2013. február 14., csütörtök

Miért venném meg Gergő házát?

Van nekem egy nagyon jó barátom, Gergő. Ha belegondolok, kevés olyan jó barátom van, mint Ő. De nem ezért venném meg azt a házat, amit Érden árul...
Előzetesen leszögezem, hogy nagyon élvezem azt a házat, ahol lakunk és nem bántam meg a szobi házvásárlást. De most, hogy túl vagyok egy vásárláson, számos olyan dologra rájöttem, ami miatt így soha többet nem vásárolnék házat, ahogy mi tettük. Pár dolgot másként csinálnék és ezek alapján Gergőék háza jelenleg sokkal jobb vétel lenne, mint a miénk volt.
 
A kérdéses házikó - mármint Gergőéké - Érden van, egy zsákutcában. Egyébként a mi házunk is zsákutcában van és nagy szerepe volt a döntésemben annak, hogy pont Gergők házánál láttam meg, milyen jó dolog is zsákutcában lakni. Aki zsákutcában lakik, annak a háza előtt nincs átmenő forgalom. Azok az emberek járnak-kelnek itt - és ott is - akik az utcában laknak. Ez naponta 20-30 elhaladó autót jelent. Ha nem zsákutcában laksz, akkor ez óránként is lehet ennyi, főútvonalon meg akár percenként is. Ha az ember családi házba költözik, akkor - gondolom én, szigorúan magamból kiindulva - nyugalomra vágyik. A nyugalom nálam pedig nem egyeztethető össze azzal, hogy az ablakom alatt percenként tucatjával mennek el az autók, kamionok, helyi járat. Na, ezért költöztem én zsákutcába, Szobon a mi utcánkban volt olyan nap, amikor 7, azaz hét autót számoltam meg. Pedig direkt figyeltem. Zsákutcában lakni tehát jó!
Ha házat vennék most, akkor CSAK olyan házat vennék, amely nem az utca fronton van, hanem előkert választja el az utcától. Miért? Mert a mi házunknál a gyalogosok (tisztelet a kivételnek) BÁMULNAK be az ablakon, amit én felettébb utálok. Az embernek az az érzése van, hogy egy nagy Big Brotherben van és az egész élete egy nyitott könyv. Ezzel szemben egy előkertes háznál (ilyen Gergők szóban forgó háza is) ez a probléma nincs. Az ember ráadásul ültethet néhány dísznövényt, sövényt a ház és az utca közé, ami a bekukucskálást lehetetlenné teszi, de még azt a kevés hangot is megfogja, amit az a néhány autó jelent, ami elvétve elmegy a ház előtt. Elég ám egyetlen szomszéd, aki reggel ötkor jár dolgozni és minden reggel járatja a kocsit (én is ezt csinálom, igaz fél hétkor), míg bezárja a házat és a kaput. Akár akarod, akár nem felébredsz erre akkor is, ha Neked elég lenne később kelned. Szóval jó az, ha egy biztonságos távolság választ el az utcától...
Ha most vennék házat, akkor olyat vennék, amihez van egy megfelelő kertecske. Nem nagy, nem akarok sem krumplit, sem borsót ültetni, de nem is kicsi. Arra kell a kertecske, hogy oda ki tudjak néha ülni, nyaranta a gyerekeknek ki lehessen tenni egy medencét, rohangálhassanak kedvükre. Ehhez egy 1000 négyzetméter alatti telek bőven elég. Mondjuk 700 négyzetméter, mint Gergőéknél. Egy ekkora kertben még a fű is tökéletesen, kevés munkával karbantartható, de arra is bőven elég, hogy az ember egy kis sufnit húzzon fel rá (ez Gergőéknél megvan), illetve egy kocsibeállót csináljon (Gergőéknél ez is megvan) és meleg nyári napokon kellemes kerti partikat rendezzen a haveroknak és azok családjának. Szóval egy jól eltalált méretű kert nagyon jó dolog ám...
 
Aztán ha házat vennék, nagyon jó dolog lenne, hogy körül lehet járni. Ezt a gyerekek nagyon élvezik, simán lehet körülötte fogócskázni, vagy akár biciklizni. Ha én most lennék kölyök, biztosan nem állnék meg addig, amíg százszor nem kerülöm meg a házat cangával. Aztán kétszázszor. Aztán görkorival.
Az ilyen, megkerülhető házaknak megvan az az előnye is, hogy nincs a szomszéd felé eső falrész, nem támaszt a házad falához semmit a szomszéd (extrém esetekben nem borít például homokot meg sódert a fal tövébe, amitől aztán átázik a ház fala teljesen...) és ami a legfontosabb, kellemes távolságba kerülsz attól, hogy egy félhülye szomszéd mondjuk hajnalonként a hálószobád mellett, a párnádtól 1 méterre hasogassa a tűzifát. Vasárnap is. Igaz, az én szomszédaim Szobon aranyosak és Gergőék házánál is kifejezetten jó fejek, de azt sosem lehet tudni, mikor költözik melléd egy elmeháborodott. Velük szemben a távolság az egyetlen biztos megoldás.
Gergőék házánál külön imádható dolog az, hogy az udvar egy része a ház mögött van, így az utcáról nem látszik, a telekszomszéd felé magas kerítés és buja növényzet határolja, így a diszkréció adott. Nem néz senki bele az orcádba, miközben napozol, medencében pancsolsz, vagyakármi.
 
És nem utolsósorban, ha egy ház körbejárható, akkor minden napszakban van olyan terület, ami éppen árnyék alatt van és a legnagyobb nyári melegben is ki lehet oda ülni.
A következő szempontom az, hogy nem vennék emeletes házat. A miénk emeletes, már kicsit bánom. Vannak persze előnyei is, hiszen a mi házunk kis alapterületű és így télen bagóból kifűthető (átalányban annyit fizetek, mint Pesten fizettem egy 35 négyzetméteres panelért...). De egyértelműen hátrány egy emeletes háznál a lépcsőzés, amit mi még bírunk így 40 évesen, de leszünk mi majd 65 évesek is, mire kifizetjük. Szóval a lépcsőzés nem jó dolog, megerőlteti a térdet és éjjel, félálomban lemenni vécére külön bónusz.
Gergőék háza viszont földszintes. Nagy előnye ennek, hogy nincs lépcsőzés és további előny az is, hogy a tetőtér -padlás - szükség esetén bármikor beépíthető. Így a ház alapterülete megnövelhető majdnem a duplájára, ha a gyerekeknek esetleg kell majd a hely, ahogy nőnek. A gyerekszoba egyébként később vendégszobának meghagyható, a jelenleg meglévő földszinti terület egy kétgyerekes családnak tökéletes, jó beosztású, élhető élettér.
Ha házat vennék, csak olyan embertől vennék, aki műszaki beállítottságú. Csak villanyszerelőtől, lakatostól, víz- gáz- és központifűtés-szerelőtől, kőművestől. Vagy mérnök embertől.
Miért? Mert ezen embereknek általában olyan a beállítottságuk, hogy nem bírják elnézni, ha valami rossz. A saját házukban aztán végképp nem. Ez a műszaki beállítottságú ember minden problémát meg tud oldani mégpedig úgy, hogy az utána jól is fog működni.
Mi, akik ez a "fajta" vagyunk, nem tudunk azzal a tudattal élni, hogy valami nem jó, bármikor elromolhat. Ott motoszkál a fejünkben és inkább megcsináljuk, vagy megcsináltatjuk, mert csak akkor tudunk nyugodtan aludni.
Gergő villanyszerelő, háztartási gépek forgalmazásával foglalkozik és emellett nagyon ügyes keze van mindenhez. Engem - de több barátomat is - számos esetben segített ki olyan műszaki problémákból, amikhez én kevés voltam. Pedig én is ügyeskezű, igényes ember vagyok.
Vagyunk páran, akik ha valamit megcsinálunk, az meg van csinálva. Ennyi. És vagyunk páran, akiket a kihívott szakember sem tud átverni. Alapvetően azért nem, mert eleve ismerettségi körből választunk megbízható szakembert mindenre, másrészt meg azért nem, mert magunk is meg tudnánk csinálni mindent és csak a speciális szerszámok miatt nem állunk neki. Olcsóbb ugyanis kihívni valakit, mint gépet bérelni, elcseszni egy hétvégét - vagy hetet - és ugyanazt az eredményt elérni.
Összegezve tehát mindezeket azért írom csak le, mert van, akitől az ember nyugodtan vehet házat. Nincs összegányolva. Gergőtől például nyugodtan vennék házat, de nem csak ezért. Később írom, miért is...
 
A felsorolt kritériumokkal persze találhat az ember számos házat, még hasonló áron is. Az ingatlanpiac kegyetlenül pang, alig lehet eladni valamit manapság. Ezért van az, hogy sokan és egyre többet engednek a ház árából, miközben az értéke nem csökkent. Gergőék háza is simán eladható lenne 22-23 millióért is és a "válcság" előtt egy hét alatt el is vitték volna ennyiért.
De "válcság" van, az emberek teljesen be vannak ijedve és semmiképpen nem vállal senki kockázatot.
És ez teljesen érthető.
Az egyik dolog a pénzügyi kockázat. Miatta vettem én magam is egy olcsóbb, Budapesttől sokkal messzebb lévő házat. Nekem nem volt sok lehetőségem, nem volt alaptőkém - mondjuk egy jól eladható lakás Budapesten - így bármennyire tetszett is Gergőék háza, nem mertem bevállalni ekkora kölcsönt.
De ha lett volna mondjuk tőkém és belefért volna a magam által kikalkulált havi törlesztőrészletbe, akkor CSAK ezt a házat vettem volna meg.
 
De nem a pénzügyi oldala a legdurvább egy ház megvásárlásának. Ha az ember utánajár és jó bankot választ, forint alapon és kellő önrészlettel, akkor egészen jól kiszámítható, mikorra és hogyan ér majd a kölcsön, vagy lízing végére. Munkanélküliség persze bármikor beüthet, de épeszű ember tartalékol és magában a kölcsönben is vannak megoldások pár hónap áthidalására. Így talán a pénzügyi oldal manapság, a svájci frankok után megszigorodott feltételek mellett azért vállalható.
Nem ez a nagyobb kockázat tehát.
 
Most pedig, amikor túl vagyunk egy hercehurcán és az első hónapok szívásain, azt mondom, hogy házat CSAK olyantól vennék, akit ismerek. Akiben bízok.
Ugyanis egy ház vásárlásánál ALAP, hogy ha idegentől veszed, akkor BECSAP.
Kit kisebb, kit nagyobb dolgokkal vernek át, de átvernek. Ez biztos!
Miért?
Egyrészt azért, mert nagyon pang a piac és sokan évek óta árulják a házukat. Amikor jön egy vevő, lehazudják a csillagokat is az égről, csak vegye meg végre valaki. Olyan rafinált és aljas csúsztatásokat alkalmaznak emberek, hogy égnek áll tőle az ember haja.
Idegennek tehát azt sem szabad elhinni, amit kérdez. Mindennek utána kell járni, szakértőket kell hívni a házhoz és szigorúan fel kell mérni a kockázatokat. Hogy a háznál milyen műszaki jellegű buktatók lehetnek.
Amikor ez megvan, kell csinálni egy kalkulációt és az alapján kell dönteni, hogy bevállalható-e a ház úgy, hogy tudjuk világosan, a kazánt hamarosan cserélni kell, a tetőt javítani kell, a házat le kell majd szigetelni, a villamos vezetékeket ki kell majd cserélni, az ablakokat ki kell majd cserélni. És még sorolhatnám, miken próbál meg egy átlagos magyar eladó átsiklani kecsesen, amikor az ember a ház műszaki állapotáról kérdezi.
 
Aki vett, vagy akart venni házat, annak bizonyára ismert mondatok ezek:
"Á, a kazán újszerű, amúgy meg örök darab, magyar gyártmány és fillérekért lehet venni hozzá alkatrészt...". A valóság mi? A kazánt gyártó magyar cég rég megszűnt, a javítás csak cserével oldható meg. Vagy: "28 fok van fenn az emeleten, olyan jó a fűtés...". A valóság: ahhoz, hogy a földszinten 18-20 fok legyen, az emeleten 28-at kell csinálni, olyan szarul lett kialakítva a rendszer. Vagy: "Ezeket az ablakokat nem szoktuk nyitogatni, mert a fürdőszobán keresztül meg a bejárati ajtón keresztül szellőztetünk, az sokkal jobban átszellőzteti a házat..." A valóság: Az ablakok be vannak rohadva és ha sikerül is kinyitni azokat, centiket lógnak és csak csavarhúzóval feszegethetők vissza. A fürdőszobán keresztül meg azért kell szellőztetni, mert a szarul kialakított padlóösszefolyó miatt pöceszag lenne. Vagy: "A kilincset kicsit meg kell csak emelni, máris zárható az ajtó, de mi ezt az ajtót soha nem szoktuk bezárni..." A valóság: az összes zárban el van törve a rugó és ezért kell a kilincset megemelni, az ajtót pedig azért nem szokták zárni, mert a zárnyelv helye ki sincs vésve az ajtótokból és így nem fordítható rá a kulcs...
És még sorolhatná, de nem teszem. Egyébként csak az a kérdés, hogy az eladó ennyire nem ért a műszaki dolgokhoz és ezért tudja minden szakember átverni, vagy ennyire rafinált, hogy a tudatlant így el tudja játszani, miközben nagyon is jól tudta, hogy az eladásra kínált házzal milyen gondok vannak. Vagy csak egyszerűen őt nem zavarják azok a dolgok, amik engem meg igen...
 
Egyébként nem nagyon érdekel. Tudomásul vettem, hogy egy használt házon mindig lesznek javítandó dolgok és egyébként én magam élvezem is, ahogy a kezem munkája nyomán egyre szebb és jobb lesz valami. Szerencsére a házunk vételekor ezeket a dolgokat bele is kalkuláltam a képletbe.
 
Nem reklamálok tehát, mindössze annyit szerettem volna mindezzel csak érzékeltetni, hogy sokkal jobban jár az ember, ha egy becsületes, igényes, műszaki beállítottságú embertől vásárolunk házat.
 
Mint például Gergő.
 
Abban biztos vagyok, hogy Ő se hazudni nem fog semmiről, de még csak elhallgatni sem fog olyan dolgot, amiről tud. És abban is biztos vagyok, hogy Őt nem tuta átverni egyetlen szakember sem, így ami már meg van javítva, az meg van javítva.
 
Összegezve tehát ha most vennék házat és az anyagi lehetőségeimbe bele is férne, akkor egy percig sem gondolkoznék ezen, az Érd csendes zugában, jó közlekedés mellett lévő, aranyos kis házacskán.
 
Mindössze azért írtam mindezeket le, hogy nehogy már egy idegen járjon jól ezzel a házzal!
További részleteket ide kattintva olvashatsz.
 
Ha valakivel jót akartok tenni, osszátok tovább ismerősök között!

2013. február 6., szerda

Adós, fizess!

Ezen a világon semmiről sem mondhatjuk, hogy biztos, kivéve a halált és az adót. Egy olyan fazon mondta ezt, akinek a képét azóta nagyon sok pénzre rányomták. A jó öreg Franklin már az 1700-as években tudta ezt, mi pedig csak most tanuljuk.
Én magam éppen a napokban.
Mint azt bizonyára olvastátok korábban, ház vásárlásra adtuk a fejünket. Ezzel kapcsolatosan persze sok minden eszébe jut mindenkinek, de a mi házvásárlásunkról annyit, hogy nem életünk nagy álmát vásároltuk meg. Helyesebben dehogynem, csak az álmainkat alakítottuk hozzá a valósághoz. Egy olyan vásárlásba mentünk bele, ami emberi számítások szerint kivitelezhető. Számos kompromisszumot kötöttünk és reméljük, hogy megérte. Egyelőre úgy néz ki, igen. Nem is nyavalygok, csak egy szép történetet szeretnék elmesélni arról, hogy az állam miként támogatja a fiatalokat az első lakáshoz jutásban.
Nekünk ugyanis ez az első lakásunk.
Az első hibát ott követtük el, hogy nem mentünk bele egy felelőtlen vásárlásba korábban, hanem megvártuk, amíg minden legalább úgy néz ki, mintha klappolna és felelősséggel bele lehet menni egy ilyen nagy döntésbe. Ezzel egyet elértünk, kicsúsztunk a 35 évből. Az azért mentségünkre szolgáljon, hogy ezelőtt az életünkben nem volt olyan élet helyzet, amikor csak álmodhattunk is arról, hogy ilyesmibe kezdhetünk. Most jött el az idő, de a magyar állam szerint aki elmúlt 35 éves, az már nem fiatal és így nem jár neki a támogatás. Megszívtuk.
Na, nem nagyon, mert a szabályozás szerint használt lakás vásárlásához csak a 35 év alatti fiatalok kaphatnak illeték kedvezményt. Az első lakáshoz jutást támogatja így az állam 1999 óta. A lakás vásárlási illeték 50 százalékát, de legfeljebb 40 ezer forintot elengednek, amennyiben a fiatal az első lakását veszi meg. A kedvezmény csak nyolcmillió forint ingatlan értékig jár.
Azaz, ha még benne is lettünk volna a 35 évben, az illeték nagyobb részét akkor is ki kellene fizetni.
Mondom, a halál, meg az adók...
Szóval, amikor mi belekezdtünk ebbe a vásárlásba, előzetesen tájékozódtunk arról, hogy ez az illeték miként alakul. Mivel a házat nem saját pénzből vettük, hanem lízingeltük, a logikus következtetés az lenne, hogy majd a futamidő végén (esetünkben 2037-ben), amikor a mi tulajdonunkba kerül a ház - ha minden jól megy - akkor kell az illetéket kifizetni.
Ne következtessünk logikusan, mert a jogszabály nem logikus. Így aztán mi hiába nem szereplünk SEHOL az adásvételi szerződésben - a házat a lízing cég vásárolja meg az eladótól és adja ki nekünk lízingbe -, mivel a lízinggel tulajdonjogunk keletkezett a házra, azt a NAV kiszabja ránk.
Erre egyébként a lízing cég figyelmeztetett is. A kérdésünkre azt a tájékoztatást kaptuk, hogy nem a futamidő végén, hanem valamikor majd egy-két éven belül fogják ránk nyomni, úgyhogy kezdjünk el spórolni.
Így is tettünk volna, de a NAV, mint a Magyar Állam érdekeinek képviselője az illeték kiszabásával addig sem várt, amíg legalább beköltözünk a házba. Még javában a régi lakásban vártuk a megváltást, amikor az illeték fizetési kötelezettségre való felszólítás és a hozzá mellékelt sárga csekk megérkezett mindkettőnknek. Ajánlott levélben.
Kapkodtam én fűhöz-fához, és a levélen szereplő ügyintézőt felhívva azt a tákékoztatást kaptam, hogy meg lehet kérvényezni a halasztást, illetve a részlet fizetést.
Így is tettünk. A környezetünkben lévők - még olyanok is, akik nálunk háromszor több pénzből élnek - mesélték, hogy sima ügy. A halasztást majd megadja a NAV és mi majd kifizetjük.
Megnyugodtunk, hiszen időközben kiköltöztünk és jöttek a bajok csőstül (elromlott kazán, beázó tető, egyebek) és ha ez nem lenne elég, az autónk lízingét is felmondta a másik lízing cég azzal, hogy a nemzetközi viszonyok alakulása miatt nem várható, hogy a svájci frank alapú hitelünk visszabillenjen. Így aztán hirtelen befizettettek velünk egy jelentős összeget csak azért, hogy a felhalmozódott kamat eltűnjön, majd új szerződés keretén belül megemelték az autó havi részletét a duplájára, hogy ezentúl kamat ne is halmozódjon fel.
Az autót nem tudtuk leadni sem, mert a rá fennálló tartozásunk jelenleg magasabb egyrészt annál, mint amennyiért vettük (pedig 4 éve fizetjük rendesen, soha nem maradtunk el egy részlettel sem), másrészt annál is magasabb e tartozás, mint amennyit az autó jelenleg ér. Tehát ha leadjuk is, nagyjából még két évig fizethetjük a részletet a semmiért. És még autónk sincs.
Szóval az autóval kapcsolatosan egyetlen választásunk az volt, hogy megtartjuk, fizetjük a megemelt részletet és amikor az majd letelik, szépen megpróbáljuk tovább fenntartani a kocsit. Meddig? Amíg szét nem esik, mert eladni akkorra már esélytelen lesz, újabb kölcsönt autóra pedig SOHA TÖBBET nem veszünk fel. Ez olyan biztos, mint a halál, meg az adók.
Gondolom, ezzel nem vagyunk egyébként egyedül és nem is panaszkodni akarok, csak a tisztán látás végett kellett ezt a részét is elmesélnem a történetnek. Mert emiatt nincs tartalékunk. A kocsi elvitte mindet.
Ezt természetesen leírtam a halasztási kérelemben, ahogyan azt is, hogy éppen most költöztünk és nem várt költségeink is keletkeztek. Azt is leírtam, hogy ha a halasztást engedélyezik, az autó részleteinek letelte után röhögve kifizetjük az illetéket.
A hatóságot ez nem hatotta meg. A kérelmünket elutasították.
Mivel azt írták a tájékoztatóban, hogy a kérelmet részletesen indokoljuk meg, én részletesen leírtam mindent. Erre ők egy részletes választ adtak a kérelem elutasítását indokló iratban, amelynek röviden az a lényege, hogy az autó nem létszükséglet és ha azt tudom fizetni, akkor az illetéket is. Emellett a nem kicsit cinikus hangvételű levélben azt is írták, hogy van tévénk, biciklink, mobiltelefonunk, úgyhogy adjuk el azokat is...
Hogy mindezt honnan tudják? Hát becsületesen bevallottam ezeket.
Tudom, itt többen hangosan felröhögnek, de én ilyen vagyok. Nem szeretek hazudni, sumákolni. És tegyük hozzá azt is, hogy a hatóság bármikor környezettanulmányt tarthat a kérelem jogosságának megállapítása érdekében és akkor meg úgyis megállapították volna, hogy valóban van tévénk, biciklink, mobiltelefonunk. Úgyhogy amellett, hogy hazudni nem szép dolog, ez esetben nem is lett volna érdemes.
 
A kérelmet tehát elutasították, tartalékunk semmi nincs, sőt jelentős kölcsönt halmoztunk fel a lakossági folyószámlánkon is. Honnan vegyünk tehát ennyi pénzt?
 
A helyzet elég reménytelennek tűnt, de mindig van kiút.
Én magam abban látom a kiutat, hogy miként eddig is, ezentúl is dolgozom másodállásban is és szépen előteremtem majd a pénzt. De ez a jelenlegi, azonnali fizetéskötelezettségre nem megoldás.
Kölcsön? Jó kérdés. Ki ad kölcsönt annak, akinek van egy jelentős lízing tartozása?
És itt jön a csavar.
Arra gondoltam, hogy a folyószámlához tartozó hitelkeretet kellene megnövelni és majd abból kifizetjük és szépen lassan - de inkább lassan - visszafizetjük.
 
A bankunkba - akiktől egyébként a lízing is van - bemenve az ügyintéző hölgy nagyon segítőkész volt és ő hívta fel a figyelmemet arra, hogy a banknál jó adósnak számítunk, évtizedek óta náluk van a számlánk - és amúgy 2037-ig náluk is lesz, ez tuti -, így valószínűleg kapunk hitelt. Kikalkulálta a részleteket és azt láttam, hogy egy tényleg jelképes összegből megoldható a dolog.
 
Mi a jelképes összeg? Nos, vannak dolgok, amikről az ember le tud mondani. Ha például cigarettáznék, akkor most szoktam volna le a dohányzásról. De nem cigarettázom...
Szerencsére volt egy káros szenvedélyem, amiről éppen két hetet tettem le.
Nem iszom kólát. Letettem, tiszta vagyok.
Kiszámolva a napi kétszer kettő liter cucc ára legkedvezőbb, diszkont áron is 600 forint volt. 600 forint pedig havi szinten nem kicsi összeg. Eddig észrevétlenül elcsordogált. Úgy is mondhatnám, hogy "elittam".
És ez mekkora egy baromság volt.
Nos, leszokva a kóláról éppen egy akkoros összeget spórolok meg, amiből havonta kijön a törlesztő részlet.
 
Összegezve tehát:
 
Az adóhatóságnak igaza volt. Simán ki tudom fizetni az illetéket, csak ne sírjon a szám.
 
Lehetne még ragozni a dolgot, de röviden ennyi.
Végső soron tehát egy rossz és egészségtelen dologtól megszabadultam és kézzel fogható jutalmat kaptam az élettől. És ezért még akár hálás is lehetek a jóságos államnak.
 
Az persze igaz, hogy ennek a pénznek lett volna helye, hiszen egy használt háznál mindig van, de majd később. Ami késik, nem múlik. A javítgatást lehet olyan dolgokkal is kezdeni, amikhez nem kell pénz. Van két ügyes kezem, magamnak pedig ingyen dolgozom...
 
Amúgy jelenleg az a helyzet, hogy ha véletlenül a cukrozott üdítős pult felé tévedek a boltban, akkor mint egy pavlovi reflex, úgy ugrik be, hogy "illeték". És ennél jobb visszatartó erő nem is kell. Asszem, én soha többet nem iszom már kólát ebben az életben...
 
Nem számolok bele, hogy ha mondjuk úgy két-három évvel ezelőtt teszem le a kva kólát, most mennyi pénzem lehetne. Pedig lehet, hogy megérné kiszámolni. Mindenesetre, ha neked, kedves barátom van lehetőséged megszabadulni valami felesleges, ámbár költséges és egészségtelen baromságtól, hát NE HABOZZ!
Jó érzés...

2013. február 4., hétfő

Idegbetegség

Észrevettem magamon az első jeleket. Az első jó jeleket. A kis dolgoknak is tudok örülni, így a mai reggelen történteknek kifejezetten.
Az történt, hogy kis feleségemmel mint mostanában minden reggel, ma is jöttünk dolgozni. És ma is megálltam, hogy kitegyem. Erre egy benzinkút parkolóját szoktuk használni. Megállok, kiszáll, kényelmesen felöltözik, magához veszi a cuccait és elköszön. Nem kell kapkodni. Nyugis a dolog.
Ma reggel ugyanerre készültünk. Ahogy megállok, hogy a merőleges parkolóba betolassak és kiteszem az indexet, hogy ezt a szándékomat jelezzem, érkezik nagy sebességgel egy úriember és beáll, bevágódik a helyemre.
Mire vagyok büszke? Először arra, hogy ez semmit nem mozdított meg bennem. Nem húztam fel magamat még belül sem és egy szót nem szóltam. Tök nyugodtan szemléltem az esetet, mintha nem is velem történt volna.
Megváltoztam? Lenyugodtam?
Nem hinném és biztosan lesznek még visszaesések, de minden esetre azt biztató jelnek tartom, hogy nem húztam fel magamat. Magam sem ismerek magamra, hiszen ilyen esetekben minimum anyáztam volna, rosszabb pillanataimban pedig ki is ugrok a kocsiból és elküldöm az anyjába a manuskámat.
Most nem. Kicsit előrébb álltam és éppen arra készültem, hogy kiteszem az indexet és megállok az út szélén, amikor érdekes dolog történt. Az úriember kitolatott a helyről és beállt hárommal arrébb.
Nem hittem a szememnek. Észrevette, hogy mekkora taplóság lenne, ha ezt megcsinálná velem és korrigált.
Lehet, hogy elsőre nem is vette észre, hogy én is oda akarok beállni, csak utólag.
Minden esetre javított a hibáján és így be tudtam tolatni a helyre.
Amikor kiszállt a muki a kocsiból, ott ment el mellettünk és még intett is, hogy "Bocs!".
Én meg leengedtem az ablakot és hangos "Köszönöm szépen!" kíséretében rámosolyogtam.
Jó érzés volt.
A tanulság?
Az van:
Nem érdemes mások hülyesége miatt magadat idegesíteni. Főleg azért nem, mert lehet, hogy nem is hülyék, csak fáradtak, gondterheltek, idegesek.
Én is voltam ilyen és remélem a mai reggeli reakcióim azt mutatják, hogy lassan, de elindultam egy másik irányba.
Abba az irányba, amerre régóta szerettem volna. Ahová eddig is tudtam az utat elméletben, csak gyakorlatban nem sikerült soha rálépni.
És hogy ebben mennyi szerepe van annak, hogy nem lakom már Budapesten és hogy letettem TELJESEN a kólát... Nos, ezt ítéld meg te, aki olvasod az írásomat!

2013. február 1., péntek

Tötymörgők és száguldozók

Én magam a 2/A-n járok, minden munkanapon reggel és délután. Tapasztalatom az, hogy ebben az országban háromféle autóvezető létezik.
Az egyik, aki a megengedett 90 helyett 80, vagy inkább 70 kilométer/órával közlekedik (vadiúj kocsival, mert az kell ehhez a sebességhez). Teszi ezt tökéletes útviszonyok mellett is. Persze teljesen jogos az az észrevétel is, hogy a 90 az megengedett maximális sebesség, ennyivel nem kell menni, csak szabad. De az ilyen, elkerülő jellegű utakat csak azért építik meg - nem kevés pénzért -, hogy aki haladni akar, annak ne kelljen a lakott területeken átszivárogni (és nem mellesleg a lakott területek levegőjét szennyezni). Így aztán az ember azt gondolná, hogy ha az út- és látásviszonyok megengedik, akkor a 2/A-n 90-nel közlekedni teljesen biztonságos és sokkal veszélyesebb az, amikor pár mazsola az egyébként is jellemzően türelmetlen autóstársakat feltartja. Mert ezek a tötymörgők természetesen nem mennek a régi 2-es úton, ahol a táv rövidebb és az ő sebességükkel még a menetidő sem lenne hosszabb ott sem, nameg nem tartanának fel senkit. Ehelyett a 2/A-n jönnek és - nem túlzok - 4-5 kilométeres sorokat gyűjtenek maguk mögé. Egyébként direkt használom a 2/A megjelölést az M2 helyett, hiszen számomra az NEM autóút - és főként nem autópálya - ahol nagyrészt 2 sáv van és a sebességkorlátozás végig 90. Két szakaszon szabad 110-zel menni, de ott meg nem lehet. Persze a statisztikában jobban mutat, ha közlekedési szakemberek elkönyvelik ezt az utat autóútnak, de mondjuk ki: nem az. Semmilyen tekintetben. De térjünk vissza az ott közlekedőkre.
A másik típus, aki a tötymörgést, de még a megengedett maximális sebességgel haladókat sem tudja elviselni és előzi a 4-5 kilométeres sort 150-nel, akár ködben is. Nem érdekli egyébként, hogy a 2/A út olyan rövid, hogy ha a megengedett 90 helyett 70-nel mész, akkor a menetidőd a legvégétől a legelejéig közlekedve is maximum 3-5 perccel lesz több. Nyomják neki és mi - a harmadik típus - figyelünk oda mindkét baromállat-fajtára.
Az sem jobb, akinek a tötymörgése miatt ez a helyzet kialakul, de az ő - teszetosza - viselkedése még igazolhatóbb. Hiszen ha valaki nem érzi biztonságosnak a tudását, inkább menjen lassabban. Persze jogos a kérdés, hogy ha valaki fél vezetni, az miért nem megy vonattal, vagy busszal, de nem török pálcát felettük. Ezer oka lehet annak, ha valaki éppen előtted balfékeskedik és normális gondolkodású ember ezen nem is idegesíti fel magát nagyon.
De nekünk - a normálisaknak - kell figyelni a rosszabbik baromállat-fajtára is, akik szerencsésebb esetben csak a szembe jövő kamion alá hajtanak és ott halnak meg, nem okozva ezzel nagyobb megrázkódtatást senkinek - hacsak a szép autóért nem kár -, de rosszabb esetben minket szorítanak le és löknek be a szántóföldre. Az utóbbi azért már nem mindegy ám.
 
Miért vagyok ennyire cinikus? Nos, aki eltölt pár ezer kilométert ilyen viszonylatban az utakon, az maga is arra a következtetésre jut, hogy aki barom, az megérdemli a sorsát. Mindenkinek joga van hozzá, hogy úgy távozzon az örök vadászmezőkre, ahogy neki tetszik, így aki például ezt a formát választja, annak a döntését tisztelni kell. És én tisztelem is, persze csak addig, amíg másokat - és főleg azok közül valakit, akik nekem fontosak -  nem nyír ki a hülyeségével. Így aztán a 2/A-n nagy számban fellelhető lengyel, szlovák és egyéb kamiont úgy tekintem én, mint ezeknek a barmoknak a csúcsragadozóit.
Aki nem tudta volna: az így közlekedők esetében ugyanis csak idő kérdése, hogy mikor nyírják ki magukat. A halál velejárója az ilyen viselkedésnek. Meg aztán reménykedhetünk is abban, hogy csak kiveszik már ez a hibás gén is az emberiségből...
 
(A képen és a cikkben szereplő autó egyébként ugyanolyan, mint az enyém. Aznap én is mentem munkába, negyed órával később. Én odaértem, ő meg nem. Nekem egy kellemetlen, félórás kerülő volt az egész, legalább megnéztük Veresegyházát. Neki meg az élete vége. Ugyanolyan autó, hasonló korú vezető és csak a hozzáállásban volt a kölönbség. Megfogott a dolog, főleg azért, mert többször láttam már ezt - vagy egy hasonló - kocsit ezen a szakaszon száguldozni. Velem nagyjából egyidőben ment reggel és délután is láttam többször visszafelé. Valószínűleg ugyanarról az autóról van szó, mert nem sok szaladgál ebből a típusból, ebben a színben az utakon és a baleset óta meg nem látom. Korábban nem egyszer el is engedtem, menjen csak. Megdöbbentő, de azért várható volt, hogy ez lesz a vége. Sajnálom is, a családját is, de aznap 30 méteres látótávolság volt a köd miatt és mégis nyomta neki. Azaz, csak magának köszönheti még akkor is, ha megrázó egy ilyen eset. Minden halál tragikus és értelmetlen.)
De nem erről akartam írni.
Amiért az egyébként baráti beszélgetés keretén belül leírtakat továbbgondoltam, annak csupán annyi oka van, hogy megosszam veletek, amit én, így pár tízezer kilométer alatt - gondolok itt a napi rendszerességgel, életvitelszerűen végzett vezetésre - leszűrtem. Amire rádöbbentem.
Mondandóm lényege tehát mi is?
Csupán annyi, hogy még mindig jobb a 3-as - normális - csoportba tartozni és néha elmorzsolni egy Miatyánkot, mint bármelyik másik kettőbe. És még annyit, hogy aki autóval közlekedésre adta a fejét, az ezeket kalkulálja bele!
Hogy mindig lesznek kalapos öregurak, elfehéredett ujjakkal a kormányt markoló "kényszerközlekedők", akik igenis akadályozni fognak minket a normális haladásban. Mindig lesz egy "kényszervállalkozó", akinek PONT és CSAK reggel 7 és 9 között lehet a fát elszállítania (csak úgy hívom ezeket, hogy faszállító, mindenki szótagolja úgy, ahogy neki tetszik) és csak IFÁ-ra futja és csak 40-nel tud haladni. Nem fognak később menni, nem fognak a pihenőknél lehúzódni. Fel fognak tartani, ráadásul büdösek is.
Mindig lesznek értelmi fogyatékosok (nem idézőjeles, szó szerinti), akik a közlekedés alapvető összefüggéseit sem látják és azért, hogy aztán egy vagy kettő autóval előrébb szopjanak ugyanabban a sorban, képesek halált megvető bátorsággal, akár téged vészfékezésre is kényszerítve, még a tej ködben is előzni.
 
Mit tehetsz ezek ellen? Sokat.
Például nem autózol. Kézenfekvő. A vonat késik, koszos és sorolhatnám, de biztonságos.
Vagy ha autózol, akkor bevezetsz praktikákat.
 
Én például 10 perccel hamarabb indulok és azt is elengedem, akit nem kéne. Eleve akkora követési távolságot tartok, hogy oda beférjen egy-két ilyen tapló és a visszapillantó tükröt éppen olyan gyakran figyelem, mint az előttem haladót.
Nem tartom magamat azért kevesebbnek - vagy többnek - ha beengedek pár szerencsétlent magam elé és nem éreznék kielégülést akkor sem, ha egy tötymörgőt leszorítanék, vagy ledudálnám a haját a fejéről. Nem gondolom, hogy a fizika törvényei rám nem vonatkoznak és hogy a síkos úton én majd biztosan meg tudok állni. Nem gondolom azt sem, hogy ha nekem drágább autóm van, vagy esetleg jobban megy, akkor az engem bármire is feljogosítana.
Beállok a sorba és inkább zenét hallgatok, vagy beszélgetünk.
 
Persze néha azért anyázok én is, de ez egy ilyen társasjáték...