Nem illik hozzád...

Ne vegyél Suzukit, mert nem illik hozzád! Valami ilyesmi érvvel próbált lebeszélni az egyik barátom, amikor elhatároztam, hogy megunva az elmúlt évek sorozatos szívásait, veszek egy megbízható, olcsó, olcsón fenntartható autót.

Az előzményekről annyit, hogy életem egyik legnagyobb hibáját követtem el akkor, amikor a vadiújan vásárolt, minden csavarjában jól ismert, megóvott 6 éves autómat, egy Peugeot 206-ost eladtam - elpotyáltam -, hogy vegyek egy használt, nagyobb autót.

Több logikai bakugrás is volt a dologban, de ilyen az, amikor az ember érzelemből dönt anyagi dolgokban.

Szinte mindegy, hogy az az érzelem a szerelem, vagy éppen a gyűlölet: semmi helye nincs a pénzt érintő döntésekben.

Én többször is elkövettem azt a hibát, hogy érzelemből döntöttem. Autóknál főleg.

Az elébb említett esetben beleszerettem abba a fos 407-es Peugeotba, ami aztán 7 azaz hét évig keserítette az életünket. Úgy is viselkedett, mint egy hálátlan szerető. Hiába adtam meg neki mindent - márkaszervizbe hordtam még 10 évesen is -, soha nem volt jó.

Ha belegondolok, az eltelt 7 év alatt nem volt egy perc sem, amikor minden működött volna rajta.

A mélypont akkor volt, amikor végre kifizettük - hab a tortán, hogy svájci frank hitelre vettük, ha összeszámolom a végére 7 azaz hét millió forintért, ennyit fizettünk vissza, mire letelt a 2,7 millás kölcsön, de ez nem egyedi eset és nem is panaszkodom, csak megjegyzem... -, és ha már kifizettük, gondoltam megcsináltatom az utolsó hibáját is, azaz lecseréltettem a kagylósra kopott hátsó gumikat. Az autó onnantól szépen suhant, tehermentesen... nem egészen 10 kilométert, mert még aznap délután, elhúzva a tetőablak alatti redőnyt, azt láttuk, hogy keresztbe van repedve a tetőablak. 300 ezres lett volna cserélni...

Itt érzelmi döntés következett, röviden ennyi: takarodj!

Az árának a feléért számíttattam be egy másik autóba. Onnan tudom, hogy rögtön másnap ki is tették dupla annyiért, aztán aznap le is vették, mert el is kelt.

Nem érdekelt, mert nem racionális síkon mozogtam. Ezt mutatja az is, hogy vettem helyette egy Mercedes Vaneot.

Ahogyan más márkáknál, a Mercedesnél is van alja. Mivel elég sokat jártam vele Merci szerelőkhöz, a végén már csak felvilágosítottak, hogy az A és B Merci, az nem Merci. Hanem fos. Idéztem, szó szerint. Amikor ezt már egy hivatalos Merci szervizben mondják...

Nos, az elmúlt egy év alatt költöttem rá eleget.

Persze voltak előnyei, mert nagy volt, meg automata, meg dízel, de nem működött soha megfelelően. Folyamatos szívások és 50-50 ezresenként eldobált javítási költségek után betelt nála is a pohár, amikor a nyár elején a váltó - automata - kulissza romlott el (60 ezres), majd most a nyár végén a motor oldali elektronika.

150 ezres lenne.

Elhatároztam, hogy nem hozok érzelmi döntést az autóval kapcsolatban - mert akkor szétverném egy tízkilós kalapáccsal, vagy felgyújtanám -, hanem adok időt átgondolni, mi legyen vele.

Addig is, veszek egy olyan autót, amivel tuti nem lesz gond.

Használtat soha többet ebben az életben. Ez az egyetlen biztos dolog jelenleg.

Először azt kellett eldönteni, hogy milyen összegért engedhetünk meg magunknak autót. 

Egy barátom anno azt mondta nekem, hogy nem az autó ára a lényeg, hanem az, hogy havonta mennyibe kerül.

És ebben igaza van.

Hiába csak 2 milla egy kocsi, ha havi 100 ezresért tudod csak megvenni és lehet 4 milla is egy autó, ha havonta viselhető összegért lízingelheted.

Így határoztam el, hogy ezúttal kis autót veszünk.

Na nem nagyon kicsit, de nem is egyterűt.

(Zárójel: majdnem vettem egy Dacia Lodgy-t. Szerencsére 35% kezdőrészlettel lehetett volna csak elhozni, így hamar lemondtunk róla. Zárójel bezárva.)

Ekkor került képbe a Suzuki Swift.

Az autózás legalja. Gondolja a legtöbb ember és gondoltam én is pár éve még.

Mert a Suzuki Swift volt az a kocsi, amiben még kalaptartó sem volt... De telik az idő.

A családomban szépen lassan mindenkinek Suzukija lett és bár sokféle van közöttük, az egyik közös pont, hogy soha, semelyikkel nem volt baj. Wagon R+, Swift vagy Ignis: a szervizek vicces összegekért mennek. Rálátásom volt hát a Suzukira, mint márkára. A szüleim is a régi Swiftet nyúzzák, már a másodikat és az elsőt is csak kiütni tudták alóluk (nekik ment egy barom 70-es táblánál 90-nel, de kisebb sérülésekkel megúszták). A Húginak jelenleg a harmadik van. Egyiktől sem hiba miatt vált meg, a Wagon R+ akkor került eladó sorba, amikor a britekhez ment dolgozni és nem tudta magával vinni, de ez a kocsi éppen nagybátyámnál tejesít azóta is és szuper. Az előző Swiftjét meg alóla is kiütötték, egy körforgalomban, de ő is épségben szállt ki belőle. Ha venne, Húgi is megint Suzukit venne. Örült is, amikor megmutattam neki a Nusikát.

Ilyen előzmények ellenére azért soha nem gondoltam volna, hogy valaha is egy percre elgondolkodok a Suzukin, mert nekem kicsit kevés volt bennük az extra. Ha barátom nem ad a kezembe egy árajánlatot egy Suzuki kereskedőről, még ma is ezt hinném.

Elsőre persze azt gondoltam, hogy kandi kamera.

Mert azon az árajánlaton egy fullextrás kocsi volt, 3 milla alatti áron.

A barátom elmondta, hogy az a trükk, hogy vagy részletre kell venni a kocsit, vagy használt kocsit kell beszámíttatni és akkor majdnem egy millát elengednek a listaárból.

Így lesz a 4 millás Suzukiból 2,9 millás Suzuki. És ezt szinte senki sem tudja.

Persze még ekkor sem gondoltam komolyan. De amit a papíron olvastam, az azért felpöckölte a gondolataimat.

Elkezdtem megnézegetni a teszteket és az írásokat az új Swiftről és azt láttam, hogy senki nem írt semmi olyat róla, ami engem zavarna.

A népítéleten sem találtam semmit (olyan weboldal, ahol tulajdonosok írnak a kocsijukról, érdekmentesen és ahol ami szar, meg is kapja a magáét. Itt olvashatod el, hogy én mit írtam az én Peugeotomról: http://nepitelet.hu/autok/peugeot/407_2004/eletem_megnyomoritoja/).

Szóval senki nem írt a Swiftről rosszat, így adtam neki egy esélyt.

Kíváncsiságból elmentem hát a közeli Suzuki kereskedésbe és azt láttam, hogy a legutolsó szériás Swiftben, bőven 3 milla alatt benne van minden. Legalábbis minden, ami nekem kell.
A teljesség igény nélkül: ledes menetfény, tempomat, klíma, minden ablak elektromos, elektromos szervókormány, ISOFIX gyerekülés, 7 légzsák (térd légzsák is) és emiatt EURO NCAP 5 csillagos (legmagasabb) törésteszt. Nameg MP3-as rádió USB csatlakozóval. És nem utolsó sorban ugyebár automata váltó. De erről később.

Ekkor jött az az érv, hogy nem illik hozzám.

Merthogy kicsi.

És itt tettem meg egy, szerintem felnőtthöz méltó gondolkodásbeli váltást: nem azt néztem, hogy esetleg egyszer majd milyen autó kell nekem, hanem azt, hogy MOST milyen kell.

Mert nagyjából 10 éve járunk - és szívunk - olyan autókkal, amiket egy lehetséges élethelyzetre, az érkező gyerekre számítva vásároltunk.

A gyerek meg nem érkezett.

Úgyhogy úgy döntöttem, hogy magunknak veszünk kocsit mégpedig olyant, ami nekünk, kettőnknek megfelel.

Aztán amikor jön a gyerek - mert jön, ez tuti biztos - akkor majd kitaláljuk, hogy mi legyen.

(Úgyhogy nyugi: nem azért vettünk kicsi autót, mert feladtuk.)

Persze mielőtt döntöttem, jól megnéztem a konkurenciát. Ami nincs egyébként.

Mert ezen az áron még csak hasonló autót sem fogsz kapni.

Azért, hogy ráteszik egy másik (sokak szerint jobb) márka jelzését, azt kell vállalnod, hogy nem lesz benne fele cucc sem. Emellett gyengébb, megbízhatatlanabb, drágábban fenntartható autót tudsz csak venni.

Miközben a Suzuki Swiftben minden benne van, addig 300 és 500 ezressel drágább kategóriatársakban nevetségesen nincs benne pár alap dolog.

(Ha érdekel, szívesen kifejtem, miben több, mint az összes hasonló árú kortárs kocsi...)

Elég az hozzá, hogy miután megnéztem és beleültem minden hasonló autóba, végül elhoztam ezt.
Mert beleülve meg úgy éreztem, hogy egy nagy autóban ülök. Varázslat, de ez a kocsi kívülről kicsi, belülről meg nagy. Egyedül a csomagtartója nem elég, de mivel mi ketten utazunk többnyire, az egész hátsó ülés csomagtartó. Nameg 30 ezresért van 300 literes tetőbox, ha nagyon megszorulna az ember. 

Egyetlen dolog zavart a Merciből átülve: nagyon megszerettem az automata váltót amott. Igaz, a Merci automata megszívatott, de amikor működött, imádtam.

A végső döntést akkor hoztam meg, amikor kiderült, hogy automata váltós Swiftet lehet venni 350 ezressel drágábban, azaz 3.3 milla körül. Körbekérdeztem és egy ismerősnek volt egy automata Swiftje. 7 évig gond nélkül járt vele, napi közlekedésben. Zéró probléma. De ezt olvastam máshol is.

A konkurenciáknál - és ezért nem is konkurencia valójában egyik sem - az első automata váltós változat bőven 4 misi felett kezdődik.
Pont, pont, pont.

Hogyan zajlott a dolog? Ez a következő hihetetlen rész a történetben.

Pénteken döntöttem, hogy kell a kocsi. Pénteken 9-kor töltöttük ki a hitelkérelmet, aztán mentem a dolgomra. 40 perc múlva (!!!) szóltak rám, hogy megkaptam a hitelt, és menjek vissza, mert lehet pörgetni az ügyet. 10-re ki volt töltve minden.

Következő szerdán megjött a kocsi a kereskedésbe, de nem volt ott az ügyintéző, mert továbbképzésen volt. Pénteken töltöttük ki a papírokat (lízingszerződés) és még pénteken délután elküldte a bank a pénzt a kereskedésnek. Hétfőn megjött a pénz a kereskedésbe és lehetett intézni a forgalomba helyezést. Ekkor lebetegedett az ügyintéző és a kollégája vette át az autó dolgait. Közben bekötötték a nyomkövetőt, ami mindegyik kocsimban van, mert olcsóbb, mint egy vinnyogós - semmire sem jó - riasztó. Belekerültek az ajándékok (légterelő, szőnyeg, KRESZ készlet), megcsinálták a nullrevíziót.

Csütörtökön átvettem a kocsit.

Azaz nem egészen két hét alatt zajlott le minden úgy, hogy volt benne betegség és továbbképzés is.

Valahogy így kell ezt csinálni.

Összehasonlításképpen: anno a Peugeot 206-ost 4 azaz négy hónap alatt vettem át és próbarendszámmal jártam még egy hónapig, mert akkor sem sikerült teljesen mindent elintézni.

Szóval megvannak az előnyei annak, ha Magyarországon, konkrétan 40 kilométerre gyártott kocsit vesz az ember. És vicces, hogy egy ennyire kapós modellnél is így tartják a határidőket.

Nagyon fontos, hogy nem kötöttem kompromisszumot, azaz nem egy szalonban álló autót vettem, hanem pont olyat, ami nekem kell.

Pont olyat.
És itt vége is lehetne a bejegyzésnek, de most jön a lényeg.

Miért írtam le ezeket a dolgokat?

Mert vannak tanulságok, amiket szeretnék megosztani veletek:

1. Az olcsó kocsi drágább. Használt autókkal mászkáltam az elmúlt 10 évben és folyamatosan szívtam és leosztva többe kerültek, mintha egy lízing részleteit fizettem volna egy garanciális, új autóra. Ráadásul mindig 5-10 évvel ezelőtti szinvonalba űltem bele és most szembesültem vele, hogy 2016-ban hol tart az autógyártás. A fullextrás 5 éves kocsiban nincs az benne, ami egy közepes felszereltségű új autóban benne van. Legalábbis azok közül az extrák közül, amik nekem fontosak. Következtetés: soha többet nem veszek használt kocsit...

2. Ott tart Magyarország, hogy az autószerelők nagy része kiment külföldre, akik maradtak, azoknak a nagy része kókler, nagyképű köcsög. A pár normálisra meg heteket kell várni, mert szétszakadnak a sok melótól. Amikor végre bejutsz, rohammunkában végzik a javítást és óhatatlanul hibáznak. Amelyikük normálisabb, az kompenzál, a többi sunnyog. Véletlenül eltört műanyag, elnézett viszkozitású olaj... csupa kellemes dolog. A csúcs az volt, amikor a megkérdezésem nélkül megcsináltak egy 524.517,- forintos javítást, tudva, hogy úgysem fogom szétszedetni... Szóval ha használt autód van, ezeknek a viszonyoknak vagy kiszolgáltatva. Köszi, nem kérek belőlük! Következtetés: soha többet nem veszek használt kocsit!

3. Minden használt autómon szép haszonnal adtam túl. Mármint szép hasznot hozott azoknak, akik megvették. Lehúztak mindig, mert tudták, hogy kell a pénz és ezért olcsóbban oda fogom adni a kocsit. Eddig így is volt, de most nem így tettem. Itt maradt a Merci is és ha egy év alatt, akkor egy év alatt fogom eladni. Nem vagyok kényszerhelyzetben, mert van egy megbízható új autóm. Nagyon magabiztosan fogom elküldeni azokat a vevőket, akik le akarnak húzni. (Szerkesztve: meghirdettem a Mercit, egy óra múlva jött egy vevő, aki tutira ígérte, hogy elviszi, másnap eljött, megnézte, elvitte. Egy óra alatt adtam el. Lehet nekem is szerencsém?)

4. Úgy vettem a kocsit, hogy a lízing hamarabb lejár, mint a garancia. Így az autót még garanciával fogom eladni, hamar és jó áron. Vehettem volna kevesebb havi törlesztővel is, de pont ezért nem tettem. Mert amikor lejár, azonnal cserélem le egy másik új kocsira. És ha a Jóisten is megsegít, ez így is lesz ezután. Soha többet nem veszek használt autót...

5. Olyan cascót kötöttem, ami mindent fedez. A Suzukinak van saját cascója, a 100.000,- önrész mellett havi 5 ezresért egy eseménynél visszaadnak a 100 ezresből ötvenet. Azaz valójában egy 50.000,-es önrészű cascót vettem egy 100.000,-es áráért...

6. Természetesen benne van a pakliban az is, hogy baja lesz a kocsinak. Amit lehet, megpróbálok kivédeni, így nyomkövető van benne, meg van jelölve UV-védelemmel és van benne egyedi lopásgátló is, amit senki nem ismer. Így is el lehet lopni, de az esélye ennek elenyésző. Ha mégis, ugorj az 5. pontra.

7. Megtörténhet, hogy én töröm össze az autót. Bár eddig soha nem okoztam balesetet, benne van ez is a pakliban. Ha ez bekövetkezne, ugorj az 5. pontra.

Összegezve tehát az az autó illik hozzád, amelyikről Te úgy érzed, hogy hozzád illik. Mindenki más véleménye mellékes.

És én most úgy érzem, hogy 2016. szeptember közepén jobb döntést nem tudtam volna hozni.

És ez a lényeg!
Úgyhogy amikor azon gondolkodsz, hogy egy olcsó, megbízható, jó kocsit akarnál venni, ha rám hallgatsz, menj be egy Suzuki szalonba...

2015: gyere, gyere, gyere!

Immár hagyomány nálam, hogy így év végén visszanézek és persze előre is nézek kicsit. Mi a célom ezekkel az "évértékelő beszédekkel"? Általában annyi, amennyi a bloggolásommal is: magamnak összefoglalni a fejemben kavargó gondolatokat. Mert az ugye világos, hogy a blogjaimat magamnak írom. Persze, ha olvasva Neked is tetszik, esetleg benned is megmozgat valamit egy-egy írásom, azzal nincs semmi baj.

Namegperszenyílván, ha valami hülyeséget le találnék írni és szólsz, hogy az nem egészen úgy van, attól pedig okosabb is leszek.

Jöjjenek most a 2014-2015-ös hülyeségeim.

Az évem jól kezdődött, mert hosszú vágyakozás után enyém lett egy viszikli. Határozott terveim voltak és vannak vele, ezek egy része meg is valósult. Az életem átalakítását vártam és várom ettől a dobozos bringától, amely részben meg is történt. Az autót helyi viszonylatban már nem használom és remélem, hogy ez a változás csak fokozódni fog 2015-ben.

Március óta MÁV Startklub tag vagyok és bár ez a MÁV még mindig nem az a MÁV, amire vágynánk, nekünk bejött a vonatozás. Így, hogy végigcsináltunk minden évszakot már látom, hogy a vonattal való közlekedés egy nagyon jól tartható életforma. Imádom azt az időt, amit a vonaton ülve magamra fordíthatok. Imádok kibámulni az ablakon és a "randa" tájban gyönyörködni, ami itt a Dunakanyarban körbevesz minket. És imádom, hogy bárhová elutazhatok ingyen, mert a Start Klub Kártyámmal az ország teljes területére ingyenes az utazás. Az a baj, hogy nem használom ki eléggé, de ez 2015-ben másképp lesz.

És még mindig bicikli: imádom az összecsukhatós bringámat. Imádom, hogy bár Budapesten dolgozom, 2014-ben kétszer ültem tömegközlekedésen. Imádom, hogy ki tudom kerülni az összes szívást, ami a budapesti közlekedésben van és nekem a fővárosból csak a szép oldala jut. A bringán kellett már javítgatni ezt-azt, de teszi a dolgát és eddig kétszeresen hozta be az árát. 

Azaz úgy spórolt nekem, hogy soha nem késtem el sehonnan. Ingyen szállítom a vonaton és 2014-ben nagyjából 50-szer vettem hasznát annak, hogy össze lehet csukni. Úgyhogy továbbra is vele fogok járni dolgozni, még télen is, amikor a hobbibringások szépen eltűnnek az utakról.

És az utolsó bringás változás: nagyon szerencsés vagyok, hogy rátaláltam a fekvőbringára, amely semmihez nem hasonlítható élményt nyújt. A hosszú túrákon sincs fenék-derék-csukló-vállprobléma, a bringázásból csak a pozitív dolgok, köztük leginkább a suhanás marad. 2015-ben még több rekuzás lesz és egy kicsit feljavítgatom a bringát, mert a váltója nem az igazi. Akik olvassák a csodabringás blogomat (ide kattintva érhető el), majd látják a fejleményeket.

2014-ben kicsit kevesebb evezés volt. Főként azért, mert a nyáron nagy munkában voltunk és így alig jutott idő és főleg energia az evezésre. 2015-ben ez másképp lesz. Két nagy tervem van. Az egyik egy Győr-Szob dunai túra, mert a szigetköz nagyon érdekel. A másik egy Szob-Budapest túra, esetleg a Csepel-sziget megkerülésével egybekötve. És e mellet természetesen számos rövidebb túrácska a környéken. A Dunát és az Ipolyt továbbra is imádom és a sportos életmódváltásomhoz - később írok róla - hozzátartozik az evezés is. Úgyhogy 2012-ben a kajakozós blogomban is érdemes lesz olvasgatni (ide kattintva érhető el).

Ha már ígértem: sport. 2014 legnagyobb eredménye számomra, hogy sikerült elkezdenem futni. A siker az, hogy a 42 éves testem bírja. Főként a lábam volt kérdéses, hiszen a jobb lábamban nagyon nagy törésem (négyszeres) volt 10 éve és emiatt a bal lábam is kikészült kicsit. De szerencsém volt az orvosommal, hiszen jól megcsavarozott és szerencsém volt a futással, mert sikerült egy olyan ritmust elkapnom, amivel fejlődök is, de nem tesz tönkre.

2014-ben eljutottam odáig, hogy 14 kilométert is le tudok már futni, ráadásul hegymenet is lehet benne. A tempóm még nem az igazi, de szépen lassan elkezdek majd gyorsítani. 2015-ben egy félmaraton a cél, de ha megy az első, akkor azért negyedévente kellene futni egyet-egyet. Az első nagy eredményem a NATO futás volt, ahol 10 kilométeren indultam és nem kellett feladjam. Nem vett fel a záróbusz és voltak, akik mögöttem futottak be, így utolsó sem lettem. Az időm azóta 10 percet javult 10 kilométeren, ami szép eredmény.

Nagy célom volt elfutni Márianosztrára (és persze haza is), ez is megvolt. Ez már 14 kilométer. És fő célom, hogy a télen se hagyjam abba a futást és ha nem is az őszi intenzitással (heti 5 futással), de egy szinten tartó edzéstervvel elérni azt, hogy tavasszal ne kelljen újrakezdenem mindent. És persze az is a célom, hogy a nagy nehezen leadott kilók ne jöjjenek vissza. Ha nem írtam volna még, már stabilan tartom a 90 kiló körüli testtömegemet.

Persze 2015-ben mindenképpen a cél a 84 kiló. Ha ez sikerül tavaszra, vagy a nyár elejére, akkor az időeredményeim is javulni fognak, így a félmaraton lefutása nem tűnik lehetetlen vállalkozásnak. Az étkezési szokásaimon fogok még változtatni, mert csak ezzel lehetne fogynom vagy 5 kilót. Persze a kilók nem nagyon érdekelnek, sokkal inkább fontos a testtömegem átrendezése, azaz a több izom, kevesebb zsír. Valami már történik, mert eddig 4 lyukat kellett fúrjak a derékszíjamra, annyira össze kell húzni mostanság. Még vagy 4 lyuk és készen is vagyunk. Annak nagyon örülök, hogy a ruhák lötyögnek rajtam.

A sport mellett egyéb életviteli változások is történtek és történnek is majd. Hála istennek, kevesebbet kell tanítsak mostanság, így több időm jut az életre. Amúgy is terveztem, hogy kicsit visszaveszek a tempóból, de az élet nagyon kegyes hozzám, mert megoldotta helyettem a kérdést. Így az egyik iskolában már csak a jelenleg futó tanfolyamokat viszem végig, aztán viszontnemlátásra! A felszabaduló időmben tanulni fogok. De ami a lényeg: nem lesznek foglaltak a szombatjaim, így tényleg lesz időm élni is kicsit.

A legnagyobb szerencsémnek azt tartom, hogy a munkámat imádom és meg is tudok belőle élni. Imádom a főnökeimet, imádom a kollégáimat és imádom, hogy hasznos dolgot csinálok, amitől az embereknek jobb (biztonságosabb) lesz az élete. Szerencsés vagyok, hogy az országban zajló változások egyenlőre nem érintették negatívan az életemet és remélem ez azért van, mert mindent megtettem, hogy így legyen. Imádom, hogy a munkám mellett jut energiám a tanításra is és hogy hívnak is tanítani. És imádom, hogy még a másodállásaim mellett is jut időm sok mindenre.

A 2014-es év legjobb döntése az volt, hogy beiratkoztam a jelnyelvi tanfolyamra. Nagyon szeretem még akkor is, ha hétfőnként éjfélre érek haza. 2015-ben már január 5-én folytatom is a következő szinttel és ha tőlem függ, nem is állok meg a legfelsőbb szintekig. Remélem, hogy lesz elég tehetségem és szorgalmam hozzá. A jelnyelvvel határozott céljaim vannak, amelyekről majd írok még. Jelenleg annyi a lényeg, hogy élvezem és rádöbbentem, hogy imádok tanulni. Főleg olyasmit, ami megy is. (Még ha bénácska vagyok is, egyelőre...)

2014-ben nagyon sok inspiráló emberrel találkoztam, akiktől nagy lökést kaptam a céljaim eléréséhez. Hálás vagyok a sorsnak, hogy mindig hoz a közelembe olyan embereket, akiktől tanulhatok. Akikből összerakhatom magamat. Hálás vagyok a barátaimért, akikre 2014-ben nem volt sok időm. 2015-ben több időt fogok rátok fordítani, ez az egyik legfőbb célom jövőre.

És végül a mocskos anyagiak. Nem gondolom, hogy az életben a legfontosabbak lennének a tárgyak, amik körülvesznek minket. Inkább azt gondolom, hogy az a fontos, amit ezek a tárgyak hozzátesznek - vagy éppen elvesznek - az életünkből. Az egyik ilyen tárgy az autónk, amely az elszállt svájci frank miatt 3 éve teljesen megnyomorít minket. Egy ideig úgy tűnt, hogy sosem jön el 2015, de a dolgok jelen állása szerint nemsokára befizetem az utolsó részletet az autóból. Ha ez megtörténik, az életünk kicsit könnyebb lesz.

Nem tudom, hogyan lehetne leírni azt, amit a bank velünk tett? Persze lehetne ragozni, lehetne mesélgetni, de azt hiszem nagyon röviden meg tudom fogalmazni a lényeget: "Rohadjon meg!". Ha 2015. elején letudjuk az autó kölcsönét, soha többet engem nem fog senki rávenni semmi ilyesmire. Csak olyan autóm lesz mostantól, amit tényleg megengedhetek magamnak. Az a szerencsém, hogy a kocsink viszonylag jó állapotban van és arra, amire mi használni akarjuk, tökéletesen meg fog felelni. Úgyhogy nekünk ez a kocsink lesz egészen addig, amíg szét nem esik...

A piszkos anyagiakhoz tartozik a ház is. 2014-ben nyáron sikerült levakarnom a fehér festéket a kapuról, a kerítésről és az oszlopokról, emellett sikerült a féltetőbe egy átvilágító ablakot tennem és le is lambériáztuk alulról. Így ami nagyon zavart, az már kész van. Mostantól azt az alapelvet követjük, hogy ami működik, az úgy is marad. 2015-ben ablakokat cserélünk és még a pár fehér elemet lecsiszolom és lefestem. Ennyi elég is lesz.

2015-re sem kívánok többet magunknak, minthogy ne legyen rosszabb, mint 2014. volt. Maradjon meg a szeretet, ami a szűkebb és tágabb családunkban körülvesz minket! Maradjanak meg a barátok, akikre legyen kicsit több időnk! Maradjanak meg a macskáink, akiket egyre jobban imádunk!

Azt kívánom, hogy amikor majd 2015. szilvesztere előtt visszanézek a 2015-ös évre, legyek legalább ennyire elégedett vele!

És ezt kívánom Nektek is!

Úgyhogy 2015: gyere, gyere, gyere!!!!

Az Ipolyon Letkésig, oda-vissza

Először egyszerűnek hangzott: csak kétszer annyit kell evezni, mint amennyit eddig eveztem. Csak kétszer olyan messze kell felmenni és megvan.

Szóban és fejben összerakja az ember. Amit kihagytunk a számításból, hogy az Ipoly feljebb már sodrós ám. Az elején még mosolyogtunk.

Aztán amikor elhagytuk Ipolydamásdot, kezdett a mosoly lehervadni az arcunkról. Amellett, hogy a sodrás fokozódott, egyre többször kellett felhúzni a kormánylapátot, mert súrolta a meder fenekét. Néha pihenésképpen kikötöttünk.

Most találkoztunk kajakosokkal, de puhák voltak és lefelé jöttek. Kenusokkal is, de ők is puhák voltak. Mi meg kemények. Egymást biztattuk, hogy már csak 2 kilométer és ott is vagyunk. Itt már kiálltak a kövek a vízből és nemegyszer csak teljes erőbedobással sikerült egy zúgón felevezni. De meglett.

A letkési hídnál a horgászok röhögtek, de amikor megmondtuk, hogy Szobról jöttünk fel, akkor abbahagyták. 14 kilométer ugyanis, folyással szemben. Nem kevés. Aztán még haza is kell evezni. Az még 14...

De nagyon élveztük. Külön érdekes, hogy Csabi aznap ült először kajakban életében. Nyomta. Igaz, másnap voltak bajok, de mindenképpen keménység az, hogy nem adta fel. Pedig széjjel is égett, mert nem volt éppen hideg idő.

Lefelé már könnyebb volt és az Ipolyon levő kis szigeteket kerülgetve igazi vadregényes tájon eveztünk. Nagyon nagy élmény volt.

Legközelebb a Dunán evezünk fel Esztergomig. Az sem lesz piskóta, mert a Duna ugyebár folyam és nevéhez híven folyik is rendesen. Úgyhogy kegyelemért folyamodunk majd hozzá és sok megállással leküzdjük ezt a 12 kilométert is. Majd mesélek.

Ha kedvet kaptál, gyere!

Lehet kajakot bérelni a szobi révnél, vízbiztos, felboríthatatlan. Mentőmellényt is adnak és nem mellesleg én is ott leszek.