A feleségem azt szokta mondani, hogy én mindenbe belekapok, aztán egy darabig nagy hévvel csinálom és rövid idő után meg teljesen meg is feledkezem róla.
Vitatkoznék vele, ha nem lenne igaza. De igaza van...
Én ilyen vagyok. Érdekelnek a dolgok és bizony ha az ember próbálkozik, akkor előfordul, hogy néhány próbálkozása kudarcba fullad. Ha az ember sokat próbálkozik, akkor bizony sok próbálkozása fullad kudarcba.
De - és ez a lényeg - arra jöttem rá, hogy az életem attól jó, hogy próbálkozom. Attól jó, hogy keresek és a sok keresgélés közben találok is.
Olyan dolgokat találtam keresgélés közben, amiktől én jól érzem magamat a bőrömben.
Tehettem volna azt, hogy elüldögélek a fenekemen és mindent elfogadok úgy, ahogy van, de ez nekem nem megy. Pedig sokan élnek ám így, de nem is jutnak sokra. Persze nem mondom azt, hogy ez vagy az a jó viselkedés, de én beleőrülnék abba, ha bele kellene törődnöm olyasmikbe, amikkel nem vagyok elégedett.
Néha azért unom ám a "hiányzó hős" szerepét, és néha még baleknek is érzem magamat, ha másoknak kaparom ki a gesztenyét. De inkább érzem magamat néha baleknak, minthogy az életem végén majd úgy nézzek vissza, hogy "Ezt sem tettem meg, meg azt sem tettem meg...".
Hossza felvezetés után csak rátérek arra, miért is kezdtem el futni.
Előre leszögezem, hogy nem vagyok sportoló és soha nem is leszek. A futáshoz például kifejezetten nincs tehetségem. Értem ez alatt, hogy sokan, sokkal kevesebb erőfeszítésből sokkal többet érnek el. De ez engem soha nem érdekelt és soha nem is fog érdekelni. Én ha cselekszem, akkor a cselekvés öröméért teszem azt.
És ha keresek, akkor azt keresem, hogy mi okoz örömet. A sportot is így fogom fel. Soha nem érdekeltek azok a sportok, amelyekben az embernek nincs öröme. Soha nem élveztem például a küzdősportokat, mert soha nem okozott örömet, ha jól megvertek, vagy ha én jól megvertem valakit. Soha nem élveztem a csapatjátékokat sem, mert sem az nem szórakoztat, ha én jó vagyok és a játékommal felhúzom a csapat játékát, azt meg szinte el sem tudtam viselni, ha rossz vagyok és miattam kap ki a csapat. Legyen az bármilyen csapat...
A bringázás például azért tetszett meg anno, mert szintén egy nagyon sok örömet adó sport/tevékenység és sokféle módon lehet csinálni. A bringázást nem is fogom abbahagyni soha. Az egész telet bringán töltöttem és ez akkor is nagy dolog, ha ez a tél sem volt igazán zord. Nem mellesleg szólok, hogy ha ilyen teleink lesznek, érdemes másnak is kipróbálni a téli bringázást, mert kifejezetten enyhe idők járnak Magyarországon. Így ami akár öt éve még igaz volt, az ma már nem az. Télen például nincs hó (idén vagy 5 napig volt összesen), nincs hideg (idén alig volt 0 alatt a hőmérséklet) és így bringázni nem akkora szívás, mint volt például a kilencvenes években.
És a bringázásban tényleg az a lényeg, hogy a saját stílusodnak és tempódnak megfelelően tudod művelni.
Én például inkább közlekedésnek tekintem és szabadidős tevékenységnek. És nagyon sok közösségi vonatkozása van, mert együtt bringázni például nagyon jól lehet.
A futás az egy más műfaj.
Aki fut, az csak magának fut. Persze lehet együtt is futni, de sokkal nehezebb alkalmazkodni a másik tempójához. Az egyiknek túl gyors, a másiknak túl lassú a közös tempó. Így aztán az ember többnyire egyedül fut.
Aki egyedül fut, az csak magával versenyez. Én egyébként sokkal többre értékelem azt, ha valaki magához képest jó, mintha másokhoz képest jó ugyan, de önmagát alulmúlja.
A futásban az a jó, hogy legyőzheted önmagad. Én meg saját magamnak nem vagyok egy nagy ellenfél... ;)
Soha nem érdekelt, hogy ki-hány perces ezreket tud. Én is csak azért mérem az időimet, hogy magamhoz képest lássam a tendenciát.
A futásban még az a jó, hogy ha csinálod, fejlődsz. Ha nem csinálod, visszaesel. A futás egyszerű sportág. És olcsó is. Bár ha elszáll az ember, futócuccra is el lehet költeni tízezreket, de valójában ahhoz, hogy megmozdulj, egy elfogadható minőségű cipőn kívül nem nagyon kell semmi. Aztán ha magad számára kiderül, hogy neked ez tetszik, úgyis veszel majd magadnak jobb cuccokat és szép apránként meglesz a futótárad.
Addig meg nem kell semmi, csak akarat.
Nem mondom, hogy nekem akaratból túl sok lenne, de az akarat is egy olyan dolog, amit lehet fejleszteni. Lehet edzeni és az edzés eredményeként egyszercsak acélos akaratod lehet.
Amikor érzed, hogy fáj, hogy a tested tiltakozik, akkor csak az akaratod az, ami továbbvisz.
És ha van a sportban akaraterőd, akkor lesz az életben is. Azaz a sport - és ezen belül a futás - jellemformáló dolog.
Az én jellememen meg van mit formálni...
Így majdnem 43 évesen kellett rádöbbennem arra, hogy nem vagyok elég erős. A testem sem az, de a lelkelm még kevésbé.
És aki gyenge, azt legyűrik. Nem konkrét személyek, nem konkrét körülmények, hanem AZ ÉLET.
És mivel a futás erősíti a jellemet, segít felülkerekedni a téged legyűrni törekvő erőkön.
A 2014-2015-ös télnek lassan vége és én egész télen futottam. Nem érdekelt, hogy hány fok van, hogy esik az eső vagy a hó. Nem érdekelt, hogy milyen dolgom lesz még aznap. Nem számoltam össze, de átlagban hetente 2-3-szor mindig szaladtam és így a vége felé már a heti 20 kilométer masszívan megvolt. Persze ezek csak számok és nem is szeretném, ha dicsekvésnek tűnne, de tény, hogy sikerült magamban átállítani valami kapcsolót futós üzemmódba és azt hiszem, hogy mostmár nem is fogom soha lekapcsolni.
Mert futni jó.
Az idei télen nem voltam beteg. Néha éreztem ugyan, hogy fájogat a torkom, vagy például ráz a hideg, de valahogy mindig sikerült kipörgetni magamból a betegséget. Mégpedig úgy, hogy közben körülöttem szinte mindenkit elkapott, ha csak egy-két napra is.
Úgyhogy a futás arra is jó, hogy ne legyen esélye az infulenzának vagy egyéb baktériumoknak elkapni.
Aztán sokan mondják azt is, hogy fogytam, amit én is észrevettem, de nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Aztán a minap előkerült az egyik régi derékszíjam, amin jól látható, hogy ősszel melyik lukba kellett még befűzni a nyelvét. Nos, megdöbbentem, hogy a derekam kerülete vagy 10 centivel lett kevesebb.
Bár még mindig kövér vagyok, de ez mindenképpen eredmény, ami csak a futásnak köszönhetek. A nadrágom mérete 40-ről 38-ra, majd 38-ról 36-osra csökkent, de lesz ez még 34-es és 32-es is...
Szóval amellett, hogy magát a futást és a futással eltöltött időt is élvezem, nagyon élvezem a mellékhatásait is.
Nagyon remélem, hogy sikerül tovább folytatnom és a lábaim nem fogják feladni a szolgálatot.
Egészen biztosan fogok még írni erről is.
Szóval ahogy a címben írtam: fuss!
Mert futni jó...
