Az önzőség korszakának vége

Mindenkinek vannak az életében korszakok, amelyek arra és csak arra az életkorára jellemzőek. Az én életemben is megvoltak és megvannak ezek és sokszor nagyon nehéz döntéseket kell meghozni ahhoz, hogy egy számunkra nem kívánatos korszakot lezárjunk. A mai napon meghoztam egy ilyen döntést.

Az önzőség korszaka nálam abban nyilvánult meg, hogy sokszor nem foglalkozva senkivel csak magamra gondoltam. Bizonyára most azt gondoljátok magatokban, hogy ilyen dolgai mindenkinek vannak és ez igaz is, de nem mindegy, hogy miben nyilvánulnak ezek meg. Az én önzésem egyik legjobb példája az volt, amikor motoroztam. Na, ezt fejeztem most be. Örökre.

Volt nekem anno egy ideig még enduróm is, na annál nagyobb baromságot el sem tudok képzelni, mint amikor valaki az erdőben motorozik, szétrúgatva a talajt és beszennyezve a levegőt, zavarva az állatokat. Persze sokan mondják, hogy ők csak engedélyezett utakon motoroznak és nem okoznak kárt, de ez önámítás. Csak azért motorozni, minden cél nélkül, hogy motorozzál, a legönzőbb dolog a világon. Ehhez az önzéshez hozzájön még az is, amikor egyesek mindezt kiherélt kipufogóval teszik és azt élvezik, hogy rezeg az ablak és beindulnak az autóriasztók... Csinálják sokan, de mentségemre mégsem ez szolgál, hanem hogy viszonylag hamar felismertem, hogy ez nem szép dolog és eladtam a Yamahát. Ne érts félre, ha Te csinálod, csináld csak! Én fejeztem be.

Persze sokkal korábbról származik a motorozás iránti mániám. Még gimnazista koromban vettek nekem a szüleim egy Romet Kadett típusú csodát, azzal zúztunk a haverokkal nyaranta. Jó szutyok egy gép volt és minden óra motorozásra két órányi szerelgetés jutott. Mégis szerettem.

Aztán valamikor a kilencvenes években tettem szert a Ponnyra, egy KTM Ponny IV-es robogóra. 1977-es gyártmány volt a szentem, de ennek ellenére soha semmi bajom nem volt vele. Csak tankolni kellett belé és néha felfújni a kerekeket és ez alatt a majdnem 20 év alatt, amíg nálam volt, csak izzót cseréltem a lámpában. Ezen felül csak szépészeti beavatkozásokat igényelt, lefestettem és megbőröztettem az ülést. Nagyon sok szép órát töltöttem el a nyergében, mert akkoriban még nem zavart, hogy ez a tevékenység a legönzőbb dolog a világon. Most viszont már zavar.

A robogó nem csak hangos, de büdös is. Amikor egy ilyen kétütemű gép mögött mész, magad is érezheted azt az ótvaros büdös kipufogószagot, amit hagy maga után. Ha elmegy egy ilyen robogó, még percekig büdös van és érdekes módon, ezeket a szarokat senki nem kötelezi semmilyen műszaki vizsgára, így gyakorlatilag addig közlekedhetsz velük, ameddig szét nem esnek. Ráadásul ezeken még rendszám sincs, így a robogóval közlekedők között (ahogyan a bringával közlekedők között is) van jó néhány faszfej, aki semmilyen KRESZ előírást nem tart be. Átmennek a piroson, mutogatnak, rugdalják az autód oldalát, leüvöltik a fejedet a lámpánál, majd odébbállnak. Megtehetik, mert egyrészt nincs azonosítójuk, ami alapján feljelenthetnéd őket, másrészt csak egy másik motorosnak lenne esélye utolérni és felelősségre vonni őket.

Itt szeretném hangsúlyozni, hogy nem minden motoros ilyen, sőt nincs is olyan, hogy "a motoros", hiszen valójában csak emberek vannak, akik motorral közlekednek éppen. Csak hát aki seggfej, az motoron (biciklin, gyalog és autóban) is seggfej. Csak motoron sokkal bűntethetetlenebbül seggfejeskedhet. Azt azért remélem, hogy a normális motorosok (belőlük van a több) kivetik magukból ezeket a seggeket és megnevelik őket. Például a kereszteződésnél utolérve ráb..nak nekik egyet a bukósisakra. Akárhogy is, az szinte törvényszerű, hogy minden ilyen seggfej megtalálja a maga csúcsragadozóját és megkapja előbb-utóbb, amit a viselkedésével kiérdemel.

Velem annyi a helyzet, hogy egyszerűen nem akarok ehhez a jól beazonosítható csoporthoz tartozni és semmilyen közösséget nem vállalok velük. Úgy is mondhatnám, hogy elhatárolódok. Ismétlem, a seggfejektől. Azért, mert ahogy így megöregedtem, már zavar a dolog.

Aztán a minap, amikor bringával suhantam éppen a Duna-parti bringaúton, rádöbbentem arra is, hogy amit én a motorozásból szerettem, az MIND megvan a bringázásban is. Mégpedig úgy, hogy a negatív oldalai nincsenek meg. Ugyanúgy szabad vagy, ugyanúgy tudsz haladni, csak közben nem eregetsz bűzfelhőket és még sportolsz is, ha akarsz. Így aztán valójában nekem a bicikli kell és nem a motor.

Talán ezért volt az, hogy a KTM Ponny egy jó ideje már csak állt a féltető alatt és csak a helyet foglalta. Utoljára több mint egy éve mentem vele, ha leszámítom azokat az alkalmakat, amikor valamiért ki kellett vigyem a féltető alól és ha már kivittem, akkor elindítottam és mentem vele egy kört az utcában. Na, erre fenntartani egy motort felesleges.

Ezért határoztam el azt, hogy eladom. Az elhatározást tett követte és nem is kellett túl sokáig hirdetnem. Ma el is vitték. Nem mondom, hogy túl jó áron, de bukni nem buktam rajta, mert az összes befektetésemet összeszámolva még így is kétszer annyit vettem ki belőle, mint amennyit beletettem.

Így aztán nagy levegőt vettem és odaadtam. Remélem, hogy akié lesz, az jobban bánik majd vele és szeretni fogja. Az érte kapott pénzt pedig a biciklijeimre fogom költeni, mert a bringázás legalább nem önző, hanem egy igazán önzetlen hobbi. És nem a robogót sajnálom, hanem azokat az időket, amiket együtt töltöttünk el. Azok meg úgysem jönnek vissza és saját magamat csapom be, ha egy tárgyhoz, némi vashoz, gumihoz és műanyaghoz kötöm őket. Ehelyett lezárom fejben ezt a korszakot és mostantól úgy viselkedem, ahogy egy magamfajta 42 éves felnőttnek viselkednie kell. Persze nem mondom azt, hogy ezentúl nem lesznek önző dolgaim, de megpróbálom olyan dolgokban kiélni az önzésre való hajlamomat, amelyek nem ártanak másoknak.

Na, így ért véget az én önző korszakom. Ma, 2014. október 12-én 08.43 perckor.

Nem mindenkinek tilos kerékpározni a vasúton

Ezt a bejegyzést direkt nem a csodabringa blogba írom, mert ott a kerékpározás pozitív oldalát szoktam megírni.

Ebben a bejegyzésben nem pozitív, de elgondolkodtató dolgok vannak.

Az előzmények a levélből kiderülnek, íme az írás:

Tisztelt XY Úr!

Köszönöm tájékoztató levelét, várok türelemmel.

A bejelentéssel kapcsolatosan néhány kiegészítésem és észrevételem lenne, segítő szándékkal és nem feltétlenül a bejelentésben szereplő - mint azt megtudtam XY nevű szolgálattevő - kollégájuk viselkedésével kapcsolatban.

Elsőként hadd írjam le Önöknek, hogy nagy híve vagyok a vasúti közlekedésnek, fiatalkoromban vasúttal jártam iskolába és utána dolgozni is nagyjából 1986-tól 2000-ig.

Szerettem vonatozni már akkor is, bár a vasút színvonala meg sem közelítette azt, ahol ma tartanak és ahová fejlődni igyekeznek.

Nagyon drukkolok Önöknek és annak, hogy erőfeszítéseik eredményesek legyenek és a vonattal közlekedés másoknak is egy szerethető és fenntartható életforma legyen.

Én magam elköteleztem magamat Önök mellett, csatlakoztam a Start Klub programjukhoz, az autózás helyett a vasutat választottam a napi munkába járáshoz.

Nem azért tettem ezt, mert nem tehetném meg, hogy autóval járok. Azért tettem ezt, mert vonatozni jó, környezetbarát és az utazással kapcsolatos időt hasznosan tölthetem.

Szeretek, helyesebben szeretünk vonatozni, feleségem is velem utazik minden nap.

Ebbe rondít bele az a néhány kollégájuk, aki - meggyőződésem szerint - nem való az önök soraiba. De ezt az Önök feladata eldönteni. Nagyon remélem, hogy a vasútnál tapasztalható változások elérnek odáig, hogy egyre több olyan kollégájuk lesz, akikkel utazni tényleg jobb, mert udvariasak, türelmesek, segítőkészek. Nagyon sok ilyen kollégájuk van már most is, sokukat névről ismerjük és nagyra értékeljük a munkájukat.

Ezt a munkát teszi tönkre néhány ilyen elem, mint például XY úr.

Én az incidensben szereplő urat nem ismerem, lehet, hogy egyébként egy rendes ember, akinek én pont két rossz napját fogtam ki.

Szót nem váltottam vele azon kívül, hogy egy korábbi esetben hasonló stílusban (idézem: "Haggyá' békin, hülyegyerek, mennyémáinnen!") elzavart. Megjegyzem, hogy 42 éves vagyok, nem vagyok gyerek. 

Akkor egyébként kérdéssel fordultam hozzá normális hangnemben azzal kapcsolatosan, hogy a vonat miért úgy áll meg, hogy a mozdony előtt még 10 méter peron van de a szerelvény vége - és így a biciklikocsi - lelóg a peronról, ami miatt arra a kerékpárt felemelni szinte lehetetlen, illetve a ruhánk összekoszolódik. Annyit kérdeztem, hogy nem lehetne-e, hogy legközelebb (nem aznap) a vonat a helyén álljon meg? Na ekkor lettem elzavarva a fentebb idézett stílusban és szavakkal.

Úgy veszem észre, hogy még az Úr - ha nevezhetem így - van megsértődve és ő az, aki törleszteni akar nekem, aki úgy érzem ellene nem vétettem.

Az első incidenskor megkérdeztem még a nevét, amit megtagadott közölni, de mivel sok kollégájukat ismerem, többen mondták, hogy XY úrról van szó. Jól ismerik és sajnos nem a szó jó értelmében. De ismétlem, ez az eset szempontjából szinte mellékes.

Tudniuk kell rólam azt is, hogy egy "genetikai hiba" miatt a többi emberrel ellentétben én az ilyen szituációkban reflexből nagyon udvarias leszek és mindenkit urazni és hölgyezni kezdek, azonnal magázódom és nem káromkodom, sőt a hangomat sem igazán emelem fel. Így volt ez az első incidensnél is, az Úrral annyit közöltem, hogy ha vele nem lehet ezt megbeszélni, akkor a feletteseivel fogom. Ezért tettem akkor bejelentést Önöknél, minek nyomán arról tájékoztattak, hogy az ügyet kivizsgálták és az Urat felszólították, hogy ezt a hangnemet mellőzze.

Ezzel szemben jelen ügyünk kirobbanását pont az váltotta ki, hogy a jelek szerint a szolgálattevő nemhogy elgondolkodott volna a magatartásán, de személyes sértésnek veszi azt, hogy egy utas neki szólni merészelt és ezért őt megrótták (ha megrótták...).

Február 27-én az történt, hogy én a vasúti létesítmény utasok számára megnyitott részén kerékpárommal közlekedtem, de nem azon a helyen, ahol a személyszállító vonatok menetrend szerint le- és felszállás céljából megállnak, hanem attól még nagyjából 20 méterre. Éppen arra készültem, hogy a kerékpárról leszállok, ahogy szoktam.

Itt "kötött belém" a szolgálattevő és a kezében lévő tárcsával mutatta azt, hogy idézem: "Ez itt tilos!". Tette ezt megemelt hangon.

Erre én azt válaszoltam neki, hogy tudom.

Erre válaszolta ő, hogy "Akkor le lehet szállni!", itt már kifejezetten ordítva.

Mert való igaz, hogy ahová ő a tárcsával mutat az már a vasútállomás része, ahol - jól tudom és be is tartom - kerékpározni tilos. Mindig leszállok a nyeregből, mielőtt ezt a területet elérném, mert tudom jól, hogy ott már tilos.

Azért tudom mindezt, mert mielőtt a vasúton a kerékpáromat elkezdtem magammal szállítani, megnéztem az önök szabályzatait és még az ügyfélszolgálatot is felhívtam, mert nem találtam a személyszállítási üzletszabályzatban a kerékpározás tilalmát. A kolléganőjük nagyon készséges volt és felvilágosított, hogy a kerékpározás tilalma nem a személyszállítási üzletszabályzatban van szerepeltetve, hanem a díjszabásban.

A díjszabást elolvasva meg is leltem a tilalmat, miszerint idézem:

"9.1.5. Korlátozások 

A vasútállomás egész területén és a vasúti kocsiban tilos kerékpározni. A 

vonat teljes megállása előtt a kerékpárral nem szabad a vágányok közé lépni, a 

peronon várakozni (kivéve a széles szigetperonokat). "

Mivel a vasútállomás területe számomra nem világos, jelölve táblákkal és feliratokkal nincs, ugyanezen díjszabás értelmező rendelkezéseinél megnéztem, mit értenek Önök ez alatt a fogalom alatt és azt láttam, hogy idézem:

"Vasútállomás, megállóhely: vasúti létesítmények személyforgalmi célokat 

szolgáló, utasok számára megnyitott területe, ahol a menetrend szerinti 

személyszállító vonat le- és felszállás céljából megáll."

Mivel tehát a díjszabásban az szerepel, hogy a vasútállomás területén tilos kerékpározni, és ugyanezen díjszabás szerint nem a teljes létesítmény számít vasútállomásnak, úgy értelmezem, hogy ahol a menetrend szerinti személyszállító vonat le- és felszállás céljából nem áll meg, ott szabad kerékpározni. Ez a peron egy jól behatárolható része és mivel Szob végállomás, ráadásul egészen jól látható is.

Itt jegyzem meg azt, hogy az incidens idején érvényes díjszabás régebbi kiadású volt, mint az érvényes személyszállítási üzletszabályzat, így a lex posterior derogat legi priori (újabb szabály felülírja a régit) elv alapján az újabb szabály felülírta a régit, és mivel az újabb szabályban tiltás nem szerepelt a kerékpározással kapcsolatos résznél, értelmezésem szerint akár veheti úgy a szerződő fél - az utas - hogy kerékpározhat a vasút területén, hiszen azt egy egészen friss szabály nem tiltja, miközben minden másról részletesen rendelkezik.

Mindezzel annyit szeretnék csak Önöknek javasolni, hogy a kerékpározás tilalmát a személyszállítási üzletszabályzatban (is) szerepeltessék, mert az utas ott fogja keresni.

Summa summarum, ahol én kerékpároztam, ott szabad volt és szabad a mai napig is. Ebben biztos vagyok!

De nem is ez váltotta ki az ellentétet, hanem az, amilyen hangnemben és stílusban a szolgálattevő velem beszélt.

A "Le lehet szállni!" után én kikértem magamnak, hogy ilyen hangnemben szóljon hozzám, erre lettem elküldve a k*** anyámba és lettem lebuzizva.

Az igazsághoz hozzá tartozik és magamat annyiban hibásnak is tartom, hogy a szolgálattevő tudomására hoztam abbéli véleményemet, hogy amennyiben ő így áll az utasokhoz, akkor nem való erre a munkára és hogy szerintem szakmát kellene váltania. Ezt nem kellett volna, teljesen felesleges mondat volt, de elhagyott a híres önuralmam a buzizás után.

Szóval továbbra is tartom, hogy a szolgálattevő nem járt el helyesen és nincs joga az utassal így beszélni akkor sem, ha az utas esetleg arra okot adott.

Én nem adtam rá okot, így a dolog még súlyosabb megítélés alá esik.

De a levelem megírásának következő, és talán legfőbb indoka nem ez.

Már az eset előtt megfigyeltem, de nem tartottam fontosnak azt, amit azóta, a témára érzékenyebb szemmel már többször észlelek és ma reggel le is fényképeztem. A fényképeket mellékelem.

A fényképeken azt látjuk, hogy az említett szolgálattevő tudtával, az önök saját alkalmazottja az állomás területén kerékpározik, miközben a vágányról nemzetközi gyors hajt ki, tehát mozgásban lévő vonattól néhány méterre.

A fényképeken szereplő személyek arcát a vonatkozó adatvédelmi elvek szerint kitakartam és egyébként sem az a célom, hogy bárkit bajba keverjek. Csak a jelenséget szeretném bemutatni.

Mert néhány dolgot felvet.

Az első, hogy ezek szerint a szolgálattevő valószínűleg másnak nem szól, csak nekem, ez pedig azt erősíti meg, hogy törleszt. Ez elfogadhatatlan és előrevetíti azt, hogy a jövőben is várható, hogy irányomban lesznek megnyilvánulásai. Ezt szeretném elkerülni! Mivel én vasúttal kívánok továbbra is utazni, csak egy mód van erre, mégpedig az, hogy a szolgálattevő befejezi ezt a magatartását és mindaddig, amíg én arra okot nem szolgáltatok, irányomba nem nyilvánul meg. Semmilyen formában. Kérném erre nyomatékosan felhívni a figyelmét!

A második, hogy ha a vasútállomás területén tilos kerékpározni, az mindenkinek tilos mindaddig, amíg a szabályzatban azt nem szerepeltetik, hogy "az utasnak tilos", vagy a "személyzet kivételével tilos", vagy hasonló. A szabályzatukban én ilyesmit nem olvastam. Mint biztonságtechnikával foglalkozó szakember a véleményem az, hogy az utasnak éppen annyira veszélyes kerékpároznia, mint az alkalmazottnak, így eszerint különbséget tenni köztük nem lehet. Az alkalmazott ugyanúgy meg fog halni, ha a vonat alá esik, mint az utas. Én magam pontosan ezért nem kerékpározom olyan helyen a vasút létesítményein belül, ahol vonatok közlekednek. Nem azért, mert szabály, hanem azért, mert jól felfogott érdekem, ha élni szeretnék. Nem csak nagy pályaudvarokon, de a szobi kis vasútállomáson sem ülök nyeregbe.

A harmadik, hogy ha az utas kerékpározókat lát, mégpedig úgy, hogy azt is látja, hogy a szolgálattevő ezt engedi, az utas arra fog gondolni, hogy ezt szabad. Márpedig az utas minden reggel ezt látja. Nem én, fogok erre gondolni, hanem az átlag utas, aki velem ellentétben nem tanulmányozza át a szabályzatokat. Ezzel mindössze annyit kívánok jelezni, hogy a személyes példamutatás ezekben az esetekben is fontos.

És végül, de nem utolsósorban, a szolgálattevő úrnak nincs erkölcsi alapja mindaddig az utasnak - például nekem - szólni, ameddig maga a szabályokat nem tartja be. Jogi alapja lehet, de erkölcsi alapja nincs. Ez pedig főként az egyszerűbben gondolkodókban ösztönös ellenállást vált ki, a cizelláltan gondolkodókban pedig konkrét reklamációt és akciót. Ez folyamatos konfliktushoz vezet, amire gondolom a MÁV-Start Zrt-nek nincs szüksége.

Tisztelt Uram!

Elnézését kérem, ha hosszúra nyúlt levelemmel terheltem, de mindenképpen a segítő, javító szándék vezérelt és azt megígérem Önöknek, hogy ameddig vonattal utazom, a problémákra fel fogom hívni a figyelmüket és véleményemnek hangot fogok adni.

Tisztelettel:

aláírás