Csak pár szó.
Olyan országban élünk, ahol annak örülünk, hogy valaki megtette azt, ami minden más országban magától értetődő.
Olyan országban élünk, ahol meg lehet (és kell) tapsolni valakit, aki lejáratta az oktatást és az országot.
Olyan országban élünk, ahol nem azért mond le a köztársasági elnök, mert hibázott, hanem mert megsértődött.
Olyan országban élünk, ahol doktori címet kaphatott az, aki nem tudja, hogy az ártatlanság véLelme és nem véDelme illeti meg.
De ez nem Schmitt Pál hibája. Ő ennek az országnak a terméke. Itt született, itt szocializálódott. Itt emelkedett hatalomra. Mi, magyarok tettük ilyenné. MIND hibásak vagyunk.
Schmitt Pál hibája annyi, hogy mindeddig az életében nem keveredett olyan helyzetbe, amikor kénytelen volt elismerni a tévedését. Talán azt hitte és hiszi még most is, hogy Ő tévedhetetlen.
Pedig tévedni emberi dolog ám. (Másra kenni meg még emberibb... bocs!)
Szóval furcsa körülmények ide, taps oda, hadd örüljek mégis annak, hogy a többség akarata érvényesült.
Mert lehet, hogy néhány ember - család, barátok, elvtársak - azt gondolják, hogy csúnyán elbántak Schmitt Pállal, de azért a többség, mégpedig a nagytöbbség azért érezte végig, hogy nagy baj van.
Pártállástól függetlenül.
És biztosan az én ismerettségi körömmel van a baj, de az én ismerőseim közül bizony MIN_DEN_KI egyöntetűen azt mondta, hogy Schmitt Pálnak vissza kell adni a doktoriját és le kell mondania.
És az ismerőseim közül mindenki azt mondta, hogy minél hamarabb teszi ezt meg, annál kevésbé járatja le magát és az országot.
Annál kevésbé rombolja le az emberek igazságba és jogszerűségbe vetett hitét.
Úgyhogy személy szerint én gratulálok Schmitt Pálnak, hogy végül mégis meg merte tenni.
Hogy nem húzta tovább, hogy nem rombolt tovább.
Nagyot nőtt most a szememben és még az is lehet, hogy egyszer majd akkorára nő vissza, mint amekkora volt azelőtt, hogy ezek a disznóságok kiderültek volna.
Kívánom, hogy tényleg írjon egy igazi, színvonalas, a társadalom számára hasznos, saját doktorit!
Kívánom, hogy attól legyen híres, ami pozitívat tett életében!
Kívánom, hogy az emberek tudjanak megbocsátani neki!
Kívánom, hogy lelje meg a saját lelki békéjét!
Addig is, viszlát, Schmitt Pál!
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Schmitt. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Schmitt. Összes bejegyzés megjelenítése
2012. április 2., hétfő
2012. március 30., péntek
A média és Schmitt Pál
Nem kell feltalálni a kereket, nem kell felfedezni a spanyol viaszt!
Megtette más.
Működő demokráciákban - tehát nem nálunk - a média úgy működik, ahogy kell. Csak meg kell nézni, lemásolni - az úgyis megy nekünk - és csinálni.
Mire gondolok?
Nagy múltú demokráciákban a média nem az éppen aktuális hatalom seggét nyalja.
Nekünk, halandó választó polgároknak nem nagyon van beleszólásunk a politikába, csak a választásokkor. Négy évente van lehetőségünk arra, hogy véleményünket kinyilvánítva a kevésbé rosszat helyezzük hatalomba.
Ennyi jut nekünk.
A köztes időben az általunk megválasztott - jó vagy rossz - hatalom működik. Ez a demokrácia. Nem jó, de nincs jobb.
Ha egy demokrácia jól működik, akkor ebben a négy évben sem csinálhat azt a hatalom, ami neki tetszik. Mert egy működő demokráciában a disznóságok kiderülnek és a bűnöző megbukik.
Ez a média dolga.
Hogy kiderítsék a disznóságokat.
Hogy ha kell, összefogják a szálakat, kinyomozzák az összefonódásokat.
Hogy az általunk megválasztott - vagy meg nem választott, de elfogadott - politikus ne érezze azt, hogy bármilyen disznóságot elkövethet, úgy sincs következménye. Úgy sem derül ki.
Na, nálunk ez nem így van.
Erre először akkor döbbentem rá, amikor az egyik bank V.I.P. listája kiderült.
Talán emlékeztek, politikusok kevesebb kamatra vehettek fel pénzt, mint ami kamatot be kellett érte fizetni.
Pénzt már csak nem adhat direktbe egy bank, így kénytelen voltak trükközni. Azaz, bújtatottan megvesztegették a politikai elitet.
Határozottan emlékszem egy beszélgetésre, amelyben az egyik "nagy tekintélyű" újságíró képébe vágta valamelyik szarházi politikus, hogy "Miért, ha magának valaki felajánlaná, hogy olcsón vehet fel pénzt, kevesebb kamatot kell utána befizetni, maga nem használná ki az alkalmat?"
Nos, az sincs rendben, ha egy politikus ilyen arrogáns, de ez már csak az okozat. Az ok a lényeges.
Az ok pedig az volt, hogy az arrogáns, korrupt politikusunk nagyon jól tudta a beszélgetést vezető újságíróról, hogy impotens szakmailag.
Egyetlen kérdéssel sarokba lehetett volna szorítani az összes pofánkba röhögő mocskot abban az ügyben is.
Mert az rendben van, hogy alacsony kamatra lehet felvenni pénzt annak, aki V.I.P., de az nincs rendben, amit ezért cserébe tenni kellett. És gondolom, tettek is.
Ha a riporter logikus gondolkodásra képes és lényeglátó - fontos újságírói tulajdonságok ezek - akkor bizony meglátja ám azt az egy kérdést, amivel az összes mellébeszélő politikusba bele lehet fojtani a szót.
Hogy mit tettek cserébe az alacsony kamatért...
Na, ez nálunk nem működik. Ez itt Magyarország.
Amiért ezt a bejegyzést el kezdtem írni, az csupán az a tény, hogy felnőtté válásom óta, azaz 22 éve most láttam először azt a magyar demokráciában, hogy mintha a sajtó - egy része, konkrétan a HVG - úgy működne, ahogy a sajtónak működnie kell.
Most történt meg először, hogy valami disznóságot kiderítettek és az azt elkövető meg is ütötte a bokáját.
Az persze megint más tészta, hogy egy normális demokráciában a köztársasági elnök - vagy bármely politikus - lemondana, ha csaláson és hazugságon kapnák, de fogjuk fel a Schmitt ügyet úgy, mint az első lépcsőfokot az igazi demokrácia felé vezető úton.
Egy olyan demokrácia felé vezető úton, ahol nem csalhat, lophat, korrumpálhat, kefélhet félre a politikus, mert kiderül.
Ahol a média és az újságírás rendesen működik.
Ahol betölti a kontroll szerepét.
Ahol az újságíró nem a labdát adogatja fel a köztársasági elnök úrnak (ha nevezhetem így) és nem eszköze a magát kimosdatni akaró hatalomnak.
Ahol az újságíró mer kérdezni és a politikus mer válaszolni.
És ahol a lebukás tényleg bukás.
Ahol tényleg van következménye annak, ha valaki hazudik, csal, lop.
Addig pedig, amíg ezen a hosszú és foghíjas lépcsőn sikerül felkapaszkodnunk, a magamfajta egyszerű választópolgár egyet tehet: reménykedem abban, hogy egyre több ilyen eset lesz és bekerül a zabszem az összes hazug, szarházi, magát biztonságban érző politikus seggébe.
A Schmitt-ügy egyik üzenete talán ennyi: a disznóság néha kiderülhet.
2012. március 28., szerda
Mi a bajom a Schmitt-üggyel?
Sokunkat felháborít, ami és ahogyan történik Schmitt Pál doktorijával kapcsolatosan. De mi az, ami ilyenkor piszkálja az ember csőrét? Politikailag gáz ez?
Nálam nem. Már ne tessenek megsértődni, kedves politikusok, de hányok a politikától úgy ahogy van. Párttól függetlenül. És amennyire lehet, próbálom magamat távol is tartani tőle. Senki nem engedi be szennyet az életébe, én meg aztán végképp érzékeny vagyok erre.
Szóval Schmitt úrral (ha nevezhetem így) kapcsolatosan sem a politikai oldala érintett meg engem, hanem az emberi.
Én magam tanult ember vagyok. Ez nem érdem, tény. Azon szerencsések közé tartozom, akiknek megadatott az az egyetlen alkalom és ki is tudtam használni. És ami a lényeg: nem tartom magamat többre emiatt. Számos embert ismerek, akik kevesebb papírral rendelkeznek és mégis sokkal értékesebbnek tartom őket magamnál.
Amikor azt mondom tehát, hogy tanult ember vagyok, főként azt szeretném kifejezni ezzel, hogy mennyire szerencsésnek érzem magamat amiatt, hogy az életem során olyasmikről volt lehetőségem tanulni, amik érdekeltek. Azért érzem szerencsésnek magamat, mert a tanulmányaim során - legyen az gimnázium, főiskola vagy egyetem, esetleg nyelvtanfolyam vagy bármilyen képzés - mindig valami olyasmit sajátíthattam el, amitől a személyiségem fejlődött és az életben való boldogulásom könnyebb lett.
