Hinta

Ma reggel a feleségemmel érdekes dolgokról beszélgettünk.

Azoknak, akik nem ismernek minket csak annyit, hogy a feleségemnek olyan munkája van, amit szerintem az emberek 1%-a képes elvégezni, a maradék 99% pedig sírva menekülne tőle. Halmozottan hátrányos helyzetű és különböző mértékben értelmi fogyatékos gyerekekkel dolgozik, lassan 20 éve.

A munkája engem annyiban érint, hogy néha kiszakad belőle a fájdalom és ilyenkor mesél. Mert sok fájdalom van egy ilyen munkában még annak is, aki egyébként hivatásának tekinti.

Ezen történetek alapján írtam feljebb, hogy szerintem nagyon kevesen vannak azok, akik ezt bírják. Főleg 20 évig. Én biztosan nem bírnám.
Mesélhetnék ezekről a sztorikról is, de nem akarok. Nem ezért kezdtem bele a történetbe.

A ma reggeli beszélgetés lényege annyi volt, hogy mekkora igénye van az embernek a mozgásra és hogy számos olyan mozdulat van, ami nekünk, az ép és egészséges embereknek természetes.

Ilyen például a ringatás vagy a hintázás.
Érdekes megfigyelni, hogy ha egy pici gyereket adsz valakinek a kezébe, ösztönösen ringatni kezdi. Nem tudjuk megmagyarázni, honnan jön, de jön. Legyél fiatal, öreg, férfi vagy nő, ösztönösen ringatni fogod a kezedbe adott csecsemőt.
Nem akarok tudományos lenni és főleg azért nem, mert nem értek a témához eléggé, de mint naív megfigyelő, mindig is csodálattal töltött el az, ahogyan a nyűgös gyerek pár perc alatt megnyugszik a ringatástól. Legyen az az emberi kar, legyen az a bölcső, a babakocsi vagy a játszótéri hinta, szeretünk ringatózni.
Mondják, hogy ilyenkor az ember az anyaméhben érzi magát és lehet ebben valami...
Gyerekek órákat elvannak a játszótéren, csak legyen hinta. Számos költőt, festőt ihletett meg már ez az egyszerű szerkezet, ami nem csak a magasba, de a születésünk előtti boldogságba is repíthet minket. És még az sem számít igazán, hány évesek vagyunk...

Számos hintás élményünk halmozódik fel az életünk során és alig találni valakit, aki nem szeretett vagy szeret hintázni. Ha a gyerekkorunkra gondolunk, abban biztosan lesz hinta. Aki szerencsés, annak több is.
Persze amikor felnőttek leszünk elvárják tőlünk, hogy egyes gyerekes szokásainkat kinőjük, így aztán suttyomban hintázunk. Az irodaszékkel, a kerti hintán... a lényeg, hogy ne legyen gyanús.
Határozottan kijelentem azt, hogy az a felnőtt, aki valami vélt vagy valós elvárás miatt nem mer megtenni olyasmiket, amikre vágyik... nos, az nyomorult, de legalábbis nyomorultul érzi magát.
Számos hinta van az országban és a környező országokban, amelyeket egyszerűen látni kell! Egyrészt azért, mert aki nem próbálta ki ezeket, az nem is élt még igazán, másrészt pedig azért, mert eszetlen túlszabályozásoknak köszönhetően szépen lassan eltűnnek. Mert a félelemgépezet dolgozik és lassan eltűnik minden, ami a szuperbiztonságos elképzelésekbe nem illik bele.
Hintázni igenis jó, még akkor is, ha néha vannak kisebb balesetek. A hintázás javítja az egyensúlyérzéket, jó hatással van a kisebb gyerekek idegi fejlődésére és úgy magában is élvezet.
Szóval ezen bejegyzésemnek az a célja, hogy felkérjetek benneteket - az ismerőseimet -,  hogy ha valahol klafa hintát találtok, akkor osszátok meg velem!
Milyen hintákat szeretnék? Tökmindegy, csak Neked tetsszen!
Lehet ez hajóhinta, felnőtteknek való hinta, libikóka, körhinta, bármi!
Én ezeket térképi linkkel ide fogom tenni a bejegyzés végére és így más is rájuk találhat majd. Remélem, hogy lesz egy nagy hintaadatbázisunk szépen lassan.
Mit várok tőletek?
1. Térképi linket, amin megmutatjátok, hol van a hinta. Tökéletes például a Google Maps link, de lehet Google Utcakép link is, ha azon még látszik is a hinta.
2. Pár szót arról, hogy miért szuper az a hinta.
3. Ha van kedvetek, akkor saját fényképet is róla, de ezt lehet helyettesíteni Google Utcakép linkkel is.
Ezennel el is kezdem a sort:
0001. Hajóhinta, Szete (Kubáňovo), Szlovákia.
A magyar határtól pár kilométerre, Esztergomból például 20 percnyi autózásra találtunk egy szuper, de egyre jobban leromló hajóhintát. Sajnos, Magyarországon már az összes hajóhintát leszerelték, merthogy "veszélyesek", így ha a gyerekednek meg akarod mutatni, milyen is hajóhintázni, akkor ez a szetei hinta közel van. A hely előnye, hogy nincs tömeg, a gyereked nyugodtan hintázhat akár órákat is kedvére. Itt találod és így néz ki:
https://goo.gl/maps/MfJDm4FbVW12

0002. Ti jöttök...

Egy év Szobon

Most nézem a naptárat és azt látom, hogy éppen ma van egy éve, hogy elhagytuk Budapestet. Vannak az életben jó döntések, ez is az volt.

Bár a házzal voltak, vannak és lesznek is gondok, mindenképpen pozitív változás volt az életünkben ez a költözés és egyetlen hibát követtünk el: hogy nem léptük meg már korábban.

Mi történt az egy év alatt? Sok minden. Az első hónapban kifeküdt a kazán, így azt cseréltük. A használtan vett kazán jól teljesít és olcsón megúsztuk.

A tetőt lecseréltük, már nem ázik be és ez megnyugtató. A tetőcserével együtt a szigetelést is kicseréltük a tetőtérben, azóta nincs légmozgás, kellemes és egyenletes meleg van. Az új tető gyönyörű, bár a féltetőt még nem alakítottuk hozzá. Majd tavasszal...

A terveinket többször átírta az élet, de szerencsések vagyunk, hogy mindig sikerült korrigálni. Így hiába feküdt ki az autó, a tető mégis készen lett. És ez a lényeg. A féltető ráér. Nem ázik be és a nagy tetőről leszedett bádoggal megtuningoltam az összeeresztéseket is, így remélhetőleg a télen már kevesebb havat hord be a szél. 

Szépészeti beavatkozásokat is tettem, így például az utcai fronton lecseréltem az elő-tetőt, amelyen így már a szép új cserép van és le is lett lambériázva. Persze ez sem ment könnyen, az egész tartószerkezet el volt rohadva, így gyakorlatilag csinálhattam teljesen újat. Megérte, mert kifejezetten jól mutat.

A tetőcsere során a fa elemeket már mahagónira pácoltuk, ez lesz az új színvilág. Hamarosan nekiállok a fehérre lemázolt lécekről is levakarni a zománcfestéket, minden szép faerezetű lesz, mahagóni lazúrral lekezelve. Szépen fog mutatni.

Persze ez sok idő és ebben a párás-ködös időben nem nagyon lehet pácolni, mert sosem szárad meg. Így valószínűleg ez a munka is tavaszra halasztódik. Szerencsére sikerült kitalálnom egy jó módszert, amivel mindig csak egy léc fog hiányozni a kerítésből, így gyakorlatilag szépen lassanként megcsinálható a művelet.

Tervek vannak az ablakok cserélésére, a ház külső szigetelésére (Dryvit) és természetesen a ház átszínezésére is. De ezekhez a tervekhez egészség kell, mert ha egészség van, minden van. Dolgozgatunk, gyűjtögetünk és szépen lassan, de haladunk előre. Szerencsére évekre előre megvannak a célok, amelyekért érdemes küzdeni. Nem unatkozunk...

Hogy milyen az élet Szobon? Röviden: jó. Hosszabban: nagyon jó! Akik folyamatosan olvasgatják a bejegyzéseimet, azok tudják, hogy a terveimet megvalósítottam. Sok a bringázás, bár nem annyi, amennyit szerettem volna. Azért mégis több, mint amennyi Pesten volt. És milyen helyeken jártunk...

A bringázásnak (is) köszönhetően nagyon jól érzem magamat, fogytam is(meg remélem fogok is még), a lábaim is javulnak. Az élményeimet a Csodabringa blogban írom meg, ide kattintva olvashatod. 

A bringázás mellett az evezés volt a fő program a nyáron, pár száz kilométert lehúztunk a Dunán és az Ipolyon. Erre amúgy külön blogot is nyitottam, a Kajakozom blogom ide kattintva olvasható.

A kajak is nagy szerelem, most télen kicsit pihennek a hajók. Én tudom, hogy a víz az úr és semmiképpen nem kívánok még egyszer nulla fok körüli vízben fürödni. Egyszer elég volt, majdnem ott maradtunk Apukámmal. Úgyhogy télen nincs evezés, hacsak nem sikerül valahogy szereznem egy neoprem ruhát, amely vizesen is melegen tart. Jelenleg nem úgy néz ki, hogy a közeljövőben lesz erre 25 ezresem. Így a hajók most téli álmot alszanak.

Minden idők legnagyobb árvizét megúsztuk, helyesebben bebizonyosodott, hogy jó helyen választottunk házat. A legmagasabb vízállásnál is még 4 méterrel feljebb voltunk, ez megnyugtató. Vehettünk volna lejjebb házat, közelebb a Dunához, de nem tettük. Olcsóbban lettek volna nagyobb házak, nagyobb kerttel. A döntés, hogy nem ott vettünk végül, jó döntésnek bizonyult.

Tervek? Vannak. Több kirándulás, több pecázás a Dunában és az Ipolyban. Azt tűztem ki célul, hogy kicsit nagyobb egyensúlyt találok a munka és a pihenés között, mert jelenleg a sok anyagi megterhelés miatt túl sok munkát vállaltam, ami megeszi az életemet. Persze élvezem, de kevesebb is elég lenne.

Fontos változás az életünkben, hogy letettük az autót. Vonattal járunk dolgozni és vonatozni jó. Vannak idegesítő dolgok, de közel sem annyi, mint az autózáskor. A vonaton ülve az idő a miénk, ki is használjuk. Én magam írogatok, azaz pénzt keresek ezen idő alatt is. 

A MÁV olyan, amilyen, de azt meg kell jegyezzem, hogy nem söpörték le az észrevételeimet az asztalról, hanem megfontolták. Visszaállították a bicikli kocsit a reggeli járatra, odafigyelnek, hogy az utolsó kocsi is a peronnál legyen. Nem sok reményt fűztem a betelefonálásaimhoz, de megérte jelezni az észrevételeimet. Nem a peronon utazik a bringa...

Egyébként a budapesti közlekedésemet biciklivel oldom meg. A vasútállomástól a munkahelyemig 4 perc az út, tömegközlekedéssel 30 lenne. A munkahelyem és a másodállásom között 15 perc az út, tömegközlekedéssel 1 óra lenne. A bicikli tehát szabadság, amit semmi más nem tud megadni. 

A mostani hidegekben térdvédőt húztam, mert szeretnék majd hatvanévesen és hetvenévesen is bringázni. A bicikli kormányából lefűrészeltem 6-6 centit, azóta könnyebb felcihelni a vonatra és jobban elférek az autók között is, amikor a lámpánál előre óvakodom. Nameg jobban elfér az előszobában is, ahol jelenleg tároljuk a bringáinkat.

A szobi élet fontos részét képezik a macskák is. Kettőt fogadtunk örökbe novemberben, és tavasszal egyel meg is szaporodtunk. Azt hittem, én vagyok a nagyobb macskás, de a kis Feleségem rám cáfol. Meg a rohadék dögök is, hogy őt jobban szeretik, mint engem...

Ez egyébként valószínűleg azért van, mert Ő nem húzkodja a fülüket, nem nyaggatja őket folyamatosan. Én meg nem bírom megállni a dögönyözést, amit a macskák korlátozott mértékben képesek elviselni. Azért persze engem is szeretnek, gyakran telepednek az ölembe. Többnyire akkor, amikor nagyon dolgoznom kellene. Nem tudok ellenállni nekik, mert gyönyörű és titokzatos lények.

Amikor tehát jönnek a nehézségek a házzal, vagy a bevállalt sok melóval, elég arra gondolni, miért is küzdünk. Az ember nagy levegőt vesz és csinálja, még akkor is, amikor kedve lenne úgy élni, mint a rendes emberek. Munka után elmenni a gyerek(ek)ért az óvodába-iskolába, hazamenni és élni. Ilyen is lesz majd. Talán egy év múlva már ilyesmiről is beszámolhatok...

Jelenleg a macskákra irányítjuk az összes szeretetünket és nagyon sokat vissza is kapunk tőlük. Az igazi persze egy gyerek lenne, de jelenleg annyit tehetünk, hogy megteremtjük a feltételeket a gyereknevelésre. Ha majd jön a gyerek, illetve jönnek a gyerekek, akkor legyen nekik hová. Szob ideális hely a gyereknevelésre, ezért (is) költöztünk ide.

Összegezve tehát csodás egy évünk volt Szobon, remélem, hogy ennél még szebbek következnek. Mi mindent megteszünk ezért, rajtunk nem múlik.

Az Ipolyon Letkésig, oda-vissza

Először egyszerűnek hangzott: csak kétszer annyit kell evezni, mint amennyit eddig eveztem. Csak kétszer olyan messze kell felmenni és megvan.

Szóban és fejben összerakja az ember. Amit kihagytunk a számításból, hogy az Ipoly feljebb már sodrós ám. Az elején még mosolyogtunk.

Aztán amikor elhagytuk Ipolydamásdot, kezdett a mosoly lehervadni az arcunkról. Amellett, hogy a sodrás fokozódott, egyre többször kellett felhúzni a kormánylapátot, mert súrolta a meder fenekét. Néha pihenésképpen kikötöttünk.

Most találkoztunk kajakosokkal, de puhák voltak és lefelé jöttek. Kenusokkal is, de ők is puhák voltak. Mi meg kemények. Egymást biztattuk, hogy már csak 2 kilométer és ott is vagyunk. Itt már kiálltak a kövek a vízből és nemegyszer csak teljes erőbedobással sikerült egy zúgón felevezni. De meglett.

A letkési hídnál a horgászok röhögtek, de amikor megmondtuk, hogy Szobról jöttünk fel, akkor abbahagyták. 14 kilométer ugyanis, folyással szemben. Nem kevés. Aztán még haza is kell evezni. Az még 14...

De nagyon élveztük. Külön érdekes, hogy Csabi aznap ült először kajakban életében. Nyomta. Igaz, másnap voltak bajok, de mindenképpen keménység az, hogy nem adta fel. Pedig széjjel is égett, mert nem volt éppen hideg idő.

Lefelé már könnyebb volt és az Ipolyon levő kis szigeteket kerülgetve igazi vadregényes tájon eveztünk. Nagyon nagy élmény volt.

Legközelebb a Dunán evezünk fel Esztergomig. Az sem lesz piskóta, mert a Duna ugyebár folyam és nevéhez híven folyik is rendesen. Úgyhogy kegyelemért folyamodunk majd hozzá és sok megállással leküzdjük ezt a 12 kilométert is. Majd mesélek.

Ha kedvet kaptál, gyere!

Lehet kajakot bérelni a szobi révnél, vízbiztos, felboríthatatlan. Mentőmellényt is adnak és nem mellesleg én is ott leszek.