2012. november 15., csütörtök

Szétesve

Vagy inkább szétszerelve?
Ezt a bejegyzést azért írom, mert mindjárt szétszerelem a számítógépemet. Ez a költözés előkészítésének az egyik utolsó mozzanata.
Persze van laptopom, de egyrészt arról írni nem ennyire kényelmes, meghát nem is lesz nagyon időm és helyem erre. Meg asztal sem, azt is szétszerelem.
Szóval mielőtt végleg elmegyek... izé, szétszerelem az életünket, gyorsan leírom, mik történtek az elmúlt héten, költözködés kapcsán.
Nos, a mai reggelre 51 doboz telt meg a cuccainkkal és úgy számolom, hogy ma még úgy 9-10-et megpakolunk. Azaz az életünk jelenleg 60 doboz és 10 zsák.

A dobozokért idáig nem fizettem, egy részüket a szelektív kuka mellett találtam, másik részüket Gergő barátomtól kaptam, de Géza barátom is megtámogatott 5-6-tal. Így a doboz ügy idáig nullszaldós.
Zsákilag már szomorúbb a helyzet. Mindenkinek javaslom, hogy SZAGOLJA MEG a zsákokat, mielőtt megvásárolja azokat! A sárga-narancssárga barkácsáruházban, Budaörsön vettem jó erős sittes zsákokat a ruháknak, de a zsákoknak olyan erős műanyag szaguk van, hogy hetekig fogjuk szellőztetni a ruhákat. Szóval szagosak leszünk. A kis szoba ajtaját be kellett hajtani, mert nem lehetett velük egy légtérben megmaradni.
A dobozok ugyan ingyen voltak, de a papírt meg kell kicsit erősíteni, nehogy széjjelhulljon, így a ragasztószalagból eddig (50 méteres alapon) elnyomtam 13 gurigát. Azaz idáig 700 métert ragasztottunk végig. Eleinte szívtam szabad kézzel, de szerencsére a Tecsóban volt ez a pisztoly alakú ragasztószalag roller, amivel azért gyorsabb és kényelmesebb a dolog. Így a dobozokat jól megtuningoltuk és hogy mennyire fognak kitartani, azt majd elmesélem, ha Szobon lesz internetem.
Ez hétfőre várható. Körbejárva a témát jelenleg az egyetlen viselhető szolgáltató az Invitel. A helyi lakosok - köztük a számítástechnikus szomszéd is - azt mondja, hogy a T az akadozik, megbízhatatlan. Így maradt a másik. Ezt is meg kell majd szoknom, mert a régi lakásnál a tizenháromban vagy 15 szolgáltató volt elérhető. Vidéken ez másként van. A sávszélesség is siralmas lesz, mert a jelenlegi 80/25-ről át kell szokjak a 15/5-re, ami ráadásul garantáltban csak 5/0,5. Azaz a gyorsan letöltöm-feltöltöm dolgokat el lehet felejteni.
Pozitívum, hogy az internet és a vonalas telefon együtt 6000 HUF lesz, amiben ráadásul benne van az is, hogy minden vezetékes telefont ingyen hívhatok majd egész nap. És - itt jön a döbbenet - a csomag mellé 500 forintért adtak egy 2 GiB-os mobilinternetet, amit meg majd a szüleim elhasználnak Devecserben, ahol két éve nem képes megjavítani a T-Mobile az iszapkatasztrófában sérült tornyot, így a szélessáv valójában vékonysáv... EDGE, de néha csak GPRS van, ráadásul a szüleim ezért fizetnek 3.990,- HUF-ot. Rablás. Na, az inviteles net a Telenor rendszerről megy, helyesebben hasít. Úgyhogy viszon'látás kedves Té! Ha nem kellenek az ügyfelek Devecserben, akkor nem lesznek. Eccerű. És mivel a szüleim havonta nagyjából ketten 1 GiB-ot neteznek el (Facebook, e-mail, nameg Google koordináták, ahol anyukám szokta figyelni, merre járunk a Húgommal...), simán elég lesz nekik ez a net. Havonta 3.490,- forinttal olcsóbban. Évente 41.880,- forintot spórolnak majd ezzel, ami a mai vérzivataros időkben nem mindegy ám...
Visszatérve a költözéshez, kedden megkaptam a kulcsokat a házhoz.
Persze voltak hozzászólások a neten, hogy milyen "szép" a ház színe, de az ilyeneket én a kedves hozzászóló fáradtságának tudom be. Mert akinek van energiája átgondolni egy ilyen szitut, az tudja, hogy HASZNÁLT háznál olyan a szín, amilyenre az előző tulajdonos festette. Majd tavasszal lesz ez szép kávébarna, a fehér festékeket meg leégetjük, lecsiszoljuk és a fa eredeti színe fog látszani. Szép lesz. Nem azért, mert a rózsaszín egyébként gáz lenne, mert élőben amúgy egész jól néz ki, hanem azért, mert mi mást képzeltünk el. Más a lelki világunk. Mert az ember a saját házánál magvalósíthat mindent, amit akar. Szép ház lesz ez és nálam nem lesznek lógó kilincsek, lötyögő zárak, nehezen csukódó ablakok. Igényes lesz.
Apropó saját ház: majd 2037-ben lesz a miénk. Addig a banké. Ez persze a NAV-ot nem akadályozta meg abban, hogy a vagyonszerzési illetéket ki ne csapja ránk AZONNAL. Tehát egy olyan házért fizetek vagyonszerzési illetéket, amit NEM SZEREZTEM MEG. Így megy ez Magyarországon. Mi csináltuk magunknak, úgy kell nekünk! Persze megkérvényeztük, hogy legalább addig ne kelljen befizetni, amíg az autó megemelt részletei le nem járnak. Majd meglátjuk, menyire megértő a hatóság.
A költözéssel kapcsolatos költségek amúgy jönnek szépen. Buborékfólia helyett - amikor elfogyott az első tekercs - inkább a szalagparketták alá való szivacsot vettem. Ebből 50 méter, azaz 60 négyzetméter volt annyi, mint a buborékból 10 méter, azaz 12 négyzetméter. Jobban vágható, jobban használható. Ami nem fogy el, jó lesz majd a parketta alá. Mert a jelenleg alatta hagyott padlószőnyeget tavasszal szintén kiveszem alóla. Az ugyanis baciüdülő, atkatenyészet, bogárkorzó. És nem mellesleg mozog is a padló miatta, ami meg megint csak idegesít egem.

Kellemes meglepetésem is volt, mert tegnap írattuk át a lakcímünket. Nem tudtam, hogy a költözéskor ingyenesen átírathatóak a lakcímkártyák. Spóroltunk 5 ezrest ezzel. Azt sem tudtam, hogy a kocsi törzskönyvében nincs lakcím, így ott is megspóroltunk 12 ezrest. Egyedül az autó forgalmija került pénzbe, így a tegnapi napon 20 ezres helyett 6-ból megúsztunk mindent. Mindent elintéztünk 15 perc alatt, az összes okmány elkészült azonnal, nem kell visszamenni értük. Kezünkbe adták. 

Ráadásul hihetetlen kedvesek voltak az ügyintézők a szobi önkormányzatnál, dehát többek közt ezért költöztünk ki Budapestről. Mert Szob vidék, ahol NORMÁLISAK az emberek. 
Remélem, nekem is sikerül visszanyernem régi önmagamat itt. Azt, amilyen akkor voltam, amikor még nem pesti voltam. Vannak már jelek.
A postára is bementünk és nem volt senki rajtunk kívül. Hol van ehhez a Nyugati posta, ahol 30 méteres sor van, meg sok bunkó, akik előretolakszanak, mert ugyebár évek óta nem tudják megoldani az ügyfélirányítást. Egy olyan postán, ahová Benyomták az összes külső posta forgalmát, amikor bezárták azokat. Ahová nekem 5 kilométert kell bemennem, ha valamim jön. Márpedig jön, mert a posta az ajánlott küldeményeket délelőtt hordja ki, ahogyan a csomagokat is. Amikor mi DOLGOZUNK... A hozzáállást tessék figyelni! Kérdem én, hogy egy huszáros vágással nem lehetne véletlenül a kézbesítőknek délután dolgozniuk és a csomagokat 17-22 óra között kihozni? Amikor jó eséllyel az emberek többsége otthon van? Jobban megéri a csomagokat visszavinni, majd azzal szívatni a polgárt, hogy mehet be a belvárosba egy tetves ajánlott levélért? Namindegy. Úgy is mondhatnám, hogy tojok rá, mert mostantól a posta a házunktól 70 méterre van és normális, aranyos, vidéki emberek szolgálnak ki. Udvariasan. És abban is biztos vagyok, hogy a postással meg lehet beszélni majd, hogy tegye csak le a csomagot a kerítésen belülre és dobja csak be az ajánlott levelet is. Vagy adja be a szomszédunknak, akiről meg csak annyit, hogy szintén aranyos és már-már zavarba ejtően kedves. Nem vagyunk ám mink ehhez hozzászokva, de hamar meg fogjuk szokni.
A vidéki életet.
Tegnap még lementünk a szomszédos tóhoz. Elhagyatott. Tökéletes. Az utcában amíg a zárakat szerelgettem, 5, azaz öt autó ment el (3 óra alatt), számoltam. Nem tudom, hogy bírom majd ezt a kegyetlen forgalmat.
A ház amúgy "használt üzemképes", lesz mit javítgatni rajta, de ezt tudtuk. Beköltözhető, tavaszig elviseljük ebben az állapotában is, aztán majd festek. Remélem, apukám majd segít nekem ebben, mert Ő úgy fest, mint egy isten. Soha nem fogok úgy bánni az ecsettel, bár lehet, hogy gyakorlat teszi a mestert. Szóval számítok rá, hogy eljön majd nekem segíteni kicsit. Cserébe pecázunk a Dunában, Ipolyban és a horgásztóban. Csak úgy óvatosan, nyugodtan, ráérősen.
Vidékiesen.
Mára ezzel a képpel fejezem be. Most szétszedem a számítógépet és elcsomagolom, holnap riasztószerelés (nálam le, a Huginál fel, mert a házba ez a kis riasztó túl kevés zónás, Hugi lakásába viszont tökéletes lesz), majd szombaton délelőtt az utolsó dolgok becsomagolása, a szekrénysor szétszerelése és szombaton 14.00-kor költözés.
Szombaton este már Szobon alszunk. Azaz még két éjjel ebben a lakásban és vége ennek a panelkorszaknak. Vége az ajtócsapkodós szomszédnak, a ventilátorzajnak, a törött villamossínnek, a hajnali kukaborogatásnak.
Vége a pesti szívásnak.
És ettől valahogy jól érzem most magamat...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése