Stockholm, ahol még mindig csórónak érzed magad....

Gyakorlatilag egyfajta bizarr nosztalgia fogott el Stockholmban járva. Utoljára valamikor a '90-es évek elején éreztem magamat ennyire csórónak Ausztriában járva-kelve, mint most. Az életünk, de legalábbis az én életem szerencsére átalakult már annyira, hogy manapság Európában már nem érzem magamat csórónak. Jó, vannak országok ahol jobban élnek, mint mi, de ezekbe elutazva az ember egy nyaraláson azért megengedhet magának egy-egy éttermet és ha kicsit drágábbak is, mint idehaza, régen nem érzem már sem Ausztriában, sem Olaszországban, sem Németországban, sem Franciaországban azt, hogy én lennék a csóró magyar.
Na, a svédeknél ez az élmény megvan, kezdve a 130 forintos zsömlével és befejezve a 220 koronás, azaz átszámítva 7200 forintos, de a fél fogunkra sem elég vacsorával.
Szóval drágák a svédek.
A március 15-e köré csoportosuló hosszú hétvégét toldottuk meg egy nappal és így utaztunk ki fapadossal 14-én és jöttünk haza 18-án Stockholmi kirándulásunkból. Mindent összeadva tehát négy napot és négy éjszakát töltöttünk a svéd fővárosban. Ez került nekünk kettőnknek nagyjából 300 ezresünkbe úgy, hogy közben bizony nélkülöztünk.
A Wizzairrel utaztunk, 54 magyar ezresért vittek ki és hoztak haza kettőnket. Elsőre jól hangzik, de ezt úgy kell érteni, hogy fejenként egy, a kabin méretnél kisebb kézi csomagot vihettünk magunkkal, a raktérbe feladott csomag még egy tízezressel drágította volna meg az utazást. Így aztán gyakorlatilag a váltóruhákon kívül nem nagyon vihettünk semmit, az én csomagom 9,7 kilogramm lett, a feleségemé is 9 kilogramm felett volt. 10 kilogrammig oké.
Az első döbbenet az volt, hogy a Wizzair több helyen megpróbált lenyúlni minket. Az első ilyen lenyúlás a kézipoggyász mérete. A jónép ugyanis megveszi a kabinméretű gurulós bőröndöt és azt gondolja, ezzel rendben van. Mert a légitársaságok nagy részénél a kabin (cabin) méret 56x45x25 centiméter. Ilyen bőröndöm van, 4 darab. A Wizzairnél viszont a kabinméretet önkényesen 50x40x20 centiméterben határozták meg, így a birtokomban lévő 4 bőröndből három máris kiesik. A Benetton gurulós bőröndünk ugyanis 56 centiméter hosszú, egy Samsonite bőröndünk 25 centiméter magas, míg a harmadik (névtelen) bőröndünknél a kerekek miatt nem fér bele az 50 centiméterbe, mégpedig 3 centiméter híján. Azaz, ha ezen bőröndök bármelyikével, gyanútlanul kibattyogunk a reptérre, akkor hamar azon vesszük észre magunkat, hogy adhatjuk fel a raktérbe és ugrott 15-20 Eurónk csomagonként. Ez az első lenyúlás.
A második döbbenet a beszálló kártyákkal kapcsolatos. Ugyanis, ha nem regisztrálsz interneten és a beszálló kártyádat nem nyomtatod ki és viszed magaddal, akkor a helyszínen ezt 4125 HUF ellenében nagyon szívesen elvégzik helyetted. Azaz kettünknek egy újabb tízezres. Ez a második lenyúlási kísérlet.
A harmadik - és ezt én be is szoptam - lenyúlás magával az internetes regisztrációval kapcsolatos. Ugyanis a Wizzair weboldalán azt olvashatjuk, hogy a regisztrációhoz a repülőjegyen található kód szükséges. Amikor ezt elkezdjük beírni, a rendszer kiírja nekünk, hogy nem megfelelő a formátum. Ekkor megnézzük jobban és rádöbbenünk, hogy a mi jegyünkön egy betű-betű-betű-szám-betű-betű kombináció van, miközben a rendszer betű-betű-szám-szám-betű-betű, vagy betű-betű-szám-szám-szám-szám kombinációt fogad el (http://wizzair.com/checkin/?language=HU). Mit tehet az ember ilyenkor? Hívja az ügyfélszolgálatot, hogy miként is van ez. És itt jön a lenyúlás: az ügyfélszolgálat 0690-es, emeltdíjas telefonszám, percenként 225 HUF (http://wizzair.com/about_us/contact_us/?language=HU). Azaz, mire végighallgatjuk a szokásos automatát, majd a kedves és udvarias női hang elmagyarázza, hogy nem a formátum hibás, hanem a rendszer van megakadva és próbáljuk kicsit később, addigra újabb pár ezressel könnyebbek lettünk. Na, ez a legnagyobb pofátlanság, amivel eddigi életem során valaha találkoztam. Emeltdíjas telefonszámon ügyfélszolgálat. Egyébként az is oda van írva, hogy mobiltelefonról még több is lehet, úgyhogy majd a következő havi számlámmal jön a döbbenet...
Még el sem indultunk tehát, de már háromszor próbáltak átverni.
Utaztam már párszor, de olyan élményem még sosem volt, hogy az ülőhelyekért úgy kelljen megküzdeni. A beszállókártya ugyanis nem tartalmaz ülésszámot, így aki tolakszik és előrefurakodik, az jó helyen ül, a többiek meg a maradék helyeken. Így aztán mi öten négy különböző sorban ültünk és a feleségem úgy tudott a keresztlányom mellé ülni, hogy volt egy aranyos hölgy, aki látván a 6 éves gyereket, átadta a helyét és elült az ablak mellől. Így legalább a gyerek ablak mellett ült, igaz a korai kelés miatt szinte azonnal be is aludt...
Ilyen előzmények után elrepültünk Stockholmba. A fedélzeten 10 perc nyugtunk nem volt, mert vagy a hangosbemondón aggitáltak minket bukaresti utazásra, vagy a méregdrága szendvicseket próbálták ránktukmálni. Nem vettünk semmit, pedig kártyával, forintban és koronában is lehetett volna fizetni. Egy 3 decis kóláért 1500 forintot...

Zsemle 3,5 SVK ~ 115 HUF

Megérkeztünk Stockholmba. Vagy mégsem? A Skavsta reptér úgy szerepel a térképen is, hogy Skavsta, Stockholm. Ezzel szemben a valóság az, hogy a Skavsta 105 kilométerre van Stockholmtól, ahová a bejutást oldd meg magadnak ( http://g.co/maps/uyf5f )! Van reptéri busz, amely 259 koronáért bevisz és visszahoz, ha megveszed retour. Tehát ketten a feleségemmel mindössze 19.000,- magyar forintból be is jutottunk Stockholm centerbe.
A város egyébként gyönyörű, de van miből szép legyen. Ilyen árak mellett...
Szóval a szállást én foglaltam. Hetekig keresgéltem és végül úgy döntöttem, hogy az utazás arról fog szólni, hogy egész nap a várost járjuk és este beesünk aludni. Úgyhogy az elvárásaim két ágyról és melegvízről szóltak. Így sikerült találnunk azt a szállodát, amely metróvonalon volt és 70 ezresből laktunk ott ketten, négy napig, reggelivel. Ez pedig - tekintettel, hogy Svédország drága hely - nem volt sok. A szálloda tiszta volt, este 10-től csendes. Én magam nagyon jól aludtam minden éjjel. A zuhanyzó és vécé a folyosó végén volt, de mivel 7 évig voltam kollégista, ez engem nem hatott meg nagyon. Azt a 20 lépést meg tudtam tenni.
A szállodában volt wifi, amihez 3 napra 3000 forintnak megfelelő koronáért kaptam jelszót. Így esténként meg tudtuk nézni az aznapi híreket és meg tudtuk tervezni a következő napot.
Külföldi utazásaim során én szoktam mobilinternetet vásárolni, így nem szakadok el az ismerőseimtől azokra a napokra sem, sőt képeket is szoktam küldözgetni G+-ra és Facebookra.
Na, a mobilinternet roaming a következő nagy lehúzás és szívatás külföldön. Még mindig, pedig már évek óta létezik. Valahogy a T-Mobile-nak nem sikerült felnőni a feladathoz az elmúlt két évben és ezt az egyébként igazán egyszerű dolgot sikerül úgy megbonyolítani, hogy a végén az ügyfél - azaz esetünkben én - szívjon és idegeskedjen.
Kezdődik úgy, hogy a T-Mobile weboldalán SEHOL nincs egy átlátható, érthető, mindenre kirejedő magyarázat az adatroaminggal kapcsolatosan, így az ember mindenféle egyéb weboldalakon, meg fórumokon kénytelen összevadászni a másodkézből származó információkat. Az meg olyan is.
A vége aztán az, hogy az ember külföldről kénytelen telefonálni és kellemes percdíjakért végighallgatni az automatát, majd tíz percig hallgatni a zenét, mire valaki ember felveszi és segíteni próbál. Ha sikerül.
Ugyanis maguk az ügyfélszolgálatosok sincsenek tisztában a dologgal. Ajánlják először az SMS-es megoldást, amelynek lényege, hogy egy telefonszámra elküldve egy meghatározott szöveget, bekapcsolódik a surfnetM csomag. Elviekben, mert gyakorlatban ez nem működik, soha nem sikerült még így adatroamingot aktivánom. Aztán az egyébként udvarias ügyintéző maga bekapcsolja nekünk a csomagot, amely egy napig él. Azaz a hercehurca legkésőbb másnap reggel újraindul.
A második napon egy másik ügyintéző van olyan rendes, hogy elmondja, van egy *szám*szám*# és yes kombináció, amivel beindítható az adatroaming. Így a harmadik napon reggel az ember már csak csillagozik meg kettőskeresztezik és bekapcsol a net. Aztán 10 órakor kapod az SMS-t, hogy az S csomagban foglalt 10 MiB-nyi adat lefogyott. A kis kolléganő ugyanis - annak ellenére, hogy vele kapcsoltattad be az M-es, azaz 50 MiB-os napi forgalmat engedő csomagot - két perccel később erre már nem emlékezett és az S-es, azaz 10 MiB-os kódját adta meg. Az meg gyakorlatilag egy órára elég de legalább drága. 690 forintot kérnek érte, három weboldal megnyitásával le is fogy. Szemben az M-es csomaggal, amely azért kitart általában este hatig. Persze ez sem sok és tekintve, hogy 1990 forintba kerül, gyakorlatilag aranyárban van, de arra pont elég - lenne -, hogy a leveleid megérkezzenek egész nap és pár dolgot megnézz a Google Maps-en, ha elkeverednél. Úgyhogy megint jön a telefonálgatás és így a negyedik napon közlik is veled, hogy van ám egy belföldi tarifával is hívható telefonszám. Na, itt durran el az ember agya. Így három felesleges telefonhíváson és úgy 5000 forinton túl ez a hányaveti stílus bárkinél karcolja a nyugalom selyemszövetét...
Egyébként a városben sehol nincs ingyenes wifi, kínosan figyelnek rá. Sem éttermekben, sem benzinkúton, se a múzeumokban. Sehol nincs.
Így aztán az online az embernek egy ilyen utazás során, a telefonálgatásokkal és félreértésekkel együtt nagyjából 20.000- forintjában van? Megérte?
A kérdés annál is inkább jogos, mert maga a város és így a közlekedés is átlátható. Könnyen eltalálunk bárhová. Az már más kérdés, hogy ez mennyibe kerül.
Bliccelni lehetetlen, minden buszra csak az első ajtón lehet felszállni, minden villamoson kalauz van, mellette szinte minden járaton ellenőr is. A metróban - helyesebben a tunelbanán - minden megállóban beléptető kapuk állják az utat és üvegkalickában peronőr figyel árgus szemekkel.
Így aztán az ember megoldásokat keres arra, hogy az utazást és a múzeumokat emberi áron megússza.

220 SVK ~ 7300 HUF

Van ez a Stockholm turista kártya, ezzel mindenen ingyen utazunk és számos múzeumba - a lényegesebbekbe mindenképpen - ingyen mehetünk be. A szépséghibája, hogy személyenként 750 korona, amely átszámítva 25.000,- HUF. Azaz kettőnknek a négy nap újabb 50 ezresünkbe került.
Kiszámolgatva egyébként megérte, mert a múzeumokba 100 korona alatt (3300 HUF) nem engednek be, de legtöbb helyen 130 korona a belépő (4300 HUF). Így aztán, ha a négy nap alatt sikerül 7-8 múzeumot megnézni, már megérte. Nekünk sikerült.

Skansen, szép. Kár, hogy a 90%-a zárva...

Igaz, a négy nap egy az egyben egy nagy rohanás volt és volt olyan múzeum, amiben én simán egy egész napot eltöltöttem volna, de nyomni kell, mert különben kidobott pénz volt a turistakártya.
Érdekes dolog, hogy a múzeumokban a szekrényekhez 1 vagy 10 koronás kell. Ez eleinte nem nagyon van az embernél, úgyhogy váltani akarnánk. A recepciónál viszont simán adnak kölcsönbe azzal, hogy majd hozd vissza. Eszükbe sem jut, hogy esetleg lelépsz a 10 koronással (330 HUF). Nem is léptünk le.
A múzeumokról külön fogok majd írni, de annyit elöljáróban, hogy nagy ötletek vannak és kevés fény. A nagy ötletek főként az interaktivitásra értendők, szinte minden teremben van valami, amit lehet nyomkodni. A kevés fény meg arra vonatkozik, hogy még véletlenül se lehessen jó fotót készíetni. Ennek érdekében amúgy tiltják is a fotoállványok használatát, tripod és monopod kizárva. Igaz, én meg tenyérből is jól fényképezek, nem nagyon remeg meg a kezem. Meg jó a gépem képstabilizátora is... Persze vannak helyek, ahol semmi kikötés nincs, így számos klafa fotót tudunk készíteni. Készítettem is, majd feltöltöm a netre és lehet szemezgetni belőle.
A napi étkezést volt a legnehezebb megoldani. A reggeli bőséges volt - nem hiába, ők találták fel a svédasztalt - így délután 2-3-ig nem voltunk éhesek. A vacsora viszont minden nap trauma volt. A mennyisége nevetséges, az ára meg horror. A csúcs az volt, amikor hirtelen ötlettől vezérelve a külvárosban leszálltunk a buszról, mondván itt biztosan olcsóbb. Na itt sikerült ennem egy káposztalevélbe csomagolt csevapcsicsát (30 gramm) és mellé három köbcenti szalonnát egy deci káposztalével 220 koronáért, azaz 7200 forintért. Horror. A hely egyébként a helyi meleg közösség találkahelye lehetett, a pincér is furcsán tartotta a kezét és láthatóan mindenki a saját neméhez vonzódott. Úgyhogy már vinnyogtunk kínunkban, hogy véletlenszerűen leszállva a buszról is sikerül a környék legdrágább buzibárjába betévedni, ahol mi voltunk az egyetlen vegyes asztaltársaság. De legalább a gyerek látott ilyet is...
Egyetlen egyszer laktunk jól, amikor a szálloda mellett lévő kebaboshoz bementünk. Na itt 85 koronáért (2800 HUF) olyan tálat kaptunk, aminek a háromnegyedét el kellett csomagoltatni.

Nem volt kicsi...

Bajunk sem lett tőle és tényleg még kétszer be lehetett volna lakni belőle. Ráadásul nagyon udvariasak is voltak és a hely megütné bármelyik magyar első osztályú étterem szinvonalát tisztaságban is. Bőven elég lett volna kettőnknek egy adag, de a képen tányér volt, a valóságban meg tálcára pakoltak úgy 3 kilónyi húst, meg vagy 2 kiló krumplit és rizst. Alig tudtunk hazavánszorogni.

Érdekes dolog, hogy alkohol nincs. A boltokban 2,8%-os sör volt a legütősebb, égetett szeszek sehol, borok is elvétve és aranyáron. Mesélik, hogy nagy berúgóhajók mennek át Norvégiába, amelyeken a jónép áthajózik a szomszédba, bebombáznak, aztán visszahajóznak. Erről többet nem tudok elmondani, kérem kapcsolja ki...

Legnagyobb élmények? A Vasa múzeum elsőként, ahol egy 1600-as évekből, 95%-ban épen fennmaradt (egyetlen a világon) hajót lehet megtekinteni. Elsüllyedt, 300 évig pihent a tenger fenekén, kiemelték, idehozták. Csodálatosan szép. Videóztam is itt, a fény kevés, de nézhető:



A Vasa mellett a Skansen tetszett a legjobban. Igaz, a szezon előtti időpont miatt sok minden nem volt nyitva, de azért egy bútorkészítő műhelyben megértettem, hogy az Ikea miért is pont svéd. A Skansenben tartott állatokról is videóztam. A disznók szőrösek, a birkák csavarosak, medvéből nem egy-kettő van, a svéd rénszarvasok meg a svéd mókusok is nagyon jó fejek.



A városban járva kelve a nyugalom figyelhető meg. Az emberek egyrészt nincsenek sokan (800.000 alatt van a lakosság, aglomerációval együtt is 1,6 millió alatt vannak), másrészt nem sietnek. Bringáznak öltönyben, kutyát szállítanak kormánykosárban. A város közepén a királyi palota körül éppen mesterséges havon zajlott egy sífutóverseny. Másnap, nagyjából az esemény után 10 órával se emelvények, se hó, se semmi. Mintha álmodtuk volna az egészet. A sétákról is csináltam egy kis hangulatfestő videót, íme:



Összességében tehát - és a körülményekhez képest is - jól éreztük magunkat, de Svédország nem pont az a turistaparadicsom, ahol az ember olcsón juthat sok élményhez. Nem hiába nem léptek és nem is fognak belépni az Euro övezetbe, hiszen a svéd korona erős, az életszinvonal magas és a kemény adók miatt az ország is működik rendesen.
Svédország királyság. Király is.