Szerencsés embernek tartom magamat, mert mindhárom diplomám olyan területről van, amiket szeretek és amelyek érdekeltek. És amelyekből még meg is lehet élni. Ez is nagy szó ám manapság...
A gimnáziumi tanulmányaimat egy olyan iskolában végezhettem, ahol nagyszerű tanárok - kivétel nélkül írhatom ezt és semmi túlzás nincs a szavaimban - olyan színvonalon tanítottak, amellyel annak idején voltak bajaim és vért izzadtam. De a fizika kettesemmel, a matematika hármasommal és a kémia hármasommal azóta két reál főiskolát és egy reál egyetemet sikerült elvégeznem.
A kilencvenes évek elején (1990-ben érettségiztem) szerencsés voltam, mert a mi évfolyamunk igencsak egy demográfiai hullámot képviselt, így mindenhová nehéz volt bejutni. Egyetemekre maximális pontszámokkal is elvétve lehetett csak bejutni, ha az ember nem hozott mellé egy-két nyelvvizsgát, vagy nem nyert valami versenyt a gimnáziumi évei alatt, szinte esélytelen volt azt tanulni, amire vágytunk. Nekem mégis sikerült egy olyan jó felvételit írnom (főként mechanikából és matematikából, amelyekből az erős gimnáziumban kettes-hármas voltam), amelynek következtében, a hozott jegyeim ellenére a felvételi bizottság arra a szakra vett fel amelyre első helyen jelentkeztem.
Így lettem gépészmérnök.
A gépész beállítottság azóta is meghatározza az életemet. Nekem nem lehet ködösíteni, csak a számoknak hiszek. Nem viselem el a pongyolaságot és képes vagyok minden problémát a tövénél megragadni.
Talán ennek a beállítottságomnak köszönhetem, hogy ebben az életben még nem akadtam össze olyan műszaki problémával, amit megoldani ne tudtam volna. Persze nem megy minden azonnal, de fel soha nem adtam semmit, maximum elhalasztottam.
A kitartás egyébként a magunkfajta, nem éppen gazdag családból származóknak a legnagyobb fegyverünk. Én ha valamit elértem ebben az életben, azt csak a kitartásomnak köszönhetem. A legnagyobb eredmények mindig akkor jöttek az életemben, amikor már régen úgy éreztem, hogy abba kellene hagyni, mert semmi értelme. Szerencsére soha nem hagytam abba semmit, így ha nehezen is, mindennek meg volt az eredménye.
Persze szerencsém is volt sok esetben.
Amikor a gépészet mellé munkavédelmet kezdtem el tanulni, nem nagyon tudhattam, hogy ez a szakma így fel fog futni az elkövetkező évtizedekben. Nem is sejtettem, hogy ennyire keresett lesz és ennyire meg fogja lódítani az életemet. Szóval szerencsém volt, mert viszonylag korán kezdtem el foglalkozni egy olyan, átfogó ismereteket igénylő tudománnyal, amellyel nem túl sokan foglalkoztak és amit manapság is nagyon kevesen csinálnak igazán jól.
Nagyot alkotni igazán ott lehet, ahol még van mit. Én magam igazán nagyot nem alkottam, végeztem a dolgomat és számos embernek tettem jobbá az életét a munkakörülményeik javításával. És számos balesettől sikerült megóvni a kollégáimat.
Persze voltak kudarcok is, hiszen nem egyszer kellett egy-egy új főnökkel újra kezdeni az építkezést és az volt mindig a legfárasztóbb, hogy mindig újra, meg újra meg kellett értetni azt, hogy amit mi csinálunk, az neki is jó. Ami ráfordításnak látszik, az alapvetően spórolás.
Szerencsére többnyire értelmes emberekkel vetett össze a sors és egy kezemen meg tudom számolni azt a pár sötét alakot, akikkel egyszerűen nem boldogultam.
Szerencsésnek érzem magamat azért is, mert eddigi életem során nem ütköztem olyan falakba, amelyeken nem lett volna legalább egy kis rés. És nekem egy kis rés mindig elég volt, hogy tovább tudjak haladni.
Harmadik diplomámat nem régen szereztem, mind közül erre vagyok a legbüszkébb.
A Szent István Egyetemet minden tanárával, minden termével együtt imádtam, az ott eltöltött összes percet élményként tarom az emlékezetemben. Olyan agyzuhanyban volt részem, ami csak keveseknek adatik meg, hálás vagyok érte.
Biztosan a személyiség fejlődéséhez köthető, de nálam az volt megfigyelhető, hogy az első főiskolámat közepes, a másodikat jó, míg az egyetemet kiváló eredménnyel végeztem el. Valószínűleg arról van szó, hogy szépen lassan felfogtam a tanulás és a tudás szerzés lényegét, így motiváltabb lettem és ez látszik meg a jegyeimen is.
Persze a jegyek semmit nem jelentenek, a diploma minősítése sem jelent semmit.
Csak az a lényeg, hogy a megszerzett tudás többé, jobbá, sikeresebbé tesz-e az életben.
Én határozottan többnek érzem magamat, mint a tanulás előtt. Többé, de nem másnál többé, hanem magamnál többé. Ez lényeges elem!
Soha nem néztem másokat, soha nem versenyeztem senkivel, csak magammal. Soha nem zavart, ha valaki többre vitte, mint én. Csak az zavart és zavar ma is, ha magamból nem tudom kihozni a maximumot.
Persze nem eszik ám forrón a kását és tanulmányaim során bizony voltak olyan tantárgyak, amelyekre kevesebb hangsúlyt fektettem. Mert nem érdekeltek, vagy mert úgy ítéltem meg, hogy nem adnak hozzá semmit a tudásomhoz. Ezekből a tantárgyakból nem éppen rózsásak az eredményeim, de ezt vállalom is. Tudok ezzel élni.
A lényeg az, hogy ami engem érdekelt, amire kíváncsi voltam, abban mindig elmélyültem. Azt megtanultam a tőlem elvárható legmélyebb szinten.
Amikor egy iskolába beiratkoztam, azt csak azért tettem, hogy az ott tanultakkal gyarapodva, jobb életet éljek. Soha nem érdekelt a papír, a cím.
Lett volna számos olyan főiskola vagy egyetem, ahol könnyebben és jobb eredményekkel végezhettem volna. De engem nem a papír érdekelt, hanem a tudás, ami mögötte van.
És ez zavar engem leginkább, kedves Schmitt Pál!
Az zavar, hogy Ön egy papír kedvéért csalt.
Hogy Önt az vezérelte, hogy ott legyen a doktor a neve előtt.
Hogy Ön azt gondolja, hogy ettől a két betűtől Ön több. Hogy Önt emiatt jobban tisztelik.
Hát hadd mondjam el most Önnek, hogy ez nem így van.
Én magam tisztelem Önt annak ellenére, amit manapság világszerte - és nem csak idehaza - olvasni lehet erről az ügyről.
Tisztelem azért, amit az életében elért.
Attól, hogy Ön doktor vagy nem doktor, ez a tisztelet változni nem fog.
Ami az én tiszteletemet aláássa, az az erkölcsi üzenete ennek az ügynek.
Mert mit üzen ez az ügy nekünk, egyszerű embereknek?
Azt üzeni, hogy aki hatalommal bír, az mindent megtehet. Akit a haverjai megvédenek, annak mindent szabad.
Semmi többet.
És ne legyenek illúziói, mert attól, hogy "a bizottság" az Ön doktoriját nem vette el, hogy nem kell módosítania a nevét és a címet ezentúl is használhatja, aki csak él és olvasni tud ebben az országban (és ezen a világon, hiszen már világméretűvé nőtte ki magát ez az ügy), nem tekinti Önt doktornak.
Hiába van ott az Ön neve előtt a két betű - már megbocsásson - szart sem ér.
Mit tehet Ön?
Egyrészt nézzen szembe Önmagával! Saját magának ne hazudjon! Lássa be, hogy akármit is tesz, ebbe az ügybe belebukott. Csúnyán.
Így aztán le kell vonnia az erkölcsi tanulságot és bizony az is lehet, hogy le kell mondania.
Hiszen mint köztársasági elnök, a világ előtt Ön minket magyarokat, az Ön honfitársait képviseli.
Ehhez pedig a történtek fényében nincs erkölcsi alapja.
Mert Ön egy csaló. Ilyen egyszerű.
A másik pedig, hogy ha szeretne igazi doktor lenni, akkor tessék szíves lenni nekiállni újra és megcsinálni a doktorit úgy, ahogy azt minden igazi doktor tette.
Tessék kutatni és alkotni valami olyat, amit eddig még senki nem csinált.
Egészen biztos vagyok benne, hogy hosszú és tartalmas élete során szert tett olyan ismeretekre, amelyek segítségével bármikor ki tud rázni a kisujjából egy doktorit.
Csak neki kell állni és meg kell csinálni. Nem olyan nehéz ám az.
Az majd igazi lesz. Azzal be tudja bizonyítani, hogy Ön mind tudásban, mind élettapasztalatban méltó a doktori címre.
Azzal elérheti azt, amit megígért az édesanyjának.
Azzal tényleg doktor lehet Önből.
És azzal visszaállíthatja azt az elveszett tiszteletet, amit a hazugsággal sikerült eljátszania.
Megéri.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)