg belőlük is koszos lelkű szülő nem lesz. Aki aztán koszolja tovább az ő gyerekeinek a lelkét. És így tovább.
De be lehet-e avatkozni?
Vannak, akik elég erősek ehhez.
Akik idegen szülők összekoszolt lelkű gyerekeit is képesek szeretni és megtisztítani.
Na, ők szeretik a gyerekeket.
De hol vagyok én ehhez?
Nagyképű lennék tehát, ha azt mondanám, hogy szeretem "a gyerekeket".
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése