Bizonyára olvastátok, mert több helyen eldicsekedtem vele, hogy lefutottam a NATO futáson a 10 kilométeres távot.
A katonák között én lettem az utolsó.
El kellene ezen most keseredjek?
Nem hinném.
Először is, egy éve ilyenkor még meg akartam dögleni 3-4 kilométertől.
Ez év elején ugyanezt a távot még másfél óra alatt futottam le.
Egy hónapja még 8 kilométert futottam hasonló idő alatt.
Egy hete ugyanezt a távot még 5 perccel hosszab idő alatt futottam le.
Most pedig, gyakorlatilag végig hasogató vádlival futottam ugyanezt az időt. 42 éves vagyok és világ életemben futnom kellett és ezért aztán világ életemben utáltam is.
Most meg - akár hiszed, akár nem - megszerettem.
Olyan agyi állapotba tudok kerülni a futás alatt, amit azoknak, akik futnak nem kell elmagyarázni és azoknak meg, akik nem futnak, nem lehet.
Mostanság, amikor elmegyek futni nem a félelem, hanem az öröm jön elő belőlem. Nem összeszorul a gyomrom, hanem várom.
Úgyhogy nemhogy el lennék keseredve, de olyan doppingot kaptam ettől az eredménytől, amit el sem tudsz képzelni.
A héten már hozom is be Pestre a Saucony cipőmet, amely odahaza úgyis pihen csak, hiszen betonra alkalmatlan. Itt meg van rekortán pálya.
Hetente 3-4 alkalommal fogok futni.
Még télen is!
Kettő rövidet, egy közepeset és egy hosszút.
A rövideket itt, a gumipályán, a közepeset és a hosszút pedig odahaza, a Dunaparton, a Brooks cipőmben. Azt azért vettem, hogy tudjak betonon is futni. Jó is.
És jövőre, valamikor a nyár elején futni fogok egy félmaratont, mégpedig 2 óra alatti szintidővel.
És egy év múlva ilyenkor 50 perc körüli idővel meg fogom ugyanezt a távot futni.
Majd figyelj!
Uff, én beszéltem!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése