A 2013. jobb év lesz?

Nem vágyom erre. Azt szeretném, ha nem lenne rosszabb, mint a 2012. volt.

Ilyenkor, év elején illik fogadalmakat tenni. Én csak egyet tennék, amit ha sikerül betartani, akkor ezer fogadalommal is felér.

Ez pedig az lenne, hogy minden körülmény ellenére élvezni fogom az életet idén. Idén is!

Nem mintha az előző évben nem élveztem volna, de idén tudatosan törekedni fogok erre.

Nagyon fontos felismerésem az, hogy az élet pont ez. Amit most élünk. Nem lesz jobb, nem lesz más. Nem jön semmilyen csoda. Nem leszünk gazdagok, nem nyerünk a lottón. Nem leszünk szebbek, nem leszünk okosabbak, nem leszünk fiatalabbak. Semmi nem fog változni.

Legalábbis annyira, hogy attól az élet látványosan jobb legyen.

Így aztán ezt kell élvezni, ami jutott.

Nem panaszkodom, nem negatív gondolatok ezek. Pont ellenkezőleg.

Azt hiszem, meg kell tanulni tényleg örülni a pillanatnak és elhinni, hogy ez így ahogy van, jó.

Mert az.

Hiába olyan a világ, hogy folyamatosan rettegésben akar tartani minket, nem szabad félni. Az élettől meg főleg nem szabad félni.

Az élet olyan, amilyet az ember választ magának. Igaz vannak dolgok, amiket nem irányíthatunk, de vannak, amiket igen. És az a feladatunk, hogy azokat a dolgokat, amikre befolyásunk van, a magunk kedve szerint alakítsuk. És ettől lesz az élet jobb, vagy rosszabb. A mi döntésünk ez.

És akárhogy is nézem, jó az élet! Jó az életem. Szeretem.

Vannak benne sarokkövek, amik az alapot megadják és ezek mellett kisebb történések, amelyek csak a keretet adják hozzá.

De az a lényeg, hogy az alapok rendben vannak.

Mik is ezek az alapok?

Nos, a legfontosabb, hogy annyi évnyi keresgélés és annyi téves választás után végre az van mellettem, aki mellém való.

Szerettem a többi lányt is és nagyon sok szép napot töltöttem el szerelemben velük, de Ő... Ő bizony más. Pont olyan, amilyennek lennie kell. Pont olyan, aki boldoggá tesz engem.

Már csak arra kell vigyáznom, hogy én is boldoggá tegyem Őt. Nem kis feladat ez, de vállalom.

Nagyon fontos alap az is, hogy a családom csupa szerethető és engem szerető emberből áll. És nagyon fontos az is, hogy bár az élet nehézségei és a mindennapok szürkesége rányomják a bélyegüket a kapcsolatunkra, az alapvető szeretetet nem tudja semmi megváltoztatni. És remélem, hogy szépen rendeződnek a dolgok körülöttük is. Megérdemlik. Mindannyian.

Nagyon fontos alapot nyújtanak nekem a barátaim. Nem a haverokra gondolok, akikből sok van és akikkel el lehet baromkodni, hanem arra a pár, igazi barátra gondolok, akikre számíthat az ember és akik a bajban is mellém álltak és állnak. Azokra a barátokra gondolok, akikből érzem a felém sugárzó szeretetet. Akiktől feltöltődök. Nagyképűség lenne azt gondolnom, hogy Ti is úgy szerettek engem, ahogyan én szeretlek benneteket, de azért remélem. És azt tudnotok kell, hogy Ti is számíthattok rám. Ami tőlem telik, azt bizony megteszem értetek. Bármikor, bárhol. És ha nem is mondom vagy éreztetem eleget, de mindenképpen tudnotok kell, hogy milyen nagyra értékelem azt, ahogy elfogadtok engem az összes hibámmal együtt. Tudom, hogy vannak és tudom azt is, hogy nem dolgozom eleget a kijavításukon.

És azért vagytok nagyszerűek, mert megvan a magatok baja, de mégis van energiátok rám.

A következő alapkő a munka. Szerencsés ember vagyok, mert még mindig szeretem a munkámat. Helyesebben a munkáimat. Valamiből élni kell és sajnos nagyon kevesen mondhatják el magukról azt, hogy szívesen mennek be dolgozni. Ezen kevesek közé tartozom én is, mert a hivatásomat is szeretem és a másodállásaimban is sok örömet lelek. Hálás vagyok a sorsnak, hogy azért kapok pénzt, amit elvégezni nem fáradság számomra.

Igaz, az év végén kicsit összejöttek a dolgok és ezért néha hulla fáradt voltam, de 2013-ban nem fogom ennyire túlvállalni magamat. 

(Itt jegyzem meg, hogy nem negatív voltam én kérem, hanem HULLA. Ha valaki, valaha dolgozott már annyit, amennyit én, főleg  október-november-decemberben, az tudja, a többieknek pedig meg sem próbálom elmagyarázni. Ráadásul minderre rájött egy költözés és egy életmódváltás és az ezzel együtt járó stressz. Nem volt tehát könnyű időszak ez, de talán vége.)

Idén megtalálom az egészséges egyensúlyt a munka és a pihenés között és ahogy jönnek a tavaszi napsütések, a Dunakanyar is sokkal jobb hely lesz majd.

És ez az utolsó sarokkő. Az életünk ezer apró helyszíne. Ahol az élet zajlik. Hihetetlen, hogy miként voltam képes eddig élni Budapesten... És egy nagy ökör voltam, hogy nem léptem meg ezt a kiköltözést már sokkal hamarabb. Remélem, hogy ez az életforma hosszútávon is tartható lesz majd, mert nagyon tetszik. 

Imádom Szobot. Imádom a csendet, a nyugalmat. Még a kutyaugatást is imádom. Imádom a normális szomszédokat, az udvarias és nyugodt embereket. Imádom az utcánkat és órákat elálldogálnék az ablakban, gyönyörködve a látványban. Pedig semmi extra nincs ám benne...

Imádom a Dunát, mert ezer arca van. Imádom az Ipolyt, mert titokzatos. Imádom a Börzsönyt és A Duna túlpartján a Visegrádot és a Gerecsét. 

Imádom az összes környékbeli várost még most is, amikor minden kopaszabb és szürkébb. Még most is, amikor minden sárosabb. Még Szlovákiát is imádom és az ott élő, nálunk sokkal magyarabb embereket főként.

Imádom "a házat" és azt, hogy van tér. Van helyünk élni benne. Imádom már most is, pedig lesz rajta mit javítgatni.

És nem azért, mert az előző tulajdonosok igénytelenek lettek volna.  Ellenkezőleg. Pont azért döntöttünk emellett a ház mellett, mert alapvetően pont ilyen házat szerettünk volna. Pont ilyen elrendezésűt, pont ekkorát, pont ilyen környezetben és pont ennyiért. Szép kis házat vettünk tőlük és nagyon örülök, hogy a sok nehézség ellenére is összejött ez az adás-vétel. Örülök, hogy bár sokszor kedvem lett volna, de mégsem adtam fel. Hogy végignyomtuk a bürokrácián és végül csak sikerült költöznünk. Nem volt könnyű, de megérte.

Szóval jó kis ház ez, és azért kell csak rajta dolgozni, mert mi mások vagyunk. Nem jobbak vagy rosszabbak. 

Mások. 

Mások az igényeink, más az ízlésünk. Én magam ráadásul bizonyos dolgokban maximalista is vagyok, így olyasmit sem tudok elviselni, ami nekik már fel sem tűnt. Ami a legtöbb embernek fel sem tűnik.

De alapvetően egy nagyon szuper kis házat sikerült megvennünk, amiben nagyon sok fantázia van és ami a legfontosabb: a normális élet lehetőségét hordozza magában.

Ha kialakulnak a dolgok és erőnk és egészségünk is lesz hozzá, akkor itt lehet normálisan, nyugodtan, szépen élni. És ez a lényeg.

Úgyhogy visszatekintve 2012-re azt kell mondjam, hogy soha rosszabb évünk ne legyen. A nehézségek pedig azért vannak, hogy az ember legyőzze azokat és igazán az tudja értékelni a sikereket, aki megdolgozott értük. Harcos év volt 2012. és nincs illúzióm, hogy harcos év lesz 2013. is, de állunk elébe!

És bár zord a harc, de megéri a világ...