Adós, fizess!

Ezen a világon semmiről sem mondhatjuk, hogy biztos, kivéve a halált és az adót. Egy olyan fazon mondta ezt, akinek a képét azóta nagyon sok pénzre rányomták. A jó öreg Franklin már az 1700-as években tudta ezt, mi pedig csak most tanuljuk.

Én magam éppen a napokban.

Mint azt bizonyára olvastátok korábban, ház vásárlásra adtuk a fejünket. Ezzel kapcsolatosan persze sok minden eszébe jut mindenkinek, de a mi házvásárlásunkról annyit, hogy nem életünk nagy álmát vásároltuk meg. Helyesebben dehogynem, csak az álmainkat alakítottuk hozzá a valósághoz. Egy olyan vásárlásba mentünk bele, ami emberi számítások szerint kivitelezhető. Számos kompromisszumot kötöttünk és reméljük, hogy megérte. Egyelőre úgy néz ki, igen. Nem is nyavalygok, csak egy szép történetet szeretnék elmesélni arról, hogy az állam miként támogatja a fiatalokat az első lakáshoz jutásban.

Nekünk ugyanis ez az első lakásunk.

Az első hibát ott követtük el, hogy nem mentünk bele egy felelőtlen vásárlásba korábban, hanem megvártuk, amíg minden legalább úgy néz ki, mintha klappolna és felelősséggel bele lehet menni egy ilyen nagy döntésbe. Ezzel egyet elértünk, kicsúsztunk a 35 évből. Az azért mentségünkre szolgáljon, hogy ezelőtt az életünkben nem volt olyan élet helyzet, amikor csak álmodhattunk is arról, hogy ilyesmibe kezdhetünk. Most jött el az idő, de a magyar állam szerint aki elmúlt 35 éves, az már nem fiatal és így nem jár neki a támogatás. Megszívtuk.

Na, nem nagyon, mert a szabályozás szerint használt lakás vásárlásához csak a 35 év alatti fiatalok kaphatnak illeték kedvezményt. Az első lakáshoz jutást támogatja így az állam 1999 óta. A lakás vásárlási illeték 50 százalékát, de legfeljebb 40 ezer forintot elengednek, amennyiben a fiatal az első lakását veszi meg. A kedvezmény csak nyolcmillió forint ingatlan értékig jár.

Azaz, ha még benne is lettünk volna a 35 évben, az illeték nagyobb részét akkor is ki kellene fizetni.

Mondom, a halál, meg az adók...

Szóval, amikor mi belekezdtünk ebbe a vásárlásba, előzetesen tájékozódtunk arról, hogy ez az illeték miként alakul. Mivel a házat nem saját pénzből vettük, hanem lízingeltük, a logikus következtetés az lenne, hogy majd a futamidő végén (esetünkben 2037-ben), amikor a mi tulajdonunkba kerül a ház - ha minden jól megy - akkor kell az illetéket kifizetni.

Ne következtessünk logikusan, mert a jogszabály nem logikus. Így aztán mi hiába nem szereplünk SEHOL az adásvételi szerződésben - a házat a lízing cég vásárolja meg az eladótól és adja ki nekünk lízingbe -, mivel a lízinggel tulajdonjogunk keletkezett a házra, azt a NAV kiszabja ránk.

Erre egyébként a lízing cég figyelmeztetett is. A kérdésünkre azt a tájékoztatást kaptuk, hogy nem a futamidő végén, hanem valamikor majd egy-két éven belül fogják ránk nyomni, úgyhogy kezdjünk el spórolni.

Így is tettünk volna, de a NAV, mint a Magyar Állam érdekeinek képviselője az illeték kiszabásával addig sem várt, amíg legalább beköltözünk a házba. Még javában a régi lakásban vártuk a megváltást, amikor az illeték fizetési kötelezettségre való felszólítás és a hozzá mellékelt sárga csekk megérkezett mindkettőnknek. Ajánlott levélben.

Kapkodtam én fűhöz-fához, és a levélen szereplő ügyintézőt felhívva azt a tákékoztatást kaptam, hogy meg lehet kérvényezni a halasztást, illetve a részlet fizetést.

Így is tettünk. A környezetünkben lévők - még olyanok is, akik nálunk háromszor több pénzből élnek - mesélték, hogy sima ügy. A halasztást majd megadja a NAV és mi majd kifizetjük.

Megnyugodtunk, hiszen időközben kiköltöztünk és jöttek a bajok csőstül (elromlott kazán, beázó tető, egyebek) és ha ez nem lenne elég, az autónk lízingét is felmondta a másik lízing cég azzal, hogy a nemzetközi viszonyok alakulása miatt nem várható, hogy a svájci frank alapú hitelünk visszabillenjen. Így aztán hirtelen befizettettek velünk egy jelentős összeget csak azért, hogy a felhalmozódott kamat eltűnjön, majd új szerződés keretén belül megemelték az autó havi részletét a duplájára, hogy ezentúl kamat ne is halmozódjon fel.

Az autót nem tudtuk leadni sem, mert a rá fennálló tartozásunk jelenleg magasabb egyrészt annál, mint amennyiért vettük (pedig 4 éve fizetjük rendesen, soha nem maradtunk el egy részlettel sem), másrészt annál is magasabb e tartozás, mint amennyit az autó jelenleg ér. Tehát ha leadjuk is, nagyjából még két évig fizethetjük a részletet a semmiért. És még autónk sincs.

Szóval az autóval kapcsolatosan egyetlen választásunk az volt, hogy megtartjuk, fizetjük a megemelt részletet és amikor az majd letelik, szépen megpróbáljuk tovább fenntartani a kocsit. Meddig? Amíg szét nem esik, mert eladni akkorra már esélytelen lesz, újabb kölcsönt autóra pedig SOHA TÖBBET nem veszünk fel. Ez olyan biztos, mint a halál, meg az adók.

Gondolom, ezzel nem vagyunk egyébként egyedül és nem is panaszkodni akarok, csak a tisztán látás végett kellett ezt a részét is elmesélnem a történetnek. Mert emiatt nincs tartalékunk. A kocsi elvitte mindet.

Ezt természetesen leírtam a halasztási kérelemben, ahogyan azt is, hogy éppen most költöztünk és nem várt költségeink is keletkeztek. Azt is leírtam, hogy ha a halasztást engedélyezik, az autó részleteinek letelte után röhögve kifizetjük az illetéket.

A hatóságot ez nem hatotta meg. A kérelmünket elutasították.

Mivel azt írták a tájékoztatóban, hogy a kérelmet részletesen indokoljuk meg, én részletesen leírtam mindent. Erre ők egy részletes választ adtak a kérelem elutasítását indokló iratban, amelynek röviden az a lényege, hogy az autó nem létszükséglet és ha azt tudom fizetni, akkor az illetéket is. Emellett a nem kicsit cinikus hangvételű levélben azt is írták, hogy van tévénk, biciklink, mobiltelefonunk, úgyhogy adjuk el azokat is...

Hogy mindezt honnan tudják? Hát becsületesen bevallottam ezeket.

Tudom, itt többen hangosan felröhögnek, de én ilyen vagyok. Nem szeretek hazudni, sumákolni. És tegyük hozzá azt is, hogy a hatóság bármikor környezettanulmányt tarthat a kérelem jogosságának megállapítása érdekében és akkor meg úgyis megállapították volna, hogy valóban van tévénk, biciklink, mobiltelefonunk. Úgyhogy amellett, hogy hazudni nem szép dolog, ez esetben nem is lett volna érdemes.

 

A kérelmet tehát elutasították, tartalékunk semmi nincs, sőt jelentős kölcsönt halmoztunk fel a lakossági folyószámlánkon is. Honnan vegyünk tehát ennyi pénzt?

 

A helyzet elég reménytelennek tűnt, de mindig van kiút.

Én magam abban látom a kiutat, hogy miként eddig is, ezentúl is dolgozom másodállásban is és szépen előteremtem majd a pénzt. De ez a jelenlegi, azonnali fizetéskötelezettségre nem megoldás.

Kölcsön? Jó kérdés. Ki ad kölcsönt annak, akinek van egy jelentős lízing tartozása?

És itt jön a csavar.

Arra gondoltam, hogy a folyószámlához tartozó hitelkeretet kellene megnövelni és majd abból kifizetjük és szépen lassan - de inkább lassan - visszafizetjük.

 

A bankunkba - akiktől egyébként a lízing is van - bemenve az ügyintéző hölgy nagyon segítőkész volt és ő hívta fel a figyelmemet arra, hogy a banknál jó adósnak számítunk, évtizedek óta náluk van a számlánk - és amúgy 2037-ig náluk is lesz, ez tuti -, így valószínűleg kapunk hitelt. Kikalkulálta a részleteket és azt láttam, hogy egy tényleg jelképes összegből megoldható a dolog.

 

Mi a jelképes összeg? Nos, vannak dolgok, amikről az ember le tud mondani. Ha például cigarettáznék, akkor most szoktam volna le a dohányzásról. De nem cigarettázom...

Szerencsére volt egy káros szenvedélyem, amiről éppen két hetet tettem le.

Nem iszom kólát. Letettem, tiszta vagyok.

Kiszámolva a napi kétszer kettő liter cucc ára legkedvezőbb, diszkont áron is 600 forint volt. 600 forint pedig havi szinten nem kicsi összeg. Eddig észrevétlenül elcsordogált. Úgy is mondhatnám, hogy "elittam".

És ez mekkora egy baromság volt.

Nos, leszokva a kóláról éppen egy akkoros összeget spórolok meg, amiből havonta kijön a törlesztő részlet.

 

Összegezve tehát:

 

Az adóhatóságnak igaza volt. Simán ki tudom fizetni az illetéket, csak ne sírjon a szám.

 

Lehetne még ragozni a dolgot, de röviden ennyi.

Végső soron tehát egy rossz és egészségtelen dologtól megszabadultam és kézzel fogható jutalmat kaptam az élettől. És ezért még akár hálás is lehetek a jóságos államnak.

 

Az persze igaz, hogy ennek a pénznek lett volna helye, hiszen egy használt háznál mindig van, de majd később. Ami késik, nem múlik. A javítgatást lehet olyan dolgokkal is kezdeni, amikhez nem kell pénz. Van két ügyes kezem, magamnak pedig ingyen dolgozom...

 

Amúgy jelenleg az a helyzet, hogy ha véletlenül a cukrozott üdítős pult felé tévedek a boltban, akkor mint egy pavlovi reflex, úgy ugrik be, hogy "illeték". És ennél jobb visszatartó erő nem is kell. Asszem, én soha többet nem iszom már kólát ebben az életben...

 

Nem számolok bele, hogy ha mondjuk úgy két-három évvel ezelőtt teszem le a kva kólát, most mennyi pénzem lehetne. Pedig lehet, hogy megérné kiszámolni. Mindenesetre, ha neked, kedves barátom van lehetőséged megszabadulni valami felesleges, ámbár költséges és egészségtelen baromságtól, hát NE HABOZZ!

Jó érzés...

Börtönbe a buzikkal!

Először is hadd kérjek elnézést a címért. Én magam nem használom ezt a szót - nem a börtönt, a másikat -, de mindenképpen egy figyelemfelkeltő indítást szerettem volna. Már a címben megmutatni, mennyire primitívnek és gusztustalannak tartom már csak a gondolatát is annak, aminek egyes, magukat "normálisnak" nevező politikusok még hangot is adnak.

Nevezetesen, hogy "egyes szexuális magatartászavarok visszaszorítása érdekében" törvényt kellene módosítani.

Nem a homoszexuálisok védelmében írok most, nem szorulnak rá. Megvédik ők magukat és egymást, nem szorulnak pont az én védelmemre.

Amiért tollat, helyesebben billentyűzetet ragadtam az, hogy kifejezzem mérhetetlen felháborodásomat a butaság, műveletlenség, tanulatlanság... röviden a sötétség ilyetén megnyilvánulása ellen!

Kedves "törvényalkotó", vagy törvényt módosítani kívánó balfék képviselő urak!

Ha én nem értek valamihez, akkor - tetszenek tudni - abban nem szoktam véleményt nyilvánítani. Így például ha nem értek a pszichológiához, szociológiához, akkor NEM POFÁZOK RÓLA BAROMSÁGOKAT.

Méghogy a szexuális devianciák - már ez a megfogalmazás is sántít, de most hagyjuk - nem állíthatók példaként a fiatalság elé? Mi ez a lószar? Ki állít példát kik elé?

Nos, kedves balfék politikus urak, hadd áruljak el maguknak valamit! A normális társadalmak - remélem nevezhetem kis országunkat is így - alap építő köve a család. A családban pedig van - jó esetben - két szülő, akik a gyermekeiket nevelik. Az a feladatuk, hogy a családban elfogadott, magukkal hozott - és jó esetben a társadalommal szinkronban lévő - értékrendet átadják az utódoknak. A gyerekeiknek. Mifelénk, kedves balfék politikus urak nem a média állít példát, hanem - nekem konkrétan - a saját szüleim. Apámtól tanultam, hogyan kell viselkednie egy férfinak. És a saját anyám, akitől meg azt láttam, milyen is egy jó anya, egy jó feleség. Tőlük tanultam, hogy milyen szerepek vannak egy családban és tőlük tanultam többek között azt is, hogy mi is az a szeretet, hűség, türelem... sorolhatnám. Röviden: ők adták át nekem az értékeiket.

Tőlük tanultam meg azt, hogy a gyerek akkor fog hallgatni rám, ha érzi rajtam, hogy jót akarok neki. Ha érzi, hogy amit teszek, azt az iránta érzett szeretetből teszem.

Úgyhogy kedves balfék politikus urak hadd világosítsam fel önöket arról, hogy sulykolhat bármit a média, láthatok bármit az utcán, az nekem NEM PÉLDA. Sose volt és sose lesz. És ez a maguk szerencséje! Az, hogy vagyunk ezzel még így páran.

Hiába sikk manapság lopni - ezt igazán jól tudják pont önök - én nem lopok. Nem próbáltam? Dehogynem... Minden gyerek megpróbálja. Csak tetszenek tudni kedves balfasz politikus urak, láttam a szomorúságot a szüleim szemében, amikor azt a Kossuth ötöst el akartam sikkasztani a bolti visszajáróból. Még csak atyai - vagy anyai - pofonra sem volt szükség ahhoz, hogy megértsem, lopni nem helyes. Még öt forintot sem, mert semmi különbség nincs öt, ötven, ötszáz vagy ötmillió, esetleg ötmilliárd forint között. Az a másé, ahhoz nem nyúlunk. Egyszerűen megjegyezhető szabály, ajánlanám egyébként figyelmükbe...

De hogy egyszerű elméjükkel is tessenek érteni, hadd írjak közelebbi példát!

Nem lettem homoszexuális. Szerencsés vagyok. Nem azért vagyok szerencsés, mert homoszexuálisnak lenni bűn, hanem azért, mert sokkal egyszerűbb az életem így. Azért egyszerűbb így az élet, mert a magukhoz hasonló balfékek évezredek óta azon munkálkodnak, hogy aki más, annak rossz legyen. Mindent megtesznek ezért, és nem az a szomorú ám, hogy pár ezren a maguk iskolázatlan, olvasatlan, tanulatlan, bárdolatlan... egyszóval sötét módján meg vannak róla győződve, hogy ez így helyes, hanem az a szomorú, hogy a hozzám hasonló csendes, épeszű többség eltűri a maguk szemétségeit! Már bocsánat.

Tetszenek tudni, mi - vagy hogy önök is értsék: mink - többnyire mosolygunk, vagy kínunkban már röhögünk csak a maguk primitív lelki világán és maximum néha megsajnáljuk önöket a szerencsétlen, félelemmel és gyűlölettel teli életükért, amit élni kénytelenek.

Tetszenek tudni az olvasott, képzett ember nagyon jól tudja ugyanis, hogy a homofóbia hátterében bizony legtöbb esetben a látens, lappangó homoszexualitás található. Ha ezek túl bonyolult kifejezések lennének önöknek, hát hadd fogalmazzak egyszerűbben: aki biztos önmagában és szexuális orientációjában, azt bizony nem zavarják a homoszexuálisok.

Aki tudja, hogy a lányokat szereti, annak bizony nagyon mindegy, hogy lát-e férfiakat kézenfogva, vagy esetleg csókolózni. Számunkra ezek dolgok közömbösek. 

Ezek a dolgok csak azokat zavarják, akik nem biztosak önmagukban. Akikben ezek a dolgok számukra ijesztő vágyakat ébresztenek.

Mi, "a heteroszexuálisok" egy meleg pár láttán nem érzünk semmit. Egy elcuppanó puszi vagy egy ölelés senkit nem zavar. Az már más kérdés, ha egy pár - legyen az homo-, vagy heteroszexuális - nyalja-falja egymást. Na, az bizony tényleg nem az utcára való. Ahogyan az egymás tapogatása, a fenék markolászása sem. Még akkor sem, ha egyébként igenis markolászni való az a fenék. Az magánügy és diszkréciót kíván. De ez az én véleményem, nem kényszerítem másra. Főleg nem pénzbüntetéssel vagy börtönnel fenyegetve...

Mit lehet ezekkel a dolgokkal tenni? Mit tehet, ha a gyereke ilyet lát?

Hát kedves balfék politikus urak, semmiképpen nem azt, hogy börtönbe záratja azokat, akik ilyesmit csinálnak.

Ilyenkor az ember elmondja a gyerekének azt, hogy mi ez. Hogy van ilyen és van olyan is. Elmondja a véleményét és ha a gyerek kérdez, válaszol neki. Őszintén és részletesen.

Én magam - kirívó esetekben - egyrészt elfordítom a gyerek fejét, nameg a sajátomat is. Mert nem tartozik ránk. Nem érdekel. Ha az, aki csinálja nem tudja ezt, akkor az az ő szegénységi bizonyítványa.

Ha a közerkölcs - létező fogalom, tessék ennek is utánaolvasni - durva megsértését tapasztalom, akkor az ellen meg teszek. Például szólok, hogy ezt nem kéne. Akár hetero-, akár homoszekszuális az illető, aki sérti.

De tetszenek tudni a közerkölcs egy olyan valami ám, amit a "köz", azaz MI határozunk meg. A többség dönt arról, hogy mit fogad el, mit tart elviselhetőnek. A többség és nem pár, a látens homoszexualitásában frusztrált, balfék képviselő.

Tisztelt tanulatlan, bárdolatlan, olvasatlan... egyszóval sötét képviselő urak!

A világ változik. Szerencsére néha jó irányba is. Manapság nem szégyen például, ha egy nő élvezi a szexet (nem kell nagyon visszamenni a történelemben, a viktoriánus korban, azaz alig 100 éve még az volt). Lehet, hogy önök azt szeretnék, ha a dolgok nem változnának, vagy úgy változnának ahogyan az önöknek tetszik, de én nem szeretnék az önök által megálmodott társadalomban élni!

Mert egy olyan társadalomban, ahol a homoszexualitást megvetik, titkolni, szégyellni való dolognak, vagy az önök szóhasználatával "devianciának" tartják, ne tessenek csodálkozni azon, ha az ezirányú másságukat eltitkolni és másként kiélni kénytelen, szexuálisan felnőtt egyedek megkeresik annak a módját. Ha egy homoszexuális férfit klasszikus apa szerepbe, irányultságát elrejteni kényszerítenek, akkor ne csodálkozzanak, hogy boldogtalan feleségekkel és molesztált gyerekekkel találkoznak! Ha egy leszbikust klasszikus feleség szerepbe kényszerítenek, akkor szintén ne csodálkozzanak, ha elhanyagolt férjekkel, megzavarodott tinilányokkal találkoznak! És családi tragédiákkal.

Ha valamit el tetszenek fojtani, akkor ne csodálkozzanak azon, ha egyszer csak robban!

Bizonyára teszettek azt hallani, hogy az elfojtás egészségtelen. Hát ez bizony igaz a melegekre és a velük kapcsolatos kényszerítésekre is.

Évek óta figyelem, hogy mit művelnek le a melegfelvonulás körül. Hogy honnan tudom, mi történik? A tévéből. Tetszenek tudni, ha nem érdekelnek a melegek, akkor nem megyek el egy ilyen rendezvényre. Ha nem érzem úgy, hogy a gyerekem felkészült lenne befogadni egy ilyen valamit, akkor meg nem viszem el. Ez is ilyen egyszerű.

Az a baj magukkal, hogy a lényegét nem látják ennek a "meleg büszkeség" dolognak. Nem jönnek rá arra, hogy pont maguk gerjesztik ezeket a folyamatokat.

Ha nem nyomnák el ugyanis azokat, akik mások és ezért ők nem éreznék az év további 364 napjában, hogy le vannak nézve, hátrányos helyzetbe vannak taszítva, akkor nem lenne szükség meleg felvonulásokra sem.

Önök nem látják azt sem, hogy homoszexualitás mindig volt, van és mindig lesz is. Tetszik vagy nem, de így van. Nem betegség, ezért nem gyógyítható. Nem látják azt sem, hogy normális hozzáállással viszont tökéletesen kezelhető az a viszony, ami a homoszexuálisok és a heteroszexuálisok között jelenleg bizony többnyire botrányos állapotban van.

Nem látják azt sem, hogy a másság nem is akkora nagy dolog, mint ahogyan azt önök hiszik. Hogy a mindennapi életben igazából teljesen mindegy - lenne - a szexuális irányultság, ha a hozzáállásunk normális - lenne végre-.

Nem veszik észre azt, hogy csupán matematikai alapon az önök közvetlen közelében is vannak nagy számban olyan homoszexuálisok, akiket önök is szeretnek és még csak nem is sejtik róluk, hogy közben "utálni kéne őket". Megsúgom, hogy még az önök családjában is vannak páran...

Nem veszik észre, hogy mennyire nevetségesek, amiért nem veszik észre...

De nem ezért írtam ezt a bejegyzést. Nem hiszem ugyanis, hogy az önök korlátolt, tanulatlan, bárdolatlan, olvasatlan, előítéletes és gyűlölettel teli agyában (elnézést a feltételezésért, hogy van maguknak ilyen szervük) bármi is történik pont ezt a posztot olvasva. Elvannak maguk a kis világukban és nagyon remélem, hogy ott is maradnak.

Nagyon remélem, hogy a hülyeség nem fertőző, de gyógyítható.

Ezt a bejegyzést Neked írtam, kedves barátom, barátnőm.

Neked, akit szeretnélek távol tartani a sötét emberektől.

Neked, aki fontos vagy nekem és akitől szeretném, ha utánaolvasnál, beszélgetnél róla és nem lennél lusta megismerni ezt a jelenséget.

Neked írtam, akiről remélem, hogy előítéletektől vezérelve nem hagyod magadat manipulálni senkinek.

Neked, akitől remélem, hogy nekem sem hiszel, hanem magad jársz utána mindennek.

Csak azért írtam, hogy elgondolkoztassalak!

Ugye megteszed a kedvemért!

Előre is köszi!
(Ha egyetértesz velem, akkor esetleg oszd meg...)