Egy év Szobon

Most nézem a naptárat és azt látom, hogy éppen ma van egy éve, hogy elhagytuk Budapestet. Vannak az életben jó döntések, ez is az volt.

Bár a házzal voltak, vannak és lesznek is gondok, mindenképpen pozitív változás volt az életünkben ez a költözés és egyetlen hibát követtünk el: hogy nem léptük meg már korábban.

Mi történt az egy év alatt? Sok minden. Az első hónapban kifeküdt a kazán, így azt cseréltük. A használtan vett kazán jól teljesít és olcsón megúsztuk.

A tetőt lecseréltük, már nem ázik be és ez megnyugtató. A tetőcserével együtt a szigetelést is kicseréltük a tetőtérben, azóta nincs légmozgás, kellemes és egyenletes meleg van. Az új tető gyönyörű, bár a féltetőt még nem alakítottuk hozzá. Majd tavasszal...

A terveinket többször átírta az élet, de szerencsések vagyunk, hogy mindig sikerült korrigálni. Így hiába feküdt ki az autó, a tető mégis készen lett. És ez a lényeg. A féltető ráér. Nem ázik be és a nagy tetőről leszedett bádoggal megtuningoltam az összeeresztéseket is, így remélhetőleg a télen már kevesebb havat hord be a szél. 

Szépészeti beavatkozásokat is tettem, így például az utcai fronton lecseréltem az elő-tetőt, amelyen így már a szép új cserép van és le is lett lambériázva. Persze ez sem ment könnyen, az egész tartószerkezet el volt rohadva, így gyakorlatilag csinálhattam teljesen újat. Megérte, mert kifejezetten jól mutat.

A tetőcsere során a fa elemeket már mahagónira pácoltuk, ez lesz az új színvilág. Hamarosan nekiállok a fehérre lemázolt lécekről is levakarni a zománcfestéket, minden szép faerezetű lesz, mahagóni lazúrral lekezelve. Szépen fog mutatni.

Persze ez sok idő és ebben a párás-ködös időben nem nagyon lehet pácolni, mert sosem szárad meg. Így valószínűleg ez a munka is tavaszra halasztódik. Szerencsére sikerült kitalálnom egy jó módszert, amivel mindig csak egy léc fog hiányozni a kerítésből, így gyakorlatilag szépen lassanként megcsinálható a művelet.

Tervek vannak az ablakok cserélésére, a ház külső szigetelésére (Dryvit) és természetesen a ház átszínezésére is. De ezekhez a tervekhez egészség kell, mert ha egészség van, minden van. Dolgozgatunk, gyűjtögetünk és szépen lassan, de haladunk előre. Szerencsére évekre előre megvannak a célok, amelyekért érdemes küzdeni. Nem unatkozunk...

Hogy milyen az élet Szobon? Röviden: jó. Hosszabban: nagyon jó! Akik folyamatosan olvasgatják a bejegyzéseimet, azok tudják, hogy a terveimet megvalósítottam. Sok a bringázás, bár nem annyi, amennyit szerettem volna. Azért mégis több, mint amennyi Pesten volt. És milyen helyeken jártunk...

A bringázásnak (is) köszönhetően nagyon jól érzem magamat, fogytam is(meg remélem fogok is még), a lábaim is javulnak. Az élményeimet a Csodabringa blogban írom meg, ide kattintva olvashatod. 

A bringázás mellett az evezés volt a fő program a nyáron, pár száz kilométert lehúztunk a Dunán és az Ipolyon. Erre amúgy külön blogot is nyitottam, a Kajakozom blogom ide kattintva olvasható.

A kajak is nagy szerelem, most télen kicsit pihennek a hajók. Én tudom, hogy a víz az úr és semmiképpen nem kívánok még egyszer nulla fok körüli vízben fürödni. Egyszer elég volt, majdnem ott maradtunk Apukámmal. Úgyhogy télen nincs evezés, hacsak nem sikerül valahogy szereznem egy neoprem ruhát, amely vizesen is melegen tart. Jelenleg nem úgy néz ki, hogy a közeljövőben lesz erre 25 ezresem. Így a hajók most téli álmot alszanak.

Minden idők legnagyobb árvizét megúsztuk, helyesebben bebizonyosodott, hogy jó helyen választottunk házat. A legmagasabb vízállásnál is még 4 méterrel feljebb voltunk, ez megnyugtató. Vehettünk volna lejjebb házat, közelebb a Dunához, de nem tettük. Olcsóbban lettek volna nagyobb házak, nagyobb kerttel. A döntés, hogy nem ott vettünk végül, jó döntésnek bizonyult.

Tervek? Vannak. Több kirándulás, több pecázás a Dunában és az Ipolyban. Azt tűztem ki célul, hogy kicsit nagyobb egyensúlyt találok a munka és a pihenés között, mert jelenleg a sok anyagi megterhelés miatt túl sok munkát vállaltam, ami megeszi az életemet. Persze élvezem, de kevesebb is elég lenne.

