2017. január 30., hétfő

Az ismeret megzavarása

Amikor meg vagy győződve valamiről és jön egy információ annak az ellenkezőjéről, akkor zavart érzel. Mert a tudatodnak fontos hogy legyen határozott elképzelése a világról és ebben a határozott tudattartalomban néhány dolog bizony elég mélyen van beágyazódva ahhoz, hogy vitatása feszültséget okozzon és ellenkezést váltson ki belőled. Olvastál már valaha a kognitív disszonanciáról? Ha nem, akkor most mesélek...
Először is leszögezném, hogy nem vagyok pszichológus és főleg nem vagyok szociálpszichológus vagy szociológus. Ráadásul a beállítottságom főleg reál. De éppen ezért szeretek néha elkalandozni a humán oldalra. Nagyon élvezem, amikor rádöbbenek valamire, amit eddig nem értettem. Nos, most arra döbbentem rá, hogyan befolyásolnak engem tudatosan és hogyan befolyásolom magamat tudatalatt. Egyik sem jó dolog és emellett veszélyes is.
A tudomány úgy hívja ezt az elméletet tehát, hogy kognitív disszonancia. A lényege röviden annyi, hogy amikor valamilyen új információ vagy tapasztalat ellentmond a korábbi elképzeléseknek vagy ismereteknek, akkor disszonanciát, belső feszültséget élünk át. Ez a disszonancia szorongáskeltő állapot, melyet csökkenteni igyekszünk. Sok minden lehetséges, de például megváltozhat a véleményünk a dologról, megváltozhat a viselkedésünk valamivel kapcsolatban, sőt tagadhatunk is. Az utóbbi nagyon emberi reakció.
Hogyan használják ezt fel ellenünk? Hogyan bírnak rá minket dolgokra ezzel?
Na, ez a legérdekesebb rész. Ezért írom ezt a bejegyzést.
A választás mindig zavart okoz. Ha több dolog közül egyet ki kell választani, a többit meg hagyni kell, az nagyon kellemetlenül érintheti az embert.
Ha sok jó közül kell választani a legjobbat, az sem kellemes, de amikor sok rossz közül kell választani, az kifejezetten romboló hatású lehet.
A vonzó dolgok közüli választás akkor okoz nagy feszültséget, ha például olyan opciót is el kell vessünk, amit szintén akarnánk. Durva zavart okoz a nagyszámú választási lehetőség (a bőség zavara), vagy ha nagy a választás tétje.
A vonzó dolgok közül úgy választunk, hogy ezeket a zavarokat, feszültségeket próbáljuk enyhíteni. Hogyan? Például a választott alternatívát felértékeljük és olyan tulajdonságait hangsúlyozzuk, amik a többi választható alternatíva közül kiemelik.
Azt is csináljuk, hogy az ellene szóló érveket figyelmen kívül hagyjuk.
Sőt ha lehetséges, akkor nem választunk, a választást elkerüljük.
Mindet csináltam már az életemben, mind hiba!
Aztán van olyan is, amikor a nem vonzó opciók közül kell választanunk. Ez olyankor van, amikor valami kényszerít minket egy számunkra mindenképpen kellemetlen dolog választására.
Mikor nehéz ez? Ha bármit választunk, az semmiképpen nem lesz jó, csak kevésbé rossz. Vagy amikor kevés lehetőség közül választhatunk és a különböző alternatívák között igazából kicsi a különbség. És persze nem használ az sem, ha nagy a választás tétje.
Mit csinálunk ilyenkor? Naná, hogy itt is trükközik az agyunk és a rossz választást felruházzuk olyan tulajdonságokkal, amiktől nem is tűnik annyira rossznak. Hajlamosak vagyunk arra is, hogy magunkat mentegessük és azt mondjuk, hogy igazából nem is volt választási lehetőségünk, azaz a döntésben nem is igazán volt szerepünk.
Mindet csináltam már az életemben, mind hiba!
Persze az vesse rám az első követ, aki nem követett el hasonló önámításokat!
Voltál már úgy, hogy nem
választottál, hanem megvetted inkább mindet?
Voltál már úgy, hogy egy tulajdonságba kapaszkodva csak azt hagsúlyoztad, hogy alátámaszd a döntésedet?
Hagyta már el a szádat az, hogy "nem volt más választásom"?
Mondtad már azt, hogy "mindegyik egyformán rossz, tökmindegy melyiket választom"?
Jobb ha tudod, hogy becsaptad magadat.
Ez ellen persze tehetsz, hiszen magaddal magad lehetsz őszinte és megerőltetheted az agyadat, gyűjthetsz még információkat, dolgozhatsz a jó döntésen.
Ez jó hír!
De van még más is:
Jártál már úgy, hogy bűntudatot ébresztettek benned, amit aztán felodottak? Ismerős az például, hogy "ha nem teszel meg mindent a magzatod védelme érdekében, nem vagy jó anya"? És ha szeretnél jó anya lenni, akkor "már a gyermektervezés időszakában (azaz az első kósza gondolatnál) kezdd el szedni a magzatvédő pirulákat"?
Vagy próbáltak már meggyőzni arról, hogy ha nem kened a bőrödet valami szarral, akkor az fénytelen lesz és az csúnya, úgyhogy ha nem akarsz csúnya lenni, akkor kend a bőrödet a mi általunk forgalmazott szarral?
Ismerős az, hogy "amit csinálok nem éppen etikus, mert becsapok embereket, de el kell valamiből tartanom a családomat...".
Sorolhatnám még, de a lényeg nagyon rövid: minden esetben meg akarnak ingatni, el akarnak bizonytalanítani, zavart akarnak kelteni benned azért, hogy szorongj. És hogy a szorongásodat megpróbáld feloldani. A feloldásában pedig majd ők segítenek.
Ismerős?
Nekem is ismerős mindez, de eddig nem tudatosult bennem, hogy jól átgondolva, előre megfontoltan, aljas célból csinálják mindezt velünk.
Hogy reklámok, politikusok, akárki... az szinte mindegy.
Próbálkoznak és ha nem vigyázol, sikerül nekik.
Tudatosan próbálnak megnyomorítani, megzavarni, szorongást kelteni benned!
Lehet-e ellene tenni valamit?
Nos, szerintem tréningezhetsz arra, hogy felismerd az ilyen jellegű zavarkeltéseket és zsigerből tiltakozz ellenük. Hogy minden ilyesmire határozott NEM legyen a válaszod.
Ehhez persze az kell, hogy a világról és benne a dolgokról határozott elképzeléseid legyenek. Az kell, hogy biztos legyél önmagadban és ne lehessen megingatni. Hogy ismerj tényeket és tudj elemezni. Hogy csak a tényeknek higgy!
Sose légy lusta utánanézni dolgoknak, semmit ne higgy el azonnal!
Amikor nincs lehetőséged erre (fáradt vagy, beteg vagy, nincs időd), akkor ne hozz döntéseket! Semmilyet!
Hidd el nekem, hogy ha nem vigyázol, a kognitív disszonancia, azaz a zavart állapot állandósul. Alapvetőnek veszed, hogy semmit nem értesz. Azt gondolod magadról, hogy a világ elrohant melletted és Te lemaradtál. Azt gondolod, hogy minden amiben hittél, összeomlik.
Miközben ez NEM IGAZ!
Szeretnék, ha így éreznél, mert ha nem vagy biztos önmagadban, ha nincs a világról egy határozott és megingathatatlan képed, akkor könnyebb dolguk van.
Könnyebben érik el, hogy azt tedd, amit ők szeretnének, hogy tegyél.
Ne könnyítsd meg a dolgukat!

2017. január 13., péntek

Szereted a gyerekeket?


Ha meg kellene válaszolnom ezt a kérdést, bajban lennék.

Mert az emberek elvárják, hogy egy ilyen kérdésre zsigerből rávágd, hogy igen!
De őszinte ez? Egyáltalán: lehet ilyet kérdezni?
Ez olyan, mintha azt kérdeznéd, hogy szeretem-e az embereket.
Vagy, hogy szeretem-e a kutyákat.
Minden ilyesmi kérdésre az az őszinte válaszom, hogy "többnyire".
Szeretem-e a kutyákat? Többnyire. Amikor egy kutyát látok, az első reakcióm egy kellemes érzés. De ettől még nem jelenteném ki, hogy minden kutyát szeretek. Mert vannak neveletlen, egész éjszaka ugató, agresszív kutyák. Ezeket nem szeretem.

Amikor azt kérdezed, hogy szeretem-e az embereket, arra is ez a válaszom: többnyire. Mert szerintem az emberek alapvetően jók. De hogy minden embert szeretek-e, arra már még kevésbé tudok őszintén igennel felelni. Mert vannak önző, idegesítő emberek. Akiket kerülök, ha tehetem. És semmiképpen nem szeretem őket.


És hogy szeretem-e a gyerekeket?

Erre a kérdésre meg nem szívesen felelek.


Miért nem?

Mert ha azt mondom, hogy "nem", akkor nagy szemekkel fogsz rám nézni és elkönyvelsz valami furcsa szerzetnek. Mert "a gyerekeket mindenki szereti".

Legalábbis ezt mondják. Zsigerből.
Közben pedig nem igaz.

Az többnyire igaz, hogy a saját gyerekeit mindenki szereti. Persze tudnék ellenpéldákat mondani és az illető meg is sértődne rajta. Mert meg van győződve róla, hogy ő bizony szereti a gyerekeit.

Közben meg nem úgy viselkedik, mint ha szeretné a gyerekeit.

Helyesbítek: nem úgy viselkedik, ahogyan szerintem az szokott, aki szereti a gyerekeit.
Persze könnyen lehet, hogy az én elképzeléseim hibásak. Vagy az én elvárásaim.
Elég határozott példa van előttem arról, hogyan viselkedik az, aki szereti a gyerekeit.
És nagyon sok ember a környezetemben bele is illik ebbe a sablonba. Sok meg nem.
Ha tehát azt mondanám, hogy szeretem a gyerekeket, azzal hazudnék, mert nem minden gyerek szerethető. Vannak nagyon neveletlen, buta, rosszindulatú kölkök.
Persze az ember eleinte megijed az érzéstől, ami elfogja ezen kölkök láttán, mert "a gyerekeket szeretni kell". Hiszen "a gyerekeket mindenki szereti".
Aki meg nem, az nem normális. Annál valami hiba van.

Szóval, ha azt kérdezed, hogy szeretem-e a gyerekeket, a legőszintébb válaszom megint csak az, hogy többnyire.

Amikor gyerekeket látok, jó érzés fog el.

Azt gondolom, hogy a gyerekek többsége jóindulatú, tiszta lélek.

Csak vagy nem foglalkoznak velük, vagy rossz példát látnak.

És a lelkük elkoszolódik.


Mert van olyan szülő is, akinek egyszerűen nincs meg az érzéke a gyerekekhez. Aztán mégis van neki. Nem is egy...

És a koszos lelkével koszolja össze a gyerekei lelkét is mindaddig, amíg belőlük is koszos lelkű szülő nem lesz. Aki aztán koszolja tovább az ő gyerekeinek a lelkét. És így tovább.


De be lehet-e avatkozni?

Vannak, akik elég erősek ehhez.
Akik idegen szülők összekoszolt lelkű gyerekeit is képesek szeretni és megtisztítani.
Na, ők szeretik a gyerekeket.
De hol vagyok én ehhez?
Nagyképű lennék tehát, ha azt mondanám, hogy szeretem "a gyerekeket".