2009. november 20., péntek

Nagy franc a biztosító

Nem hiába kötelező biztosítás, magától senki nem lenne hülye, hogy megkösse. Így, hogy muszáj, így megkötjük.
A neve az, hogy biztosítás. Azaz valami ellen biztosít. Benne van a nevében, hogy biztos, azaz nem ha, nem akkor ha, nem talán, nem esetleg: BIZTOS-ítás. De nem nálunk. Nálunk csak bizonyos határok között biztos. De nézzük a konkrét esetet:
Egyik előző blogomban (ide kattintva olvasható) írtam, hogy jól belémtrafáltak hátulról, mégpedig úgy, hogy egy cseppet sem voltam hibás. Simán mentem az úton, és a KRESZ-nek - és a normális emberi viselkedésnek - megfelelő módon kiengedtem a helyijáratot a buszöbölből. Aki mögöttem jött, az aludt, vagy beszélgetett, vagy mittomén, mindenesetre a fék helyett mi állítottuk meg. Szerencsére nem lett bajunk és mivel minden felelősségét elismerte, sima ügynek hittem...
Nos, bevittem az autót a szervizbe, amely szerződött az okozó biztosítójával, így mindent elintéztek. Ígérték legalábbis.
Az autót leszemlézték, és mondták, hogy menjek vele nyugodtan, mert járóképes, a lökhárítón és a hátsó ajtón kívül semmi baja nincs. Ennek ellenére én csak hazáig közlekedtem vele, 500 méterre lakom. Egyébként a baleset után is csak hazáig jöttünk a kocsival, szépen lassan, mert akkor még nem tudtuk, nincs-e valami baja. Mint kiderült, ez volt a hiba. Nyomni kellett volna neki, így valószínűleg már akkor kiderül, hogy a hátsó kerék is sérült. Így viszont csak akkor derült erre fény, amikor az előzetes szemle után, már bátrabban kicsit, 50 felett is mertem menni a kocsival. A jelenség az, hogy zúg a hátsó kerék. A szakemberek erre azonnal rávágják, hogy csapágy. És igazuk van, kivizsgálták és tényleg a csapágy kapott ütést, az zúg.
De ez csak ma derült ki, amikor a "kész" kocsit elhoztam a szervizből. Ugyanis amikor bevittem, én mondtam, hogy zúg a csapágy, de erre azt mondták, hogy ez az ütközéstől nem lehet. Miután utánakérdeztem ismerős autószerelőknél, kiderült, hogy ha az ütközéskor nekivágódott a szegélykőnek, attól moroghat. Mivel az ütközés előtt nem morgott, most meg igen, tök egyedül rájöttem, hogy összefüggésben lehet a két dolog. Ezt egy kiegészítésben meg is írtam a biztosítónak, leírtam érthetően az indokaimat. Szerintem egyértelmű a dolog...
De nem a biztosító szerint. A biztosító megkérdezte ugyanis az okozót, aki azt mondta, hogy nem ütköztem neki a szegélykőnek. Azt az okozót kérdezték meg, aki egy tiszta szituációban simán belémhajtott hátulról... Azt, akinek az az érdeke, hogy minél kevesebbet fizessenek ki nekem... Azt, aki - velem együtt - az események hatása alatt volt, este sötétben. Nem vizsgálódtak, nem kérték be az autót a telephelyükre, nem kérdeztek meg engem és nem kértek bizonyítékokat.
És nem érdekes az a tény sem, hogy előtte pár héttel voltam a kocsival 140 000-es nagyszervizen, ahol nem volt semmi baja a csapágynak. Az sem számít, hogy pár napja voltam zárt technológiás műszaki szemlén, és akkor sem volt baja az autónak.
És nem számít az sem, hogy az ütközés előtt enm volt morgás, most meg van.
Én hazudok, az egészet én találtam ki.
És ez most így le van rendezve, nem fizetnek és kész.
Mit tudok csinálni? Nagyjából semmit. A helyszínre kimenni? Mit bizonyít? Ki emlékszik? Ki tanúskodik? Veszett fejsze nyele... Szóval 48 ezres ugrott a zsebemből úgy, hogy nem vagyok hibás.
És a lényeg most jön: a biztosító "szakembere" úgy, hogy a helyszínen nem járt, a szerviz által készített fotók alapján eldöntötte, hogy ez az autó előzőleg már javítva volt, így a javítandó alkatrészeket "avultatja", ami azt jelenti, hogy nekem kell kifizetnem további 58 ezrest a javításból. Úgy, hogy én mentem az úton szabályosan, belémjöttek hátulról, nem voltam vétkes.
Akkor most milyen is ez a kötelező felelősségbiztosítási rendszer? Kit is biztosít?
Hát megmondom én: a biztosítók extra pofátlan profilját, amiből az ilyen "szakemberek" ülnek a jól fűtött irodáikban, és fotók alapján, 25 kilométerről eldöntik, hogy ez az autó már törve és javítva volt.
Teljesen úgy érzem magamat, mint a tévés távgyógyítást nézve. Az is átverés, meg ez is.
Szóval ha valaha ennek a biztosítónak a közelébe megyek, sikítva fogok menekülni. A baj csak az, hogy mind ilyen. Többé kevésbé, de mind ilyen.
Nincs választásunk: kötelező biztosítás. Illetve kötelező esetlegakkorha.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése