Költözünk

Már ki merem mondani. Már el merem hinni.

Költözünk.

Nagyon régen elegem lett Budapestből. Nem is a várossal van bajom és nem is az emberekkel, hanem azzal, amit ez a város csinál az emberekből - köztük belőlem - és azzal, amit az emberek csinálnak ebből a városból.

Budapest gyakorlatilag lakhatatlan. Számomra legalábbis...

Lehetne sokáig sorolni, hogy mik azok a dolgok, amiket nem tudok elviselni, de sok értelme nincs. Ahogy egy ismerősöm fogalmazott, a nagyvárosi élet vagy bejön neked, vagy nem. Ha bejön, akkor élvezni fogod, ha nem, akkor csinálhatsz bármit, csak szenvedni fogsz.

Én már nagyon szenvedtem. Főleg az elmúlt úgy öt évben.

Persze Budapest nem volt mindig ilyen. Volt idő, amikor élhető és élvezhető város volt, de valami szépen lassan elromlott. Lehet, hogy a hozzáállásom? A türelmem? Az idegeim?

Lehet.

Mindenesetre amikor ebbe a házba költöztünk, akkor ez a ház egy nyugis ház volt. Viszonylag jó állapotban.

Közben telt az idő, a ház szépen lassan lerobbant és olyan dolgok kezdtek el előjönni, amelyek lehetetlenné teszik a pihenést.

Minden éjjel mennek a szétdőlt csapágyú ventilátorok, morognak és forognak. Aludni? Szinte lehetetlen. Könyörögtem én a házmesternek, de mit tud csinálni? Nincs pénz. A lakók csórók. Aki tehette, elköltözött, maradtak a szegények. A közös költséget havonta egy ezressel kellene megemelni, hogy Kánaán legyen. Erre sincs keret...

A ventilátorok közül kettőt megjavítottak, így már csak 6 másik nem hagy aludni. És hogy minek ventilátor éjjel? Jó kérdés, nem nagyon találtam rá magyarázatot. Részben magyarázat az, hogy időkapcsoló vezérli ezeket és az első áramszünetnél ez elállítódik és onnantól kezdve nem este tízkor, hanem éjfélkor kapcsolódnak ki. Aztán még egy áramszünet és már csak éjjel kettőkor, aztán még egy áramszünet és már csak hajnali négykor.

Én veszekedjek a gondnokkal, hogy állítsa vissza? És ha veszekszem vele, akkor hányszor. Mindahányszor? Legyek én az a bunkó lakó, aki nem bír magával? Vele veszekedjek, aki egyébként rendes srác és három gyerekkel, havi 80 ezresért túrja a szemétledobót, mert a kínai beleszórja a kajás dobozt, ami fennakad. Hát nem fogok vele veszekedni, mert nem tehet róla  és nem tehet ellene....

Aztán az is szerethető volt ebben a lakásban, hogy nem volt egyébként zajos. Egészen addig, amíg pár éve nem nyitottak egy diszkót valahol a környéken. Hogy hol? Ki tudja? A zajforrás ugyanis nem határolható be, csak az, hogy elég masszív hanggal szennyez minket a munkanapok közül 2-3-szor hetente és minden hétvégén. 
Megmérte a hatóság, bizonyított. Kijöttek, megmérték, széttárták a karjukat és elmentek. Nincs eszközük az iránymérésre, így aztán hogy honnan jön, az nem tudható. Csak az, hogy zárt ablakok mellett is bőven az ébredési szint felett van a zajszint. 

Pihenni? Így? Lehetetlen. 

Megoldás? Nincs.

Illetve van. Költözünk.

Én nem vívok többet a hatóságokkal és nem fogom levelek írogatásával tölteni az időmet. Írtam eleget. Siker? Kevés. Úgyhogy én bizony nem írok többet.

Mégpedig azért nem, mert meguntam a hiányzó hős szerepét. Úgy érzem, senki más nem tesz, csak én.

Unom, hogy mindent én járjak ki, minden konfliktust én vállaljak fel.

Mást nem zavar, ha hülyegyerekek vagdossák a földhöz a sörösüveget a ház előtt? Mást nem zavar, ha minden szombaton buli van a hatodikon és az erkélyen visítoznak?

Ha de, akkor miért mindig én menjek le? Miért mindig én veszekedjek? Hát élvezem én? Hát kell ez nekem? Más miért nem megy le?

Segítek: mert ilyen a pesti ember. Egyrészt fásult, másrészt birka. Inkább tűr. Beletörődött, hogy a városi élet ezzel jár.

De tényleg ezzel jár? 

Konkrétan? Rohadtul nem érdekel! Költözünk.

Persze nem vagyok naiv és idealista sem. El tudom fogadni, hogy vannak dolgok, amik együtt járnak a nagyvárosi léttel. Dolgok, amikkel ezt az életformát választva együtt kell élni. 

De azt nem tudom elviselni, amikor valaki nemtörődömségből, trehányságból, bunkóságból teszi tönkre mások életét. Amikor olyan dolgok történnek, amiknek nem kellene történniük. Ha lenne egy kis törődés...

Mi is ez a törődés? 
Például az, hogy nem vágom be az ajtót magam mögött, amikor hajnalban elmegyek itthonról vagy amikor éjjel megjövök.

Mert a szomszéd aludna.

Én tizenkét évet laktam ebben a lakásban és a tizenkét év alatt egyszer sem csaptam be az ajtót magam mögött. Nappal sem. Pedig nekem is egyszerűbb lenne. Ehelyett behelyezem a kulcsot a zárba és óvatosan behúzom magam mögött az ajtót. Egyszerű. Nem kerül semmibe. Miért így csinálom? Mert tekintettel vagyok a szomszédaimra. 

Ők meg szarnak ránk...

Komolyan, én veszekedjek a tapló szomszéddal, akinek egyszerűen nem lehet megtanítani, hogyan kell normálisan becsukni az ajtót? Én magyarázzam el minden családtagjának? Egyenként?

Nem fogom. Költözünk

A tapló szomszéd pedig csapkodja csak kedvére az ajtót. A rácsot is. Nyugodtan rakja ki a szemetet az ajtó elé és érlelje ott egy hétig. Ha neki ez tetszik...

Én veszekedjek megkeseredett, alkoholista vénemberekkel, hogy éjjel ne süssenek lángost nyitott ajtó mellett? Hogy ne a lépcsőházba szellőztessenek?

Hogy aztán én is ilyen megkeseredett, alkesz öregember legyek?

Köszönöm, nem! Költözünk.

Én írogassak panaszleveleket a BKV-nak, hogy három hete nem alszunk, mert a villamossín eltört és hajnali ötkor ébreszt az első villamos minket?
Én írogassak panaszleveleket a Főkefének, hogy ne éjfélkor jöjjenek az alternatív kukákért, mert felébresztenek 4000 embert?
Hogy szombaton ne reggel hatkor jöjjenek a kukákért, mert aludnánk?

Hát nem fogok, költözünk.

Én írogassak javaslatokat egy olyan polgármesternek, aki nem is lakik itt a kerületben és rohadtul nem érdekli semmi a saját fizetésén kívül? Én viseljem el, hogy választások előtt udvariasan leráznak, választások után válaszra sem méltatnak?
Hát nem. Költözünk.

Szagoljam egész életemben, hogy az alattunk lakó szívja még éjfélkor is azt a kurva cigarettát?

Joga van hozzá. Az ő lakása. Nekünk meg jogunk van kussolni és szívni a füstöt. Meg mindent, ami az alattunk lakóktól felszivárog a hagymás tojástól a naftalinszagig...

Én hallgassam, ahogy seggfejek a körúton húzzák a tuningkipufogós szarjaiknak? Hallgassam, ahogy önző majmok húzzák a kiherélt kipufogós sportmotoroknak? Hallgassam, ahogy döngetik a mélynyomót? A sok senkit, akik ettől érzik magukat valakinek?

Hát nem fogom. Költözünk.

Hallgassam, ahogy az ügyeletes kórház tetejére naponta száll le a helikopter? Mert súlyponti kórház? Hallgassam, hogy tízpercenként megy szirénázva a mentő?
Hát nem. Költözünk.

Én veszekedjek a kutyasétáltatókkal, hogy szedjék össze a kutya után a kutyagumit? Én tanítsam meg a kutyát, hogyan kell csendben lenni? Én magyarázzam el, hogy a kutyát is lehet, sőt kell is nevelni? Vagy várjam meg, amíg úgy kiakadok, hogy én is légpuskával lövöldözök ki az ablakon?

Hát nem fogom. Költözünk.

Nade hová? 
Jó kérdés.

Nézzük a logikámat!

A cél, hogy csendes legyen. Budapest kilőve. Teljesen. 

Kis város legyen, de az sem baj, ha falu. És zsákutca, ha lehet. A ház előtt ne járjanak autók.

Nézzünk házat Budapesthez közel, mert a munka miatt be kell járjunk. Egyelőre...

Szóval a közeli, úgynevezett agglomerációban olyan árak vannak, hogy azt én, aki nem örökölt, kifizetni nem tudnám. A feleségem sem örökölt és nem is szeretnénk még jó sokáig. Szeretjük a szüleinket, remélem sokáig élnek még egészségben. És tőlük nem várható el és semmiképpen nem hagynám, hogy miattunk nélkülözzenek. Hogy azért ne költsenek magukra és azért ne élvezzék a nyugdíjat, mert minket kell támogatni.

Nagy támogatás volt az nekünk, hogy mindketten tanulhattunk és így olyan munkánk van, amit szeretünk. Olyan szakmánk van, amiből meg lehet élni.

Így ha megtakarított pénzünk nem is sok van, de hitelképesek vagyunk.

Így marad a hitel, mint az a legtöbb, korosztályunkbelinél.

Ha pedig 25 évre felveszek kölcsönt, akkor pedig olyan megoldást keresek, ami legalább 25 évig megoldás.

És ha így gondolkozom, akkor csak ház jöhet szóba.

Ha pedig ház, akkor az Budapesthez közel cirka 20 millió. Alsó hangon.

A 20 millió pedig lefordítva annyit tesz, hogy a hitelre 200 ezrest fizetsz havonta.

Vállalható? Hát nem. Épeszű ember legalábbis ilyet nem vállal be. Még akkor sem, ha mindketten jól keresünk.

Menjünk tehát lejjebb az árakban és így szükségszerűen kijjebb a városból!

Na, úgy 20 kilométerre már van téliesített nyaraló 15 milláért. Be lehet egy ilyenbe költözni? Be hát. Csak az ember azonnal kényelmetlennek fogja érezni és biztos, hogy pár éven belül építkezni kezd.

Azt meg köszönöm szépen, de nem!

Én már sokszor láttam, hogy teszi tönkre az ember egészségét egy építkezés. Márpedig, akinek nincs pénze, az maga csinálja. Abból pedig gerincsérv meg térd-könyök-váll-izület gondok lesznek. Köszönöm, ezt sem kérem.

Úgyhogy olyan házat kell választani, amelyik kész és legalábbis nagyon nem kell hozzányúlni.

Ha pedig ilyet szeretnénk, akkor menjünk még egy 20-30 kilométerrel távolabb.

És ha már távolodunk Budapesttől, akkor nézzük meg azt, hogy miként lehet bejárni.

Az alap, hogy legyen vonat. Mert jó a busz is, de busszal minden reggel plusz 20 perc ugyanaz a távolság. Az pedig naponta 40 perc pluszban. Ezt hozzáadjuk a 40-50 kilométerrel együtt járó egy órához, akkor bizony az napi másfél-másfél óra, ami naponta összesen tehát három.

Köszönöm, ezt sem kérem.

Így azok a megoldások, ahol csak a busz vagy az autó játszik, megint csak kiesnek. Mert az autó sem megoldás. Az autós az nem létező létforma. Az olajlobbi találta ki, milliókkal hitették el, hogy lehet naponta autózni. De nekem eszem ágában sincs minden reggelemet vezetéssel tölteni, ha közben a vonaton ülve is olvasgathatok, alhatok, filmet nézhetek, vagy csak bámulhatok ki az ablakon. Eszem ágában sincs két-háromévente autót venni! Mert napi 100 kilométer az évi 36.000. És az ehhez tartozó szerviz, olajcsere, gumicsere.
Jó üzlet ez. De nem nekünk. Azoknak, akik ebből, belőlünk élnek. Hát belőlem nem!
(Szerkesztve: időközben természetesen kiderült, hogy nem hülye az a sok ember, aki autóval jár. A kényelem mellett egy vitathatatlan érv az, hogy a kocsival havonta, kettőnknek 16 ezressel olcsóbb bejárni, mint vonattal. Így egyelőre marad az autó, de reménykedünk benne, hogy a MÁV kitalál valamit arra, hogy a vonatot vonzóvá tegye számunkra. Így az írás további részei igazak maradnak.)

Tehát a vonat, az kell!

És ha a vonathoz ragaszkodunk, akkor máris kevesebb döntési lehetőségünk van.

És ez jó, mert kevesebből könnyebb választani.

És ha kiköltözünk a városból, akkor próbál az ember olyan helyet találni, amiben van extra. Valami, amit szeretünk. Amitől jobb lesz az élet, mint a városban. Ez lehet egy erdő, hegy, folyó. Valami, amitől a hely különleges.

Úgy gondolom, hogy a Duna egy ilyen extra.

Persze itt ne arra a Dunára gondoljunk, amit itt Pesten ismerünk és ami mocskos és büdös.

Itt arra a Dunára gondoljunk, amelyik még Budapest előtt jár és amelyik még tiszta.

A Dunának északon is két partja van. Az egyik a Szentendre felőli, hát köszönjük, de ebből megint nem kérünk.

Szentendre ugyanis pont ugyanaz, mint Budapest, csak még messze is van. És drága is.

A Duna másik oldalán ott van Vác.

Na, Vácra sem költöznék, mert az is város. Ugyanazokkal a bajokkal és nem mellesleg szintén drága.

Úgyhogy nézzünk előtte valamit!
Érdekes dolog, de ami Vác előtt van, az messzebb van, mint ami utána. Mert Vác előtti településekre csak görbefa járattal lehet eljutni. Olyan vonattal, amelyik minden megállóban megáll. Így Vácról becsavarni Budapestre 20 perc, eggyel közelebbről meg 40. Van valahol egy időtörés...
Azaz nem az van közelebb időben, ami közelebb van távolságban.
Sződliget? Göd? Dunakeszi? Megfizethetetlen.
Persze lett volna ház ott is. 22 millióért pont olyan, ami nekünk kell. Havonta ez 230 ezres hiteltörlesztésben. Köszi, de nem kérjük!

Ha viszont Vác felett nézelődünk, egyre kellemesebb árakat találunk.

És Vác felett ott a Dunakanyar. A maga szépségével. Nem kell magyarázzam.

Sokan járnak ide üdülni, mi is imádtunk ide járni.
Mi lenne, ha itt laknánk?

Elsőre vad ötlet.

Aztán vizsgáljuk csak meg közelebbről!

Vácig a vonat nem áll meg sehol, így 20 perc alatt Vácon van. Onnan még fél óra a legészakibb város, a vasút végállomása.

Szob.

53 perc a Nyugatiból.

Sok?

Ha Mátyásföldről jársz be, mennyit tömegközlekedsz?

Ha Erzsébetről jársz be, mennyit tömegközlekedsz?

Segítek: másfél órát. Tömött buszokon, metrón. Többnyire állva.

Szobról mi a helyzet?

Onnan indul a vonat, 6.57-kor. 8 előtt pár perccel benn is van a Nyugatiban.

53 perc úgy, hogy ülsz. Hogy az üres vonaton kiválasztod, melyik székre ülj le.

Nem ugyanaz, mint a BKV-járatokon álldogálni. Már most nem, pedig még nem légkondis a vonat (csak hétvégén).

Visszafelé a Nyugatiból ugyanez. Ha a 17.07-es vonatra kimész öt előtt, üres. Ülsz.

Ha mégsem, mert megkésel, akkor 20 percet állsz Vácig, aztán ülsz.
Akkor Szob messze van? A térképen igen. Vonattal? Nem.

A Nyugatiból a munkahely 4 perc. Otthonról a szobi vasútállomás 3 perc.

Próbáljuk ki! Menjünk ki hajnalban és jöjjünk be, mintha ott laknánk! Aztán délután menjünk haza, mintha ott laknánk!

Nézzük meg az embereket! Az arcukat. Meggyötörtek? Nyűgösek?

Nem.

Életforma ez, van, aki huszonéve csinálja.

Tartható életforma.

Reggel felülsz, menet közben megreggelizel, olvasol, filmet nézel, szundikálsz. Vagy beszélgetsz.

Ezt csinálják.

És ezt fogjuk mi is csinálni.

Mármint a be- és a hazaúton.

Reggel egy órával kelünk korábban, délután pedig egy órával érkezünk később haza.

Cserébe se villamos, se bagózás, se lángos, se ventilátor, se semmi.

Csend. Az van.

"Az a baj ezzel a várossal, hogy kihalt..." - mondja a szomszéd. 
"Az a jó!"  -gondolom én.

És ha hazaértünk mi van? Milyen egy hétköznap délután, vagy a hétvége?

Duna van, kajakozás van, horgászás van.

Ősszel Börzsöny van, Ipoly van. Esztergom és termálfürdő van, olcsó szlovák üzemanyag van.

Biciklizés van, kirándulás van.

Nyugalom van.

Élet van.

Úgyhogy költözünk.

Mit lehet Szobon kapni? Mennyiért?

Nos, 110 négyzetméteres házat, gyönyörűen felújított sétálóutcában. 13,5 millióért. Ebbe költözünk mi hamarosan.

További képek ide kattintva.
Nem titok, ehhez 9 milliót kell felvenni kölcsönként, helyesebben lízingként. Aminek a havi részlete nincs egy százas sem. Ha az ember megtakarít, a tőke csökkenthető és így a havi részlet is csökken. Ilyen a lízing.

Ez már vállalható. Főleg, ha a munkahely is belefizet, lakhatási támogatásként.

És mikor lesz a miénk?

2037-ben. 25 év múlva. Épp csak 65 évesek leszünk addigra.

És mi lesz addig? Tudjuk-e majd fizetni?

Jó kérdések ezek.

De ha most nem, akkor mikor? Ötvenévesen?

Mindenesetre forintalapon, elvileg előre látható havi részlettel.

Tehát viszonylag biztonságosan, ha létezik olyan, így 2012-ben...
És ami a lényeg, némi tartalékkal a havi költségvetésben. Olyan tartalékkal, amiből lehet félretenni.

Te mit fogsz a költözésből észrevenni, barátom?
Kevesebbet leszek Budapesten? Valószínűleg, de mivel itt dolgozom továbbra is, naponta jövök majd be. És ha kell, egy-két vonattal később megyek csak haza. Úgy leszek pesti, hogy nem leszek pesti.

És sokkal nyugodtabb leszek. Ez biztos.

Megszaporodnak a kajakozós, kirándulós videók.

Nincsenek illúzióim, valószínűleg lesznek bejegyzések késő vonatokról és a MÁV hülyeségéről.

És a Google Maps ezentúl majd a Dunakanyarban mutat. Többnyire.

Látod majd, hogy megváltoztam. 

Életmódot, életformát váltottam.

Mert ami itt volt, azt nem lehetett bírni.

Elég volt, Budapest! Ennyi!

És ha Szobon jársz, szívesen látunk majd egy Szobi szörpre...

Ha pedig házat keresel mostanában, van ott még, ahol ez van...