Idegbetegség

Észrevettem magamon az első jeleket. Az első jó jeleket. A kis dolgoknak is tudok örülni, így a mai reggelen történteknek kifejezetten.

Az történt, hogy kis feleségemmel mint mostanában minden reggel, ma is jöttünk dolgozni. És ma is megálltam, hogy kitegyem. Erre egy benzinkút parkolóját szoktuk használni. Megállok, kiszáll, kényelmesen felöltözik, magához veszi a cuccait és elköszön. Nem kell kapkodni. Nyugis a dolog.

Ma reggel ugyanerre készültünk. Ahogy megállok, hogy a merőleges parkolóba betolassak és kiteszem az indexet, hogy ezt a szándékomat jelezzem, érkezik nagy sebességgel egy úriember és beáll, bevágódik a helyemre.

Mire vagyok büszke? Először arra, hogy ez semmit nem mozdított meg bennem. Nem húztam fel magamat még belül sem és egy szót nem szóltam. Tök nyugodtan szemléltem az esetet, mintha nem is velem történt volna.

Megváltoztam? Lenyugodtam?

Nem hinném és biztosan lesznek még visszaesések, de minden esetre azt biztató jelnek tartom, hogy nem húztam fel magamat. Magam sem ismerek magamra, hiszen ilyen esetekben minimum anyáztam volna, rosszabb pillanataimban pedig ki is ugrok a kocsiból és elküldöm az anyjába a manuskámat.

Most nem. Kicsit előrébb álltam és éppen arra készültem, hogy kiteszem az indexet és megállok az út szélén, amikor érdekes dolog történt. Az úriember kitolatott a helyről és beállt hárommal arrébb.

Nem hittem a szememnek. Észrevette, hogy mekkora taplóság lenne, ha ezt megcsinálná velem és korrigált.

Lehet, hogy elsőre nem is vette észre, hogy én is oda akarok beállni, csak utólag.

Minden esetre javított a hibáján és így be tudtam tolatni a helyre.

Amikor kiszállt a muki a kocsiból, ott ment el mellettünk és még intett is, hogy "Bocs!".

Én meg leengedtem az ablakot és hangos "Köszönöm szépen!" kíséretében rámosolyogtam.

Jó érzés volt.

A tanulság?

Az van:

Nem érdemes mások hülyesége miatt magadat idegesíteni. Főleg azért nem, mert lehet, hogy nem is hülyék, csak fáradtak, gondterheltek, idegesek.

Én is voltam ilyen és remélem a mai reggeli reakcióim azt mutatják, hogy lassan, de elindultam egy másik irányba.

Abba az irányba, amerre régóta szerettem volna. Ahová eddig is tudtam az utat elméletben, csak gyakorlatban nem sikerült soha rálépni.

És hogy ebben mennyi szerepe van annak, hogy nem lakom már Budapesten és hogy letettem TELJESEN a kólát... Nos, ezt ítéld meg te, aki olvasod az írásomat!

Tötymörgők és száguldozók

Én magam a 2/A-n járok, minden munkanapon reggel és délután. Tapasztalatom az, hogy ebben az országban háromféle autóvezető létezik.

Az egyik, aki a megengedett 90 helyett 80, vagy inkább 70 kilométer/órával közlekedik (vadiúj kocsival, mert az kell ehhez a sebességhez). Teszi ezt tökéletes útviszonyok mellett is. Persze teljesen jogos az az észrevétel is, hogy a 90 az megengedett maximális sebesség, ennyivel nem kell menni, csak szabad. De az ilyen, elkerülő jellegű utakat csak azért építik meg - nem kevés pénzért -, hogy aki haladni akar, annak ne kelljen a lakott területeken átszivárogni (és nem mellesleg a lakott területek levegőjét szennyezni). Így aztán az ember azt gondolná, hogy ha az út- és látásviszonyok megengedik, akkor a 2/A-n 90-nel közlekedni teljesen biztonságos és sokkal veszélyesebb az, amikor pár mazsola az egyébként is jellemzően türelmetlen autóstársakat feltartja. Mert ezek a tötymörgők természetesen nem mennek a régi 2-es úton, ahol a táv rövidebb és az ő sebességükkel még a menetidő sem lenne hosszabb ott sem, nameg nem tartanának fel senkit. Ehelyett a 2/A-n jönnek és - nem túlzok - 4-5 kilométeres sorokat gyűjtenek maguk mögé. Egyébként direkt használom a 2/A megjelölést az M2 helyett, hiszen számomra az NEM autóút - és főként nem autópálya - ahol nagyrészt 2 sáv van és a sebességkorlátozás végig 90. Két szakaszon szabad 110-zel menni, de ott meg nem lehet. Persze a statisztikában jobban mutat, ha közlekedési szakemberek elkönyvelik ezt az utat autóútnak, de mondjuk ki: nem az. Semmilyen tekintetben. De térjünk vissza az ott közlekedőkre.

A másik típus, aki a tötymörgést, de még a megengedett maximális sebességgel haladókat sem tudja elviselni és előzi a 4-5 kilométeres sort 150-nel, akár ködben is. Nem érdekli egyébként, hogy a 2/A út olyan rövid, hogy ha a megengedett 90 helyett 70-nel mész, akkor a menetidőd a legvégétől a legelejéig közlekedve is maximum 3-5 perccel lesz több. Nyomják neki és mi - a harmadik típus - figyelünk oda mindkét baromállat-fajtára.

Az sem jobb, akinek a tötymörgése miatt ez a helyzet kialakul, de az ő - teszetosza - viselkedése még igazolhatóbb. Hiszen ha valaki nem érzi biztonságosnak a tudását, inkább menjen lassabban. Persze jogos a kérdés, hogy ha valaki fél vezetni, az miért nem megy vonattal, vagy busszal, de nem török pálcát felettük. Ezer oka lehet annak, ha valaki éppen előtted balfékeskedik és normális gondolkodású ember ezen nem is idegesíti fel magát nagyon.

De nekünk - a normálisaknak - kell figyelni a rosszabbik baromállat-fajtára is, akik szerencsésebb esetben csak a szembe jövő kamion alá hajtanak és ott halnak meg, nem okozva ezzel nagyobb megrázkódtatást senkinek - hacsak a szép autóért nem kár -, de rosszabb esetben minket szorítanak le és löknek be a szántóföldre. Az utóbbi azért már nem mindegy ám.
 

Miért vagyok ennyire cinikus? Nos, aki eltölt pár ezer kilométert ilyen viszonylatban az utakon, az maga is arra a következtetésre jut, hogy aki barom, az megérdemli a sorsát. Mindenkinek joga van hozzá, hogy úgy távozzon az örök vadászmezőkre, ahogy neki tetszik, így aki például ezt a formát választja, annak a döntését tisztelni kell. És én tisztelem is, persze csak addig, amíg másokat - és főleg azok közül valakit, akik nekem fontosak -  nem nyír ki a hülyeségével. Így aztán a 2/A-n nagy számban fellelhető lengyel, szlovák és egyéb kamiont úgy tekintem én, mint ezeknek a barmoknak a csúcsragadozóit.
Aki nem tudta volna: az így közlekedők esetében ugyanis csak idő kérdése, hogy mikor nyírják ki magukat. A halál velejárója az ilyen viselkedésnek. Meg aztán reménykedhetünk is abban, hogy csak kiveszik már ez a hibás gén is az emberiségből...

 

(A kép forrása az index.hu. http://index.hu/belfold/2012/12/20/halalos_baleset_tortent_az_m2-es_autouton/)

(A képen és a cikkben szereplő autó egyébként ugyanolyan, mint az enyém. Aznap én is mentem munkába, negyed órával később. Én odaértem, ő meg nem. Nekem egy kellemetlen, félórás kerülő volt az egész, legalább megnéztük Veresegyházát. Neki meg az élete vége. Ugyanolyan autó, hasonló korú vezető és csak a hozzáállásban volt a kölönbség. Megfogott a dolog, főleg azért, mert többször láttam már ezt - vagy egy hasonló - kocsit ezen a szakaszon száguldozni. Velem nagyjából egyidőben ment reggel és délután is láttam többször visszafelé. Valószínűleg ugyanarról az autóról van szó, mert nem sok szaladgál ebből a típusból, ebben a színben az utakon és a baleset óta meg nem látom. Korábban nem egyszer el is engedtem, menjen csak. Megdöbbentő, de azért várható volt, hogy ez lesz a vége. Sajnálom is, a családját is, de aznap 30 méteres látótávolság volt a köd miatt és mégis nyomta neki. Azaz, csak magának köszönheti még akkor is, ha megrázó egy ilyen eset. Minden halál tragikus és értelmetlen.)

De nem erről akartam írni.

Amiért az egyébként baráti beszélgetés keretén belül leírtakat továbbgondoltam, annak csupán annyi oka van, hogy megosszam veletek, amit én, így pár tízezer kilométer alatt - gondolok itt a napi rendszerességgel, életvitelszerűen végzett vezetésre - leszűrtem. Amire rádöbbentem.
Mondandóm lényege tehát mi is?

Csupán annyi, hogy még mindig jobb a 3-as - normális - csoportba tartozni és néha elmorzsolni egy Miatyánkot, mint bármelyik másik kettőbe. És még annyit, hogy aki autóval közlekedésre adta a fejét, az ezeket kalkulálja bele!

Hogy mindig lesznek kalapos öregurak, elfehéredett ujjakkal a kormányt markoló "kényszerközlekedők", akik igenis akadályozni fognak minket a normális haladásban. Mindig lesz egy "kényszervállalkozó", akinek PONT és CSAK reggel 7 és 9 között lehet a fát elszállítania (csak úgy hívom ezeket, hogy faszállító, mindenki szótagolja úgy, ahogy neki tetszik) és csak IFÁ-ra futja és csak 40-nel tud haladni. Nem fognak később menni, nem fognak a pihenőknél lehúzódni. Fel fognak tartani, ráadásul büdösek is.

Mindig lesznek értelmi fogyatékosok (nem idézőjeles, szó szerinti), akik a közlekedés alapvető összefüggéseit sem látják és azért, hogy aztán egy vagy kettő autóval előrébb szopjanak ugyanabban a sorban, képesek halált megvető bátorsággal, akár téged vészfékezésre is kényszerítve, még a tej ködben is előzni.

 

Mit tehetsz ezek ellen? Sokat.

Például nem autózol. Kézenfekvő. A vonat késik, koszos és sorolhatnám, de biztonságos.

Vagy ha autózol, akkor bevezetsz praktikákat.

 

Én például 10 perccel hamarabb indulok és azt is elengedem, akit nem kéne. Eleve akkora követési távolságot tartok, hogy oda beférjen egy-két ilyen tapló és a visszapillantó tükröt éppen olyan gyakran figyelem, mint az előttem haladót.

Nem tartom magamat azért kevesebbnek - vagy többnek - ha beengedek pár szerencsétlent magam elé és nem éreznék kielégülést akkor sem, ha egy tötymörgőt leszorítanék, vagy ledudálnám a haját a fejéről. Nem gondolom, hogy a fizika törvényei rám nem vonatkoznak és hogy a síkos úton én majd biztosan meg tudok állni. Nem gondolom azt sem, hogy ha nekem drágább autóm van, vagy esetleg jobban megy, akkor az engem bármire is feljogosítana.

Beállok a sorba és inkább zenét hallgatok, vagy beszélgetünk.

 

Persze néha azért anyázok én is, de ez egy ilyen társasjáték...

Szétesve

Vagy inkább szétszerelve?

Ezt a bejegyzést azért írom, mert mindjárt szétszerelem a számítógépemet. Ez a költözés előkészítésének az egyik utolsó mozzanata.

Persze van laptopom, de egyrészt arról írni nem ennyire kényelmes, meghát nem is lesz nagyon időm és helyem erre. Meg asztal sem, azt is szétszerelem.

Szóval mielőtt végleg elmegyek... izé, szétszerelem az életünket, gyorsan leírom, mik történtek az elmúlt héten, költözködés kapcsán.

Nos, a mai reggelre 51 doboz telt meg a cuccainkkal és úgy számolom, hogy ma még úgy 9-10-et megpakolunk. Azaz az életünk jelenleg 60 doboz és 10 zsák.

A dobozokért idáig nem fizettem, egy részüket a szelektív kuka mellett találtam, másik részüket Gergő barátomtól kaptam, de Géza barátom is megtámogatott 5-6-tal. Így a doboz ügy idáig nullszaldós.

Zsákilag már szomorúbb a helyzet. Mindenkinek javaslom, hogy SZAGOLJA MEG a zsákokat, mielőtt megvásárolja azokat! A sárga-narancssárga barkácsáruházban, Budaörsön vettem jó erős sittes zsákokat a ruháknak, de a zsákoknak olyan erős műanyag szaguk van, hogy hetekig fogjuk szellőztetni a ruhákat. Szóval szagosak leszünk. A kis szoba ajtaját be kellett hajtani, mert nem lehetett velük egy légtérben megmaradni.

A dobozok ugyan ingyen voltak, de a papírt meg kell kicsit erősíteni, nehogy széjjelhulljon, így a ragasztószalagból eddig (50 méteres alapon) elnyomtam 13 gurigát. Azaz idáig 700 métert ragasztottunk végig. Eleinte szívtam szabad kézzel, de szerencsére a Tecsóban volt ez a pisztoly alakú ragasztószalag roller, amivel azért gyorsabb és kényelmesebb a dolog. Így a dobozokat jól megtuningoltuk és hogy mennyire fognak kitartani, azt majd elmesélem, ha Szobon lesz internetem.

Ez hétfőre várható. Körbejárva a témát jelenleg az egyetlen viselhető szolgáltató az Invitel. A helyi lakosok - köztük a számítástechnikus szomszéd is - azt mondja, hogy a T az akadozik, megbízhatatlan. Így maradt a másik. Ezt is meg kell majd szoknom, mert a régi lakásnál a tizenháromban vagy 15 szolgáltató volt elérhető. Vidéken ez másként van. A sávszélesség is siralmas lesz, mert a jelenlegi 80/25-ről át kell szokjak a 15/5-re, ami ráadásul garantáltban csak 5/0,5. Azaz a gyorsan letöltöm-feltöltöm dolgokat el lehet felejteni.

Pozitívum, hogy az internet és a vonalas telefon együtt 6000 HUF lesz, amiben ráadásul benne van az is, hogy minden vezetékes telefont ingyen hívhatok majd egész nap. És - itt jön a döbbenet - a csomag mellé 500 forintért adtak egy 2 GiB-os mobilinternetet, amit meg majd a szüleim elhasználnak Devecserben, ahol két éve nem képes megjavítani a T-Mobile az iszapkatasztrófában sérült tornyot, így a szélessáv valójában vékonysáv... EDGE, de néha csak GPRS van, ráadásul a szüleim ezért fizetnek 3.990,- HUF-ot. Rablás. Na, az inviteles net a Telenor rendszerről megy, helyesebben hasít. Úgyhogy viszon'látás kedves Té! Ha nem kellenek az ügyfelek Devecserben, akkor nem lesznek. Eccerű. És mivel a szüleim havonta nagyjából ketten 1 GiB-ot neteznek el (Facebook, e-mail, nameg Google koordináták, ahol anyukám szokta figyelni, merre járunk a Húgommal...), simán elég lesz nekik ez a net. Havonta 3.490,- forinttal olcsóbban. Évente 41.880,- forintot spórolnak majd ezzel, ami a mai vérzivataros időkben nem mindegy ám...

Visszatérve a költözéshez, kedden megkaptam a kulcsokat a házhoz.

Persze voltak hozzászólások a neten, hogy milyen "szép" a ház színe, de az ilyeneket én a kedves hozzászóló fáradtságának tudom be. Mert akinek van energiája átgondolni egy ilyen szitut, az tudja, hogy HASZNÁLT háznál olyan a szín, amilyenre az előző tulajdonos festette. Majd tavasszal lesz ez szép kávébarna, a fehér festékeket meg leégetjük, lecsiszoljuk és a fa eredeti színe fog látszani. Szép lesz. Nem azért, mert a rózsaszín egyébként gáz lenne, mert élőben amúgy egész jól néz ki, hanem azért, mert mi mást képzeltünk el. Más a lelki világunk. Mert az ember a saját házánál magvalósíthat mindent, amit akar. Szép ház lesz ez és nálam nem lesznek lógó kilincsek, lötyögő zárak, nehezen csukódó ablakok. Igényes lesz.

Apropó saját ház: majd 2037-ben lesz a miénk. Addig a banké. Ez persze a NAV-ot nem akadályozta meg abban, hogy a vagyonszerzési illetéket ki ne csapja ránk AZONNAL. Tehát egy olyan házért fizetek vagyonszerzési illetéket, amit NEM SZEREZTEM MEG. Így megy ez Magyarországon. Mi csináltuk magunknak, úgy kell nekünk! Persze megkérvényeztük, hogy legalább addig ne kelljen befizetni, amíg az autó megemelt részletei le nem járnak. Majd meglátjuk, menyire megértő a hatóság.

A költözéssel kapcsolatos költségek amúgy jönnek szépen. Buborékfólia helyett - amikor elfogyott az első tekercs - inkább a szalagparketták alá való szivacsot vettem. Ebből 50 méter, azaz 60 négyzetméter volt annyi, mint a buborékból 10 méter, azaz 12 négyzetméter. Jobban vágható, jobban használható. Ami nem fogy el, jó lesz majd a parketta alá. Mert a jelenleg alatta hagyott padlószőnyeget tavasszal szintén kiveszem alóla. Az ugyanis baciüdülő, atkatenyészet, bogárkorzó. És nem mellesleg mozog is a padló miatta, ami meg megint csak idegesít egem.

Kellemes meglepetésem is volt, mert tegnap írattuk át a lakcímünket. Nem tudtam, hogy a költözéskor ingyenesen átírathatóak a lakcímkártyák. Spóroltunk 5 ezrest ezzel. Azt sem tudtam, hogy a kocsi törzskönyvében nincs lakcím, így ott is megspóroltunk 12 ezrest. Egyedül az autó forgalmija került pénzbe, így a tegnapi napon 20 ezres helyett 6-ból megúsztunk mindent. Mindent elintéztünk 15 perc alatt, az összes okmány elkészült azonnal, nem kell visszamenni értük. Kezünkbe adták. 

Ráadásul hihetetlen kedvesek voltak az ügyintézők a szobi önkormányzatnál, dehát többek közt ezért költöztünk ki Budapestről. Mert Szob vidék, ahol NORMÁLISAK az emberek. 

Remélem, nekem is sikerül visszanyernem régi önmagamat itt. Azt, amilyen akkor voltam, amikor még nem pesti voltam. Vannak már jelek.

A postára is bementünk és nem volt senki rajtunk kívül. Hol van ehhez a Nyugati posta, ahol 30 méteres sor van, meg sok bunkó, akik előretolakszanak, mert ugyebár évek óta nem tudják megoldani az ügyfélirányítást. Egy olyan postán, ahová Benyomták az összes külső posta forgalmát, amikor bezárták azokat. Ahová nekem 5 kilométert kell bemennem, ha valamim jön. Márpedig jön, mert a posta az ajánlott küldeményeket délelőtt hordja ki, ahogyan a csomagokat is. Amikor mi DOLGOZUNK... A hozzáállást tessék figyelni! Kérdem én, hogy egy huszáros vágással nem lehetne véletlenül a kézbesítőknek délután dolgozniuk és a csomagokat 17-22 óra között kihozni? Amikor jó eséllyel az emberek többsége otthon van? Jobban megéri a csomagokat visszavinni, majd azzal szívatni a polgárt, hogy mehet be a belvárosba egy tetves ajánlott levélért? Namindegy. Úgy is mondhatnám, hogy tojok rá, mert mostantól a posta a házunktól 70 méterre van és normális, aranyos, vidéki emberek szolgálnak ki. Udvariasan. És abban is biztos vagyok, hogy a postással meg lehet beszélni majd, hogy tegye csak le a csomagot a kerítésen belülre és dobja csak be az ajánlott levelet is. Vagy adja be a szomszédunknak, akiről meg csak annyit, hogy szintén aranyos és már-már zavarba ejtően kedves. Nem vagyunk ám mink ehhez hozzászokva, de hamar meg fogjuk szokni.

A vidéki életet.

Tegnap még lementünk a szomszédos tóhoz. Elhagyatott. Tökéletes. Az utcában amíg a zárakat szerelgettem, 5, azaz öt autó ment el (3 óra alatt), számoltam. Nem tudom, hogy bírom majd ezt a kegyetlen forgalmat.

A ház amúgy "használt üzemképes", lesz mit javítgatni rajta, de ezt tudtuk. Beköltözhető, tavaszig elviseljük ebben az állapotában is, aztán majd festek. Remélem, apukám majd segít nekem ebben, mert Ő úgy fest, mint egy isten. Soha nem fogok úgy bánni az ecsettel, bár lehet, hogy gyakorlat teszi a mestert. Szóval számítok rá, hogy eljön majd nekem segíteni kicsit. Cserébe pecázunk a Dunában, Ipolyban és a horgásztóban. Csak úgy óvatosan, nyugodtan, ráérősen.

Vidékiesen.

Mára ezzel a képpel fejezem be. Most szétszedem a számítógépet és elcsomagolom, holnap riasztószerelés (nálam le, a Huginál fel, mert a házba ez a kis riasztó túl kevés zónás, Hugi lakásába viszont tökéletes lesz), majd szombaton délelőtt az utolsó dolgok becsomagolása, a szekrénysor szétszerelése és szombaton 14.00-kor költözés.

Szombaton este már Szobon alszunk. Azaz még két éjjel ebben a lakásban és vége ennek a panelkorszaknak. Vége az ajtócsapkodós szomszédnak, a ventilátorzajnak, a törött villamossínnek, a hajnali kukaborogatásnak.

Vége a pesti szívásnak.

És ettől valahogy jól érzem most magamat...

Ha kételkednél...

Hogy Istenben hiszel-e, vagy a sorsban, a karmában, vagy a véletlenben, az a Te dolgod. De akárhogy is van, a szemedet nyitvatartva megláthatsz jeleket. Jeleket, amikkel a sorsod, vagy Isten üzen Neked.

Aki hisz valamiben, annak könnyű, mert csak ezeket a jeleket kell felismerni és oszlik a kétség.

Költözködés előtt állva az embernek természetesen vannak kétségei. Akár még félelemnek is nevezhetjük ezeket.

Hogyan lesz? Miként lesz? Jó lesz? Rossz lesz? Jól döntöttem?

Én is sokat gondolkodom arról, miként lesz a költözködés és milyen lesz az élet Szobon. De ha már jelekről beszéltem az elején, csak leírom már, mire is gondoltam...

Szóval, a jelek.

A leendő utcánk végében van egy gyalogos vasúti híd. Ezen át lehet megközelíteni a vasútállomást, ahonnan a vonatunk indul majd minden reggel. Ez a gyalogos híd elég ramaty állapotban volt és erős kétségeim voltak afelől, hogy meddig fog ez még állni és meddig lehet majd rajta át közlekedni. Az esztétikai élmény sem volt semmi, de a korhadt és mozgó lécek valóságos halálfélelmet okoztak annak, aki átmerészkedett rajta. Nem volt biztonságos, az tény.

Láttam már olyat, hogy egy ilyen híd életveszélyessé vált és simán lebontották. Például az állatkert mögött, a Vágány utcából vezetett egy ilyen híd át a vasút felett, Budapesten. Sokszor csináltuk azt, hogy a Vágány utcán megálltunk autóval és ezen a hídon átkelve kétszáz méter séta után ott is voltunk a Széchenyi fürdőnél. Egyszer megyek arra és sehol nincs. Hogy nem vagyok hülye és itt egy híd állt még pár hete, arról csak a meghagyott 3-4 beton lépcsőfok árulkodott. A vas szerkezetet elbontották és mostantól aki át akar kelni, az mehet a Róbert Károly körűt felüljáróján.

Szóval attól féltem, hogy a szobi vasúti hídra is ez a sors vár. Nélküle pedig kerülhetnénk minden reggel vagy 10 percet és délután is. Az pedig napi 20 perc, évi 4000 perc, azaz évente majdnem 70 óra. Ha csak a munkanapokat számolom. Nem lett volna jó.

Erre a hétvégén mit látok? A lécek lecsavarozva és a vas szerkezet már vadiújra átfestve. Azaz nem megszüntetik, hanem felújítják.

Az elkövetkező 25 évre tehát meg van oldva a gyalogos közlekedésünk.

A második jel, még aznap ért. Az utca végén van egy kis tér, a téren elhanyagolt és elhagyatott épület állt. Egykoron étterem lehetett. Amikor a vidékre költözés mellett döntöttem, barátok azzal is ijesztgettek, hogy vidéken nincsenek boltok és az embernek meg kell gondolnia, hogy mikor és mennyit vásárol be. Mert ha valami elfogy, lehet bemenni Vácra, vagy Esztergomba.

Nos, az utca végi elhagyatott épületet átfestették, és amikor arra jártunk, éppen a fotocellás ajtót szerelték fel. Itt nyílik ugyanis a Határ ABC, amely hétköznapokon 6.30-tól 18.00-ig, Szombaton 6.30-13.00-ig és vasárnap 7.00-tól 12.00-ig lesz nyitva. Ennyit arról, hogy vidéken nincs nyitva bolt...

A harmadik jel tegnap délután ért a lakótelepen. Megyek hazafelé és a szelektív kukáknál hat darab tiszta, pár perce kitett papírdoboz fogad. Pont akkorák, amekkorák a költözéshez kellenek. Valaki most költözött ide, kipakolt belőlük és kitette a hajléktalanoknak. Gyorsan összehajtogattam ezeket és a kocsi csomagtartójában el is dugtam. A délután során volt dolgom, de végig az járt az eszemben, hogy hat darab doboz azért már majdnem elég lesz a könyveknek, de kell majd vegyünk vagy szerezzünk még legalább ugyanennyit az egyéb csetreszeknek.

Amikor este hazaértem, a szelektív kukák mellé kirakva ott várt további hét ugyanilyen doboz. Üresen, tisztán.

Nekem rakták oda.

Nem lehetett ott régen, mert elég nedves este volt és mégsem voltak átázva. És nem vitték el ezeket sem a hajléktalanok, akik naponta három-négy alkalommal azért felborogatják a kukákat és összeszedik az ilyen dobozokat.

Úgyhogy semmi más dolgom nem volt, mint a nagyjából 20 méterre parkoló autóig elvinni, összehajtogatni. (Egyébként a költözésünk végén visszahozom ugyanide a dobozokat, tehát valójában csak kölcsönvettem őket...)

Miközben hajtogattam és pakoltam be a csomagtartóba, néha hangosan felröhögtem, hogy ilyen nincs...

Pedig van. Csak nem hisszük el, vagy nem látjuk meg, vagy szerencsének gondoljuk.

Én hiszek és meglátom a jeleket.

Nekem könnyű.

Költözünk

Már ki merem mondani. Már el merem hinni.

Költözünk.

Nagyon régen elegem lett Budapestből. Nem is a várossal van bajom és nem is az emberekkel, hanem azzal, amit ez a város csinál az emberekből - köztük belőlem - és azzal, amit az emberek csinálnak ebből a városból.

Budapest gyakorlatilag lakhatatlan. Számomra legalábbis...

Lehetne sokáig sorolni, hogy mik azok a dolgok, amiket nem tudok elviselni, de sok értelme nincs. Ahogy egy ismerősöm fogalmazott, a nagyvárosi élet vagy bejön neked, vagy nem. Ha bejön, akkor élvezni fogod, ha nem, akkor csinálhatsz bármit, csak szenvedni fogsz.

Én már nagyon szenvedtem. Főleg az elmúlt úgy öt évben.

Persze Budapest nem volt mindig ilyen. Volt idő, amikor élhető és élvezhető város volt, de valami szépen lassan elromlott. Lehet, hogy a hozzáállásom? A türelmem? Az idegeim?

Lehet.

Mindenesetre amikor ebbe a házba költöztünk, akkor ez a ház egy nyugis ház volt. Viszonylag jó állapotban.

Közben telt az idő, a ház szépen lassan lerobbant és olyan dolgok kezdtek el előjönni, amelyek lehetetlenné teszik a pihenést.

Minden éjjel mennek a szétdőlt csapágyú ventilátorok, morognak és forognak. Aludni? Szinte lehetetlen. Könyörögtem én a házmesternek, de mit tud csinálni? Nincs pénz. A lakók csórók. Aki tehette, elköltözött, maradtak a szegények. A közös költséget havonta egy ezressel kellene megemelni, hogy Kánaán legyen. Erre sincs keret...

A ventilátorok közül kettőt megjavítottak, így már csak 6 másik nem hagy aludni. És hogy minek ventilátor éjjel? Jó kérdés, nem nagyon találtam rá magyarázatot. Részben magyarázat az, hogy időkapcsoló vezérli ezeket és az első áramszünetnél ez elállítódik és onnantól kezdve nem este tízkor, hanem éjfélkor kapcsolódnak ki. Aztán még egy áramszünet és már csak éjjel kettőkor, aztán még egy áramszünet és már csak hajnali négykor.

Én veszekedjek a gondnokkal, hogy állítsa vissza? És ha veszekszem vele, akkor hányszor. Mindahányszor? Legyek én az a bunkó lakó, aki nem bír magával? Vele veszekedjek, aki egyébként rendes srác és három gyerekkel, havi 80 ezresért túrja a szemétledobót, mert a kínai beleszórja a kajás dobozt, ami fennakad. Hát nem fogok vele veszekedni, mert nem tehet róla  és nem tehet ellene....

Aztán az is szerethető volt ebben a lakásban, hogy nem volt egyébként zajos. Egészen addig, amíg pár éve nem nyitottak egy diszkót valahol a környéken. Hogy hol? Ki tudja? A zajforrás ugyanis nem határolható be, csak az, hogy elég masszív hanggal szennyez minket a munkanapok közül 2-3-szor hetente és minden hétvégén. 
Megmérte a hatóság, bizonyított. Kijöttek, megmérték, széttárták a karjukat és elmentek. Nincs eszközük az iránymérésre, így aztán hogy honnan jön, az nem tudható. Csak az, hogy zárt ablakok mellett is bőven az ébredési szint felett van a zajszint. 

Pihenni? Így? Lehetetlen. 

Megoldás? Nincs.

Illetve van. Költözünk.

Én nem vívok többet a hatóságokkal és nem fogom levelek írogatásával tölteni az időmet. Írtam eleget. Siker? Kevés. Úgyhogy én bizony nem írok többet.

Mégpedig azért nem, mert meguntam a hiányzó hős szerepét. Úgy érzem, senki más nem tesz, csak én.

Unom, hogy mindent én járjak ki, minden konfliktust én vállaljak fel.

Mást nem zavar, ha hülyegyerekek vagdossák a földhöz a sörösüveget a ház előtt? Mást nem zavar, ha minden szombaton buli van a hatodikon és az erkélyen visítoznak?

Ha de, akkor miért mindig én menjek le? Miért mindig én veszekedjek? Hát élvezem én? Hát kell ez nekem? Más miért nem megy le?

Segítek: mert ilyen a pesti ember. Egyrészt fásult, másrészt birka. Inkább tűr. Beletörődött, hogy a városi élet ezzel jár.

De tényleg ezzel jár? 

Konkrétan? Rohadtul nem érdekel! Költözünk.

Persze nem vagyok naiv és idealista sem. El tudom fogadni, hogy vannak dolgok, amik együtt járnak a nagyvárosi léttel. Dolgok, amikkel ezt az életformát választva együtt kell élni. 

De azt nem tudom elviselni, amikor valaki nemtörődömségből, trehányságból, bunkóságból teszi tönkre mások életét. Amikor olyan dolgok történnek, amiknek nem kellene történniük. Ha lenne egy kis törődés...

Mi is ez a törődés? 
Például az, hogy nem vágom be az ajtót magam mögött, amikor hajnalban elmegyek itthonról vagy amikor éjjel megjövök.

Mert a szomszéd aludna.

Én tizenkét évet laktam ebben a lakásban és a tizenkét év alatt egyszer sem csaptam be az ajtót magam mögött. Nappal sem. Pedig nekem is egyszerűbb lenne. Ehelyett behelyezem a kulcsot a zárba és óvatosan behúzom magam mögött az ajtót. Egyszerű. Nem kerül semmibe. Miért így csinálom? Mert tekintettel vagyok a szomszédaimra. 

Ők meg szarnak ránk...

Komolyan, én veszekedjek a tapló szomszéddal, akinek egyszerűen nem lehet megtanítani, hogyan kell normálisan becsukni az ajtót? Én magyarázzam el minden családtagjának? Egyenként?

Nem fogom. Költözünk

A tapló szomszéd pedig csapkodja csak kedvére az ajtót. A rácsot is. Nyugodtan rakja ki a szemetet az ajtó elé és érlelje ott egy hétig. Ha neki ez tetszik...

Én veszekedjek megkeseredett, alkoholista vénemberekkel, hogy éjjel ne süssenek lángost nyitott ajtó mellett? Hogy ne a lépcsőházba szellőztessenek?

Hogy aztán én is ilyen megkeseredett, alkesz öregember legyek?

Köszönöm, nem! Költözünk.

Én írogassak panaszleveleket a BKV-nak, hogy három hete nem alszunk, mert a villamossín eltört és hajnali ötkor ébreszt az első villamos minket?
Én írogassak panaszleveleket a Főkefének, hogy ne éjfélkor jöjjenek az alternatív kukákért, mert felébresztenek 4000 embert?
Hogy szombaton ne reggel hatkor jöjjenek a kukákért, mert aludnánk?

Hát nem fogok, költözünk.

Én írogassak javaslatokat egy olyan polgármesternek, aki nem is lakik itt a kerületben és rohadtul nem érdekli semmi a saját fizetésén kívül? Én viseljem el, hogy választások előtt udvariasan leráznak, választások után válaszra sem méltatnak?
Hát nem. Költözünk.

Szagoljam egész életemben, hogy az alattunk lakó szívja még éjfélkor is azt a kurva cigarettát?

Joga van hozzá. Az ő lakása. Nekünk meg jogunk van kussolni és szívni a füstöt. Meg mindent, ami az alattunk lakóktól felszivárog a hagymás tojástól a naftalinszagig...

Én hallgassam, ahogy seggfejek a körúton húzzák a tuningkipufogós szarjaiknak? Hallgassam, ahogy önző majmok húzzák a kiherélt kipufogós sportmotoroknak? Hallgassam, ahogy döngetik a mélynyomót? A sok senkit, akik ettől érzik magukat valakinek?

Hát nem fogom. Költözünk.

Hallgassam, ahogy az ügyeletes kórház tetejére naponta száll le a helikopter? Mert súlyponti kórház? Hallgassam, hogy tízpercenként megy szirénázva a mentő?
Hát nem. Költözünk.

Én veszekedjek a kutyasétáltatókkal, hogy szedjék össze a kutya után a kutyagumit? Én tanítsam meg a kutyát, hogyan kell csendben lenni? Én magyarázzam el, hogy a kutyát is lehet, sőt kell is nevelni? Vagy várjam meg, amíg úgy kiakadok, hogy én is légpuskával lövöldözök ki az ablakon?

Hát nem fogom. Költözünk.

Nade hová? 
Jó kérdés.

Nézzük a logikámat!

A cél, hogy csendes legyen. Budapest kilőve. Teljesen. 

Kis város legyen, de az sem baj, ha falu. És zsákutca, ha lehet. A ház előtt ne járjanak autók.

Nézzünk házat Budapesthez közel, mert a munka miatt be kell járjunk. Egyelőre...

Szóval a közeli, úgynevezett agglomerációban olyan árak vannak, hogy azt én, aki nem örökölt, kifizetni nem tudnám. A feleségem sem örökölt és nem is szeretnénk még jó sokáig. Szeretjük a szüleinket, remélem sokáig élnek még egészségben. És tőlük nem várható el és semmiképpen nem hagynám, hogy miattunk nélkülözzenek. Hogy azért ne költsenek magukra és azért ne élvezzék a nyugdíjat, mert minket kell támogatni.

Nagy támogatás volt az nekünk, hogy mindketten tanulhattunk és így olyan munkánk van, amit szeretünk. Olyan szakmánk van, amiből meg lehet élni.

Így ha megtakarított pénzünk nem is sok van, de hitelképesek vagyunk.

Így marad a hitel, mint az a legtöbb, korosztályunkbelinél.

Ha pedig 25 évre felveszek kölcsönt, akkor pedig olyan megoldást keresek, ami legalább 25 évig megoldás.

És ha így gondolkozom, akkor csak ház jöhet szóba.

Ha pedig ház, akkor az Budapesthez közel cirka 20 millió. Alsó hangon.

A 20 millió pedig lefordítva annyit tesz, hogy a hitelre 200 ezrest fizetsz havonta.

Vállalható? Hát nem. Épeszű ember legalábbis ilyet nem vállal be. Még akkor sem, ha mindketten jól keresünk.

Menjünk tehát lejjebb az árakban és így szükségszerűen kijjebb a városból!

Na, úgy 20 kilométerre már van téliesített nyaraló 15 milláért. Be lehet egy ilyenbe költözni? Be hát. Csak az ember azonnal kényelmetlennek fogja érezni és biztos, hogy pár éven belül építkezni kezd.

Azt meg köszönöm szépen, de nem!

Én már sokszor láttam, hogy teszi tönkre az ember egészségét egy építkezés. Márpedig, akinek nincs pénze, az maga csinálja. Abból pedig gerincsérv meg térd-könyök-váll-izület gondok lesznek. Köszönöm, ezt sem kérem.

Úgyhogy olyan házat kell választani, amelyik kész és legalábbis nagyon nem kell hozzányúlni.

Ha pedig ilyet szeretnénk, akkor menjünk még egy 20-30 kilométerrel távolabb.

És ha már távolodunk Budapesttől, akkor nézzük meg azt, hogy miként lehet bejárni.

Az alap, hogy legyen vonat. Mert jó a busz is, de busszal minden reggel plusz 20 perc ugyanaz a távolság. Az pedig naponta 40 perc pluszban. Ezt hozzáadjuk a 40-50 kilométerrel együtt járó egy órához, akkor bizony az napi másfél-másfél óra, ami naponta összesen tehát három.

Köszönöm, ezt sem kérem.

Így azok a megoldások, ahol csak a busz vagy az autó játszik, megint csak kiesnek. Mert az autó sem megoldás. Az autós az nem létező létforma. Az olajlobbi találta ki, milliókkal hitették el, hogy lehet naponta autózni. De nekem eszem ágában sincs minden reggelemet vezetéssel tölteni, ha közben a vonaton ülve is olvasgathatok, alhatok, filmet nézhetek, vagy csak bámulhatok ki az ablakon. Eszem ágában sincs két-háromévente autót venni! Mert napi 100 kilométer az évi 36.000. És az ehhez tartozó szerviz, olajcsere, gumicsere.
Jó üzlet ez. De nem nekünk. Azoknak, akik ebből, belőlünk élnek. Hát belőlem nem!
(Szerkesztve: időközben természetesen kiderült, hogy nem hülye az a sok ember, aki autóval jár. A kényelem mellett egy vitathatatlan érv az, hogy a kocsival havonta, kettőnknek 16 ezressel olcsóbb bejárni, mint vonattal. Így egyelőre marad az autó, de reménykedünk benne, hogy a MÁV kitalál valamit arra, hogy a vonatot vonzóvá tegye számunkra. Így az írás további részei igazak maradnak.)

Tehát a vonat, az kell!

És ha a vonathoz ragaszkodunk, akkor máris kevesebb döntési lehetőségünk van.

És ez jó, mert kevesebből könnyebb választani.

És ha kiköltözünk a városból, akkor próbál az ember olyan helyet találni, amiben van extra. Valami, amit szeretünk. Amitől jobb lesz az élet, mint a városban. Ez lehet egy erdő, hegy, folyó. Valami, amitől a hely különleges.

Úgy gondolom, hogy a Duna egy ilyen extra.

Persze itt ne arra a Dunára gondoljunk, amit itt Pesten ismerünk és ami mocskos és büdös.

Itt arra a Dunára gondoljunk, amelyik még Budapest előtt jár és amelyik még tiszta.

A Dunának északon is két partja van. Az egyik a Szentendre felőli, hát köszönjük, de ebből megint nem kérünk.

Szentendre ugyanis pont ugyanaz, mint Budapest, csak még messze is van. És drága is.

A Duna másik oldalán ott van Vác.

Na, Vácra sem költöznék, mert az is város. Ugyanazokkal a bajokkal és nem mellesleg szintén drága.

Úgyhogy nézzünk előtte valamit!
Érdekes dolog, de ami Vác előtt van, az messzebb van, mint ami utána. Mert Vác előtti településekre csak görbefa járattal lehet eljutni. Olyan vonattal, amelyik minden megállóban megáll. Így Vácról becsavarni Budapestre 20 perc, eggyel közelebbről meg 40. Van valahol egy időtörés...
Azaz nem az van közelebb időben, ami közelebb van távolságban.
Sződliget? Göd? Dunakeszi? Megfizethetetlen.
Persze lett volna ház ott is. 22 millióért pont olyan, ami nekünk kell. Havonta ez 230 ezres hiteltörlesztésben. Köszi, de nem kérjük!

Ha viszont Vác felett nézelődünk, egyre kellemesebb árakat találunk.

És Vác felett ott a Dunakanyar. A maga szépségével. Nem kell magyarázzam.

Sokan járnak ide üdülni, mi is imádtunk ide járni.
Mi lenne, ha itt laknánk?

Elsőre vad ötlet.

Aztán vizsgáljuk csak meg közelebbről!

Vácig a vonat nem áll meg sehol, így 20 perc alatt Vácon van. Onnan még fél óra a legészakibb város, a vasút végállomása.

Szob.

53 perc a Nyugatiból.

Sok?

Ha Mátyásföldről jársz be, mennyit tömegközlekedsz?

Ha Erzsébetről jársz be, mennyit tömegközlekedsz?

Segítek: másfél órát. Tömött buszokon, metrón. Többnyire állva.

Szobról mi a helyzet?

Onnan indul a vonat, 6.57-kor. 8 előtt pár perccel benn is van a Nyugatiban.

53 perc úgy, hogy ülsz. Hogy az üres vonaton kiválasztod, melyik székre ülj le.

Nem ugyanaz, mint a BKV-járatokon álldogálni. Már most nem, pedig még nem légkondis a vonat (csak hétvégén).

Visszafelé a Nyugatiból ugyanez. Ha a 17.07-es vonatra kimész öt előtt, üres. Ülsz.

Ha mégsem, mert megkésel, akkor 20 percet állsz Vácig, aztán ülsz.
Akkor Szob messze van? A térképen igen. Vonattal? Nem.

A Nyugatiból a munkahely 4 perc. Otthonról a szobi vasútállomás 3 perc.

Próbáljuk ki! Menjünk ki hajnalban és jöjjünk be, mintha ott laknánk! Aztán délután menjünk haza, mintha ott laknánk!

Nézzük meg az embereket! Az arcukat. Meggyötörtek? Nyűgösek?

Nem.

Életforma ez, van, aki huszonéve csinálja.

Tartható életforma.

Reggel felülsz, menet közben megreggelizel, olvasol, filmet nézel, szundikálsz. Vagy beszélgetsz.

Ezt csinálják.

És ezt fogjuk mi is csinálni.

Mármint a be- és a hazaúton.

Reggel egy órával kelünk korábban, délután pedig egy órával érkezünk később haza.

Cserébe se villamos, se bagózás, se lángos, se ventilátor, se semmi.

Csend. Az van.

"Az a baj ezzel a várossal, hogy kihalt..." - mondja a szomszéd. 
"Az a jó!"  -gondolom én.

És ha hazaértünk mi van? Milyen egy hétköznap délután, vagy a hétvége?

Duna van, kajakozás van, horgászás van.

Ősszel Börzsöny van, Ipoly van. Esztergom és termálfürdő van, olcsó szlovák üzemanyag van.

Biciklizés van, kirándulás van.

Nyugalom van.

Élet van.

Úgyhogy költözünk.

Mit lehet Szobon kapni? Mennyiért?

Nos, 110 négyzetméteres házat, gyönyörűen felújított sétálóutcában. 13,5 millióért. Ebbe költözünk mi hamarosan.

További képek ide kattintva.
Nem titok, ehhez 9 milliót kell felvenni kölcsönként, helyesebben lízingként. Aminek a havi részlete nincs egy százas sem. Ha az ember megtakarít, a tőke csökkenthető és így a havi részlet is csökken. Ilyen a lízing.

Ez már vállalható. Főleg, ha a munkahely is belefizet, lakhatási támogatásként.

És mikor lesz a miénk?

2037-ben. 25 év múlva. Épp csak 65 évesek leszünk addigra.

És mi lesz addig? Tudjuk-e majd fizetni?

Jó kérdések ezek.

De ha most nem, akkor mikor? Ötvenévesen?

Mindenesetre forintalapon, elvileg előre látható havi részlettel.

Tehát viszonylag biztonságosan, ha létezik olyan, így 2012-ben...
És ami a lényeg, némi tartalékkal a havi költségvetésben. Olyan tartalékkal, amiből lehet félretenni.

Te mit fogsz a költözésből észrevenni, barátom?
Kevesebbet leszek Budapesten? Valószínűleg, de mivel itt dolgozom továbbra is, naponta jövök majd be. És ha kell, egy-két vonattal később megyek csak haza. Úgy leszek pesti, hogy nem leszek pesti.

És sokkal nyugodtabb leszek. Ez biztos.

Megszaporodnak a kajakozós, kirándulós videók.

Nincsenek illúzióim, valószínűleg lesznek bejegyzések késő vonatokról és a MÁV hülyeségéről.

És a Google Maps ezentúl majd a Dunakanyarban mutat. Többnyire.

Látod majd, hogy megváltoztam. 

Életmódot, életformát váltottam.

Mert ami itt volt, azt nem lehetett bírni.

Elég volt, Budapest! Ennyi!

És ha Szobon jársz, szívesen látunk majd egy Szobi szörpre...

Ha pedig házat keresel mostanában, van ott még, ahol ez van...

Anyukám gondolatai...

Van nekem egy szenzációs Anyukám.
Nameg egy szenzációs Apukám is, de most Anyukámról írok...
Szóval Anyukám, így hatvan éves kora után kezdett el érdeklődni az internet iránt és főként a Facebook az, amit sokat olvasgat.
És nagy örömömre mostanában írogat is.
Mivel most tanul gépelni és én meg innen, 170 kilométer távolságból nagyon nem tudom őt tanítgatni, még küzd a billentyűzettel.
De mindezen nehézségeken a gondolatai és lényeglátása átvilágítanak, mint a fáklya a sötétben. Ahogy ír, az pedig már-már költői.
Gondoltam hát, megosztom Veletek azokat a sorokat, amiket a Facebookon tett közzé. 

Mivel az otthoni gép és a moblinternet is rosszalkodik és még áramszünet miatt is elveszett néhányszor, amit begépelt, Ő több részletben tette közzé ezt a pár gondolatot, amelyeket én mindössze összefűztem és javítottam bennük az elgépeléseket.
Íme, Anyukám így látja a helyzetet ma, Devecserből:

"Nézzük az ünnepi műsort. Tisztavatás.Tulajdonképpen ezért vagyunk devecseri lakosok. Három tiszt a családban. Abból egy főtiszt. Hat diploma. Boldognak, büszkének kellene lenni...
Nagy robajjal kitörnek a kutyák. Átlökik a kerítést. Kiszabadítják egymást. Ők összetartanak.
Jó lenne egymást, egymás nyugalmát is tiszteletben tartani. Már kezdünk beletörődni, hogy a kert művelése álom marad ott, ahol a kiterített szőnyegek alatt patkány terem. Valószínűleg ezért kell ez a sok kutya. Az új ebtörvény változást hoz.
Vigasztaljuk magunkat, hogy másnak is volt rosszul sikerült ünnepe. Például a húgomnak, aki kifogta a legkegyetlenebb tűzijátékot.
Mi az emlékekből élünk. 

Tavaly a debreceni virágkarnevál és tűzijáték. Együtt a gyerekekkel. Kivéve a lánykánk, aki még akkor tele volt reményekkel, védte a hazát.
Most meg a rendőrök védenek mindenkit az utcánk sarkán.
Menni vagy maradni? Nem tudjuk a megoldást. A gyerekek már elmentek. Reméljük csak Budapestig. Mi meg várjuk, hogy elfogyjanak az indulatok és a kutyák.
Ha mindenki betartja a szabályokat és az embert tiszteli a másikban, akkor lesznek még szép ünnepeink.
Elnézést, de még most tanulok gépelni. Lassan nem marad más.
Csak zárjuk be a kapunkat és nyissuk ki a szívünket..."

Nekem ne ugass!

Tényleg furcsa egy világban élünk. Vagy csak a nagyváros teszi az embereket ilyenné?

Mindegy is, legalábbis az eredmény szempontjából.

Az eredmény pedig az, hogy Budapest lakhatatlan. Élhetetlen.

Azt hiszem, nem vagyok újkeletű városlakó. Budapesten 1990. óta lakom, belaktam az egész várost. Laktam külső kerületekben, laktam a belvárosban. Laktam téglában, bérházban, panelban, földszinten, tetőtérben, tizediken.

Mindnek voltak előnyei, de alapvetően mindet utáltam.

Biztosan bennem van a hiba.

Ahol most lakunk, ott éppen egy tucat évet húztunk már le. Gombócból is sok.

Amikor ide költöztünk 2000-ben, a ház előtt egy aszfaltos focipálya volt, egy részén pinpong asztal, másik részén nem eus játszótér.

Szerettük. A focipályán a kölkök rúgták egész nap a labdát, ami persze szép dolog. Ha nem azt kellett volna hallgatni az embernek - a labda puffogásán kívül - hogyan üvöltöznek egymással. Változatos magyar nyelvünket már egészen fiatal korban magas szinten műveli az ifjúság. Öröm hallgatni.

A pingpong asztalon labda akkor pattant, amikor egyetlen alkalommal a feleségemmel lementünk. Ez még a naív korszakunk kezdetén volt, amikor azt hittük, a pinyóasztal pinyózásra van. De nem. Mivel az emeletesek között az uralkodó szélirányban szépen fel tud gyorsulni a szél, pingpongozni esélytelen. Mindenki egyszer próbálja meg. Azután pedig a pingpong asztal arra szolgál, hogy azon éjszakánként jobb esetben helyihülyék üldögéljenek, rosszabb esetben hajléktalanok aludjanak alatta és/vagy rajta. Vagy narkósok. Volt itt minden. Persze az embert nem zavarná a helyihülyék gyülekezete, valahol kell üldögélni. De az üldögélés Budapesten (is) annyit tesz, hogy sörözgetünk közben és egy idő után dőlnek az üvegek és/vagy baszkodjuk a földhöz azokat. A hajléktalanokkal sincs semmi baj, azzal van baj, ha összecsinálják a környéket. Márpedig összecsinálják, az tuti. A narkósokról meg ne is beszéljünk...

Szóval a pingpong asztal nagyon jó dolog. Mindenkinek javaslom, hogy tegyen ki egyet a háza elé...

Persze kell játszótér is, hiszen a gyerekeknek valahol el kell tölteni az időt. Az persze más téma, hogy az aszfalt nyáron olyan meleg, hogy épeszű szülő ide nem viszi a gyerekét. Csak este. Így aztán nyolctól éjfélig rohangálnak a kiskölkök. Lehet, rosszul emlékszem, de nálunk nyolckor takarodó volt gyerekkoromban. Mindegy, Budapesten más az életritmus.

Amikor éjjel elcsitultak a csemeték, jöttek a kis-középkamaszok. Valahogy a láncos hintát mindenképpen át kell pördíteni, vagy neki kell csapkodni a tartóvasnak. Élvezet hallgatni éjjel kettőkor...

Így talán érthető, hogy miért örültünk, amikor az aszfaltot feltörték, a nem eus játszóteret megszüntették és helyére park került.

Csak az a szép zöld gyep, az fog hiányozni. A gyep...

Na, itt nincs Poldi bácsi, aki összeszedné a szemetet és ha lenne is, nem bottal, hanem lapáttal kellene járnia.

Ugyanis Budapesten az alap, hogy a parkot azonnal teleszaratják a kutyások. Mi, a lakók pedig mint az ipari robotok, vonal mentén közlekedünk. Mindenki megtanulja ugyanis hamar, mekkora felelőtlenség is átvágni a "füvön", a kis kerülővel elhelyezett járda helyett. Mire kivakarod a cipőd recéi körül a kutyaszart, majd megtanulod. És megfogadod, hogy soha többet...

A kutyák ezen mellékterméke ellen lehet tehát védekezni és csak mellesleg jegyzem meg, hogy egy park, amiben egyébként minden bejáratnál ki van téve a "Kutyát a parkba vinni tilos" tábla, nem azért készül, hogy oda a helyi lakosok lemenjenek és ott jól érezzék magukat?

Nos, egy jobb világban de. Itt meg? Kutyaszarató hely. Ez van.

Nade a hosszas bevezető után térjünk rá a lényegre. A lényeg és egyben a bejegyzésem mondandója is az, hogy napok óta reggel ötkor ébredünk, mert van pár barom, aki a kutyáját sétáltatja és ugattatja.

Igen, tudom: "Mit csináljon szegény kutya, beszélni nem tud?".

Ez a fasiszta duma, amit a kutyások nyomnak, amikor az ember szóvá teszi nekik.

A kutyás ugyanis azt feltételezi rólad, hogy ha neked nincs kutyád, akkor te a kutyákról semmit nem tudsz, azokhoz nem értesz. Egyben magáról meg azt feltételezi, hogy mivel van kutyája, egyből ért is hozzá.

Mindkét gondolatmenet hibás.

Az elsőről annyit, hogy épeszű embernek azért nincs kutyája PANELBEN, mert a kutya NEM VALÓ panelbe. Aki ért a kutyákhoz, az tudja ezt. Persze van a rossz duma, hogy kistestű kutyát lehet panelben is tartani, de NEM. A kistestű kutya is ugat, a kistestű kutya is tojik és a kistestű kutya is nekiugrik a gyerekednek, ha fenyegetve érzi magát. A kistestű kutya is tud olyan traumát okozni a gyerekednek, hogy egy életre félni fog a kutyáktól. És természetesen pont a kistestű kutyák azok, amelyeket a gazdáik szájkosár és póráz nélkül, szabadon kóborolni hagynak, mert "Nem bánt...". Pedig de. Akit harapott már vádlin bichon bolonese, vagy csivava, az tudja, miről beszélek. Ez a kérdéskör is messze vezet, úgyhogy hagyjuk.

Maradjunk az ugatásnál. Szóval a kutya ugat, ez tény. Nade kérem a kutyát lehet nevelni. Ahány kutyám volt, mindnek nagyjából kettő perc volt megtanítani azt, hogy ha azt mondom, hogy csend legyen, akkor csend legyen. Nem bonyolult ám...

Úgyhogy csak egy feltételezés marad: a kedves gazda direkt csinálja. Élvezi, hogy a mocskos dög minden hajnalban felugat 4000 embert.

Egyébként ez is szomorú tény, de a legszomorúbb, hogy a 4000 ember között NINCS - rajtam kívül - egy sem, aki esetleg ezt szóvá tenné. A sok zombi csak viseli, ahogy 2-3 barom tönkreteszi az életét.

Ez ám a szomorú. Hogy itt tart a pesti ember ingerküszöbe. Hogy már megs em hallja, vagy annyira bele van fásulva, hogy ha hallja is, fel sem fogja.

Persze lehet ez ellen harcolni és mászkálhat az ember hajnalonként a ház elé és beszélgethet kutyásokkal - akik egyébként nagyon segítőkészek, és SOHA nem az ő kutyájuk ugat, hanem másé - és másnap reggel ugyanúgy ugattatják a kutyát. Szarnak a fejedre, sőt még röhögnek is magukban, hogy a hülyegyerek nem tud aludni. Biztosan nem fáradt...

Kultúr ember tudja kezelni az indulatait, így én nem dobálok az ablakon ki semmit, nem lövöldözök légpuskával, nem teszek ki csirkebelsőséget parkányméregbe áztatva vagy zsilettpengével megspékelve.

De megértem azokat, akik eljutnak erre a szintre.

Én azért nem, mert továbbra is meg vagyok róla győződve, hogy nem a kutya a hibás. A kutya az egy szeretni való, jól nevelhető, ragaszkodó állat. Csak a gazdájától függ, hogyan viselkedik.

A kutya ugat, ha engedik és a kutyszart sem fogja maga után összeszedni.

Ezek tények.

Persze a lényeges kérdés az, hogy mi a megoldás. És ha ezt az ember felteszi magának és sokat gondolkodik rajta, akkor előbb-utóbb kitalál valamit.

Az emberek meg fognak változni? Nem.

A kutyák maguktól abba fogják hagyni az ugatást? Nem.

Jó kormányunk és önkormányzatunk tesz valamit az élhetőbb életért? Nem.

Akkor? Hogyan lehet magunkat kivonni az események hatásköréből?

Nagyon egyszerű a válasz: el innen.

Aki nem képes nagyvárosban élni, az ne éljen nagyvárosban. Nem Budapest tehet róla. Budapest az Budapest és az is marad.

Minekünk nincs itt a helyünk.

Logikus.

Úgyhogy megyünk is, hamarosan.

Nekem a pesti idegbeteg kutyák nem ugatnak többet, helyettük ugassanak majd a vidékiek...

Boldog Karácsonyt Fővárosi Közterületi Parkolási Társulás!

Lehetne anyázni is, meg mindenféle rosszmájú megjegyzéseket tenni. Bemehetnék az irodájukba és kiverhetném a balhét. Fellebbezhetnék és pereskedhetnék... Minek?

Még akkor sem  teszem, ha nekem van igazam, és az egész úgy rossz, ahogy van. Mármint a fizetős parkolás. Minden külföldi városban jól működik csak Budapesten sikerült ezt is elcseszni. Tehetséges egy nemzet vagyunk, nem vitás...

Történt, hogy tegnap egy sajtótájékoztatóra autóval mentem. Merthogy elég menő helyen volt, így semmiképpen nem akartam farmerben menni, ehelyett egy egész jó kis öltöny mellett döntöttem, amit meg nem akartam szanaszétt békávézni. A bringa is kilőve, maradt tehát a kocsi. A Lánchíd pesti hídfője környékére mentem az egyik csillivilli szálodába, ígyhát úgy döntöttem, hogy az MTA parkolója nékem tökéletes lesz. Onnan tudok sétálni pár métert és hazafelé sem kell újra belebonyolódnom a körforgalom áldásaiba.

Szóval a parlament felől megközelítettem a parkolót, és menet közben láttam ám én a fizetőautomatákat, de egyrész eléggé siettem, másrészt a térre, az Akadémia elé kiérve azt láttam, hogy sehol egy fizető automata. Volt már háromnegyed hat, gondoltam, ha még fizetni is kell, nehogy már olyan pechem legyen, hogy pont most jön az ellenőr...

A sajtóvacsorának vége, battyogok vissza a kocsihoz és ott a mikuláscsomag. Az időpont 17.44. Azaz dehogynem volt olyan pechem, és pont akkor jött az ellenőr. Azt már csak ma reggel tudtam meg, hogy egy ideje már este nyolcig kell díjat fizetni és nem este hatig. Tudnom kellett volna? Naná!

L-csesztem? El hát! Az én hibám? Ahhhhát!

Persze ha az ember belegondol azt látja, hogy az egész parkolási rendszernek semmi értelme. Illetve annyi, hogy egyesek nagyon megszedjék magukat belőle. A belvárosba akinek kocsival kell menni, az úgyis azzal megy, az összes parkolóhely ma is mindig tele, így a cél, miszerint kiszorítani az autósokat, egyszerűen nem valósul meg. Ehelyett fizetünk és szívunk. Willkommen in Budapest...

Aztán abba is belegondolok, hogy ha már szednek díjat és ellenőr van, miért is nem kap az ember legalább egy olyan szolgáltatást, hogy a sétálgató emberke odafigyel a kocsikra és ha gyanúsat lát, hívja a rendőrséget? Nem ér rá, értem én... Welcome to Budapest...

És azt is megkérdezhetném, hogy miért is nincs közel, s távol egy fizetőautomata sem és miért is kell az ügyfélnek 10 percet vadászni, gyalogolni oda-vissza és miért is kell nekem fél kilo pénzérmével mászkálni - nem fogadják el a maták a papírpénzt -, és miért is nem reklamálhatok emiatt sehol? Bienvenue a Budapest...

De nem teszem. Nem zúgolódok, nem anyázok: öt napon belül befizetem a 4125 forintot - már be is fizettem reggel - és az internetes átutaláson a hivatkozási szám és a rendszámom mellé még oda is írtam: "Boldog Karácsonyt!" A taxi ugyanis sokkal többe került volna. Úgyhogy még meg is érte...

És még komolyan is gondolom...

Ugyanis kedves egybesült parkolási társaság - és főként a bokrokban megbújó sunyi ellenőr, aki csak arra vártál, hogy elhúzzam a belemet és már rohatnál is a kocsihoz, szóval kedves ingyenélő mihaszna népség - én DOLGOZOM, két helyen is. Még este hatra is munkaügyben mentem, nem szórakozni. Amit csinálok az HASZNOS, mindkét munkahelyemen emberek életét teszem jobbá, boldogabbá. És nyugodjatok meg, amíg emelni bírom a kezemet, dolgozni is fogok, hasonlóan hasznos dolgokat teszek és pénzt fogok keresni, hogy nektek legyen mit legombolni, kicsalni, kikényszeríteni.

És tudjátok mit? Le van tojva ez a 4125 forint! Örüljetek neki, hogy ki tudtatok velem cseszni, de egyet azért tisztán lássatok: attól, hogy intézményesítve és az állam által támogatva teszitek, amit tesztek, az még csalás, átverés, arcátlan, pofátlan, sunyi, destruktív. Haszontalanok vagytok, élősködők, tehetségtelenek, deviánsak és amikor majd visszanéztek az életetekre, jusson eszetekbe az, hogy SEMMI hasznosat nem tettetek, csak loptatok egész életetekben és a magunkfajta dolgozó és adófizető polgárokról húztatok le még egy bőrt. Még akkor is, ha sikerült kimutyizni, hogy erre törvényi alapotok is legyen...

Legyetek boldogok a 4125 forintommal! Befizettem és szánlak benneteket!

Boldog Karácsonyt!