Már megint egy rohadt futóverseny!

Számítottam rá, hogy ma délután megjelennek az ilyen és hasonló bejegyzések a közösségi hálón.

Szörnyen irritáló, amikor egyébként értelmes emberek baromságokat írnak. Mindig ugyanaz a pár jellemző hülyeség: "Mé'nem a hegyekbe' futkároztok?", vagy "Pár ember miatt szív egy város!", esetleg "A sok magamutogató majom!", meg hogy "Szexuálisan aberrált mindegyik..." És sorolhatnám...

Hadd segítsek pár gondolattal!

1. Nagyjából 1 éve tudható, hogy ma lesz ez a futóverseny. Fel lehetett rá készülni, el lehetett kerülni. Nem hétköznap van, de még csak nem is szombaton. Hogyan sikerült mégis belefutnod? Vagy tudtad, de mégis arra mentél? Szerintem az is egyfajta szexuális aberráció ám! Önként ráfordulni a brokira... ;)

2. Tudod-e, mennyi egy maratoni táv? Nem úgy értem, hogy hány kilométer, mert azt nagyjából mindenki tudja... Arra lennék kíváncsi, hogy azt tudod-e, hogy mibe kerül, mire képes vagy lefutni egy ilyet? Hány óra felkészülés, mennyi lemondás, mennyi fájdalom? Nem hiszem, hogy tudod, mert ha tudnád, akkor - ahogyan én is teszem - behúznád a füled-farkad és minimum tisztelnéd ezeket az embereket. Mert az, aki eljut egy maraton lefutásáig, tiszteletet érdemel. A távért, amit lefut? NEM! Azért a mentális erőért, ami ehhez kell. Egy ilyen táv már nem az izmokról szól ugyanis. Agyban dől el. Hogy felkelsz-e reggel ötkor (hetente háromszor minimum), hogy fuss egy húszast munka előtt, illetve a vasárnap délutáni tespedés helyett lenyomsz-e megint egy húszast. Hogy abbahagyod-e, amikor fáj, vagy csak azért is tovább csinálod. Nem sokan képesek ám erre. De aki ezt meg tudja csinálni, az az élet egyéb területén is hasonló teljesítményekre képes. Úgy is mondhatnám, hogy ott futnak előtted azok az emberek, akik előre viszik a világot. Szóval szerintem a lefutott pár-tízezer kilométer és pár-százezer óra után TALÁN megérdemlik, hogy 4 órára övék legyen a város egy része.

3. Egy ilyen futóverseny turisztikai látványosság. Általában a futók fele külföldi. Ezek egyrészt itt költenek és az őket elkísérő ismerőseik is. Aztán ezek viszik a városról készült videókat, fényképeket magukkal. Lehet csinálni imázsfilmet állami pénzből (az adódból és az én adómból pár milliárdért), de annál az ingyenes reklámnál, amit az a több-ezer ember által készített több-millió fotó és több-hónapnyi videó jelent, nincs jobb. Nem a budai hegyeket kell reklámozni, hanem igenis a Parlamentet, a Várat, a Lánchidat...

3+1. Én azt szoktam csinálni, hogy amiben nincs tapasztalatom, arról nem mondok véleményt. Mert általában az ember baromságokat talál nagy bizonyossággal kijelenteni.
Ezeket lehet olvasni egy-egy futóverseny után.

Na persze én nem vagyok és nagy valószínűséggel nem is leszek marathonista. A futásról azért merek véleményt megfogalmazni, mert szoktam futni. Tudom, mennyire messze vagyok egy félmaratontól is, nemhogy egy maratontól. Tudom, mennyire fáj. Tudom, mibe kerül.

Szóval, ha szeretnél a futásról véleményt formálni, semmi akadálya. De előbb szerezz tapasztalatot! Az a rossz hírem van, hogy tapasztalatot szerezni a futásról csak futva lehet. Az autóból ugyanis nem nagyon lehet (nem is nagyon illik) megítélni ezt sem.
Ahogyan nem lehet (és nem is illik) az autóból véleményt formálni a biciklizésről sem.

Röviden ennyi.

Hoppá, ez elszaladt - avagy a második év Szobon

Szépen csendben elmúlt a Szobra költözésünk második évfordulója. 2012. november 17-én, szombaton költöztünk ki, akkor változott meg az életünk. Tavaly - az első évfordulón - írtam egy blogbejegyzést (ide kattintva elolvashatod) arról, hogyan telt az első év, így idén a másodikon is illenék.

Nos, legyen.

Az elmúlt évben történtek lényeges változások, amelyek a szobi életünket eléggé befolyásolják. Az első és talán legfontosabb dolog, hogy volt merszünk, időnk és energiánk a féltetőt kicsit megtuningolni. Aki bátor, csak az álljon neki ilyesminek! Az alap problémám az volt, hogy ez a féltető fehérre volt lekenve - egyetemben a kapuval és a kerítéssel - és ez nekünk nagyon nem tetszett.

A másik - és leglényegesebb dolog -, hogy alulról látszottak a cserepek és amikor megsütötte ezeket a nap, csak úgy ontották a meleget.

Aztán az is nagyon zavart, hogy a féltető teljesen leárnyékolja a házat és a délelőtt folyamán az ebből az irányból sütő nap fényéből semmi nem érkezik meg a nappali-étkező-előszobába. És ha már hozzányúlok a féltetőhöz, akkor ezeket a gondokat oldjuk meg egy huszáros vágással!

Az első lépésben a házhoz közel eső végnél 3 osztást a tetőből átvilágítósra cseréltünk, így a sötét féltető alatti térből - barlangból - egy világos, kellemes hely lett. Annyira világos csak, amennyire kell. Mivel csak egy méter szélességben polikarbonátoztam be, a fény bejön, de a nap nem tűz be. Imádható hely lett.

A tetőn a cserepeket az innen kikerülő cserepekből kipótolgattuk, így sikerült kiszedni az idegen és ezért nem megfelelően illeszkedő tetőfedő elemeket. Amíg nem lesz pénzünk új cserépre, ez is jó lesz. Csak nagy esők során ázik be kicsit, de ezt is megoldottam.

A tetőt alulról belambériáztam, de mielőtt a lambéria felkerült volna, alulról feszesen lefóliáztam. Így ha be is csöpög víz, az szépen lefolyik és a tető végénél kifolyik. Így aztán a folyamatosan beázogatós féltetőből egy szuper kis helyiség lett, ahol jó lenni.

Majd amikor cseréljük a cserepeket, felülről is befóliázzuk és teszünk be hőszigetelést, de már most is nagyon szuper, hogy a szél nem hordja be az esőt és reményeink szerint majd a havat sem fogja.

Azt majdnem elfelejtettem leírni, hogy a fehérre mázolt oszlopokat és a kerítést meg a kaput lecsiszoltam és szépen lepácoltuk mahagónira. A kapu és a kerítés belsejét is beborítottuk lambériával, így a házból kilépve nem az ipari hangulat fogad minket, hanem egy meleg, barátságos kis fedett udvar.

A szomszéd felől lévő deszkákat nem bántottam, ugyanis ezek jövőre cserére kerülnek. Mivel onnan a nap nem tud betűzni, ide áttetsző, de nem átlátszó polikarbonátot teszek és így a már világosabb, de még mindig sötét részek is ki fognak világosodni. A felszabaduló lécekből lefedem a padlást felülről, ahol nyarunk 40 négyzetméternyi és vagy 20 köbméternyi rakodóteret. Most a padlás kihasználatlan, mert felülről nincs burkolat. Ez persze a hőszigetelést is rontja, bár a tetőből kiszedett szigetelést mind a padláson fektettük le, így  most 40 centi szigetelés van legfelül.

Sajnos idén nem tudtam megcsinálni a hátsó fészert, de nem adtam fel az ötletet. A ház mögé szeretnék egy féltetőt, ahová sok minden beférne (hajók, bringák, szerszámok, kacatok) és így a ház mellett lévő féltetőnk teljesen felszabadulna és ezalatt lehetne élni nyaranta. Minden esetre a ház sarkánál, ahol kicsit bevert az eső, csináltam egy kis tetőcskét és ezzel nagyot javult a helyzet e téren is.

A nyár a sok munka miatt kicsit szomorúra sikerült. Nem tudtunk elmenni a barátokkal a Balatonra egy hétre, pedig nagyon számítottam rá. Sem az időnk, sem az anyagiak nem engedték ezt meg nekem. Ugyanígy időhiány miatt kicsit kevesebb hajózás is volt idén, de majd bepótoljuk jövőre. Mindent bepótolunk.

A ház előtt a vízművek a nyáron szétcseszerintette a nagy gonddal ápolt kertecskét, és még csak elnézést sem kértek, amikor reklamáltam. Persze erőt vettem magamon, rózsákat ültettem és múlt pénteken kikerült egy naspolya fa is. A rózsákból illat és szépség, a naspolyafából pedig némi hangszigetelés fog származni tavasszal. A kertészetben azt ígérték, hogy a fa 4-5 méteresre nő meg és nagyon terebélyes lesz és már jövőre teremni fog. A füvet kell még kicsit rendbe tennem, mert azt intézték el leginkább a DMRV Zrt barbárjai.

A bicikliparkunk bővült három bringával is. A tavasszal egy dobozos - cargo - biciklire tettem szert, amellyel mindenféle szállítási gondunk megoldódott. Az autó azóta alig mozdul.

A nyár végén sikerült venni egy fekvőbringát is, amelyen lesznek még javítani valók, de ezeket a szép féltető alatt, árnyékban kényelmesen meg tudom majd tenni.

A feleségem születésnapjára kapott egy nagyon kényelmes bringát, amelyen sok javítani való lesz, de állok elébe. Reményeim szerint ezzel a bringával - amely majdnem fekvő - szívesebben jön majd el bringázni, hiszen nem fog fájni sem a dereka, sem a karjai, sem a feneke. Az én fekvőbringám már beváltotta a hozzá fűzött reményeket, hihetetlen távolságokat lehet vele megtenni minden fájdalom nélkül. Jó döntés volt.

Elég sokat vívtam a MÁV-val azon, hogy a vonatokon a kerékpárkocsikat lespórolják és így soxor utazhatok a peronon, meg erre-arra. Így végül - nemszívettokmeg alapon - vettem egy összecsukható bringát. Ezzel mindenhová felférek és mostanság letojom, hogy van-e a vonaton bringakocsi...

És a lényeg a végére: felfedeztem, hogy Szobon isteni futó helyek vannak. Így az ősz kezdete óta rendszeresen futok. Ebben nagyon sokan segítenek nekem, biztatnak, dorgálnak, tanácsokat adnak, amiért én tényleg hálás vagyok nekik. Néha már futóversenyekre is elmegyek.

Eljutottam oda, hogy hét napból ötön, de van olyan is, hogy haton van valami futkorászás. Ennek következtében fogytam eddig tíz kilót és akarok még fogyni négyet-ötöt. A futáshoz már kicsi lett Szob, mert a legnagyobb körön is csak 10 kilométer, így mostanság gyakran elfutok Zebegénybe. Hamarosan meglesz Márianosztra oda-vissza (15 kilométer és jó kis szintkülönbség), a tavasszal pedig meglesz Nagymaros oda-vissza (25 kilométer), ha megcsinálják a jelenleg feltúrt bringautat Zebegénytől Marosig. A mozgásaimat a Garmin Connect oldalon megnézheted, nyilvánosak. Ide kell ehhez kattintani.

Mindent összevetve tehát az életünk ebben az évben is pozitív irányokba változott és remélem, hogy ez a tendencia fenn is marad. Sikerült egészségesebb egyensúlyt találni a munka és a pihenés között, bár az így felszabadult időt kicsit megette a ház és a körülötte végzendő munkák. Azért sokkal többet vagyok idehaza és sokkal több időm jut a szabadon választott gyakorlatokra.

Persze történtek rossz dolgok is (háromnapos narkósfesztivál a Malomvölgyben, amitől nem aludtunk egy szemhunyást sem), és néhány tervünket el kellett halasztani. De a mérleg még mindig egyértelműen pozitív. A negatív élményeimről nem fogok írni, mert nem szeretném azokat évek múlva is visszaolvasgatni.
Szob továbbra is egy nagyon jó hely, imádható.

Boldog nyolcas

Egy ideje, azaz nagyjából a nyár vége óta aktívabban mozgok, nem eszem össze-vissza és elkezdtem odafigyelni minderre. A mai reggel lélektani határa az, hogy NYOLCASSAL KEZDŐDIK A TÖMEGEM...

Tudom, hogy a nap folyamán, amikor majd megreggelizem, megebédelek és ilyesmi, újra kilencven fölé megy, de akkor is izgalmas, hogy szépen lassan, de megy lefelé ez a szám.

Persze nem is a tömeg - vagy ahogyan legtöbben mondják: a súly - a lényeg, hanem az, hogy nagyon jól, sokkal jobban érzem magamat mostanság. Nincsenek fejfájások, nincsenek álmatlan éjszakák. A tükörből szépen lassan az a srác kezd visszanézni rám, akire nagyon régről emlékszem. Utoljára a kilencvenes években voltam nyolcvan valahány kiló, az ezredfordulót mér bőven kilencven felett éltem meg és a csúcspont talán 2001. környékén volt, amikor a százast is átléptem.

A ruháim mérete folyamatosan növekedett és hiába viccelődtem azon, hogy "100 kiló alatt nincs férfi, csak gyerek", azért nem éreztem ám jól magamat. Bár abból, hogy nem tettem ellene, talán az is következett, hogy nem is zavart túlságosan. Akkor meg most mi történt? Nem tudom...

Az, hogy hogyan nézek ki, talán most sem zavar túlságosan. Az viszont, hogy hogy érzem magamat, már inkább. Abból lett elegem, hogy néhány nagyobb lépés után már zihálni kezdtem és az zavart, hogy pár száz méternél többet lefutni egyben nem is voltam képes. Igaz, hogy a munkám főleg irodai és így ahhoz nem kell igazán fitt állapot, de akkor is: egy negyven éves férfi azért ennyire nem ereszthet le...

2013-ban volt egy gyenge próbálkozásom, de természetesen kudarcba fulladt, mert nem olvastam utána és csak úgy össze-vissza kezdtem futogatni. A hibák? Egyrészt nem mértem a pulzusomat és megerőltető tartományban futottam, ahol a szívet terheltem, de a zsír nem fogyott. Másrészt túl rövideket futottam és a szervezetem nem is kezdett el dolgozni, mire befejeztem. Így idén ősszel utánaolvastam, megfogadtam a barátaim tanácsát és tudományosan kezdtem neki.

Ha csak lehet, minimum egy órát futok, de hetente egyszer mindenképpen.

Ha csak lehet, minimum hetente kétszer (de inkább háromszor) futok, ebből egy hosszú és két rövid távot.

Nem nassolok. Naponta egy sütemény engedélyezett az ebédhez, de az is csak egy kisebb (mignon, gesztenyeszív, ilyesmi).

Továbbra sem iszom cukrozott üdítőket és ha nagyon nem bírom, van idehaza steviás Kofola. Nulla kalóriás...

Nyomon követem mit és mennyit eszem, erre használom a My Fitness Pal alkalmazást a telefonomon. Állati jó.

Vettem egy normális mérleget, amely pontos és emellett jegyzeteli a kilókat. Tudom követni, hogyan alakul a testtömegem.

És átváltottam egy profi fitnesz alkalmazásra, a Garmin Connectre, amelyen mindent látok, ami testmozgás terén történt velem.

Szóval ma reggelre 89,8 kilogramm a testtömegem. A célom rövid távon a 84 kilogramm, ez talán meg is lesz. Középtávú célom, hogy végig bírjam a telet futással és ne kelljen megint mindent az elejéről kezdeni tavasszal. Még középtávú cél, hogy 6 perc körülire hozzam az ezer métereimet és ha ez megvan, egy félmaratont megfutni tavasszal, mondjuk április környékén.

Hosszú távú célom, hogy fenntartsam ezt az életformát és soha többet ne süllyedjek bele a tespedésbe. És ha ez sikerül, akkor menni fog a maraton is, persze csak majd 2016-ban, vagy 2017-ben.

Természetesen mindenről beszámolok és ezzel nem a dicsekvés a célom, hanem az örömömet szeretném megosztani veletek. Esetleg inspirálni benneteket, ahogyan engemet inspiráltak azok, akiknek - is - köszönhetően eddig eljutottam.

Hajrá!