Mire elég?

Mindig is szerencsés embernek éreztem magamat, de ma ez az érzés különösen erős.

Azért vagyok szerencsés, mert az élet és mindenféle felsőbb erők - amelyeket most nem részleteznék - valahogy mindig úgy alakítják a körülményeket, hogy én azokból a lehető legpozitívabban jöjjek ki.

Itt van példának a tegnapi és a mai nap. A történetről páran már hallhattatok, a többieknek röviden (bár a rövidségre én képtelen vagyok):

Van egy iskola, amelyben lassan 5 éve tanítok munkavédelmet. Többen jártatok is a csoportomba és valamiért a vizsgák után is érdemesnek tartottatok arra, hogy a további életetek része lehessek. Én ezt nagyra értékelem ám, még ha nem is mondom és a volt tanítványaim sorsa mindig érdekelt. Külön büszkeséggel tölt el amikor azt látom, hogy jó irányba indultatok és jól csináljátok a munkavédelmet.

Mert ezt lehet ám rosszul is csinálni és a tanítással nekem főleg az a célom, hogy aki tőlem tanul, az JÓL csinálja. Ezért tanítok főleg, soha sem a pénz motivált.

Ezt egy olyan ember, akit viszont csak a pénz motivál nem nagyon értheti meg.

Én egyébként el sem várom tőle.

Én annyit vártam volna el tőle, hogy ha másért nem, ezért az öt évért és azért a tíz osztályért, akiket - többek közt én is - a vizsgáig segítettem, legalább adjon tíz percet az értékes idejéből.

Amikor 2010-ben elkezdtem tanítani ebben az iskolában, még más idők jártak. Milyenek? Felsorolom:

1. Én például még Budapesten laktam, így a tanítást befejezve nagyjából 15 perc múlva már a lakásunkban voltam, 20 perc múlva pedig már pihenhettem is. Ma már - hála az égnek - nem Budapesten lakom, így nagyjából egy órát kell vonatozzak hazáig. Ez nem is lenne baj, de a vonatok minden óra 07-kor indulnak a Nyugatiból, így ha el akarom érni valamelyiket, akkor nekem háromnegyedkor bizony ki kell lépnem az iskola kapuján. Ha tehát valaki - a megkérdezésünk nélkül - fél órával későbbre tesz egy tanfolyamot, az nekem annyit jelent, hogy csak az egy órával későbbi vonatot érem el és azzal fél tizenegyre érek haza. Esti fél tizenegyre. Például ezt szerettem volna elmondani és megkérdezni, hogy nem-e lehetne-e vissza-e tenni-e a kezdést-e egy korábbi-e időpontra-e?

2. 2010-ben nem annyiba került az élet, mint ma. És ha azt nem is várom el, hogy a tisztelet díjam kövesse az inflációt, némi gesztust elvártam volna. Lehetett volna az bármi. Az iskolának lett szép új üveg teteje, lett szép új lift, a termekbe okostábla, a szomszédos utcában sikerült megvásárolni még egy épületet... etc. De a mi tisztelet díjunk emelésére valahogy sosem került sor. Még akkor sem, ha nem egy hallgató azért jött PONT ebbe az iskolába, mert tőlünk szeretett volna tanulni. Nem is ez a lényeg. A lényeg az, hogy az elmúlt öt évben SOHA nem is kértük a tisztelet díjunk emelését és MOST SEM ezért akartunk volna beszélni az igazgatónővel. Bármennyire is furcsa, mi SZERETÜNK tanítani és aki nem hiszi, az járjon utána, de NEM a pénzért csináljuk. A mi szakmánk (a munkavédelem) ugyanis olyan, hogy egy óra tanítás tisztelet díját 3 azaz három perc alatt keressük meg, ha elvállaljuk egy kisebb cég munkavédelmi feladatait. Ráadásul én évtizedek óta nem keresek már munkát magamnak, hanem a cégek keresnek meg engem. Ez nem nagyképűség, ezek tények. Persze mindezt nem kaptam az élettől, hanem megdolgoztam érte. Szép lassan jó lettem a szakmámban és ezért keresnek és hívnak meg. És ezért válogathatok is, kiket vállalok el. Mondtam, hogy szerencsés ember vagyok. Azért kezdtem el tanítani, hogy legyen pár olyan ember, aki tőlem tanulja meg, hogyan kell ezt csinálni. Nade nem mindenáron ám...

3. 2010-ben (és egészen ez év elejéig) amikor a hallgatók vizsgáztak, akkor 8 írásbelit írtak és 7 szóbelit feleltek le. Ha a vizsgán 3 tanár segédkezett, akkor egy tanárnak egy hallgatóból 5 vizsgaegység jutott. A vizsgáért vizsgaegységenként fizettek minket, 10 hallgatónál egy tanár 50 vizsgaegységért kapott fizetést. Eddig követhető?

Nos, idén mindez megváltozott. A vizsgára egy tanárt hívnak csak meg, így eleve kellemetlen egymás között elosztogatni, hogy ki és mikor legyen vizsgabizottsági tag. Nekünk hármunknak ez sikerült, de nem megy ám ez ilyen zökkenőmentesen minden iskolában és minden tanár között. Erről is mesélhetnék, de ezt most hagyjuk. A lényeg annyi, hogy még ha a tanárok ilyen jól ki is jönnek egymással, akkor is az a helyzet, hogy egy-egy tanárra csak három vizsgánként kerül rá a sor, azaz a vizsgáztatásért kapott díjat eleve oszthatjuk el hárommal.

Durva? Ha azt hitted, akkor most figyelj!

Az új vizsgarendszerben kap a tanár egy fix összeget, ezt tudjuk be annak, hogy a tanárnak kell összeállítania egy gyakorlati vizsgafeladatot. Erről egyébként korábban szó sem volt. Ahogyan arról sem, hogy amennyit az összeállításért adnak, azért én nagyjából 2 órát lennék hajlandó máshol dolgozni. A vizsgafeladat elkészítése ezzel szemben egy teljes hétvégémet vette igénybe, nagyjából 16 órát dolgoztam vele - mert hétvégén azért 8 óránál többet nem dolgozunk egy nap, ugye...

A fix összegen kívül - és most kapaszkodj!!! - a tanár hallgatónként 2 azaz kettő vizsgaegységért kap díjat úgy, hogy egyet a javított dolgozatokért, egyet pedig a szóbeli vizsgáztatásért. Az írásbeli dolgozatokról annyit, hogy azok mennyisége a korábbi dolgozatokhoz képest annyi, amennyi a régi rendszerben nagyjából 4-5 dolgozaté volt. E mellé jön, hogy a gyakorlati vizsgadolgozatokat is ki kell javítani. A gyakorlati vizsgadolgozat fajsúlya olyan, hogy a megírására a hallgató 90 percet kap, azaz háromszor annyit, mint amennyit anno az írásbelikre kapott, tehát vehetjük úgy is, hogy a tanár is egy háromszor akkora dolgozatot javít ki.

Tudsz még követni?

Azaz itt most hétszer annyit dolgozol ugyanazért a pénzért az írásbeli feladatokkal. 

A szóbeli vizsgán a hallgató 3, azaz három feleletet tesz, A és B és C tételekből. Azaz itt háromszor annyit dolgozol, mint amennyit fizetnek. 

Azaz a kijavítandó és meghallgatandó feleletek aránya a régi vizsgarendszerhez viszonyítva, egy hallgatóra levetítve 15:10 arányú, azaz ha egy tanár javított volna mindent anno, akkor 2/3-át dolgozza a munkának, hallgatónként.

Másként fogalmazva most 10 egységnyi munkára 2 egységnyi fizetés jut, míg régebben 15 egységnyi munkára 15 egységnyi fizetés jutott. A fajlagos fizetés tehát egyötödére esett le...

Egy vizsgáért összességében tehát hallgatónként egyharmadnyi pénz jár. Ezt kell elosztani még hárommal, mert ugyebár csak minden harmadik vizsgán kerül rád a sor.

Összegezve tehát a vizsgákért kapott összeg 1/9-ére, azaz egykilencedére esett vissza.

Mi a baj ezzel? Hát az, hogy nem éri meg a tanárnak elvállalni egy vizsgát.

Erre ugyebár az az iskola válasza, hogy azért volt kevés a vizsgáért kapott összeg, mert kevés volt a hallgató. Ez megint logikai bakugrás, mert ha több a hallgató, azzal a tanárnak ugyebár több a munkája, miközben minél több a hallgató, annál többet bukik hallgatónként a vizsgán. 

Sokszor veszteség az sok veszteség.

Mindez azt eredményezi, hogy ha nem tíz hallgatóval számolunk, hanem mondjuk egy nagyobbacska csoporttal, azaz mondjuk 30 hallgatóval, akkor a 30x5, azaz 150 vizsgaegységdíj helyett 50 vizsgaegységdíjat kapsz kézbe, és itt 100 vizsgaegységdíjat buksz. Ha egyedül tanítasz. De ha hárman tanítottatok, akkor az előző rendszerhez képest ezt el kell osztani hárommal. Így a kép a következő: 3x150 jutott volna az előzőben, azaz 450, ezzel szemben most jut 50. Azaz a három tanár 400 vizsgaegységnyi díjadat bukik el a három vizsga alatt. Ha ezt elosztjuk hárommal, akkor minden egyes vizsgán 133 vizsgaegységnyi díjat buksz el.

Azaz, minél többet akarsz markolni, annál kevesebb marad az ujjaid között.

Mindeközben a vizsgára delegált elnök ugyanannyit kap, mint te. Ezzel persze nincs is baj, hiszen övé a felelősség, ezt meg kell fizetni.

Viszont a vizsgára beül két kamarai tag, akik ugyanannyit kapnak, mint te, miközben annyi a dolguk, hogy odajönnek reggel, leülnek, elpogácsázgatnak, szorgalmasan isszák az ájszteját és délben szépen kitöltik a számlát. Ha elég ügyesek, még kérdezniük sem kell a hallgatótól, csak értelmesen bólogatni...

Nos, ezt is szerettük volna megbeszélni az igazgatónővel, de öt év ide-oda, nem fogadott minket...

Ehelyett mi történt?

A most induló tanfolyam előtt egy nappal közölte - helyesebben megüzente -, hogy mégsem mi kapjuk az új csoportot, hanem találtak valaki mást. Illetve gondolom (remélem) másokat, mert ugyebár egy emberre rábízni egy ekkora feladatot balgaság lenne.

Arról ne beszéljünk, hogy én készítettem el az órarendet grátisz, mivel arra gondoltam, hogy ha mi visszük a csoportot, akkor ez belefér. De kérem, én ezzel az órarenddel dolgoztam ám egy hétvégét, azaz két napot, nagyjából 14 órában.

Ezt ki fogja kifizetni nekem?

Aztán tegyük azt is hozzá, hogy hívtak ám engem más iskolákhoz is, az egyikhez ugyanígy szombatra, ahol azért nem vállaltam el több órát, mert emitt már foglaltak voltak a hétvégéim.

Azzal a pénzzel mi lesz, amit emiatt elvesztettem?

De nem ez ám a lényeg!!!

Mert - és ezt most nagyon komolyan mondom - LESZAROM!

(Tudom, hogy méltatlan művelt embertől ilyen szavakat olvasni, de az érzést ez az egy magyar szó írja le tökéletesen. Így vegyük úgy, mint költői eszközt! Mint hangulatfestő kifejezést...)

Használják egészséggel az általam összeállított órarendet!

A másik iskolákban ha kérek még órát, annyit kapok, amennyit csak akarok. Soha nem ez volt az akadály, hanem az, hogy nem akartam többet. Így tényleg nem érdekel, hogy elmarad ez a hétvégi tanfolyam, sőt előre utáltam, hogy júliusra és augusztusra is tettek órákat. (Milyen iskola az, ahol nyári szünet sincs?)

De nem ezért írtam ezt a blogbejegyzést!

Azért írtam ezt a blogbejegyzést, mert hálás vagyok a sorsnak és az égieknek, amiért kaptam ezt a mai délutánt és a holnapi napot AJÁNDÉKBA! Nameg az elkövetkező jó pár hétvégét, amelyeken nem kell már ebbe az iskolába bemennem. Sajnos gyanítom, hogy ahogyan eddig, az elkövetkező hétvégék most is szépen betelnek, mihelyt a többi iskolában megtudják, hogy szabad kapacitásom (kapacitásunk) keletkezett. 

Úgyhogy mire lesz elég a sok kapott idő és mennyi marad meg belőle, azt nem tudom.

Azt viszont látom, hogy ez a hétvége mire elég.

Képzeljétek el, hogy ma délután még világosban hazaértem.

Pedig munka után még bementem egy mindenrevanötlete barkácsáruházba és megvettem a szegélyléceket a lambériázott féltetőnkhöz. Aztán - még mindig ma délután - bementem pár sportboltba és vettem magamnak egy olyan sportsapkát, amelyet lehet viselni elegáns ruhához is, vékony és mégsem fúj át rajta a szél. Viszont bringás sisak alá is viselhető így ha Szlovákiába bringázok át, akkor is tudok ebben menni.

Aztán hazafelé beugrottunk egy H&M-be is, hogy a keresztlányunknak megnézzük azt a cicás nadrágot, amire vágyik.

Ezután egy kertészetben vettem egy Hollandi óriás naspolya fát, amelyet ki is ültettem.

Így mostantól már a mi házunk előtt is van fa. Azt mondják, hogy mivel konténeres (azaz volt a gyökerén földlabda) már jövőre teremni fog.

De ha már időben hazaértem, betakargattam a rózsákat is, mert közelít a tél. Mivel az egyik túl közel lett volna a naspolyához, átültettem.

Mivel korán hazaértem, még nyitva volt a posta is, így ki tudtam végre kérni az erkölcsi bizonyítványomat, amelyet az egyik iskolában - rejtélyes módon - kértek a minap. Sehol máshol eddig...

Aztán mivel korán hazaértem, volt időm felhívni a húgomat és elbeszélgetni vele egy kicsit. Pont az említett iskola miatt kaptunk össze pár hete, de ma sikerült tisztázni mindent. Semmi miatt nem szabad összeveszni a testvéreknek!!!

És mivel holnap reggel nem kell menjek dolgozni, először is ma sokáig fennmaradok, aztán holnap reggel addig alszom, amíg magamtól fel nem ébredek. Nem kell beállítsak órát és ez nagyon furcsa lesz. Mivel holnap délelőtt nem kell menjek tanítani, befejezem a már most is gyönyörű teraszt, amelyről már csak a szegélylécek hiányoznak. Aztán mivel holnap nem kell menjek dolgozni, lesz időm elmenni a feleségemmel egyet sétálni a Börzsönybe. Valószínűleg felmegyünk a Kopasz hegyre Márianosztrán. Hazafelé megebédelünk egy jó kis étteremben a pesti árak feléért. Délután - mivel még világos lesz és mégis itthon leszek - elmegyek egyet futni, vagy az is lehet, hogy csak átkerekezek a szomszédos Helembára (szlovákiai magyar falu, 4 kilométer) és iszom egy (vagy kettő) Zlaty Bazant-ot, mégpedig eredetit és nem a magyart. És mivel még mindig csak délután négyre fog járni ilyenkorra az idő, a nap hátralévő részében olvasni fogok, de az is lehet, hogy megnézek egy-két jó filmet, amikre már hónapok óta nem volt időm.

És persze még arra is lesz időm, hogy megnézzem azokat az órarendeket, amelyeket másik iskolákban kértek, és amelyeket azért nem vállaltam el eddig, mert azt hittem, emitt jobban megbecsülnek.

És miután ezekkel végeztem, még mindig csak szombat este lesz és így nyugodtan fennmaradhatok megint akár hajnalig is, hiszen vasárnap is addig alszom, ameddig akarok.

Illetve lehet, hogy mégsem!

Az is lehet, hogy vasárnap mégis felkelek úgy, hogy életemben először a délelőtti misére odaérjek és hálát tudjak adni az Istennek, amiért megint megmutatta nekem a helyes utat...