Fontos változás az életünkben, hogy letettük az autót. Vonattal járunk dolgozni és vonatozni jó. Vannak idegesítő dolgok, de közel sem annyi, mint az autózáskor. A vonaton ülve az idő a miénk, ki is használjuk. Én magam írogatok, azaz pénzt keresek ezen idő alatt is. 

A MÁV olyan, amilyen, de azt meg kell jegyezzem, hogy nem söpörték le az észrevételeimet az asztalról, hanem megfontolták. Visszaállították a bicikli kocsit a reggeli járatra, odafigyelnek, hogy az utolsó kocsi is a peronnál legyen. Nem sok reményt fűztem a betelefonálásaimhoz, de megérte jelezni az észrevételeimet. Nem a peronon utazik a bringa...

Egyébként a budapesti közlekedésemet biciklivel oldom meg. A vasútállomástól a munkahelyemig 4 perc az út, tömegközlekedéssel 30 lenne. A munkahelyem és a másodállásom között 15 perc az út, tömegközlekedéssel 1 óra lenne. A bicikli tehát szabadság, amit semmi más nem tud megadni. 

A mostani hidegekben térdvédőt húztam, mert szeretnék majd hatvanévesen és hetvenévesen is bringázni. A bicikli kormányából lefűrészeltem 6-6 centit, azóta könnyebb felcihelni a vonatra és jobban elférek az autók között is, amikor a lámpánál előre óvakodom. Nameg jobban elfér az előszobában is, ahol jelenleg tároljuk a bringáinkat.

A szobi élet fontos részét képezik a macskák is. Kettőt fogadtunk örökbe novemberben, és tavasszal egyel meg is szaporodtunk. Azt hittem, én vagyok a nagyobb macskás, de a kis Feleségem rám cáfol. Meg a rohadék dögök is, hogy őt jobban szeretik, mint engem...

Ez egyébként valószínűleg azért van, mert Ő nem húzkodja a fülüket, nem nyaggatja őket folyamatosan. Én meg nem bírom megállni a dögönyözést, amit a macskák korlátozott mértékben képesek elviselni. Azért persze engem is szeretnek, gyakran telepednek az ölembe. Többnyire akkor, amikor nagyon dolgoznom kellene. Nem tudok ellenállni nekik, mert gyönyörű és titokzatos lények.

Amikor tehát jönnek a nehézségek a házzal, vagy a bevállalt sok melóval, elég arra gondolni, miért is küzdünk. Az ember nagy levegőt vesz és csinálja, még akkor is, amikor kedve lenne úgy élni, mint a rendes emberek. Munka után elmenni a gyerek(ek)ért az óvodába-iskolába, hazamenni és élni. Ilyen is lesz majd. Talán egy év múlva már ilyesmiről is beszámolhatok...

Jelenleg a macskákra irányítjuk az összes szeretetünket és nagyon sokat vissza is kapunk tőlük. Az igazi persze egy gyerek lenne, de jelenleg annyit tehetünk, hogy megteremtjük a feltételeket a gyereknevelésre. Ha majd jön a gyerek, illetve jönnek a gyerekek, akkor legyen nekik hová. Szob ideális hely a gyereknevelésre, ezért (is) költöztünk ide.

Összegezve tehát csodás egy évünk volt Szobon, remélem, hogy ennél még szebbek következnek. Mi mindent megteszünk ezért, rajtunk nem múlik.

Negyvenegy

Én magamnak írom a blogokat, de ha más is élvezi azokat, ám legyen!

Szeretem a blogokban azt, hogy segítenek rendezni kicsit a gondolataimat. Ha ugyanis le kell írni valamit, akkor a fejben kavargó kusza összevisszaságot kell sorok közé kényszeríteni és így megszelídülnek, elrendeződnek, sorbaállnak az események. És ez jó.

Nameg jó visszaolvasni is.

Most olvastam el azt az írást, amit negyvenévesen tettem közzé. Itt olvashatod el, ha lemaradtál volna róla. Minden szava igaz továbbra is. De egy év alatt is történtek dolgok, ezeket szedném sorba most.

 

Amikor negyven voltam, még nem is sejtettem, hogy az életem gyökeres változásokon megy keresztül az elkövetkező évben. Nem is sejtettem, hogy "megházasodunk". Szerencsére meghoztunk egy döntést, amely minden nehézség ellenére jó döntésnek bizonyult. Szobra költöztünk - talán olvastál róla, a legolvasottabb blogbejegyzéseim közé tartozik a "Költözünk" című - és ezzel az életünkből kimarad egy olyan tényező, amely kezdte már-már tönkretenni azt. Ezt a tényezőt úgy hívják, Budapest. Naggggggyyyyyon nem hiányzik!
Persze sokan élnek Budapesten és én nem is akarom sem megsérteni, sem leszólni ezt az életformát. Csupán annyiról van szó, hogy nekem egyszerűen nem ment. Szépen lassan, de biztosan őrölte fel az idegeimet és kezdtem már nem hasonlítani önmagamra. Szerencsére önelemzős típus vagyok és észreveszem magamon a változásokat, de emellett vannak igazi barátaim, akik nem félnek megmondani nekem, ha valami gáz van velem. És bizony gáz volt velem, de még talán időben sikerült leereszteni.
Most éppen a regenerálódás időszakát élem és bár nem vagyok még mindig a régi, de vannak jó jelek. Elindult egy folyamat, amiben a nyugis szobi életnek bizony nagyon fontos szerepe van.

Igaz, néha némi zavart érzek az erőben, de alapvetően nagyon rendben van ám az az életforma, ami kialakulóban van minálunk.
Miről is beszélek, amikor életmódváltásról esik szó?
Nos, például 110 négyzetméteren lakunk 35 helyett, ami eleve simítja az ember idegeit. Végre mindenre van hely. Nem is tudom elképzelni, hogy voltam képes 35 négyzetméteren megoldani mindent. Lehet, hogy emiatt is idegesebb voltam? Valószínű.
A kertesházzal - ami egyébként esetünkben kertetlen - együtt jár néhány szuper körülmény is. Ilyen körülmény két és fél négylábú, melyek közül Kumpa nevű anyacicánk és az ő egyhónapos Dömper nevű kiscicája nagyon sok örömöt okozott nekünk már.

Lehet macska nélkül is élni, de minek? Ezek a kis rohadékok akkor is fel tudják vidítani az embert, amikor egyébként teljesen le van törve és konkrétan érzem, ahogy az idegeim simulnak ki, amikor odaülnek az ölembe dorombolni. És hogy a macska nem kötődik az emberhez? Ez is nevelés kérdése. Igaz, a fiú macskánk, aki az Izom Tibor névre hallgat - barátainak csak Tibike - nem annyira dörgölőzős, de ő meg a legváratlanabb pillanatokban képes kimutatni a ragaszkodását. Őt is imádjuk.

Szóval megmacskásodtunk és ezt az örömöt igazán csak azok értik, akik hozzánk hasonlóan szeretik az állatokat.
Persze vannak az állatokkal kapcsolatosan negatív dolgok is, de aki falura költözik (még ha Szob hivatalosan város, sőt járási központ is), az tudomásul kell vegye, hogy a kutyák ugatnak. Hozzá lehet szokni ehhez is, bár azt sosem fogom megérteni, hogy akinek a kutyája a saját ablaka alatt ugat egész éjjel, az ebben milyen örömöt lel, de az ő dolga. Azt sem értem, hogy pásztor kutyát miért kell 3 négyzetméteren tartani, de ez is az ő dolguk.
Mindent összevetve Szobon lakni jó és nem bántuk meg a döntésünket. Adassék meg nekem az, hogy legkésőbb majd a hatvanötödik születésnapomon leblogolhassam, hogy kifizettük a házat rendesen.
Nagyon örülök annak is, hogy a munka fronton továbbra is rendben van minden. Továbbra is szeretem a munkáimat és a tanítás is annyira felpörgött, hogy nagyon unatkozni nincs időm. Az elmúlt egy évben még két másik iskolában is elkezdtem tanítani és így többet dolgozom ugyan, de több sikerélmény is ér és nem mellesleg többet is keresek. A pénz pedig jól jön annak, aki házat vesz. Mindig van helye.
Ha már ház, egy külön blogot megérne az is, hogy miként szembesül az ember azzal, hogy bizonyos dolgok nem úgy vannak, ahogyan azt elképzelte.
De a mai nap nem erről szól. Ha a házzal kapcsolatos problémák szerepet kaphatnak a mai napban, akkor is csak annyiban, hogy megemlítsem, milyen szerencsés vagyok abban is, hogy egyrészt MINDENT meg tudok csinálni, ami elromlik, másrészt nagyon rendes barátaim vannak, akik meg segítenek abban, amit mégsem tudnék megcsinálni egyedül. Így aztán a féltetőnk már nem ázik be, mert jöttek, leszedtük, kicseréltük az elrohadt léceket és elrendeztük a felemás cserepeket. Egy nap alatt kényelmesen megvoltunk vele és tisztább, szárazabb érzés, de szó szerint.

