Mindenkinek vannak az életében korszakok, amelyek arra és csak arra az életkorára jellemzőek. Az én életemben is megvoltak és megvannak ezek és sokszor nagyon nehéz döntéseket kell meghozni ahhoz, hogy egy számunkra nem kívánatos korszakot lezárjunk. A mai napon meghoztam egy ilyen döntést.
Az önzőség korszaka nálam abban nyilvánult meg, hogy sokszor nem foglalkozva senkivel csak magamra gondoltam. Bizonyára most azt gondoljátok magatokban, hogy ilyen dolgai mindenkinek vannak és ez igaz is, de nem mindegy, hogy miben nyilvánulnak ezek meg. Az én önzésem egyik legjobb példája az volt, amikor motoroztam. Na, ezt fejeztem most be. Örökre.
Volt nekem anno egy ideig még enduróm is, na annál nagyobb baromságot el sem tudok képzelni, mint amikor valaki az erdőben motorozik, szétrúgatva a talajt és beszennyezve a levegőt, zavarva az állatokat. Persze sokan mondják, hogy ők csak engedélyezett utakon motoroznak és nem okoznak kárt, de ez önámítás. Csak azért motorozni, minden cél nélkül, hogy motorozzál, a legönzőbb dolog a világon. Ehhez az önzéshez hozzájön még az is, amikor egyesek mindezt kiherélt kipufogóval teszik és azt élvezik, hogy rezeg az ablak és beindulnak az autóriasztók... Csinálják sokan, de mentségemre mégsem ez szolgál, hanem hogy viszonylag hamar felismertem, hogy ez nem szép dolog és eladtam a Yamahát. Ne érts félre, ha Te csinálod, csináld csak! Én fejeztem be.
Persze sokkal korábbról származik a motorozás iránti mániám. Még gimnazista koromban vettek nekem a szüleim egy Romet Kadett típusú csodát, azzal zúztunk a haverokkal nyaranta. Jó szutyok egy gép volt és minden óra motorozásra két órányi szerelgetés jutott. Mégis szerettem.
Aztán valamikor a kilencvenes években tettem szert a Ponnyra, egy KTM Ponny IV-es robogóra. 1977-es gyártmány volt a szentem, de ennek ellenére soha semmi bajom nem volt vele. Csak tankolni kellett belé és néha felfújni a kerekeket és ez alatt a majdnem 20 év alatt, amíg nálam volt, csak izzót cseréltem a lámpában. Ezen felül csak szépészeti beavatkozásokat igényelt, lefestettem és megbőröztettem az ülést. Nagyon sok szép órát töltöttem el a nyergében, mert akkoriban még nem zavart, hogy ez a tevékenység a legönzőbb dolog a világon. Most viszont már zavar.
A robogó nem csak hangos, de büdös is. Amikor egy ilyen kétütemű gép mögött mész, magad is érezheted azt az ótvaros büdös kipufogószagot, amit hagy maga után. Ha elmegy egy ilyen robogó, még percekig büdös van és érdekes módon, ezeket a szarokat senki nem kötelezi semmilyen műszaki vizsgára, így gyakorlatilag addig közlekedhetsz velük, ameddig szét nem esnek. Ráadásul ezeken még rendszám sincs, így a robogóval közlekedők között (ahogyan a bringával közlekedők között is) van jó néhány faszfej, aki semmilyen KRESZ előírást nem tart be. Átmennek a piroson, mutogatnak, rugdalják az autód oldalát, leüvöltik a fejedet a lámpánál, majd odébbállnak. Megtehetik, mert egyrészt nincs azonosítójuk, ami alapján feljelenthetnéd őket, másrészt csak egy másik motorosnak lenne esélye utolérni és felelősségre vonni őket.
Itt szeretném hangsúlyozni, hogy nem minden motoros ilyen, sőt nincs is olyan, hogy "a motoros", hiszen valójában csak emberek vannak, akik motorral közlekednek éppen. Csak hát aki seggfej, az motoron (biciklin, gyalog és autóban) is seggfej. Csak motoron sokkal bűntethetetlenebbül seggfejeskedhet. Azt azért remélem, hogy a normális motorosok (belőlük van a több) kivetik magukból ezeket a seggeket és megnevelik őket. Például a kereszteződésnél utolérve ráb..nak nekik egyet a bukósisakra. Akárhogy is, az szinte törvényszerű, hogy minden ilyen seggfej megtalálja a maga csúcsragadozóját és megkapja előbb-utóbb, amit a viselkedésével kiérdemel.
Velem annyi a helyzet, hogy egyszerűen nem akarok ehhez a jól beazonosítható csoporthoz tartozni és semmilyen közösséget nem vállalok velük. Úgy is mondhatnám, hogy elhatárolódok. Ismétlem, a seggfejektől. Azért, mert ahogy így megöregedtem, már zavar a dolog.
Aztán a minap, amikor bringával suhantam éppen a Duna-parti bringaúton, rádöbbentem arra is, hogy amit én a motorozásból szerettem, az MIND megvan a bringázásban is. Mégpedig úgy, hogy a negatív oldalai nincsenek meg. Ugyanúgy szabad vagy, ugyanúgy tudsz haladni, csak közben nem eregetsz bűzfelhőket és még sportolsz is, ha akarsz. Így aztán valójában nekem a bicikli kell és nem a motor.
Talán ezért volt az, hogy a KTM Ponny egy jó ideje már csak állt a féltető alatt és csak a helyet foglalta. Utoljára több mint egy éve mentem vele, ha leszámítom azokat az alkalmakat, amikor valamiért ki kellett vigyem a féltető alól és ha már kivittem, akkor elindítottam és mentem vele egy kört az utcában. Na, erre fenntartani egy motort felesleges.
Ezért határoztam el azt, hogy eladom. Az elhatározást tett követte és nem is kellett túl sokáig hirdetnem. Ma el is vitték. Nem mondom, hogy túl jó áron, de bukni nem buktam rajta, mert az összes befektetésemet összeszámolva még így is kétszer annyit vettem ki belőle, mint amennyit beletettem.
Így aztán nagy levegőt vettem és odaadtam. Remélem, hogy akié lesz, az jobban bánik majd vele és szeretni fogja. Az érte kapott pénzt pedig a biciklijeimre fogom költeni, mert a bringázás legalább nem önző, hanem egy igazán önzetlen hobbi. És nem a robogót sajnálom, hanem azokat az időket, amiket együtt töltöttünk el. Azok meg úgysem jönnek vissza és saját magamat csapom be, ha egy tárgyhoz, némi vashoz, gumihoz és műanyaghoz kötöm őket. Ehelyett lezárom fejben ezt a korszakot és mostantól úgy viselkedem, ahogy egy magamfajta 42 éves felnőttnek viselkednie kell. Persze nem mondom azt, hogy ezentúl nem lesznek önző dolgaim, de megpróbálom olyan dolgokban kiélni az önzésre való hajlamomat, amelyek nem ártanak másoknak.
Na, így ért véget az én önző korszakom. Ma, 2014. október 12-én 08.43 perckor.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése