Jó nap ez a lánykérésre...

Csak szólok, hogy ha ma (február 29-én) kéred meg a barátnőd kezét, akkor csak minden negyedik évben kell ünnepelni.

Ha ma megkéred a kezét, akkor nyolc év múlva éppen aktuális lesz az esküvő. 8 év múlva február 29. pont szombatra esik, úgyhogy a házassági évfordulót is csak 4 évente kell megünnepelni...

Ha szerencséd van, akkor a nászúton teherbe is esik az asszony, így az első gyerek garantáltan valamikor karácsonykor fog születni.

Ha lány, akkor Éva, Adél, Eugénia vagy Anasztázia nevet javaslom, fiúknak pedig a János, Ádám, István nevek a legjobbak. Miért? Mert így a névnapot le lehet rendezni egyben a születésnappal és a karácsonnyal.

Tehát még nem késő, hogy nagyon gyorsan elrohanj virágért, hogy elcsórd valamelyik bizsú gyűrűjét a méretvételhez és egy ékszerésznél csináltass egy jegygyűrűt.

Estére foglalj helyet valami nagyon előkelő étteremben...

Ezzel a jó döntéssel több millió forintot spórolsz meg, ha életetek végéig együtt maradtok és ha olyan ügyes vagy, hogy a többi gyereketeket is mindig a házassági évfordulótokon hozzátok össze...

(Na, így működik a férfi logika...)

Vendégségben

Ha én vendégségbe megyek hozzád, felfordítom az életedet. Amíg nálad leszek, nem lesz nyugtod egy percig sem.

Ott kezdem, hogy egy másfél órás vizsgálat miatt 4 napra, egy nagy bőrönddel jövök. Igaz, hogy nem fogok belőle semmit használni, de jobb a biztonság. Meg ez a nagy bőrönd tökéletesen alkalmas arra, hogy a nappalid kellős közepére kirakjam és ezzel agyonvágjam a nappali funkcióját. Természetesen amíg nálad vagyok, folyton nyitva lesz, hogy lásd az alsógatyáimat, meg az összes intim dolgomat. Engem nem zavar, téged se zavarjon...

Ha már nálad vagyok, rátelepszem az életedre. Kezdem ott, hogy egész nap a tévé előtt ülök és nézem azokat a csatornákat, amiket Te soha nem nézel. Hogy Te is szeretnél nézni néha híradót, meg este a kedvenc sorozataidat? Majd ha elmegyek - ha egyszer végre elmegyek - letöltöd az internetről és megnézed utólag. Ennyi áldozatot hozhatsz értem igazán...

Ja, internet? Amikor Te dolgozni mész, én rátelepszem a számítógépedre. Nem nagyon érdekel, hogy a PC az angol personal computer, azaz személyi számítógép rövidítése. Szépen beülök a böngésződ elé, elcseszem az összes könyvjelződet. Ha voltál annyira balfasz, hogy belépve maradtál a Twitteren, Facebookon, a Google-ben, még a leveleidbe is beleolvasok, megnézem kivel kommunikálsz és mit. Megnézegetem a képeket, amiket a számítógépeden tárolsz. Mi ez a sok film? Ja, hogy neked van szélessávú interneted? Töltsed már le nekem légyszíves a kedvenc sorozatom négy évadját angolul és magyarul! Majd otthon megnézem. Hogy viszem haza? Van pendrájvom. Mekkora? 32 megás. Az kevés? Mér, mennyi férne rá? Hogy egy rész sem? És akkor hogyan? Mi az a külső vinyó? Ja! Menj már el légyszi, vegyél nekem egy hordozható vinyót. Mikor? Hát jó lenne, ha holnap haza tudnám vinni a sorozatomat. Meló után be tudsz ugrani valahová, nem? De ne kerüljön többe 30 ezresnél? Te mondtad, hogy van a neten ez az árukeresős oldal. Ja, a netről csak holnap vagy holnapután jön meg? Akkor vegyél már a "Médiába" egyet! Nehogymár 46 ezres legyen, a neten 29 volt ugyanez! Akkor hagyjuk a francba, majd később átmásolod aztán elhozod nekem. Viszont akkor meg tudom nézni legalább azt a részt, amit kihagytam? Hol? Milyen médialejátszó? Hogy kell kezelni? Gyere már és indítsd már el nekem! Most kiírt valamit. Hogy lehet eltüntetni? Ugye nem néztél volna semmit? Ugye nem baj, hogy foglalom a tévét és megy a köcsög sorozatom? Jaj, ezt az évadot még nem is láttam, megnézem "gyorsan". Nem rendelnél egy pizzát? Kifizetem, majd átutalom. Csinálnál nekem egy szörpöt? De bioszörpöt, ne legyen benne cukor meg tartósítószer! Jaj, kislányom, most nézem a sorozatomat, játszál addig a számítógépen! Mutasd már meg a gyereknek, hogyan kell! Adjál már neki enni, inni, éhes, szomjas. Miért kéne elpakolni a matracot, este úgyis ki kell majd rakni. A gyerek veled akar aludni, én majd a hálóban nézem a sorozatot hajnali egyig. Mi az, hogy kaparászik a hálózati vinyó? Nem igaz, hogy nem tudsz tőle aludni, nem is olyan hangos. Olyan, mintha esne kinn az eső és verné a párkányt. Ja, hogy villog rajta a led? Tedd azt a mappát elé, most nem villog. Aki álmos, tud aludni emellett is. Holnap mi van a munkahelyeden? Ki tudsz vinni az álomásra minket? Milyen csúcsforgalom? Nyolckor indul a vonat. ja, akkor majd megyünk a négyessel, a meló után ki tudsz vinni minket? Milyen csúcsforgalom, délután négykor? Nemár. Hogyhogy a város túlvégén van a vasutállomás? Milyen metró? Nincs bérletem. Nehogymár két jegyet lyukasszak. Mióta nem kell az átszálláshoz? Mér', mennyi egy jegy? Hogyan viszem ki a kvanagy bőröndömet a vasútra? Jólvan, akkor majd megoldom, ha erre sem vagy képes. Mi, hogy áramszünet lesz 11-től 4-ig? Akkor mit csinálok addig? Hogyan számítógépezek? A médialejátszó sem megy? Elmegyünk inkább a déli vonattal? Nem tudsz elkérezkedni, hogy kivigyél? Délben nincs csúcsforgalom. Persze, pont ma kell vidékre menned mi? Ne etessél. Ha ekkora köcsög vagy, majd kimegyek metróval.

Ja, majd a műtétkor fenn kell legyek pesten 3 napot, mert vissza kell menjek kontrollra. Addig szedd már le a többi évadot is. Szemműtéttel lehet tévézni, mondták a vizsgálaton.

Aztán amikor elmegyek végre az anyám picsájába, majd még te érzed magadat kényelmetlenül, amiért köcsög voltál velem és nem voltál jó házigazda. Úgyhogy legközelebb is simán jövök, bejelentés nélkül, hogy jóvátedd, amit legutóbb elkövettél.

És még mindig nem utálsz engem? Majd teszek róla, nem is kell nagyon megerőltetnem magamat. Mindig van indokom seggfejnek lenni és magamban nagyon könnyen lerendezem azzal, hogy sanyarúgyermekkorom volt meg hogy nem én tehetek róla, hogy önző lettem. Neked meg nincs választásod, a rokonod vagyok. Meg egyébként is, hülye köcsög vagy, amiért évente 10-15-ször nem vagy képes elviselni egy-két napra.

A tanulásról

Véleményem szerint a tanulás az, amit SOHA nem lehet abbahagyni. Ha hátradőlsz, miszerint Te kész vagy, akkor van véged, mint a botnak. Persze a sebesség és a befogadóképesség idővel csökken és az ember agya nem úgy fog már, mint tizen- és huszonévesen, de a köreinkben lévő értelmiségi fiataloknak innen üzenem: soha nem lesz vége. Ismerős a mondás: a jó pap holtig tanul? Nem csak a jó pap, de a jó mérnök, jó radiológus, jó kőműves. Mindenki. Ismerek pár sikeres embert. Persze boncolgathatjuk, ki a sikeres, de hadd legyen ez most szubjektív, azaz maradjunk annyiban, hogy sikeres ember az, akiről a környezete azt gondolja, hogy sikeres. Szóval ezen sikeres emberek között van szakmunkás, egyetemi professzor, technikus, orvos, lakatos. Közös ismérvük a nyitottság az új dolgok iránt. Aki ugyanis egyszer befejezi az érdeklődést és a tanulást, az lemarad. Annak annyi. Az élet és a konkurencia elhúz mellette. Ez van, tessék felkészülni arra, hogy életed végig tanulni fogsz.
Ha már tanulás: az iskolázottság és az inteligencia között NINCS összefüggés, ahogyan a siker és az iskolázottság között sincs. Számos olyan barátom van, akik például nálam kevésbé iskolázottak, de soha nem fogok felérni még a hónaljukig se. És tegyük hozzá azt is, hogy attól, hogy van papírod valamiről, még nem feltétlenül értesz hozzá.
Az más téma, hogy a társadalom valahogy úgy mér, hogy a "papírosokat" előrébb teszi, de ez sincs feltétlenül így.
Még mindig iskola: saját példám alapján hadd mondjam azt, hogy ha tanulni akarsz, tudsz. Nincs olyan, hogy én szegény családból származom és azért nem tudtam tanulni. Annak, akinek apuci-anyuci a feneke alá teszi a hátteret, könnyebb. De aki akar, az tanulhat. ÖTVEN évesen is. Gyerekek mellett is. Apám a gimnáziumot és a főiskolát is gyerek mellett végezte el. Mert ő még rosszabb helyzetből indult.
Én magam bennlakásos katonai kollégiumban végeztem a gimnáziumot, mert anyáméknak nem lett volna pénze. Aztán katonai főiskolára mentem, mert anyáméknak nem lett volna pénze. Szerettem? Nem. Utáltam. Nem volt választásom. A katonai iskolákból profitáltam: fegyelmezett vagyok és reggel 5 perc alatt kilépek az ajtón az ébresztéstől számítva. Zuhanyzással és borotválkozással együtt... ;)
Aztán a meló mellett csináltam meg a második főiskolámat (civil, Műgyetem főiskolai kar, posztgraduális) úgy, hogy 23 ezret kerestem és 13 ezres votl a fősuli havonta. Tizezerből már a kilencvenes években sem lehetett megélni, így hétvégenként bicikliket javítottam, abból volt heti 4-5 ezres plusz keresetem, hogy lomis bicikliket javítottam fel és adtam el. Nagyjából 200-at. Apám segített, így volt pénzem kajára is. Könnyű volt? Nem. Szívesebben üldögéltem volna a hétvégén a tóparton pecázgatva, vagy fürödtem volna a Balatonban. A hozadéka? Van, értek a biciklikhez. Erről +Kovács Roland is tudna beszélni. A látszólag értelmetlen melónak még húsz év múlva is van kézzel fogható hozadéka...
A másoddiplomámmal azóta már nagyon sokat kerestem és ez lett az életem. Gépész gyökereim vannak, de már régen a munkavédelem a fő csapásirány. Most éppen már tanítok is, imádom és jó pénz is van belőle. Mindez annak a következménye, hogy anno munka után nem a kocsmába jártam - mit a kollégáim többsége - hanem az iskolába.
