A harag visszaüt

A harag visszaüt.
Ha az ember - már ha nevezhetem magamat még embernek - haraggal fordul a világ felé, a harag saját magára száll vissza. A nap minden percében, a legváltozatosabb helyeken. Íme egy példa:
Volt nekem ez az ügyem a kutyás hölggyel. Aki a kutyáját szájkosár nélkül sétáltatja. Nos, lehiggadva és röviden összefoglalva a történet annyi, hogy pont erre a kedves hölgyre - aki egyébként éppen Anyukámmal egykorú - vetítettem ki a lakótelepi kutyatartókkal szemben érzett elkeseredésemet. Ő kapta, amit másnak szántam. Nem szép dolog.
Mentségemre szolgáljon, hogy nem voltam magamnál. A félelem és az ijedelem beszélt belőlem és az események már követték egymást. Mert ugye mentem a biciklivel, utánam szaladt a kutya, megijedtem - mert harapott már vádlin így kutya korábban -, kicsit erősebben reagáltam, a reakcióm ellenreakciót szült a hölgy részéről, a történetbe bekapcsolódott egy harmadik személy - egy másik kutyatartó, aki ráadásul nem is látta és nem is hallotta a történet elejét -, és végül az volt, hogy már mentem is be a rendőrségre feljelenteni.
De kit? A Margó nénit az 5 kilós kutyájával? Aki egyébként még kedves és aranyos is?
Na, azt hiszem addig azért nincs baj, amíg az ember tud venni egy nagy levegőt és rá tud nézni a helyzetre egy másik szemszögből.
Szerencsés vagyok, mert a másik szemszöget adja maga az élettér, nevezetesen a tizedik emelet, ahol lakom. Innen, az ablakból nézve az ember másként lát mindent. Innen nézve jól látszik, hogy ez a néni és ez a kutya bizony nem bánt senkit.
Na, akkor meg ki a barom a történetben?
Hát én...
Szép dolog, hogy mint egy idegbeteg állat, hagytam magamat elragadni az események által. Magam sodortam magamat bele ebbe a baromságba, amit ráadásul nem is élvezek. Sőt, szinte megbetegít.
Szóval a harag visszaüt. A konkrét esetet nézve: amióta volt ez az összetűzésem, azóta minden egyes hazajövetelkor és elmenetelkor azt vártam, hogy találkozom-e ezzel a nénivel és megint el lesz-e engedve a kutya. Már előre anyáztam magamban. Én barom...
Miközben mis is a helyzet? A helyzet az, hogy igazából nincs miért haragudni. A kutya ugyanis tényleg nem bánt senkit. A néni pedig ezért engedi el, nyugodtan. Na jó, a biciklisekre ideges egy kicsit, de melyik kutya nem az?
Szóval akkor ki hibázott?
Én...
Kinek kell a hibát javítani?
Nekem...
A minap éppen hazafelé jöttem és láttam a nénit itt a parkban. Megint vele volt a kutya, megint póráz nélkül. Békésen sétáltak, senkit nem zavartak. És hirtelen, mintha megvilágosodtam volna: mekkora ökör vagyok én...
És mivel a saját hibámat magamnak kell javítani, feléjük fordítottam az utamat. Az alábbi rövid párbeszéd zajlott le köztünk:
- Csókolom!
-Jó estét!
- Nem szeretném zavarni, teszik tudni, én vagyok az, akivel volt ez a vitája a kutya sétáltatásával kapcsolatban...
- Igen?
- Csak annyit szeretnék mondani, hogy sajnálom...
- ???
- Megijedtem és hirtelen olyasmiket találtam mondani, amit nem akartam. Ne tessék haragudni!
- Nem haragszom, igaza volt, a kutya nem volt megkötve. Megértem, hogy meg tetszett ijedni. Sajnos a Zsuzsi allergiás a biciklisekre...
- Igen, próbáltam kikerülni nagy ívben és azt hittem, sikerült. Azért ijedtem meg, mert amikor hátranéztem, mégis ott volt.
- Én is megijedtem...
- ...
- ...
- Szóval ne tessék haragudni és tessék nyugodtan sétáltatni a kutyát. Csak azért jöttem most ide magához, mert szeretném, ha nem maradna magában semmi rossz érzés...
- Adhatok egy puszit?
- Igen...
- Cupp... Tudja van nekem kettő ekkora fiam. Meséltem is nekik, mi történt. Kérdeztem, hogy lehet-e baj ebből... Hogy feljelentett a rendőrségen...
- Nem lesz, befejeztem a hülyeségemet, nem lesz belőle semmi. Sajnálom... Nem maga tehet róla, hogy ilyen hülyén van megoldva itt a dolog és hogy ennyire össze vagyunk zsúfolva. Persze nem mondom, hogy örülök neki, hogy minden reggel 6-kor felugat minket egy kutya, de az nem a magáé. Majd a gazdájával megbeszélem...
- Igen, a Zsuzsit alig tudom felkelteni 8-9 körül. Mi ennél előbb sosem jövünk le.
- Tudom, láttam.
- Ha látom, hogy jön egy biciklis, mindig megfogom a kutyát, de nem mindig sikerül időben. Ilyenkor odaszalad és ugat, de nem bánt senkit.
- Tudom, közben átgondoltam. Teljesen érthető. Tényleg csak megijedtem. Pedig ismerem a kutyákat, a szüleimnek is van vidéken. Az más... Akkor nincs harag?
- Nincs.
- Akkor jó. Csókolom!
Röviden ennyi.
Azóta más lett a park. Amikor jövök haza, vagy megyek el, nem azt vizslatom, hogy itt van-e a néni és a kutyája. Nem anyázok előre, nem húzom magamat agyilag. Sokkal jobb így.
Igazából csak önzésből kértem bocsánatot. Én ugyanis nem tudok haragban élni.
A harag visszaüt.