Érdekes emberek vannak.
Történt, hogy tegnap hazaérkezve a házunk előtt egy kecskét találtam.
Van ilyen?
Van.
Ráadásul a kecske határozott mozgásban volt a város központja felé, ahová kecske szerintem nem való. Még valami baja lehet, elüti a kettes metró, ilyesmi. Nem beszélve arról, ha nem a kecskében keletkezik kár, hanem autóban, ingatlanban vagy netán emberben. Például felöklel egy gyereket...
Úgyhogy nem hagyhattam magára.
Mit lehet tenni, felcsörgettem a szomszédomat, aki ismeri a helyi lakosokat. Gondoltam, talán tudja, ki tart kecskét az utcában.
Nem nagyon tudta, de közben az utcán jött egy néni és ő mondta, hogy tudomása szerint azoké, akiké az egyik kocsma.
Bringára pattantam és eltekertem a nevezett kocsmába. Ott megkérdeztem a kocsmárost, aki se szó, se beszéd előkapta a telefonját és hallottam, hogy a fiával beszél.
Egy darabig álltam ott, aztán mivel hozzám se szóltak, szépen hazakerekeztem.
Elvártam volna annyit, hogy "köszönöm".
Ha már a fél várost áttekertem...
Hazaérve kisebb csődület fogadott az utcán, mert a kecske csinálta a műsort. Lerágta a bokrokat, és az egyik udvarra is bement, ahonnan éppen próbálták a szomszédok kiterelni.
Nagy nehezen sikerült újra az utcára terelni, de ekkor megint csak a városközpont felé indult. Mindenféle praktikákkal sikerült ott tartani, amíg megérkezett a gazdája.
A genetika nem hazudik, mert az apjához hasonlóan ez a jóember sem ismeri a köszönömöt. Nagy vigyorogva, hogy megvan a szökevény, ahogy jött, el is távozott.
Én meg csak álltam ott.
Van ilyen?
Van.
Van olyan, hogy az ember tesz valamit, amit nem kötelessége megtenni, aztán még csak meg sem köszönik neki.
Mi lesz ennek a következménye?
A legtöbb ember ilyenkor azt mondja magában, hogy legközelebb bizony ott rohadjon meg az a kecske, én egy szalmaszálat nem fogok mozdítani.
Én meg azt mondom, hogy legközelebb is szólni fogok a tuskó gazdájának, csak már számítani fogok rá, hogy meg sem fogja köszönni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése