A harag visszaüt

A harag visszaüt.
Ha az ember - már ha nevezhetem magamat még embernek - haraggal fordul a világ felé, a harag saját magára száll vissza. A nap minden percében, a legváltozatosabb helyeken. Íme egy példa:
Volt nekem ez az ügyem a kutyás hölggyel. Aki a kutyáját szájkosár nélkül sétáltatja. Nos, lehiggadva és röviden összefoglalva a történet annyi, hogy pont erre a kedves hölgyre - aki egyébként éppen Anyukámmal egykorú - vetítettem ki a lakótelepi kutyatartókkal szemben érzett elkeseredésemet. Ő kapta, amit másnak szántam. Nem szép dolog.
Mentségemre szolgáljon, hogy nem voltam magamnál. A félelem és az ijedelem beszélt belőlem és az események már követték egymást. Mert ugye mentem a biciklivel, utánam szaladt a kutya, megijedtem - mert harapott már vádlin így kutya korábban -, kicsit erősebben reagáltam, a reakcióm ellenreakciót szült a hölgy részéről, a történetbe bekapcsolódott egy harmadik személy - egy másik kutyatartó, aki ráadásul nem is látta és nem is hallotta a történet elejét -, és végül az volt, hogy már mentem is be a rendőrségre feljelenteni.
De kit? A Margó nénit az 5 kilós kutyájával? Aki egyébként még kedves és aranyos is?
Na, azt hiszem addig azért nincs baj, amíg az ember tud venni egy nagy levegőt és rá tud nézni a helyzetre egy másik szemszögből.
Szerencsés vagyok, mert a másik szemszöget adja maga az élettér, nevezetesen a tizedik emelet, ahol lakom. Innen, az ablakból nézve az ember másként lát mindent. Innen nézve jól látszik, hogy ez a néni és ez a kutya bizony nem bánt senkit.
Na, akkor meg ki a barom a történetben?
Hát én...
Szép dolog, hogy mint egy idegbeteg állat, hagytam magamat elragadni az események által. Magam sodortam magamat bele ebbe a baromságba, amit ráadásul nem is élvezek. Sőt, szinte megbetegít.
Szóval a harag visszaüt. A konkrét esetet nézve: amióta volt ez az összetűzésem, azóta minden egyes hazajövetelkor és elmenetelkor azt vártam, hogy találkozom-e ezzel a nénivel és megint el lesz-e engedve a kutya. Már előre anyáztam magamban. Én barom...
Miközben mis is a helyzet? A helyzet az, hogy igazából nincs miért haragudni. A kutya ugyanis tényleg nem bánt senkit. A néni pedig ezért engedi el, nyugodtan. Na jó, a biciklisekre ideges egy kicsit, de melyik kutya nem az?
Szóval akkor ki hibázott?
Én...
Kinek kell a hibát javítani?
Nekem...
A minap éppen hazafelé jöttem és láttam a nénit itt a parkban. Megint vele volt a kutya, megint póráz nélkül. Békésen sétáltak, senkit nem zavartak. És hirtelen, mintha megvilágosodtam volna: mekkora ökör vagyok én...
És mivel a saját hibámat magamnak kell javítani, feléjük fordítottam az utamat. Az alábbi rövid párbeszéd zajlott le köztünk:
- Csókolom!
-Jó estét!
- Nem szeretném zavarni, teszik tudni, én vagyok az, akivel volt ez a vitája a kutya sétáltatásával kapcsolatban...
- Igen?
- Csak annyit szeretnék mondani, hogy sajnálom...
- ???
- Megijedtem és hirtelen olyasmiket találtam mondani, amit nem akartam. Ne tessék haragudni!
- Nem haragszom, igaza volt, a kutya nem volt megkötve. Megértem, hogy meg tetszett ijedni. Sajnos a Zsuzsi allergiás a biciklisekre...
- Igen, próbáltam kikerülni nagy ívben és azt hittem, sikerült. Azért ijedtem meg, mert amikor hátranéztem, mégis ott volt.
- Én is megijedtem...
- ...
- ...
- Szóval ne tessék haragudni és tessék nyugodtan sétáltatni a kutyát. Csak azért jöttem most ide magához, mert szeretném, ha nem maradna magában semmi rossz érzés...
- Adhatok egy puszit?
- Igen...
- Cupp... Tudja van nekem kettő ekkora fiam. Meséltem is nekik, mi történt. Kérdeztem, hogy lehet-e baj ebből... Hogy feljelentett a rendőrségen...
- Nem lesz, befejeztem a hülyeségemet, nem lesz belőle semmi. Sajnálom... Nem maga tehet róla, hogy ilyen hülyén van megoldva itt a dolog és hogy ennyire össze vagyunk zsúfolva. Persze nem mondom, hogy örülök neki, hogy minden reggel 6-kor felugat minket egy kutya, de az nem a magáé. Majd a gazdájával megbeszélem...
- Igen, a Zsuzsit alig tudom felkelteni 8-9 körül. Mi ennél előbb sosem jövünk le.
- Tudom, láttam.
- Ha látom, hogy jön egy biciklis, mindig megfogom a kutyát, de nem mindig sikerül időben. Ilyenkor odaszalad és ugat, de nem bánt senkit.
- Tudom, közben átgondoltam. Teljesen érthető. Tényleg csak megijedtem. Pedig ismerem a kutyákat, a szüleimnek is van vidéken. Az más... Akkor nincs harag?
- Nincs.
- Akkor jó. Csókolom!
Röviden ennyi.
Azóta más lett a park. Amikor jövök haza, vagy megyek el, nem azt vizslatom, hogy itt van-e a néni és a kutyája. Nem anyázok előre, nem húzom magamat agyilag. Sokkal jobb így.
Igazából csak önzésből kértem bocsánatot. Én ugyanis nem tudok haragban élni.
A harag visszaüt.

Ön- és énvédelem

Azt hiszem, hogy elragadott egy kicsit a világ az elmúlt pár hónapban. Hogy ennek mi is az oka, azt nem tudom, de tény, hogy nem ismerek önmagamra. Nem voltam én mindig ilyen zsörtölődős, elégedetlenkedős, agresszív. Talán azért lettem ilyen, mert kicsit maga alá gyűrt az ország, amiben élek. Pedig évtizedekig nem sikerült neki.

Korábban sem volt más, mindig voltak ez életemben olyan helyzetek, amikor nagyon oda kellett figyelni arra, nehogy elveszítsem önmagamat. A tendencia változott, manapság sokkal gyakrabban keveredek olyan szituba, amikor nehezen őrzöm meg a hidegvéremet. Az idegbeteg, keménykedő, káromkodó, másokon áttörtető pedig nem én vagyok. Szerencsére ebben még mindig biztos vagyok.

Akkor mit lehet és kell tenni?

Hát kinyújtom a középső ujjamat - utoljára - és bemutatok a világnak. Nem leszek olyan, amilyennek szeretné. Nem megyek a könnyebb ellenállás felé, nem úszom az árral, nem fogadom el azt, hogy ha mindenki így csinálja, akkor biztosan ez a helyes.

Ellenállok.

És ami a lényeges változás, hogy ezentúl nem próbálom meg magamhoz alakítani a világot. Úgysem megy. Az ilyen próbálkozások eredménye sorozatos kudarc, aminek pedig elkeseredettség és megkeseredettség az ereménye. Íme, itt van minden bajok forrása. Hát NEM.

A világ csak legyen olyan, amilyen, az én kis világom más lesz. Az én kis világom újra más lesz. Mindig is más volt, csak mostanság beszívárgott belé valami abból a mocsokból, ami körülvesz minket.

Nem fogok elszigetelődni, csak jobban megválogatom azokat az embereket, akiket beengedek és jobban megválogatom azokat a csatákat, amiket érdemes megvívni. Kevés ilyen lesz. Nem éri meg.

A világ egy nagy szennyvíztelep, tele emésztőgödrökkel. Van lehetőség elkerülni ezeket, de nehéz. Főleg akkor, ha az ember látja, hogy a neki fontos emberek nakig ülnek a maguk szarában - már bocsánat - és éppen csak annyira van erejük, hogy ne érjen a szájukig. Mit lehet ilyenkor tenni? Beugrassz melléjük? Mert úgy érzed, hogy szerencsés vagy, hogy éppen most nem ülsz a kakiban? Nem hinném! Nincs sok értelme annak, ha az ember egy nagy pöcegöröben úszkál és megpróbálja a nagyobb darabokat kisebb darabokra szétpasszírozni. Sokkal több értelme van annak, hogy az ember kimászik a szarból - már bocsánat - és megpróbálja kihúzni azokat is, akiket lehetősége van.

Egész életemben azért dolgoztam, hogy ne kerüljek kilátástalan helyzetbe. Nagyon sok olyan élethelyzet van, ami ezek felé sodor, de ha az ember kikerüli azokat, amiket kikerülhet, talán több esélye van rá, hogy könnyeben viselje a kikerülhetetleneket.

Ne iszom, nem dohányzom, nem játszok szerencsejátékokat. Kerülöm a kétes alakok barátságát és a léha életet. Kerülöm az olcsó élvezeteket és élvezem az apró örömöket.

Persze a baj megtalál. De valahogy mindig van az embernek lehetősége arra, hogy a padlóról felálljon, összeszedje magát.

Egy dolog fontos: önmagamnak maradni. Ez persze egyben a legnehezebb, ezt kezdtem elveszíteni az elmúlt hónapokban.

Talán még idejében döbbentem rá erre.

Úgyhogy mától nem leszek más. Én leszek, magam. Az, akit én magam is szerettem.

Szép szóból nem ért a biztosító - befejezés

******-**** ***** *****

****. Budapest

********* ***** utca *. **/**.

+36*********

 AB-Aegon Biztosító Zrt.

Panasziroda

1813, Budapest

pf.: 245

             Tárgy: észrevételek

             Tisztelt hölgyem/uram!

             Mint az Önök előtt bizonyára ismert, ***-*** forgalmi rendszámú gépkocsim, kötelező felelősségbiztosításával többször problémák voltak, amelyeket most nem részleteznék. Az ügy Önök szerint lezárult, de a lezárásként küldött levelükkel kapcsolatban nem vagyok nyugodt. Az üggyel kapcsolatban, szolgáltatásuk javítása érdekében, summázva a történteket az alábbi észrevételekkel fordulok Önökhöz:

              A felelősség biztosítással kapcsolatban nem hibáztam. Kivéve, hogy Önöknél kötöttem meg, de ez többször nem fog előfordulni, ígérem. A bizalmam a biztosítóban megingott, így már most, az elején leszögezem, hogy az önöknél vezetett Globál lakásbiztosításomat hamarosan megszüntetem, feleségem életbiztosítását az első adandó alkalommal megszüntetjük. Soha többet Önökkel semmilyen relációban nem kívánok állni.

             Annak ellenére, hogy nem hibáztam, az ügyben engem többszörösen hátrány ért. Amellett, hogy végül a szerintem jogtalanul kifizetetett pénz egy részét visszautalták és nagyjából 7000 forintnyi kárt okoztak, kétszer is hetekig közlekedtem úgy a gépkocsival, hogy arra nem volt kötelező felelősség biztosításom. Erről tudomásom sem volt mindaddig, amíg első esetben két hét, a második esetben másfél hét elteltével a lemondásról szóló levelet meg nem kaptam. Megjegyzem, véletlenül, hiszen nem ajánlottan küldték. Ha a magyar posta sebességét figyelembe veszem, a kézhez kapott értesítések jóval a biztosítás felmondása után kerültek postázásra, hiszen a felmondás dátuma és a megérkezés között sokkal több idő telt el, mint ami egy belföldön kézbesített levél célba juttatásához szükséges. Így kifejezetten nem értem, hogy is megy ez Önöknél. Felmondják a biztosítást, majd utána napokkal küldenek erről egy levelet? Furcsa…

             Azt csak mellékesen jegyzem meg, hogy mint az a szóban is benne van, az ember azért köt BIZTOSítást, mert BIZTOS akar lenni abban, hogy ha valami baleset történik, akkor nem kerül bajba. Nos, azáltal, hogy én többször önhibámon kívül kötelező biztosítás nélkül közlekedtem, Önök olyan veszélynek tettek ki, amelyet nem kívánok többször megélni. Többek közt ezért nem leszek soha többet az ügyfelük…

             Mint azt Önöknek megírtam és az ügyfélszolgálaton személyesen, majd telefonban is elmondtam, az ügyek ilyetén módon történő intézése szerintem nem megfelelő. Vannak ugyanis olyan élethelyzetek, amikor a postaládába beszórt levél nem érkezik meg az ügyfélhez. Ennek lehet az oka például egy elmeháborodott szomszéd, aki ellen többszörösen eljárás folyik, de ennek ellenére belenyúlkál a lakók postaládájába és nem én vagyok az egyetlen, aki a leveleit a szemétben találta meg, vagy meg sem találta. Nem részletezném, hiszen ez csak egy példa. A lényeg az, hogy az ajánlott levél megérkezik, annak kézbesítéséről Önök is kapnak visszaigazolást. Ezért javasoltam, hogy ilyen, 30-40 ezres tételeket érintő ügyekben válasszák ezt az értesítési módot. Legutóbbi levelükben ezelől újfent elzárkóztak, pedig azt is felajánlottam, hogy ennek költségeit átvállalom.

             Ha tehát röviden meg kell fogalmaznom, hogy miért is nem kívánok továbbra az ügyfelük lenni, az azt hiszem ez. Nem látom biztosítottnak, hogy az engem érintő ügyekről időben értesülök, és nem kívánok ilyen szituációkba keveredni. Javasoltam Önöknek azt is, hogy az Önök előtt ismert telefonszámomon, vagy e-mail címemen értesítsenek, az első néhány forintból, míg az utóbbi ingyen is megoldható. Ezt sem tették meg.

             A kérdéses ügyben immáron leveleztünk, telefonon beszéltünk, az ügyfélszolgálati irodába is bementem kétszer. Az anyagi káron kívül tehát az amúgy értékes szabadidőmből is elvettek több órát, az idegeskedésről már nem is beszélek. Ez sem hiányzik nekem, ugyanis nem szórakoztat az önökkel való levelezés és a jogaimért folytatott küzdelem.

             Úgy gondolom, hogy egy ilyen szituációban a minimum az, hogy az ügyfelet FORINTRA PONTOSAN kártalanítsák, a forintban ki nem fejezhető kellemetlenségekért pedig minimum valamilyen gesztust tegyenek. Egyiket sem tették meg.

             Bizonyára nem sokat számít Önöknek, hogy egy ügyféllel több, vagy kevesebb, de ha számolnak, bizonyára látják, hogy az esetemben az Önök által így megspórolt összeg többszörösétől esnek el. Ezt csak maguknak köszönhetik, hiszen én jeleztem előző levelemben, hogy amennyiben nem érzem megnyugtatónak az ügy rendezését, megválunk egymástól. Ez történik most.

             Annak ellenére, hogy az összes levelemben megadtam az összes elérhetőségemet, köztük a mobiltelefon számomat is (amely ismert Önök előtt, hiszen marketing célból hívtak ezen már többször is), egyszer sem hívtak fel, nem kérdezték meg, mivel lennék elégedett. Ezek szerint Önöket ez nem érdekli. Tudomásul vettem.

             Nem kívánok semmilyen további lépést tenni az ügyben, az engem ért kárt úgy tekintem, mint tanulópénzt. Megtanultam, hogy ez az AB-Aegon már nem az, amelyikkel én annak idején szerződtem. Szomorú, de így van. Tudok majd élni ezzel a tudattal…

 Mivel ezentúl köztünk semmilyen kapcsolat nem lesz, már mint kívülálló javaslom, hogy vizsgálják felül a rendszert, mert valami nagyon nem jól működik Önöknél. Ez előbb utóbb bukáshoz fog vezetni.

             Budapest, 2010. november 12.

             Tisztelettel:

                                                                       (******-**** ****** *****) 

                                                                       egykori ügyfelük

Szép szóból nem ért senki ebben az országban?

Kezdek gyanakodni, hogy bennem van a hiba...

Merthogy mindig velem történnek ilyenek? Most éppen egy kis szaros kutya akart lerángatni a bicikliről és a végén még én vagyok a köcsög állatgyűlölő.

Történt, hogy mentem hazafelé, mert véletlenül nálam maradt a feleségem kulcscsomója, emiatt nem tudott elmenni otthonról. Hamar bringára pattantam és tűz haza, szerencsére nem lakom messze. A ház előtti parkhoz érve látom, hogy az egyik lakótárs kis agresszív kutyája megint póráz nélkül kószál. Nagy ívben kikerülöm és éppen kezdek fékezni, amikor hallom a háttérből, hogy üvöltenek a kutyára, azonnal jöjjön vissza. Ahogy hátra nézek, még épp el tudom kapni a lábamat a kis szaros elől, aki éppen készül belemarni.

Lepattank a bringáról de csak jön, ekkor már ugat is. A gazdájára tojik, aki egyébként 50 méterről akarja valahogy visszahívni. Toppantok párat felé és persze üvöltök is, hogy megfutamodjon. A hatást elérem, végre visszaszalad a gazdájához.

Nos, voltam én szemétláda, meg állatgyűlölő azonnal. Mivel sietek, nem nagyon szólok vissza, mindössze annyit, hogy kössék meg ezt a szerencsétlen kis hülyét...

Aztán felfelé a liftben leesik, hogy még nekik állt feljebb, én voltam a szemét. Na, ezt azért nem hagyjuk annyiban. 112, kutyával való veszélyeztetés bejelentése.

Nincs ám nekem kedvem a rendőrségre járni, de egyszer már megtörtént ugyanez, csak akkor nem szálltam le a bringáról. Aztán egyik  vasárnap reggel egy 20 perces ugatás után lementem fürdőköpenyben és megkértem a lent fagyoskodó kutyásokat, hogy szóljanak rá a kutyákra, mert szeretnénk aludni, elvégre vasárnap van. Ugyanez a mammer akkor is azzal védekezett, hogy a kutya nem tud beszélni, az ugat.

Én már akkor is mondtam neki, hogy tudom, mert vidéken nekünk is van kutyánk és így azt is tudom, hogy a kutyát lehet nevelni és egy egyszerű "Csend legyen" bőven megteszi a hatását. A többi kutyás akkor normális volt, de ez a mamzer már akkor is durrogott a hátam mögött.

Aztán a nyáron jövünk haza a játszótérről a keresztlányommal, aki nagy boldogan szalad az úton, élvezve a nyarat, amikor ez a kis genya megindul felé. Alig tudtam elé ugrani. A mamzer megint jön a dumával, hogy csak játszik. Nos, az oroszlán is csak játszik, amikor agyonharapja az idomárt és akármilyen kicsi egy kutya, fellökheti úgy a gyereket, hogy betörik a feje, de rosszabb esetben egy életre nyomorékká harapja mondjuk az arcán...

Nem tréfa ez, nemhiába vannak az ebtartásnak szigorú szabályai, amikre egyesek - már bocsánat- szarnak rája...

Szóval én próbáltam többször beszélni a hölggyel - ha nevezhetem így -, de hiába. Szépszóból ebben az országban nem értenek.

Úgyhogy feljelentettem kutyával való veszélyeztetésért. Mivel mondta, hogy akkor mondjam meg azt is, hogy ő a *************** ezredes felesége, hát megmondtam. A rendőrök megköszönték, mert így nem ismeretlen tettes ellen kell nyomozni.

Igen, tudom, én vagyok a köcsög!

Szép szóból nem ért a biztosító, második felvonás

Azt hiszem a biztosítónak írt levelem bőven elég a probléma érzékeltetéséhez. Az adatokat kicsit megkurtítottam, de nagyjából változtatás nélkül bemásolom ide. Hosszú, idegesítő, reménytelen, aljas. Csak erős idegzetűeknek, íme:
************* Sándor István
**** Budapest, ********** ***** utca *. **/*
Call Center azonosító: *****************
Telefonszám: ********************

ÁB-Aegon ügyfélszolgálat
Tárgy: kötelező felelősségbiztosítás ***-***

 Tisztelt Hölgyem/Uram!

    Alulírott **************** Sándor István (Sz.: ******************. A.n.: ******************) telefonos ügyfélszolgálatukkal történt többszöri egyeztetés alapján azzal a kéréssel fordulok önökhöz, hogy az ***-*** forgalmi rendszámú gépjárművemre kötött kötelező gépjármű felelősségbiztosításommal, elmaradt befizetések miatt engem többszörösen ért tetemes anyagi hátrányra megoldást keresni szíveskedjenek, ügyemet vizsgálják felül. KÉT KÜLÖNBÖZŐ ÜGYRŐL VAN SZÓ!

    Részletek:

    A Netrisk internetes portálnak adott megbízás alapján az alkusz cég az ezévi kötelező felelősségbiztosításomat (így utólag átgondolva már sajnos) Önöknél kötötte meg. A biztosítás fizetését átutalással kértem végrehajtani, erre meghatalmazást is adtam.    Mint az júliusban kelt levelükből kiderült, a kötelező biztosítás díját Önök nem tudták a számlámról levonni, így azt a vonatkozó előírásoknak megfelelően felmondták.
    Amikor erről értesültem a postaládámba bedobott, tehát nem ajánlott levelükből, azonnal hívtam telefonos ügyfélszolgálatukat, ahol elmagyarázták, mi is történt. Kollégájuk elmondása szerint a díjat megpróbálták többször levonni a meghatalmazás alapján, amit a bank megtagadott azzal, hogy a meghatalmazó és a számlatulajdonos neve nem egyezik. Ez nem az Önök hibája, hanem az OTP ügyintézőké, akik 2009. júniusában, azaz fél éve tett bejelentésünk alapján 2010. januárjáig sem voltak képesek átvezetni a számlán a nevünket, amely házasságkötés miatt az én esetemben is változott ******** Sándor Istvánról ********-***** Sándor Istvánra. A megbízást a Netrisk portálnak már az új néven adtam, ezért nem engedte az OTP levonni az összeget. Ismétlem, ez nem az Önök hibája, az OTP-vel én lerendezem az ügyet, ez folyamatban van.
    Amiben viszont Önök hibáztak az, hogy a nem teljesült befizetésekről engem nem értesítettek. Kollégájuk közlése szerint több levelet küldtek nekem, amelyeket én viszont NEM KAPTAM MEG. Sajnos olyan helyen lakom, ahol a postaládában elhelyezett újságok és levelek nincsenek biztonságban, de erre találták fel az ajánlott levelet. Ennek ellenére Önök még egy ilyen nagyságrendű ügyben is a kétes kézbesítést választják és annak ellenére, hogy azt jogszabály írja elő az ilyen ügyekben, nem igazolható, hogy bármelyik levelet kiküldték egyáltalán. Az ügyintézőjük közlése szerint igen, és annak ellenére elhiszem Önöknek, hogy ezt bizonyítani nem tudják. Tény viszont, hogy én egyiket sem kaptam kézhez.
A másik vonatkozása a dolognak, hogy én magam ***************** vagyok, munkám miatt többször előfordul, hogy hónapokig nem tartózkodom a levelezési címen. Ilyenkor rokonaim, barátaim hetente egyszer nézik meg a levelesládát, az ajánlott küldeményeket felveszik és felbontják, de a mindenféle bedobált levelet én, hazaérkezésemkor nyitom csak fel. Előfordul, hogy a szórólapokkal együtt egy-egy levél is a szemétbe kerül. Mindezzel azt szeretném csak hangsúlyozni, hogy a mindennapi levelezés során elfogadhatónak tartom a hagyományos módszert, de egy ilyen horderejű ügyben javaslom, hogy a jövőben mindenképpen AJÁNLOTT levél formában értesítsenek. Ha ennek bármilyen plusz költsége van, amit nem tudnak kigazdálkodni, azt szívesen átvállalom.
Azt már csak mellékesen jegyzem meg, hogy Önök előtt ismert az e-mail címem és a telefonszámom is. Ezt onnan tudom, hogy nem egyszer megkerestek kollégáik mindenféle ajánlatokkal. Marketing céllal fel tudtak hívni, de amikor ilyen probléma van, akkor nem? A postára feladott levél olcsóbb, mint egy telefonhívás? Ezt a hozzáállást egyszerűen nem értem, de ez az Önök dolga…

     A következő vérlázító megjegyzés az, hogy - kollégájuk közlése szerint - az OTP-től én értesítést kellett volna kapjak arról, hogy a befizetés nem teljesült. Ezzel kapcsolatban azt tudom javasolni, hogy Önök egy másik szolgáltató gyakorlatára NE TÁMASZKODJANAK, ugyanis semmi közük ahhoz, hogy én milyen értesítést és mikor kapok a bankomtól. Így azt az indokot, miszerint az OTP-től kapott értesítésre nekem reagálni kellett volna, Önöktől elfogadni nem tudom. Bár nincs közük hozzá, de közlöm, hogy az OTP-től még havi számlakivonatot sem kapok, ugyanis elektronikus számlám van. Feleslegesnek tarom havonta kinyomtatni a számlámat, mert csak a környezetet szennyezzük vele, elolvasás után úgyis összetéptem. Így utólag megtekintve az interneten, valóban látszik, hogy próbálták kétszer levonni a biztosítást, ami nem teljesült, de ezzel sokra már nem megyek, mert a baj megtörtént.
A telefonos ügyfélszolgálatuktól kértem, hogy az általam elmondottak alapján kezdeményezze a döntés felülvizsgálatát, amelyet kollégájuk meg is ígért. Ezután a Bécsi úton található ügyfélszolgálatukhoz személyesen bementem, hogy az autó rendezetlen helyzetét megoldjuk. Én ugyanis jogkövető állampolgár vagyok, nem közlekedek olyan gépkocsival, amire nincs érvényes felelősségbiztosítás, bár mint kiderült jó pár hétig tudtomon és önhibámon kívül közlekedtem mégis. Szerencsére balesetet nem okoztam, de belegondolni is rossz, mi történt volna, ha az Önök hibájából felelősségbiztosítás nélkül történik valami.
Az ügyfélszolgálaton azt közölték, hogy az ügy felülvizsgálata folyamatban van, míg lezajlik, azaz nagyjából egy hétig ne használjam az autót. Nem tudom, Önök hogy vannak vele, de nekem az autó nem azért van, hogy a ház előtt álljon és már a következő napon, a hétvégén használni kívántam. Kértem a kolléganőt, hogy erre találjon valamilyen megoldást, aki erre azt javasolta, hogy fizessem be az elmaradt részleteket és valamilyen MABISZ díjat (büntetést egy el nem követett bűnért), amit ha az ügyemet felülvizsgálják, majd visszakapok. Ezt tettem, nagyjából 42.000,- forint befizetése után a gépkocsira így újra lett érvényes biztosításom. Ez is bizonyítja, hogy az elmaradt összegeket nem azért nem fizettem be, mert anyagilag nem engedhetem meg magamnak, egyszerűen nem volt tudomásom minderről és ahogy lett, azonnal tettem is az ügy rendezése érdekében. Jóhiszeműen jártam el annak ellenére, hogy többen javasolták, nehogy bármit is befizessek pluszban, mert soha nem látom viszont. Sajnos idáig igazuk van…
Teltek a hetek és nemhogy a szerintem jogtalanul befizetett büntetést nem utalták vissza, de még egy csekket is kaptam, amelyben megint elmaradásról értesítettek és újra a biztosítás felmondását helyezték kilátásba. Nem értem, hogyan és miért keletkezett ez az elmaradás, hiszen kifejezetten hangsúlyoztam a Bécsi úton, hogy MINDEN elmaradt díjat MOST be kívánok fizetni és hitem szerint ezt a helyszínen, haladéktalanul meg is tettem.
Mivel hetekig nem hívtak, én hívtam fel az ügyfélszolgálatot, ahol a kolléganőjük közölte velem, hogy közben a kérésemet elutasították. Erről sem telefonon, sem más módon értesítést nem kaptam, ekkor szembesültem csak vele. Kolléganőjük javasolta, hogy faxon küldjek egy kérelmet az ügy felülvizsgálatára, amit ezúton meg is teszek.
Úgy érzem, hogy az ügyben én nem hibáztam, jóhiszeműen jártam el. Azért tettem átutalásos formába a biztosítás befizetését, hogy azzal foglalkozni ne kelljen, rendben megtörténjen és nem gondolom, hogy egy automatikus levonással járó tranzakciót nekem ellenőrizgetnem kellene főleg akkor nem, ha látszólag azzal minden rendben van. Az egész anomália a körülmények szerencsétlen egybeesése és az Önök hibás gyakorlata miatt alakult ki.
Kérem Önöket, hogy a kötelező felelősségbiztosításom ügyét vizsgálják felül és az engem ért tetemes anyagi hátrány kompenzálására keressenek megoldást.

De Sajnos az autó felelősségbiztosítási ügyének ezzel nincs vége!

Tegnap, azaz szeptember 22-én újra a postaládában várt egy levél, miszerint MEGINT felmondták a biztosításomat, ezúttal szeptember 15-i hatállyal. Azaz MEGINT EGY HETET KÖZLEKEDTEM felelősségbiztosítás nélkül és megint NEM IGAZOLHATÓ módon értesítenek erről. Csak a szerencsének köszönhető, hogy ezt a levelet megkaptam és szintén csak a védőangyalomnak köszönhető, hogy közben nem szenvedtem balesetet.
Felhívva telefonos ügyfélszolgálatukat azt a közlést kaptam, hogy a felmondást száz-egynéhány forintos elmaradás miatt tették meg, ami az előző ügyben keletkezett.
AZ ELMARADÁSRÓL MEGINT SEMMILYEN ÉRTESÍTÉST NEM KAPTAM, pedig még az önök levele is tartalmazza, hogy IGAZOLHATÓ módon kell értesíteni a felmondást megelőzően az ügyfelet, azaz engem. Valamikor augusztusban érkezett egy ajánlott levél, amelyben 1.367,- forintnyi összegről értesítettek. Mivel az összeg sehová nem passzol, befizetése előtt utána kívántam járni, mi is ez. Közben a szórólapokat tartalmazó szemetesben kutatva kiderült, hogy ez az összeg még kétszer megérkezett. A biztonság kedvéért mindhárom csekket befizettem, mégpedig bőven a jogszabályban előírt határidők előtt.
Mellékesen megjegyzem, hogy amikor személyesen intéztem a dolgokat a Bécsi úton, a kolléganők azt közölték velem, hogy minden rendben van, legközelebb majd a negyedéves díjat kell befizetnem, amelyet ezúttal sárga csekkre kértem, nem bízva az OTP megbízási szerződésben. Hiába vártam a negyedéves csekket, nem érkezett meg. Arra következtettem, hogy a Bécsi úton tett látogatásomkor valamit mégis félreértettem és az ott befizetett tetemes összegben mégis benne van a negyedéves díj, így majd az utolsó negyedévest kell befizessem.
És abban is bíztam, hogy mivel személyesen és a telefonos ügyfélszolgálaton többször is kifogásoltam az ilyen eljárási módot, majd csak értesítenek arról, ha valamilyen probléma áll fenn. Nem tették ezt meg és ezúttal egy 200 forint alatti összegért megint kellemetlen helyzetbe sodortak.
Miután tegnap az (ismétlem) megint nem igazolható módon megküldött levelükben ismét arról értesültem, hogy felmondták a felelősségbiztosítást, azonnal felhívtam a Call Centert, ahol a kolléganő közölte velem, hogy valójában még az előző ügyben keletkezett összesen száz valahány forintnyi elmaradásom, emiatt nincs megint biztosításom. Megjegyzem, hogy ez már a vicc kategória, de ha nem haragszanak, nincs kedvem nevetni!
A kolléganőjüket kértem, hogy közölje velem, mit kell tegyek, valamint milyen összeget és hová kell befizessek, hogy végre rendeződjön a gépkocsi felelősségbiztosítása. Ő azt mondta, hogy a negyedéves díjat fizessem be, levonva belőle a háromszor befizetett 1.367,- forintos összeget. A beszélgetés befejeztével azonnal el is utaltam 4454,- forintot az általa megadott számlára.
Kolléganőjük közölte velem azt is, hogy a szerződés reaktiválását elindította, de a fentiek alapján szinte biztos vagyok benne, hogy ez az ügy is elvész az AEGON útvesztőiben. Nem mellesleg a gépkocsira MEGINT NINCS FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁSOM, így azzal közlekedni MEGINT NEM TUDOK.

Tisztelt Hölgyem/Uram!

Én bíztam Önökben, évek óta, több vonalon is ügyfelük vagyok, de feleségemnek és családtagjaimnak is több biztosítása van Önöknél. Ez a bizalom most megingott. Úgy érzem, hogy az ügyben én nem hibáztam, sőt a tőlem elvárhatónál sokkal többet megtettem és olyan összegeket is befizettem, amiket nem is kellett volna. Az igazságérzetemet bántja ez az ügy, ezért bármeddig képes vagyok elmenni az igazam bizonyítása érdekében. Akár a sajtó nyilvánosságát is meg fogom ragadni, ha nem érzem úgy, hogy Önök megnyugtatóan járnak el az ügy(ek)ben.

KÉREM önöket, hogy FIGYELMESEN tanulmányozzák át az ügyet és ha valami nem világos, akár személyesen keressenek meg a fent is megadott (de egyébként a rendelkezésükre is álló) telefonszámon, de hajlandó vagyok újabb szabadnapot elvesztegetni és az ügyfélszolgálatra is bemenni.

Én szeretném az ügyet kulturáltan lezárni és eszem ágában sincs bírósághoz és a sajtóhoz fordulni, de ha rákényszerítenek, megteszem. Egyben azt sem nagyon szeretném, ha kénytelenek lennék a család összes biztosításával más biztosítót keresni.

Elnézésüket kérem a levél hosszáért, de törekedtem arra, hogy az ügyről részletes képet kapjanak és ne maradjon ki semmi.

Budapest, 2010. szeptember 23-án



Tisztelettel:



(**************** Sándor István)
                    ügyfél


Kapja: AB-AEGON (Fax: +36 1 476 5710)

Frissítés:
Közben a második ügyben reaktiválták a biztosítást, így már csak az a harminc-egynéhány ezres kéne vissza, amit ez első ügyben szintén jogtalanul eltettek...

Főz az ország...

"Vacsoracsata és Hal a tortán, nameg főzőversenyek egymás hegyén-hátán. Főz az ország Nyíregyházától Sopronig." Az alábbi mondat Éccsapám stégszomszédja szájából szaladt ki Noszlopon, ahol augusztus 8-án megint megrendezték a szokásos főzőversenyt. Igaza van Gyulabá!

Noszlop Veszprém megyében van, a Pápa és Devecser közötti, kissé kacskaringós (30 kilométer, 120 kanyar...) úton. Leginkább "a Nyócason" közelíthető meg vagy Devecsernél jobbra lecsavarva, vagy már Ajka-Bakonygyepesnél jobbra, majd egy Európai minőségű sokszámos hátsó úton haladva. Noszlop híres a Noszlopi Finomságokról is, amelyeket mellesleg Devecserben gyártanak a Rákóczi utcában, de ettől még igaz a nevükben lévő "finomságok", hiszen finomak.

És Noszlopon áthaladva nem kerülheti el a figyelmünket az a diófa liget, amely helyet és árnyékot ad az augusztusi melegben főzni, vagy csak egyszerűen kikapcsolódni vágyóknak.

A verseny-jelleg számomra igazándiból nem fontos, én azt tartom inkább fontosnak, hogy Édesanyámat nagyon régen láttam már ennyire felszabadultnak és vidámnak. Rá és barátnőjére tényleg illett a "Víg barátnők" csapatnév, amellyel indultak.

Na és persze az a fontos, hogy ennyi embert megmozgat egy esemény egy ilyen kis faluban, ahol - és ez nem negatívum, de tény - valójában alig történik valami. Mesélik, hogy főzni 10 főre kell, aki időben jön az az elkészített ételből szabadon kérhet és kaphat. Meg is terítenek a csapatok, hiszen a zsűri értékeli a terítéket is.

Persze vannak itt is titkos favoritok és többen nagyon is komolyan veszik a versenyt. Van, aki nyerni jött és ezért meg is tett mindent. Anyukámék szórakozni jöttek és igazán jól is érezték magukat. Az elkészített ételek között is van különbség, de a bonyolult, flancos ételek között simán nyerhet egy bableves is, ha jól készítették el. Míg el nem felejtem: a Víg barátnők által készített "Fejtett bableves gazdagon" idén ezüstérmes lett. Nálam persze vitte a pálmát, csak három tányérral ettem belőle és sikerült még elkunyerálnom egy literes befőttesüvegben is, így ma délután még egyszer belakok tőle...

Bár Marika néni, Anyukám barátnője kicsit szomorú volt, amikor a habarást összekapta a meleg leves, de kis kevergetés után ezek a csomók eloszlottak, én pedig speciel jobban is szeretem, ha a habarás kicsit csomós és érzem a tejföl ízét. A leveshez nagyszülői recept alapján elkészített lángos volt a második, az is aranyérmet érdemelne.

Szóval tegnap Noszlop főzött és ha átgondolom, az esemény sikere valószínűleg abban áll, hogy akit az asztalához meghív az ember, azzal mindenképpen közelebb kerülnek egymáshoz. Noszlopon pedig egy nagy közös evészet zajlott és teljesen mindegy volt, hogy a Jászságból vagy Erdélyből jött-e a csapat, jól szórakozott mindenki.

Persze igaza van Gyulabának, hogy amíg mi itt főzögetünk és a tévében is azt látjuk minden este, ahogy a celebjeink a fakanalat bűvölik, addig az ország fele éhezik. Mégis, a noszlopi eseményen résztvevők saját alapanyagból készítettek mindent, saját pénzükből vendégeltek meg mindenkit, akin arra járt. Noszlopon tehát tegnap nem éhezett senki. A példa követendő...

Tá, tá, tá, szün!

Valami ilyesmi ritmusképlet jellemezte e nyári blogger aktivitásomat. Hogy betűundorom volt-e, vagy csak simán kizökkent az életem a normális kerékvágásból, azt nem tudom, mindenesetre mostanában nem írtam semmit. Pedig történtek velem dolgok, amiket át sem volt időm gondolni rendesen.

Nyaraltam. Persze nem így terveztem a nyaralást, hiszen egész idő alatt kétszer volt olyan, hogy azt csináltam, amihez NEKEM volt kedvem és nem kényszerpályán mozogtam mások akaratától vezérelve.

Ilyen az élet, vagy csak az én életem ilyen? Úgy értem, hogy az ember elképzeli, mit is fog tenni, aztán szépen beleszólnak mások és végül csak az nem történik meg, amit én akartam?

Ezen gondolkodtam, amikor Hévizen, hajnali kettőkor feküdtem a víz tetején és a sötétben a csillagokat bámultam. Ez volt az egyik olyan alkalom, amikor úgy éreztem, hogy "Na, most! Ez az!" Szerencsére a hévizi tó vize kifolyik egy csatornán, ahol több kilométer hosszan alkalmas még a fürdőzésre és ezt szoktuk kihasználni. A víz 30 fok körüli, éjfél után alig van valaki és nincs belépődíj. Emellett csend van és sötét, szúnyogok sehol. Csak lebegek a meleg vízben és a hullócsillagokat lesem. Közelít ez a tökéletes állapothoz, talán az anyja méhében érezheti magát az ember ennyire jól. Nem szivárognak be a mindennapi gondok, nem érnek ingerek és szabályosan érzem, ahogy a nagyvárosban összekócolt idegeim kisimulnak. A termálvíz áldás, ez az egyik ok amiért jó (lenne) Magyarországon élni.

A nyarat bringázással akartam tölteni, ezzel szemben egyszer sikerült úgy elmenni kerekezni, hogy azt mondjam, ez jó volt. Sógorom, aki francia de szívében egyre inkább magyar, büszkén mesélte nekem, hogy a város körüli erdőkben milyen szuper útvonalat fedezett fel, amit meg akar nekem mutatni. Annyit felejtett el, hogy én itt nőttem fel és gyerekkoromban néhány tízezrest lebringáztam, majd később lemotoroztam, majd később megint lebringáztam ezekben az erdőkben. Egy szombati napon azért korán nekieredtünk, hogy ne legyen meleg. Nem is volt, csak 35 fok, így a 15-20-as tempó éppen alkalmas volt arra, hogy egyrészt hűtsön a menetszél, másrészt a bogarak ne tudjanak megzabálni minket. Ha valakinek motiváció kell, bringázzon az erdőben. Ott aztán nem lehet lazsálni, mert ha megállsz, vagy csak lassabban tekersz, megzabálnak a "bagócsok", ahogy errefelé nevezik ezeket a kellemetlen, méh nagyságú élősködőket. Így aztán lenyomtunk egy tizenhetest pihenés nélkül, majd egy újabb tizennyolcast visszafelé. De jó volt még akkor is, ha engedve a szelíd erőszaknak én magam Pesten hagytam a bringámat, így a sógortól kölcsönkapott, kétes minőségű cangára voltam kénytelen felülni. Nos, ez volt az a másik, amikor azt éreztem, hogy azt teszek, amihez kedvem van.

A többi? Festés a szüleimnél, vakolás az anyósomnál... nem is sorolom, hiszen akinek van családja, az tudja, hogy megtalálják mindennel. Egyébként én nem is nagyon bánom, csak az arányokon kellene kicsit javítani. Mondjuk ha a fele szabadságom az enyém lenne, a másik fele meg a "kötelességeké". Persze arra szoktam gondolni, hogy nekem legalább van családom és sokan nagy örömmel vennék ezeket a "nyűgöket" a nyakukba.

Az is érdekes, ahogyan az emberi szervezet reagál a szabadságra. Amíg dolgoztam, nem nagyon voltam beteg. A szabadságom alatt kétszer is. Egyszer egy majdnem tüdőgyusziba átforduló megfázás miatt szedtem antibiotikumot, most pedig a fülem közepe gyulladt be, azaz középfül-gyulladásom van. Az első nagyvárosi ártalom, a Hajógyári szigeten nyílt diszkó miatt éjjel sem tudunk szellőztetni, megfőni viszont nem akartunk, így ment a légkondi éjjel. Nem javaslom...

A középgyül-fulladást úgy szedtem össze, hogy a szüleim meg vidéken laknak, ahol meg a kutyák ugatnak egész éjjel. Persze a kutyaugatástól nem gyullad be az ember füle, csak ha miatta füldugóval alszik. Na, ezt sem javaslom. Pár hét nem alvás után - merthogy a minket szórakoztató kutya a rendőrfönöké, így nincs értelme kihívni a rendőrséget  - én kínomban kimentem az erdőbe az autóval, előredöntöttem az üléseket és egy matracon aludtam vagy 12 órát. Az ablakokat letakartam , így nekem nem kelt fel a nap, az autó pedig hihetetlenül hangszigetelt, úgyhogy az erdő közepén csend volt. Persze már régen ki akartam ezt próbálni, így ha szigorúan vesszük, a nyáron három dolgot is csináltam, amit én szerettem volna.

Most újra Budapesten. Szerencsére egy ideig hideg volt meg eső, így még elviselhető a panel. Hétfőn és kedden nincs diszkó, így aludtam is, a munkahelyen pedig a nyári uborkaszezon fogadott...

A nyárból van még hátra egy hónap, és még ebbe is beleférhet sok minden. Lesz egy hosszúhétvége is, amire persze megint tervezgetek, de minek. Persze tervezni jó perverzió!

A betűundorom elmúlt, úgyhogy mostantól írok megint, így tudhatjátok majd, mi van velem...

Javítsatok ki, ha rosszul gondolom!

A blogot azért szeretem, mint műfajt, mert segít kiírni magamból a dolgokat. Egyfajta terápia ez nekem, emellett segít rendezni a gondolatokat. Mellékhatásként nem egyszer előfordult már velem, hogy valamiről éktelen nagy baromságot gondoltam, de valaki kijavított és egy jól irányzott mondattal, vagy hozzászólással segített meglátni, mi is a helyzet valójában. Szóval erre számítok most is, úgyhogy ne kíméljetek! Tehát:

Azt gondolom, hogy a társasházi együttélésnek vannak írott és íratlan szabályai. Aki rutinos panellakó, az ezeket talán zsigerből tudja, és eleve nem tesz olyat, ami ezekbe ütközik. De mi van akkor, ha mégis?

Azt gondolom, hogy az ember egy szintig elnéző, hiszen aki ezt az életformát választja, az vállalja a vele járó kellemetlenségeket. Így aztán nem szól az ember, ha mondjuk sokat sír a gyerek, vagy ha sokat szaladgál és kopog a lába a padlón. Azért sem szól az ember, ha a kutya néha ugat, beszélni ugyanis nem tud szegényem.

(Zárójel: ha tudna beszélni, valószínűleg azt mondaná, hogy "Miért csesztél így ki velem, hogy ide a panelbe zártál? Nem vagyok ide való!". De nem tud beszélni, én pedig, aki értek az állatok nyelvén, hiába is őrülök meg a kutyákért, eszembe nem jutna, hogy ide a panelbe hozzak egyet. Zárójel bezárva.)

És nem szól az ember azért sem, ha valaki lakásfelújításba kezd és minden hétvégén 7-kor elkezdi fúrni a falat, csiszolni a parkettát. Mikor csinálja szerencsétlen? Meg egy lakásfelújítás sem tart örökké, ennyi kényelmetlenséget elvisel az ember pár évente.

És sorolhatnám még, de ezekre a "Nem szól az ember" szituációkra egyaránt igaz, hogy azért nem szól az ember, mert egyrészt ő maga is kerülhet ilyen helyzetbe és akkor nagyon jól esik a többiek elnéző magatartása, másrészt általában ezek a dolgok nem kerülhetők el, azaz aki teszi, az azért teszi őket, mert nem nagyon van más választása.

Tehát röviden: van, ami belefér.

És persze van, ami nem fér bele.

Azt gondolom, hogy a társasházi viselkedésbe nem fér bele az, hogy hetente egyszer buli van és döng a lépcsőház. Általában éjfél környékén, de kivétel nélkül a legjobb álmából ébred az ember. És ahogy a szólás mondja: "Ne ébreszd fel az alvó oroszlánt!". Nagy bölcsesség ez...

Mert a felébresztett alvó oroszlán morcos. Nem nagyon tud ember módjára viselkedni, félálomban az nem nagyon megy. Amikor már negyedszer megy le kulturált hangnemben és negyedszer magyarázza el, hogy ezt egyrészt tilos, másrészt meg nem illik, akkor lehet, hogy elszakad a cérna. És az ember ilyenkor lehet, hogy felemeli a hangját.

Azt gondolom, hogy az ilyen szituációkat meg kell próbálni először a jószomszédi viszony keretein belül rendezni, ez az, amikor az ember szól. Általában beválik ez, az illető észbekap.

De mi van, ha nem? Elfogadható dolog, hogy az ember kihívja a Rendőrséget? És ha kihívja, akkor előtte szóljon és aztán hívja ki, vagy simán hívja ki és lapítson, hogy a renitens szomszéd ne tudja meg, ki is volt az?

Én nem szoktam lapítani. Sokkal egyszerűbb lenne az élet, ha mondjuk ma éjjel fél egykor csak betelefonálok a Rendőrségre, aztán a kémlelőnyíláson végignézem, ahogyan rendberakják a hangoskodót. De nekem ez nem megy.

Én szóltam először. Aztán lecsaptam a villanyórát, hátha ez észretérít. Ez utóbbi már az önbíráskodás határát súrolja, de a szépszó előző négy alkalommal nem használt, kellett valami határozottabb. Nem kapott észbe, így lecsaptam mégegyszer, de akkor már megvártam, amíg kijön visszakapcsolni.

Természetesen félrészeg, vagy tán egészen az, így 20 centiről üvölti az arcomba, hogy milyen jogon, és hogy milyen sunyi módon. És hogy nem is szóltam előtte négyszer, csak háromszor. Természetesen többen vannak és összeröhögnek és elmondanak mindenféle köcsögnek. És természetesen zeng az üvöltözéstől a lépcsőház, de SENKI nem jön ki, mindenki lapít, mert van végre egy barom, aki kiteszi magát ennek.

(Zárójel: ilyen a pesti ember? Lapít? Megvárja, amíg majd valaki más elintézi a dolgot? Vagy már annyira fásult, hogy nem is veszi észre? A mellette lévő lakásban hogy nem hallják? Hogy tudnak aludni, amikor nálam, két emelettel feljebb leng az ágy a mélynyomótól? Jobban félnek annál, hogy szólni merjenek? Zárójel bezárva.)

És mit lehet tenni, ha az ember nem akarja megütni? Minden szó nevetséges és minden mondat úgy végződik, hogy elküldenek az anyámba. Otthagyom őket, mert nem értenek a szóból. Kiröhögnek és utánamkiabálnak, természetesen.

Úgy gondolom, hogy itt az ideje kihívni a Rendőrt. Természetesen amikor a három fős járőr megérkezik, a zene elhallgat és lapít a nagypofájú banda. A járőr áll a ház előtt vagy tíz percet és el akar menni, merthogy nem is szól a zene. Amikor lemegyek, hogy én hívtam ki és csak most hallgatott el a zene, akkor szerencsére meggondolja magát és mégis felmegy. De nem javasolja, hogy ott legyek, inkább menjek be a lakásomba és majd ők elsimítják...

Elmennek.

Most csend van, de meddig? Fog-e a félrészeg, vagy ki tudja mitől kábult banda emlékezni egyáltalán, hogy kinn járt a Rendőrség. Visszatartó erő-e ez? Lesz-e bajom nekem, vagy a családom bármely tagjának, vagy az autómnak emiatt.

Kinek kell szégyellni magát? Nekem, amiért kihívtam a Rendőrséget, vagy annak, aki nem képes érteni a szép szóból?

Mondjátok meg Ti, legyetek szívesek! Nagyon kell most a véleményetek! Előre is köszi!

A világmegváltó tervekről és a halhatatlanságról

Benned van-e küldetéstudat? Vagy csak élsz bele a világba? Baj az, ha csak élsz bele a világba, vagy kell, hogy legyen küldetésed? Te magad választod ki a küldetésedet, vagy veled születik? Lehet-e nyugodtan élnie annak, aki valamiben jó tudván, hogy éppen elfecsérli a tehetségét? Lehet-e az ember annyira nagyképű egyáltalán, hogy kijelentse magáról: én tehetséges vagyok? Lehetünk-e tehetségesek több dologban is? Alkothatunk-e maradandót több dologban is? Mi az egyáltalán, hogy maradandót alkotni?

De jó lenne, ha ez embernek öszinte válaszai lennének ezekre a kérdésekre...

Hát nézzük azokat, amikre vannak legalább valamilyen válaszok!

Van bennem küldetéstudat és nem hiszek a véletlenekben. Azt gondolom, hogy minden ami velem történik egy későbbi nagy cél felé terel. Így aztán könnyebb elviselni azt, amikor az élet nehéz. De vajon ez nem csupán ön/énvédelem és nem én beszélem be magamnak, hogy könnyebb legyen? Ezt csak remélni tudom...

Jobb-e annak, akiben küldetéstudat van? Jobb, de nem könnyebb. Mert míg aki csak él a nagyvilágba, az nyugodt szívvel megy haza munka után bámulni a tévét, vagy "hasznosan eltölteni a szabadidőt", addig akinek küldetéstudata van, az ennek rendel alá mindent. Nincs egy nyugodt perce, hiszen ott motoszkál benne mindig hátul, az agyának egy rejtett zugában, hogy "Még nem tettem meg!". "Még nem teljesítettem!". Ez nem hagy nyugodni, ez hajt előre minket. Szóval nincs nyugtod, de a lelked örül, mert tudod, hogy tart az életed valamerre...

A cél? A távoli cél? Miguel de Cervantes Don Quijotéjának is volt,. Gyerekkoromban minden nyáron lement a matinéban, láttam százszor. Nade az ember nem lehet búsképű lovag, nem üldözhet valami ködös ábrándot egész életében. Vagy igen? Valami kézzelfoghatóbb is kell!

Ház, család, szép kocsi, üdülések? Fontos dolgok ezek is, de csak addig gondoljuk, hogy ezek az életcéljaink, amíg el nem érjük őket. Amikor minden megvan, döbben rá az ember, hogy nem ez volt az! Azt hittem, de mégsem!

