2012. augusztus 30., csütörtök

Az irigység engem tuningol

Volt idő, amikor idegesített, hogy egyes emberek hobbiból keresztbe tesznek. A motivációjuk az irigység. Ha nekik nem jó, akkor nekem se legyen az.
Persze - szerencsére - soha nem értettem, hogy működik ez, mert erre az érzelemre én magam képtelen vagyok. Legalábbis a negatív megnyilvánulására.
Mert ugyebár én is vagyok néha irigy. Amikor valami olyasmit látok, ami nekem is jó lenne. Az a felnőtté válás egyik fontos pillanata egyébként, amikor az ember ellent tud állni és el tudja azt dönteni, kell-e neki valójában az a bizonyos dolog. Mert ugyebár a fogyasztói társadalom úgy működik, hogy megpróbálnak bennünk olyan szükségleteket ébreszteni - reklámokkal, például - amelyeket átgondolva az ember rájön, hogy valójában neki ezekre a szarokra (bocsánat) nincs szüksége.
Van olyan ember aki erre sosem jön rá és egész életében üldözi a sok hamis, boldogságot ígérő szirszart. De ez egy másik történet.
 
Szóval, ha vannak valós szükségleteink, amiket tényleg szeretnénk magunknak, akkor az ember érezhet irigységet. Annak láttán alakul ez ki, ha valaki másnak megvan az, amire mi csak vágyunk.
A jó hozzáállás szerintem, ha az fut végig az emberben, hogy neki mit kelltennie azért, hogy megkaphassa azt, amire most éppen irigykedik. És ha tényleg kell valami, akkor megszerzi.
Vallom azt, hogy amire igazán szükségünk van az életben és úgy konkrétan a boldogsághoz, azt mindenki elérheti. Csak jól kell célt választani és nem kell olyasmit üldözni, amit felesleges.
Így lesz az irigységből motiváció és így lehet egy negatív érzelmet úgy befogni, mint a vitorlások a szelet.
 
Ha az ember viszont nem tudja kezelni ezeket az érzelmeit, abból bizony hajótörés lesz. Amellett, hogy az energiák pocsékolása, az irigység ha negatív, felemészthet és olyan személyiségtorzulásokhoz vezethet, amelyeknek a következménye lehet nagyon durva is. Megkeseredett, deviáns viselkedésű emberek kerülnek ki ezekből az elvesztett csatákból, amiket mindenkinek magának kell megvívnia a saját negatív hajlamaival szemben.
 
Mint írtam, engem az irigység tuningol. Felpörget.
 
Az előbb leírtakon felül az irigy emberek felém sugárzott negatív érzelmeit is be tudom fogni és a vitorlám uralma alá hajtani.
Ugyanis - és ez a személyiségfejlődésem egyik nagyon fontos győzelme - megtanultam pozitívan értékelni azt, ha valaki irigy rám.
Persze nem generálom ezeket a konfliktusokat, azaz nem dicsekszem például. Dicselkednie annak kell, aki nem biztos önmagában és folyamatos megerősítésre van szüksége abban, hogy neki jó.
 
Én megerősítés nélkül is tudom, hogy nekem nagyon jó és jól érzem magamat a bőrömben.
Ha netán mégis irigységgel találom szembe magamat, azt pedig úgy élem meg, hogy irigylésre méltó vagyok, azaz az irigykedő felett állok - legalábbis abban, amit irigyel tőlem.
 
Persze az irigységhez szokott párosulni más is, így például a furkálódás, áskálódás, keresztbe tevés.
Nos, ezekkel kapcsolatban pedig az a véleményem, hogy aki ahhoz hülye, hogy elérje azt, ami nekem van ő meg csak irigykedik iránta, akkor miért pont ahhoz lenne esze, hogy nekem keresztbe tegyen.
Gátolhat ideiglenesen a céljaim elérésében, de - ismétlem - amire szükségem van, azt én elérem. Akár gáncsoskodik valaki, akár nem.
Számos olyan helyzet volt az életemben, amikor be tudtak nekem tenni sunyi alakok, de visszanézve ezek a helyzetek mindig megerősítettek és ha később is, de mindig elértem mindent, amit akartam. És visszanézve azt látom, hogy ezek a sunyi alakok nincsenek sehol, én meg itt vagyok.
Az élet hosszútávon ugyanis igazságos és csak egy dolog számít, mégpedig a hozzáállás. Akinek pozitív a hozzáállása, azzal pozitív dolgok történnek, akinek meg negatív, azza negatívok. Ilyen egyszerű ez.
Azt nem szabad hagyni, hogy a negatívok magukhoz rántsanak és lehúzzanak a maguk sötét, kicsinyes, rosszindulatú világába. Aki elég erős, azt nem lehet lerántani. Az akár felhúzhat maga mellé pár ilyen szerencsétlent és megértetheti velük, hogy nem jó, amit tesznek. Megmutathatja a helyes utat.
Aki nem elég erős, annak meg el kell határolódnia. Ez is módszer.
Akik pedig menthetetlenek, azok menthetetlenek. Maguknak keresék a bajt, megkapják ami jár. Nem tőlem, nem tőlünk, hanem az élettől.
És talán ez a legnagyobb igazság a mai agymenésemben...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése