2012. július 4., szerda

Nekem ne ugass!

Tényleg furcsa egy világban élünk. Vagy csak a nagyváros teszi az embereket ilyenné?
Mindegy is, legalábbis az eredmény szempontjából.
Az eredmény pedig az, hogy Budapest lakhatatlan. Élhetetlen.
Azt hiszem, nem vagyok újkeletű városlakó. Budapesten 1990. óta lakom, belaktam az egész várost. Laktam külső kerületekben, laktam a belvárosban. Laktam téglában, bérházban, panelban, földszinten, tetőtérben, tizediken.
Mindnek voltak előnyei, de alapvetően mindet utáltam.
Biztosan bennem van a hiba.
Ahol most lakunk, ott éppen egy tucat évet húztunk már le. Gombócból is sok.
Amikor ide költöztünk 2000-ben, a ház előtt egy aszfaltos focipálya volt, egy részén pinpong asztal, másik részén nem eus játszótér.
Szerettük. A focipályán a kölkök rúgták egész nap a labdát, ami persze szép dolog. Ha nem azt kellett volna hallgatni az embernek - a labda puffogásán kívül - hogyan üvöltöznek egymással. Változatos magyar nyelvünket már egészen fiatal korban magas szinten műveli az ifjúság. Öröm hallgatni.
A pingpong asztalon labda akkor pattant, amikor egyetlen alkalommal a feleségemmel lementünk. Ez még a naív korszakunk kezdetén volt, amikor azt hittük, a pinyóasztal pinyózásra van. De nem. Mivel az emeletesek között az uralkodó szélirányban szépen fel tud gyorsulni a szél, pingpongozni esélytelen. Mindenki egyszer próbálja meg. Azután pedig a pingpong asztal arra szolgál, hogy azon éjszakánként jobb esetben helyihülyék üldögéljenek, rosszabb esetben hajléktalanok aludjanak alatta és/vagy rajta. Vagy narkósok. Volt itt minden. Persze az embert nem zavarná a helyihülyék gyülekezete, valahol kell üldögélni. De az üldögélés Budapesten (is) annyit tesz, hogy sörözgetünk közben és egy idő után dőlnek az üvegek és/vagy baszkodjuk a földhöz azokat. A hajléktalanokkal sincs semmi baj, azzal van baj, ha összecsinálják a környéket. Márpedig összecsinálják, az tuti. A narkósokról meg ne is beszéljünk...
Szóval a pingpong asztal nagyon jó dolog. Mindenkinek javaslom, hogy tegyen ki egyet a háza elé...

Persze kell játszótér is, hiszen a gyerekeknek valahol el kell tölteni az időt. Az persze más téma, hogy az aszfalt nyáron olyan meleg, hogy épeszű szülő ide nem viszi a gyerekét. Csak este. Így aztán nyolctól éjfélig rohangálnak a kiskölkök. Lehet, rosszul emlékszem, de nálunk nyolckor takarodó volt gyerekkoromban. Mindegy, Budapesten más az életritmus.
Amikor éjjel elcsitultak a csemeték, jöttek a kis-középkamaszok. Valahogy a láncos hintát mindenképpen át kell pördíteni, vagy neki kell csapkodni a tartóvasnak. Élvezet hallgatni éjjel kettőkor...

Így talán érthető, hogy miért örültünk, amikor az aszfaltot feltörték, a nem eus játszóteret megszüntették és helyére park került.
Csak az a szép zöld gyep, az fog hiányozni. A gyep...
Na, itt nincs Poldi bácsi, aki összeszedné a szemetet és ha lenne is, nem bottal, hanem lapáttal kellene járnia.
Ugyanis Budapesten az alap, hogy a parkot azonnal teleszaratják a kutyások. Mi, a lakók pedig mint az ipari robotok, vonal mentén közlekedünk. Mindenki megtanulja ugyanis hamar, mekkora felelőtlenség is átvágni a "füvön", a kis kerülővel elhelyezett járda helyett. Mire kivakarod a cipőd recéi körül a kutyaszart, majd megtanulod. És megfogadod, hogy soha többet...
A kutyák ezen mellékterméke ellen lehet tehát védekezni és csak mellesleg jegyzem meg, hogy egy park, amiben egyébként minden bejáratnál ki van téve a "Kutyát a parkba vinni tilos" tábla, nem azért készül, hogy oda a helyi lakosok lemenjenek és ott jól érezzék magukat?
Nos, egy jobb világban de. Itt meg? Kutyaszarató hely. Ez van.

Nade a hosszas bevezető után térjünk rá a lényegre. A lényeg és egyben a bejegyzésem mondandója is az, hogy napok óta reggel ötkor ébredünk, mert van pár barom, aki a kutyáját sétáltatja és ugattatja.
Igen, tudom: "Mit csináljon szegény kutya, beszélni nem tud?".
Ez a fasiszta duma, amit a kutyások nyomnak, amikor az ember szóvá teszi nekik.
A kutyás ugyanis azt feltételezi rólad, hogy ha neked nincs kutyád, akkor te a kutyákról semmit nem tudsz, azokhoz nem értesz. Egyben magáról meg azt feltételezi, hogy mivel van kutyája, egyből ért is hozzá.
Mindkét gondolatmenet hibás.
Az elsőről annyit, hogy épeszű embernek azért nincs kutyája PANELBEN, mert a kutya NEM VALÓ panelbe. Aki ért a kutyákhoz, az tudja ezt. Persze van a rossz duma, hogy kistestű kutyát lehet panelben is tartani, de NEM. A kistestű kutya is ugat, a kistestű kutya is tojik és a kistestű kutya is nekiugrik a gyerekednek, ha fenyegetve érzi magát. A kistestű kutya is tud olyan traumát okozni a gyerekednek, hogy egy életre félni fog a kutyáktól. És természetesen pont a kistestű kutyák azok, amelyeket a gazdáik szájkosár és póráz nélkül, szabadon kóborolni hagynak, mert "Nem bánt...". Pedig de. Akit harapott már vádlin bichon bolonese, vagy csivava, az tudja, miről beszélek. Ez a kérdéskör is messze vezet, úgyhogy hagyjuk.
Maradjunk az ugatásnál. Szóval a kutya ugat, ez tény. Nade kérem a kutyát lehet nevelni. Ahány kutyám volt, mindnek nagyjából kettő perc volt megtanítani azt, hogy ha azt mondom, hogy csend legyen, akkor csend legyen. Nem bonyolult ám...
Úgyhogy csak egy feltételezés marad: a kedves gazda direkt csinálja. Élvezi, hogy a mocskos dög minden hajnalban felugat 4000 embert.
Egyébként ez is szomorú tény, de a legszomorúbb, hogy a 4000 ember között NINCS - rajtam kívül - egy sem, aki esetleg ezt szóvá tenné. A sok zombi csak viseli, ahogy 2-3 barom tönkreteszi az életét.
Ez ám a szomorú. Hogy itt tart a pesti ember ingerküszöbe. Hogy már megs em hallja, vagy annyira bele van fásulva, hogy ha hallja is, fel sem fogja.
Persze lehet ez ellen harcolni és mászkálhat az ember hajnalonként a ház elé és beszélgethet kutyásokkal - akik egyébként nagyon segítőkészek, és SOHA nem az ő kutyájuk ugat, hanem másé - és másnap reggel ugyanúgy ugattatják a kutyát. Szarnak a fejedre, sőt még röhögnek is magukban, hogy a hülyegyerek nem tud aludni. Biztosan nem fáradt...
Kultúr ember tudja kezelni az indulatait, így én nem dobálok az ablakon ki semmit, nem lövöldözök légpuskával, nem teszek ki csirkebelsőséget parkányméregbe áztatva vagy zsilettpengével megspékelve.
De megértem azokat, akik eljutnak erre a szintre.
Én azért nem, mert továbbra is meg vagyok róla győződve, hogy nem a kutya a hibás. A kutya az egy szeretni való, jól nevelhető, ragaszkodó állat. Csak a gazdájától függ, hogyan viselkedik.
A kutya ugat, ha engedik és a kutyszart sem fogja maga után összeszedni.
Ezek tények.

Persze a lényeges kérdés az, hogy mi a megoldás. És ha ezt az ember felteszi magának és sokat gondolkodik rajta, akkor előbb-utóbb kitalál valamit.

Az emberek meg fognak változni? Nem.
A kutyák maguktól abba fogják hagyni az ugatást? Nem.
Jó kormányunk és önkormányzatunk tesz valamit az élhetőbb életért? Nem.

Akkor? Hogyan lehet magunkat kivonni az események hatásköréből?

Nagyon egyszerű a válasz: el innen.
Aki nem képes nagyvárosban élni, az ne éljen nagyvárosban. Nem Budapest tehet róla. Budapest az Budapest és az is marad.

Minekünk nincs itt a helyünk.
Logikus.

Úgyhogy megyünk is, hamarosan.
Nekem a pesti idegbeteg kutyák nem ugatnak többet, helyettük ugassanak majd a vidékiek...

1 megjegyzés:

  1. AAJJJJJAA én tennék egy sört az embernek.....néhányszor aztán mikor rá szokik neki a patkánymérget!!!!
    NA jó ne dögöljön meg rögtön előbb kicsi ricinus olaj aztán kicsit több....a jelenség valszeg az lenne, hogy nagyon sietősen húznának a kutyával haza:)))))
    üdv: Dr Genya

    VálaszTörlés