Persze szerencsés az, akinek ilyen gondjai vannak, hiszen sokaknak soha nem adatik meg még ennyi sem. Nincs szerető feleségük. Nincs jó munkájuk, amit szeretnek is. Már nem élnek, vagy soha nem is voltak szerető szüleik, testvéreik, akikre mindig számíthatnak. Nincsenek végletekig megbízható barátaik, akikre szintén bármikor és bármiben támaszkodhatnak. Nincs meleg otthonuk, szép bútorokkal. Jó kocsijuk sincs, nagyképernyős tévéjük sincs. Nincs semmijük, ami a luxus élethez "kell" és amit a reklámokban látnak.

Persze mindannyiunknak vannak vágyai, de ahogy ezekből egyre több teljesül rádöbbenünk, hogy nem ez az élet célja. Nem vagyunk ugyanis állatok, hogy elsődleges, vagy sokadlagos biológiai szükségleteink kielégítése maradéktalan boldogsággal töltsön el minket.

Félreértés ne essék nem ítélek el senkit és én magam is fontosnak tartom a fent említett dolgokat, csupán azt mondom, hogy ezeken felül még kell legyen az embernek valami, távolabbi, magasztos célja. Küldetése.

Hogy feltalálja a rák ellenszerét, kitaláljon valami olyat, amitől az emberiségnek lesz jobb. Amitől büszkék lesznek majd az utódai és az utókor hálával emlegeti majd a nevét.

Amitől így halhatatlan lesz az ember.

Szóval ezt keresem amióta öntudatra ébredtem és lehet, hogy soha nem találom meg? Lehet, hogy a célom talál majd rám és a látszólag kitérőnek számító események az életemben valójában mind a végső cél irányába terelnek?

Vagy lehet az is, hogy egyszercsak fejemre esik egy virágcserép és a fonál elszakad?

De jó lenne tudni a válaszokat egyetlen kérdésre: van-e küldetésem?

Ki hazudik?

Írtam korábban, hogy belémszálltak hátulról és annak ellenére, hogy én magam nem voltam hibás, kemény pénzeimbe került.

Többen is voltak, akik felajánlották a segítségüket, ezúton is köszönöm nekik!

Úgy voltam vele, hogy megírok egy panaszos levelet, amelyben elmagyarázom a nyűgömet. Csodák csodájára, vagy talán azért, hogy újságíró (is) vagyok, volt aki elolvasta és utánajárt és kaptam egy szép válaszlevelet.

Ebben a levélben elmagyarázták, hogy igenis megnézték a helyszínt, így a kerékcsapágy valószínűleg nem ott sérült. Nem fogok velül vitatkozni ezen tovább, haveri alapon az unokatesó kijavította már, a számlát nem találom sehol ;)

Azt is elmagyarázták, hogy az autó hátulja - szerintük - törve volt, ezért avultatták. Én átgondoltam, és a pozitív gondolkodás jegyében arra jutottam, hogy ha tényleg törve volt a hátulja, most pedig szép új, akkor letojom én azt az összeget, amibe nekem került, Így legalább tudom, hogy nem úgy van összesuszterolva.

Most jön a lényeg:

A válaszlevélban ezt közölték velem, hogy a szerviz a bal-középső érzékelőt NEM IS JELENTETTE BE, ezért nem fizették ki. Biztosan van valami félreértés, hiszen a szerviz azt közölte velem, hogy ők bejelentették, de a biztosító eluttasította.

Vagy valamelyikük egyszerűen hazudik...

Viszont most azt közölte velem a biztosító, hogy vigyem be a kocsit pótszemlére, küldjük be a szakértői véleményt és ha úgy van, ahogy állítom, kijavíthatjuk, kifizetik.

És ez mindenképpen jó hír.

A rossz hír az, hogy nem bízom már ebben a szervizben és nem szívesen intézném velük a dolgot. Úgyhogy holnap reggel felhívom a biztosítót és megkérdem, nem javíttathatnám-e máshol. Olyanoknál, akik még nem játszották el (még) a bizalmamat.

Remélem, de...

Akinek pénze van, az mindent megtehet...

A kisember története ez, aki dolgozik a pénzéért.

Szóval az egyszeri ember - jelen esetben az ember lánya - úgy gondolta ezelőtt úgy 10 évvel, hogy nem árt takarékoskodni. Ki tudja, mi jöhet. Igaz, az egyszeri ember mondta neki, hogy éljen a mának, mert manapság csak tartozni éri meg, de az egyszeri ember lánya csak úgy gondolta, hogy jól jöhet az a pénz majd. Így elkezdte rakni...

Ha már takarékosság - gondolta ő -, akkor legyen benne annyi pozitív haszon, hogy baj esetén - betegség, vagy baleset - is adjon valami biztonságot. Így hagyta magát rábeszélni egy életbiztosításra.

Az évek teltek, és voltak olyan élethelyzetek, amikor bizony az a havi 10 ezres is jól jött volna, de az ember lánya azt mondogatta, hogy majd a végén, egyben kiveszi. Jól fog az jönni. Így ahelyett, hogy magára költötte volna, és mondjuk az adósságait rendezte volna belőle, inkább fizette becsülettel. Minden hónapban, időben.

Teltek az évek, és az ember lánya örömmel látta, hogy lassan jön 2010. február 01-je, amikor is lejár az életbiztosítás és megkapja a pénzt. Ismervén a bürokráciát, január közepén bement a biztosító irodájába és megkérdezte, minden rendben van-e a pénz körül, illetve kell-e tennie valamit annak érdekében, hogy majd február elején megkapja.

Persze a logikus az lett volna, hogy amikor lejár, akkor utalják, hiszen az adatait ismerik, még a bankszámla számát is tudják. De nem bízta a véletlenre, bement és megkérdezte.

Az irodában egy hányaveti úriember fogadta, és az ember lánya elképedve látta, hogy az elmúlt 10 év alatt mennyit esett a színvonal és milyen alakok dolgozhatnak már annál a biztosítónál, amelyiknek ő tíz éve még bizalmat szavazott. Na mindegy - gondolta -, talán ez a flegma úriember is érti a dolgát. Pár perces párbeszédben közölték vele, hogy a pénz megkapása érdekében neki semmi teendője sincs.

Jól van - gondolta az ember lánya-, még rend van a világban. Majd jön a pénz, aminek közben - válság van - meg is lesz a helye. Sikerül újra a felszínre emelkedni belőle.

Teltek a napok, és február elején izgatottan nézegette a bakszámláját, vajon ott-e a pénz és mennyi is az. Mert ugye a számokkal végzett hókuszpókusz miatt nagyon nem volt egyértelmű, mit is fog visszakapni a befizetett összegből.

Február 15-e környékén már gyanakodni kezdett, hiszen elseje igencsak elmúlt már, így ha még le is kell zárni a számlát és át is kell utalni, már bőven ideje lenne, hogy megjelenjen az egyenlegben. De nem.

Így az ember lánya bement újra a biztosító fiókjába,hogy szelíden rákérdezzen, mi is a helyzet.

A felgma úriember helyett most egy kedves hölgy fogadta, aki közölte vele, hogy bizony a SAJÁT pénze megkapásának érdekében egy kérelmet kell kitöltenie. Kérdédére, hogy ezt miért nem mondták egy hónappal előbb, amikor itt járt, a kedves hölgy nem győzött elnézést kérni. Közösen kitöltöttek egy kérelmet, amelyben az ember lánya kérte, hogy a számlájára a pénzt utalják át.

Hogy mennyit, azt most sem tudták megmondani, így maradt a félelemmel vegyes izgalom.

Teltek-múltak a napok, közben az ember megkérdezte tőle, hogy vajon tényleg megvan-e az a pénz, hiszen immár március van és a közös bankszámlán se híre, se hamva.

Az ember lánya megmutatta a papírokat és megegyeztek abban, hogy majd most az ember megy be, és finoman rákérdez, mi is a helyzet.

Az ember neki is indult, útközben nyugtatta magát és mondogatta: "Nem fogok üvöltözni. Nem fogok üvöltözni. Nem fogok üvöltözni. Nem fogok üvöltözni. Nem fogok üvöltözni. Nem fogok üvöltözni. Nem fogok üvöltözni..."

Nem is üvöltözött. Ehelyett kedélyes beszélgetést folytatott a kedves ügyintéző hölggyel, amelynek a végkövetkeztetése az volt, hogy látszólag minden rendben, a kérelem megérkezett A KÖZPONTBA, és nem tudni, mi is lehetett a hiba. Mindenesetre a dolgot megsürgetik, és beszéltek is valakivel A KÖZPONTBAN, hogy nézzen rá az ügyre. Így az ember a sürgetés képpen elküldött fax másolatával elindult haza.

Heppiend nincs? De van.

2010. március 10-én, szerdán a közös folyószámlára megérkezett a pénz.

Az ember lánya megnyugodhat, nem lopták el a pénzét. Legalábbis nem mindet. Ugyanis február lévén adót kellett fizetni, így a meg nem érkezett pénz igencsak hiányzott a családi kasszából. Az ember felvett még kölcsönt, amelynek kamatait senkitől nem fogja visszakapni. Persze mehetne a nagymagasságos felügyelethez, hogy a biztosítót jól büntessék meg, de abból neki pénze nem lenne. Illetve annyi nem, amiért megérné a hercehurca.

És ezt a biztosító is nagyon jól tudja, így a sok kicsi sokra megy elvén MINDENKIVEL ezt csinálja. Innen is egy ötezres, onnan is egy ötezres...

Az ember és az ember lánya viszont nem hülye. Így ezt a biztosítót ezentúl nagy ívben el fogják kerülni. Még a kötelezőt és a CASCO-t is átviszik máshová.

Ha pedig megétre ez az ötezres a biztosítónak, akkor örüljenek neki. Két ügyfelet már most elvesztettek, és az ember és az ember lánya rokonai, barátai és ügyfelei is értesülni fognak arról, hogy ez a biztosító bizony ilyen...

Kell a balhé?!?

Vannak az ember életében nyugodt és rumlis időszakok. Ki-mit szeret, arra törekszik. Akinek lételeme a balhé, azaz a konfliktusokkal teli életet kedveli - vagy szokta meg -, annak furcsa, amikor lelassulnak a dolgok.

Jó a nyugalom. Jó, amikor nincs stressz. A magamfajta, nem éppen nyugodt élethez szokott ember ilyenkor szinte rácsodálkozik, milyen jó is az élet, amikor minden a helyén van.

Naná, hogy nincs minden a helyén, de legalább a fő alkotóelemek rendben vannak. A munka, a magánélet az egészség és az anyagiak. Nem mindig volt ez így, sőt még azt is megkockáztatom, hogy talán soha. Vagy olyan régen, hogy nem is emlékszem rá.

Szóval az ember életéből kimarad a stressz, amit egy hülye főnök, vagy egy hülye munkahely tud okozni. Az a baj, hogy ahogyan belesodródunk egy ilyen szituációba, nem is vesszük észre, milyen mélyre süllyedtünk a trutymóban. Csak akkor, amikor valaki kötelet dob és egy mozdulattal kiránt belőle. A munkahelyről, ahol a fizetés elfogadható ugyan, de a munkádat nem tartják sokra és már magad sem érzed sok értelmét. Emiatt a gondolkodásod is megváltozik és elérkezik az a reggel, hogy te, aki egyébként szereted a szakmádat, már utálattal mész be dolgozni. Mert tudod, hogy rosszindulat övez. Irígység, mert érted azt, amit csinálsz és jól csinálod. Mert kézzel fogható eredménye van és másokon segítesz, akik ezért szeretnek. Míg akit föléd ültettek, annak fogalma sincs róla, hogy te mit csinálsz, de még arról sem, hogy ő maga mit csinál. És ahogy megpróbálja megkeseríteni az életedet, legalábbis azt a részét, amit a munkahelyeden töltesz. "Ez itt egy munkahely, ide nem szórakozni jár az ember!", hírdeti fennhangon, és mindent megtesz azért, hoigy így is érezd. Rombolja a közösséget, nehogy már barátok legyenek a kollégákból. Nincs névnap, nincs karácsony. Nem tilos, csak nem ajánlatos... És az aljas kis húzások, amikkel érezteti, hogy - már bocsánat - szarba sem veszi a munkádat. A megalázó feladatok, amik a végzettségedhez és a munkakörödhöz nem kapcsolódnak, de meg kell csinálnod, mert "Úgysem csinálsz semmit". Hiába magyarázod neki, hogy ha a te munkád látszik, akkor már baj van. Mert a te munkád olyan, hogy ha jól csinálod, nincs baleset, nincs betegség, nincsenek munkaügyi perek. Láthatatlan örzőangyal vagy, aki nem ér rá menedzselni magát, hiszen van munkája...

És egy idő után már azt gondolod, hogy ez csak így lehet, pedig nem. Ha nincs valami erős inger, valami elviselhetetlen szemétség, akkor még arra is hajlamos vagy, hogy bemagyarázd magadnak: ez van, ezt kell szeretni...

PEDIG NEM!

Ha bízol magadban - márpedig miért ne bíznál -, akkor találsz magadnak olyan munkahelyet, ahol megbecsülnek. Ha erős személyiség vagy, akkor hiába mondogatják rád, hogy szart se ér a munkád, te igenis tudod, hogy ez nem így van. Csak erőt kell venni magadon és belenyugvás helyett agresszióval válaszolni az elnyomásra. Keresned kell és megtalálod a kiutat. És amikor megléped, amit már hónapokkal ezelőtt meg kellett volna lépned, rádöbbensz, hogy mekkora marha voltál, hogy eddig tűrtél.

Hirtelen kitisztul minden. El sem hiszed, hogy ilyen is van. Hogy van munkahely, ahol rendesek a főnökök, ahol barátságosak a kollégák, ahol megünneplik a név- és születésnapokat. Ahol a munka sok, de nem teher. Ahol elismerik, ha rendesen dolgozol és ahol felismerték már, hogy a munkahely nem csak munkahely, hanem az életed része.

És azt veszed észre, hogy vasárnap délután nem szomorít a hétfő, mert nem utálsz bemenni dolgozni. Azt veszed észre, hogy fütyörészve kerekezel a munkahely felé és valami kínosan nem hiányzik onnan, a gyomrod környékéről.

Az egészséged is rohamosan javulni kezd, a stressz bizony nagyon komoly egészségkárosító tényező. Most, hogy nem görcsölsz a munkahelyi ügyek miatt, a hangulatod is más. Toleránsabb és türelmesebb vagy és nem érted, miért is idegeskedtél azokon a dolgokon, amiken pár hónapja még igen.

Az anyagi helyzeted is el kezd javulni. Az új munkahely közelebb van, így a közlekedésre kevesebbet - esetemben semmit nem  - kell költened. Az autó csak vár árván a parkolóban és csak a hétvégén moccan meg. Havonta 40 ezrest spórolsz meg a gázolajon, és majdnem egy tízest a bérleten. Naponta egy órád megmarad, amit kedved szerint használsz fel, így a másodállásodban is jobban mennek a dolgok.

És jól alszol megint. Eleve egy órával többet, mert most nem kell fél órával korábban beérned csak azért, mert felírják azokat, akik 2 percet késnek. És jól alszol, mert nem a hülyeségek járnak a fejedben még éjjel is.

És álmodsz. Színesben, újra. Az álmaid újraélednek és ebből tudod, hogy tényleg kipihented magadat.

A stressz még visszatér álmodban, hiszen néha arra ébredsz, hogy újra a régi szar munkahelyeden dolgozol a barom főnököd beosztottjaként és áll a balhé. Szerencsére felébredsz és majdnem felnevetsz örömödben, hogy csak egy rossz álom volt.

És szépen lassan erre az elmúlt 9 évre is úgy tekintesz, mint egy rossz álomra.

Megrázod magad, átfordulsz a másik oldaladra.

Szép álmok jönnek...

Közeli helyeken...

Hát megtörtént. Váltottam. Itt dolgozom a közelben, két utcányira. 5 percre itthontól. Soha nem gondoltam volna, hogy ez ekkora boldogság.

Nyolcra járok, fél nyolckor kelek. Ha piszmogok, háromnegyedkor indulok csak el, de a liftre várakozással együtt is 57-kor ott vagyok az irodámban. Hogy miért nem csináltam ezt meg korábban? Mert egy hülye barom állat vagyok.

Én marha, mindig a város tulsó végére jártam dolgozni. Na jó, 93-ban egy fél évet laktam majdnem ilyen közel a melóhelyemhez, de azóta el is felejtettem, milyen jó dolog is ez.

Ha valamit itthol felejtek? Nem probléma, negyed óra úlva már vissza is értem. Sőt, ebédidőben is simán hazajöhetnék kajálni, ha kedvem támad. Még az is lehet, hogy meg is teszem...

És milyen jó dolog az is, hogy a meló végeztével szintén hamar hazaérek.

Tökéletesen láthatatlan városlakó lettem. Nem hagyok nyomot, maximum a hóban. Nem kell miattam buszt indítani, nem veszek bérletet, nem tolongok a metrón. Csak átbattyogok. Évente mennyi széndioxidot is spórolok meg ezzel? Ki sem lehet számolni.

Azon gondolkodtam, hogy elköltözök. Ezt mos bizony átgondolom. Hadd tartson ez az áldott állapot még pár hónapig. Hadd élvezzem a hirtelen kapott szabadidőt! Ki lehet fejezni forintban egy órát, amit az ember így nyert? Ki lehet, de nincs értelme. Felbecsülhetetlen. Napi egy óra, az heti 5, havi 20. Havonta majdnem egy nap. Nekem 32 napos a hónapom, és minden hónapban van egy plusz szabadnapom. Azaz éves szinten 12 nap plusz szabi. Az majdnem két hét. Illetve szigorúan véve több is, mint két hét, hiszen két hét szabadsághoz 10 munkanapot kell kivenni.

Egyszóval: közeli helyeken dolgozni jó! Aki teheti, lépje meg, de nagyon gyorsan!