Nem félek tehát a ház dolgaitól, mert ha az egészségem engedi, akkor szépen lassan kijavítgatunk mindent. Inkább lassan, mint szépen.
Ha már az egészség: hála istennek nem panaszkodom továbbra sem. Lassan fél éve, hogy teljesen letettem a kólát és így utólag már látom azt is, hogy mekkora egy barom voltam, hogy nem előbb. Egy dolog biztos: én kólát ebben az életben többé nem iszom. Egy kortyot sem. Soha többet! Az ilyen függőségektől drasztikusan lehet csak megszabadulni, nem lehet csökkenteni az adagot. Le kell tenni! Én letettem és ebben sokat segített az a fogadás, amit Kryx barátommal kötöttünk. Ha én nem iszom több kólát, akkor Ő meg leszokik a cigiről. Mindketten tartjuk a fogadalmunkat és nekem jó érzés tudni azt, hogy Ő miattam (is) egészségesebben él. Megjegyzem, hogy nála elég kemény életmód váltás az is, hogy hetente 600 kilométert leteker bringával emellé. Irigylem is emiatt, mert nekem most a bringa kicsit háttérbe szorult. Azért ha tehetem, elmegyek vele erre-arra. A Balatont azért idén is megkerültük.

Ha már egészség: elkezdtem újra futni is és bár a térdeim kissé tiltakoznak, az eredményeim javulnak. A heti 3-4 futásról most kicsit csökkenteni fogok 2-3-ra, mert rájöttem, hogy az izületeim is negyvenegy évesek és nem bírnak annyit, mint húsz éve. Ahogy mondani szokás: az élet rövid, de futás közben hosszabbnak tűnik. És ha már 200 méterre lakom a Dunától és a mellette húzódó sétánytól, kihasználom az alkalmat arra, hogy futtában megnézzem párszor. Nem lehet megunni...

Ha esetleg szeretnéd követni a fejlődésemet, a Sportypalra felteszem a futásaim GPS-szel rögzített útvonalait. Ide kattintva érheted el. Tudom, hogy nevetségesek ezek az eredmények, de szeretek szórakoztatni. Persze leszek még gyorsabb is, ahogyan az is vagyok minden egyes alkalommal. És természetesen senkivel nem kívánok versenyezni, csak magammal. Magamat meg könnyű legyőzni, mert nem vagyok nagy ellenfél... ;)

Mit tervezek a negyvenkettedik születésnapomig?
Sok tervem nincs és ennek főként anyagi okai vannak. Az idei év arról fog szólni, hogy tél előtt a házon a tetőt megjavítsuk, mert ezzel a tetővel nem lehet nekiindulni még egy télnek. Kicsit kell hangolni a fűtésen is, mert szinte az összes fűtéscsap be van rohadva és így nem nagyon lehet szabályozni a meleget. Ez a múlt télre kiszabott számlán meg is látszik, de idén ez már másként lesz. Mindez megint csak pénz, pénz, pénz.

Szóval nagyon sok olyan dolgot fogok csinálni, amik ingyen vannak. Sok túra lesz a szomszédos Börzsönyben. Sok bringázás lesz. Sok pecázás lesz az Ipolyon és a Dunán. Sok fürdés lesz a Dunában. Ha van kedved, csatlakozhatsz.

Szerencsére a legjobb dolgok az életben ingyenesek.

És a végére a legfontosabb: nem tudom elégszer hangsúlyozni, hogy milyen szerencsés vagyok a kis feleségemmel. Hogy olyan kapcsolatban élhetek, amelyet a megpróbáltatások csak erősebbé tesznek.
Így aztán a negyvenegyedik születésnapomra az a legnagyobb ajándék, hogy a magánéletemben minden rendben van.
Ennél többet nem is kívánok magamnak.
Minden más mellékes.

Beköltöztünk

Ígértem, hogy amint lesz egy kis időm, mesélek a költözésről. Nos, kis feleségem még alszik a szobi csendes hajnalban, én meg úgy kialudtam magamat reggel 7-re, hogy inkább lejöttem, ne forgolódjak és ne keltsem fel. Így most idelenn, a nappaliban ütöm a laptopot, szépen csöndben. Hadd aludjon a szerelmem, elég fáradt lehet.

Annak ellenére, hogy magát a költöztetést nem nekünk kellett megcsinálni, elég fárasztó dolog ez. A költöztető cég egyébként profi volt, gyors, semmit nem törtek össze és semmi nem veszett el. Elégedett vagyok velük, mert még udvariasak és mosolygósak is voltak. Csak ajánlani tudom mindenkinek ezt a fajta költözést, mert gyakorlatilag becsomagolni és kicsomagolni kellett, a költözés során semmit nem kellett megfogni sem. Lehozták a franciaágyat a tizedikről gyalog, majd az ágyneműtartóját is. Igaz, ezzel elvoltak összesen fél órát, de megért ez nekem ennyit.

A hátsó ajtajánál álltak meg, ahol ugyebár van egy szemétledobó ajtó. Én arra számítottam, hogy ha ügyes vagyok, a szemétledobó kijárata mellett parkolok és így amikor jön a költöztető autó, csak elállok onnan és az én autóm helye meg a szemétledobó ajtaja előtti hely elég lesz a költöztető teherautónak. Ezzel szemben természetesen pont szombaton volt valami nagyeszű, aki elállta a ledobó ajtaját és így az első órában nagyjából 30 métert kellett sétálniuk minden cuccal. Szerencsére hoztak molnárkocsit, így azzal nem volt túl nagy gáz és egy óra múlva csak elhúzta a belét ez az értelmi fogyatékos is, így közelebb tudtunk állni. Sőt, fél óra múlva még egy autó elment, így az én kocsim is befért a teherautó mögé. Így aztán a csomagtartót kinyitottam, leterítettem egy pokrócot és arról felügyeltem a pakolást. Helyesebben őrködtem, mert hát Budapesten simán lelopnak valamit a platóról, ha nem figyelsz. Egyikőnk tehát mindig lenn, a másikónk mindig fenn segített a cuccokat őrizni.

Kellemes meglepetés volt, hogy senki nem kötött belénk. Senki nem pampogott, hogy miért használjuk a liftet teherszállításra és senki nem reklamált, hogy miért kellett várnia. Igaz, a srácok profik voltak és úgy pakolásztak, hogy két szállítás között mindig volt egy kis szünet, amikor le tudott jönni vagy fel akart menni, akinek dolga volt éppen. Nameg szerencsém is volt talán, hogy a sötétebb lakók (köztük különösen a kedvencem, a lángos sütögetős vén farok) szombat lévén a telken voltak, így velük sem volt interakció.

Amíg üldögéltem a kocsi mellett, sokan jöttek le a lépcsőházból és mindenki sajnálatát fejezte ki, amiért elköltözöm. Ezexerint csak szimpatikus voltam a lakótársaknak, már amennyit egy ilyen kaptárban az ember tud a másikról... Mindenesetre jó érzés, hogy vagy 20-an kívántak jó szerencsét és többen is mondták, hogy legszívesebben ők is elmennének Budapestről. Én meg nem akartam magyarázni, hogy egy 80 négyzetméteres panel árából simán lehet egy olyan házat venni, amilyenbe éppen költözködünk. A vidékre költözés tehát csak elhatározás kérdése. Azt sem magyaráztam el, hogy innen, Szobról bejárni kevesebb, mint Budapesten egy távolabbi kerületből.

Ha már bejárás: az autónk ezen a viszonylaton - ami ugyebár főként autóút és főút, lakott területen kívül - megáll 5,2-5,6 liter között gázolajból. Egy havi bejárásunk tehát húsz munkanappal számolva úgy 50 ezres, kettőnknek. A vonatbérlet meg 49 ezres, de fejenként. Így addig járunk vonattal, amíg a munkáltató fizeti egy részét, mert szégyen, nem szégyen, de kocsival olcsóbb bejárni. Még akkor is, ha a megnövekedett szerviz igényt is beleszámolom. Itt tartunk 2012-ben, ez ám a szégyen.

Persze egyelőre vonattal tervezek járni, mert a vonaton lesz 1-1 órám oda-vissza, ami alatt tudok dolgozni és pénzt keresni. És így jobban megéri, mintha az autóban, vezetéssel cseszném el az időt. Persze azt majd meglátjuk, mennyire bírjuk a MÁV színvonalas szolgáltatását, mert ahogy az Elvirán nézegetem, az átlag 8-10 perces késés az normális.  Ahogy mesélik, havonta egy gázolás meg vezeték szakadás megint benne van a pakliban, akkor meg 1-2 óra késés is lehet. Meglátjuk. Egyelőre még mindig a vonat-bicikli párosításban gondolkodom, kerékpárosklub tagsággal a kerékpárjegy olcsóbb és jobban megéri, mint a békávé bérlet. Amúgy évek óta bringával járok Budapesten, tökéletes módszer, nem lesz furcsa a Nyugatiból az az 5 perc bringázás.

Térjünk vissza a költözéshez! Illetve a házhoz.

Hogy milyen? Klafa!

persze vannak szívások és sokat kell majd dolgoznunk, mire a mi igényességünknek megfelel, de alapvetően egy jól élhető, meleg, barátságos ház ez, már most imádjuk. A fűtése gázkazános, a Tigáz az eddigi számlák alapján egy havi 17 ezres átalányt ajánlott meg. Részletezzem? Asszem nem kell. A panel lakásunk ennek éppen az egyharmada volt és 13 ezresért fűtöttük. Úgyhogy ez nagyon kellemes meglepetés.

Igaz, a fűtéssel küszködtem pár napot, de mára megnyerni látszom a csatát. Levegős volt ugyanis a rendszer és csobogott a víz rendesen. Pár nap alatt, szépen lassan sikerült lelégtelenítenem és már alig hallhatóan csobog csak. Az persze igaz, hogy az emeleten radiátorokat kell majd cseréljünk, de ezt a telet kihúzzuk és a nyáron majd talán lesz pénzünk két lapradiátorra is. A tanulság légtelenítés terén: nem a légtelenítő nyílás dugóját kell kitekergetni, hanem a komplett gombát a cső tetején. A légtelenítő szelep ugyanis be van vízkövesedve és nem jön rajta keresztül ki semmi. Ha viszont az egész szelepet kitekeri az ember, szépen sípol kifelé a levegő és 3-4 nap alatt teljesen légmentessé tehető a rendszer.

Nagy tanulság az is, hogy nem kell magunkból kiindulni. Gondolok itt arra, hogy a kedves eladók nem kicsit beszéltek félre, amikor a ház előnyeit ecsetelték.

Az összes zárat cserélnem kellett első napon, mert mind rossz volt. Nem a zárbetét, maga a zár, Törött rugók miatt lehetetlen volt zárni az ajtókat, így hiába cseréltem betétet, nyitva volt minden. Ezt persze orvosoltuk, de az azért érdekes, hogy hogyan is tudtak így élni éveken keresztül. Lógó kilincsekkel, nyikorgó zsanérokkal. Gondolom, már nem akartak energiát fektetni a házba, ha úgyis eladják...

Az első reggelünkön leszakadt a nappali ablakán a roló és jobban megnézve az összes roló vacak. A szerencse, hogy van egy cimborám, aki majd szépen rendbe rakja ezeket is, vagy tesz fel helyettük jobbat. Egyelőre tettünk fel sötétítő függönyt és azzal elvagyunk.

A konyhában is vannak gondok. A beépített sütőnél valamit elbaszarintottak, mert a mellette lévő ajtókat megmelegíti és lepereg a borítás. Ezt majd reményeim szerint Gergő barátom megnézi és ha kell, teszünk be hőszigetelést.

A beépített hűtő is egy kalap szar. Kicsi, semmi nem fér el bele. Úgyhogy ideiglenesen betettük a régi hűtőnket és később ide építjük be a mosogatógépet, a kamrába meg teszünk be egy normális méretű, nagy fagyasztós hűtőt. Ezeket meg majd eladjuk, vagy odaajándékozzuk valakinek.

A fürdőben van egy bazinagy kád, ami egy óra alatt telik meg vízzel. Így jelenleg zuhanyozunk és heti egy alkalommal fürdünk csak. Akkor viszont együtt, közben beszélgetünk. De a végső cél az lesz, hogy a bazinagy és méregdrágán fenntartható "medence" helyett bemegy szépen egy kisebb, de masszázsos kád, mellé meg egy szuper zuhanyfülke, ahol végre én is önfeledten zuhanyozhatok majd. Mert ugyebár jelenleg egy kisebb árvízzel ér fel, ha én zuhanyzom, egyszerűen képtelen vagyok odafigyelni, hogy ne fröcsköljek össze mindent. Ez egy zuhanykabinnal megoldható, behúzom az ajtaját és mehet a pancsolás. És nem mellesleg olcsóbb is. Persze mindez majd valamikor jövőre, mert az anyagi helyzetünk nem rózsás és számos dologra kell majd költsünk. De álmodozni lehet.

Amúgy a fürdőben büdös is van, úgyhogy át kell nézessem a bűzelzárókat, mert valamelyik átereszt. Nekem meg túl jó az orrom, ugyebár...

Érdekes dolog az is, hogy egy hét alatt nem lettünk készen a földszinttel sem, még itt is kupi van. Az emeletről ne is beszéljünk... A szerencse az, hogy nem kell siessünk, már itt vagyunk, majd szépen lassan a helyére kerül minden. Jövő karácsonyra.

Most ennyi, mennem kell megetetni a macskákat, mert már az ablakban tüntetnek nagy szemekkel...

Szétesve

Vagy inkább szétszerelve?

Ezt a bejegyzést azért írom, mert mindjárt szétszerelem a számítógépemet. Ez a költözés előkészítésének az egyik utolsó mozzanata.

Persze van laptopom, de egyrészt arról írni nem ennyire kényelmes, meghát nem is lesz nagyon időm és helyem erre. Meg asztal sem, azt is szétszerelem.

Szóval mielőtt végleg elmegyek... izé, szétszerelem az életünket, gyorsan leírom, mik történtek az elmúlt héten, költözködés kapcsán.

Nos, a mai reggelre 51 doboz telt meg a cuccainkkal és úgy számolom, hogy ma még úgy 9-10-et megpakolunk. Azaz az életünk jelenleg 60 doboz és 10 zsák.

A dobozokért idáig nem fizettem, egy részüket a szelektív kuka mellett találtam, másik részüket Gergő barátomtól kaptam, de Géza barátom is megtámogatott 5-6-tal. Így a doboz ügy idáig nullszaldós.

Zsákilag már szomorúbb a helyzet. Mindenkinek javaslom, hogy SZAGOLJA MEG a zsákokat, mielőtt megvásárolja azokat! A sárga-narancssárga barkácsáruházban, Budaörsön vettem jó erős sittes zsákokat a ruháknak, de a zsákoknak olyan erős műanyag szaguk van, hogy hetekig fogjuk szellőztetni a ruhákat. Szóval szagosak leszünk. A kis szoba ajtaját be kellett hajtani, mert nem lehetett velük egy légtérben megmaradni.

A dobozok ugyan ingyen voltak, de a papírt meg kell kicsit erősíteni, nehogy széjjelhulljon, így a ragasztószalagból eddig (50 méteres alapon) elnyomtam 13 gurigát. Azaz idáig 700 métert ragasztottunk végig. Eleinte szívtam szabad kézzel, de szerencsére a Tecsóban volt ez a pisztoly alakú ragasztószalag roller, amivel azért gyorsabb és kényelmesebb a dolog. Így a dobozokat jól megtuningoltuk és hogy mennyire fognak kitartani, azt majd elmesélem, ha Szobon lesz internetem.

Ez hétfőre várható. Körbejárva a témát jelenleg az egyetlen viselhető szolgáltató az Invitel. A helyi lakosok - köztük a számítástechnikus szomszéd is - azt mondja, hogy a T az akadozik, megbízhatatlan. Így maradt a másik. Ezt is meg kell majd szoknom, mert a régi lakásnál a tizenháromban vagy 15 szolgáltató volt elérhető. Vidéken ez másként van. A sávszélesség is siralmas lesz, mert a jelenlegi 80/25-ről át kell szokjak a 15/5-re, ami ráadásul garantáltban csak 5/0,5. Azaz a gyorsan letöltöm-feltöltöm dolgokat el lehet felejteni.

Pozitívum, hogy az internet és a vonalas telefon együtt 6000 HUF lesz, amiben ráadásul benne van az is, hogy minden vezetékes telefont ingyen hívhatok majd egész nap. És - itt jön a döbbenet - a csomag mellé 500 forintért adtak egy 2 GiB-os mobilinternetet, amit meg majd a szüleim elhasználnak Devecserben, ahol két éve nem képes megjavítani a T-Mobile az iszapkatasztrófában sérült tornyot, így a szélessáv valójában vékonysáv... EDGE, de néha csak GPRS van, ráadásul a szüleim ezért fizetnek 3.990,- HUF-ot. Rablás. Na, az inviteles net a Telenor rendszerről megy, helyesebben hasít. Úgyhogy viszon'látás kedves Té! Ha nem kellenek az ügyfelek Devecserben, akkor nem lesznek. Eccerű. És mivel a szüleim havonta nagyjából ketten 1 GiB-ot neteznek el (Facebook, e-mail, nameg Google koordináták, ahol anyukám szokta figyelni, merre járunk a Húgommal...), simán elég lesz nekik ez a net. Havonta 3.490,- forinttal olcsóbban. Évente 41.880,- forintot spórolnak majd ezzel, ami a mai vérzivataros időkben nem mindegy ám...

Visszatérve a költözéshez, kedden megkaptam a kulcsokat a házhoz.

Persze voltak hozzászólások a neten, hogy milyen "szép" a ház színe, de az ilyeneket én a kedves hozzászóló fáradtságának tudom be. Mert akinek van energiája átgondolni egy ilyen szitut, az tudja, hogy HASZNÁLT háznál olyan a szín, amilyenre az előző tulajdonos festette. Majd tavasszal lesz ez szép kávébarna, a fehér festékeket meg leégetjük, lecsiszoljuk és a fa eredeti színe fog látszani. Szép lesz. Nem azért, mert a rózsaszín egyébként gáz lenne, mert élőben amúgy egész jól néz ki, hanem azért, mert mi mást képzeltünk el. Más a lelki világunk. Mert az ember a saját házánál magvalósíthat mindent, amit akar. Szép ház lesz ez és nálam nem lesznek lógó kilincsek, lötyögő zárak, nehezen csukódó ablakok. Igényes lesz.

Apropó saját ház: majd 2037-ben lesz a miénk. Addig a banké. Ez persze a NAV-ot nem akadályozta meg abban, hogy a vagyonszerzési illetéket ki ne csapja ránk AZONNAL. Tehát egy olyan házért fizetek vagyonszerzési illetéket, amit NEM SZEREZTEM MEG. Így megy ez Magyarországon. Mi csináltuk magunknak, úgy kell nekünk! Persze megkérvényeztük, hogy legalább addig ne kelljen befizetni, amíg az autó megemelt részletei le nem járnak. Majd meglátjuk, menyire megértő a hatóság.

A költözéssel kapcsolatos költségek amúgy jönnek szépen. Buborékfólia helyett - amikor elfogyott az első tekercs - inkább a szalagparketták alá való szivacsot vettem. Ebből 50 méter, azaz 60 négyzetméter volt annyi, mint a buborékból 10 méter, azaz 12 négyzetméter. Jobban vágható, jobban használható. Ami nem fogy el, jó lesz majd a parketta alá. Mert a jelenleg alatta hagyott padlószőnyeget tavasszal szintén kiveszem alóla. Az ugyanis baciüdülő, atkatenyészet, bogárkorzó. És nem mellesleg mozog is a padló miatta, ami meg megint csak idegesít egem.

Kellemes meglepetésem is volt, mert tegnap írattuk át a lakcímünket. Nem tudtam, hogy a költözéskor ingyenesen átírathatóak a lakcímkártyák. Spóroltunk 5 ezrest ezzel. Azt sem tudtam, hogy a kocsi törzskönyvében nincs lakcím, így ott is megspóroltunk 12 ezrest. Egyedül az autó forgalmija került pénzbe, így a tegnapi napon 20 ezres helyett 6-ból megúsztunk mindent. Mindent elintéztünk 15 perc alatt, az összes okmány elkészült azonnal, nem kell visszamenni értük. Kezünkbe adták. 

Ráadásul hihetetlen kedvesek voltak az ügyintézők a szobi önkormányzatnál, dehát többek közt ezért költöztünk ki Budapestről. Mert Szob vidék, ahol NORMÁLISAK az emberek. 

Remélem, nekem is sikerül visszanyernem régi önmagamat itt. Azt, amilyen akkor voltam, amikor még nem pesti voltam. Vannak már jelek.

A postára is bementünk és nem volt senki rajtunk kívül. Hol van ehhez a Nyugati posta, ahol 30 méteres sor van, meg sok bunkó, akik előretolakszanak, mert ugyebár évek óta nem tudják megoldani az ügyfélirányítást. Egy olyan postán, ahová Benyomták az összes külső posta forgalmát, amikor bezárták azokat. Ahová nekem 5 kilométert kell bemennem, ha valamim jön. Márpedig jön, mert a posta az ajánlott küldeményeket délelőtt hordja ki, ahogyan a csomagokat is. Amikor mi DOLGOZUNK... A hozzáállást tessék figyelni! Kérdem én, hogy egy huszáros vágással nem lehetne véletlenül a kézbesítőknek délután dolgozniuk és a csomagokat 17-22 óra között kihozni? Amikor jó eséllyel az emberek többsége otthon van? Jobban megéri a csomagokat visszavinni, majd azzal szívatni a polgárt, hogy mehet be a belvárosba egy tetves ajánlott levélért? Namindegy. Úgy is mondhatnám, hogy tojok rá, mert mostantól a posta a házunktól 70 méterre van és normális, aranyos, vidéki emberek szolgálnak ki. Udvariasan. És abban is biztos vagyok, hogy a postással meg lehet beszélni majd, hogy tegye csak le a csomagot a kerítésen belülre és dobja csak be az ajánlott levelet is. Vagy adja be a szomszédunknak, akiről meg csak annyit, hogy szintén aranyos és már-már zavarba ejtően kedves. Nem vagyunk ám mink ehhez hozzászokva, de hamar meg fogjuk szokni.

A vidéki életet.

Tegnap még lementünk a szomszédos tóhoz. Elhagyatott. Tökéletes. Az utcában amíg a zárakat szerelgettem, 5, azaz öt autó ment el (3 óra alatt), számoltam. Nem tudom, hogy bírom majd ezt a kegyetlen forgalmat.

A ház amúgy "használt üzemképes", lesz mit javítgatni rajta, de ezt tudtuk. Beköltözhető, tavaszig elviseljük ebben az állapotában is, aztán majd festek. Remélem, apukám majd segít nekem ebben, mert Ő úgy fest, mint egy isten. Soha nem fogok úgy bánni az ecsettel, bár lehet, hogy gyakorlat teszi a mestert. Szóval számítok rá, hogy eljön majd nekem segíteni kicsit. Cserébe pecázunk a Dunában, Ipolyban és a horgásztóban. Csak úgy óvatosan, nyugodtan, ráérősen.

Vidékiesen.

Mára ezzel a képpel fejezem be. Most szétszedem a számítógépet és elcsomagolom, holnap riasztószerelés (nálam le, a Huginál fel, mert a házba ez a kis riasztó túl kevés zónás, Hugi lakásába viszont tökéletes lesz), majd szombaton délelőtt az utolsó dolgok becsomagolása, a szekrénysor szétszerelése és szombaton 14.00-kor költözés.

Szombaton este már Szobon alszunk. Azaz még két éjjel ebben a lakásban és vége ennek a panelkorszaknak. Vége az ajtócsapkodós szomszédnak, a ventilátorzajnak, a törött villamossínnek, a hajnali kukaborogatásnak.

Vége a pesti szívásnak.

És ettől valahogy jól érzem most magamat...