Amikor a második főiskolát befejeztem, megtanultam angolul. Mert láttam, hogy nélküle nem lehet élni manapság. Könnyű volt? Nem. Munka mellett. Az összes filmet angolul néztem magyar felirattal, majd angolul angol felirattal, dalszövegeket fordítottam, hogy az evridéjinglist is megtanuljam. A végefelé én javítottam ki az angoltanárt, hogy kérem az bizony kárbondájákszájd. (Hallottam egy nótában, a tankönyvben meg nem volt benne.)
Mit jelent ez? Hogy az egész életemet ráállítottam az angoltanulásra, 24/24-ben. Az írásbelimet 50 perc alatt írtam meg 90%-osra (3 óra volt rá hagyva) és leszóbeliztem májusban (októberben kellett volna). Mire a csoporttársaim leközépfokúztak, én már igencsak a felsőfokú felé kacsintgattam... Mert valamit csinálunk, vagy nem csinálunk, de SOHA nem csinálGATjuk.
Az egyetemet 37 évesen csináltam meg. Nem nemzetvédelmi egyetemet, a Szent István Egyetemet. Van különbség, de erről meg +Várnai Ernö tudna mesélni. Leszoptam magamat a Betula pendulával meg a Mollusca-k nemi életével, de valahogy csak környezetmérnök lettem.
Mivel valami egyedi dologból akartam írni a diplomámat (és a doktorimat is abból szeretném majd), felvettem a térinformatikát plusz tantárgynak és elkezdtem a PDA-k és okostelefonok felé érdeklődni. Ennek melléktermékeként ismertem meg jó pár embert, akiknek legjobban örülök az egészben (PDAMánia, majd Technet) és ennek mellékvágányaként kezdtem el teszteket írogatni.
Minden mindennel összefügg.
A diplomamunkámat (Tenyérszámítógépek alkalmazása a katasztrófavédelmi térinformatikában) ötösre értékelték és ötösre védtem meg, az államvizsgám színötös lett és a SZIE kemény alapozó tantárgyai mellett is (Matematika 1-2-3-4, szerves és szervetlen kémia, vízkémia, növénytan, álattan, sorolhatnám...) 4,57-es átlaggal, évfolyamelsőként végeztem.
Miért írom ezt le? 23 évesem 3.0 volt az átlagom a katonai főiskolán, 28 évesen 3,9 a Műegyetemen és 37 évesen 4,57 a SZIE-n.
Ezexerint az agyam nem lassul?
Lófaszt. Szorgalmasabb vagyok és motiváltabb.
A motiváció a lényeg és ez is lenne mondandóm záróakkordja.
Ha látod, mit akarsz elérni, akkor el fogod érni. Bármi áron.
Ha látod a célt, akkor nem kocsmázni fogsz, akkor benyomsz még egy kávét éjfélkor és megtanulod az utolsó fejezetet is, akkor nem regényt olvasol a strandon hanem talajtan tankönyvet. És sorolhatnám.
Alapelvem pedig az, hogy nem adunk fel semmit, maximum elhalasztjuk. Néha évtizedekre, de végül minden meglesz.
És egy dolog még: kifogások mindig vannak. Az emberi agy úgy van összerakva, hogy keresi a kifogásokat. Vannak, akiknek ez alap életmód és minden feladatra 4-5 dolgot tudnak kapásból rámondani, miért NEM lehet megcsinálni.
Az ember lusta, ha engedi magát ellustulni.
Aki meg el akar érni valamit, az nem kifogásokat keres, hanem megoldásokat és odabasz a lustaságnak...
Ennyi.
Ezt egy baráti beszélgatésből ollóztam ki, de talán megért egy bejegyzést....

Csak ki kell várni...

... és eljön az a pillanat, amikor az ember elégtételt kap.

Van már talán két éve is annak, hogy ön hibámon kívül belém trafáltak hátulról és rommá zúzták az autóm hátsó - ötödik - ajtaját és a lökhárítóját.

A hibás fél biztosítója az UNIQA volt, így az ügyeimet náluk kellett intézzem. Ennyit egyébként a szabad biztosító választásról. Na mindegy...

Történt, hogy a szerviz az egyik törött tolató radar érzékelőt visszaépítette, és a baleset során összetört és ezért zárlatos érzékelők tönkretették a tolató radar komputerét is. A kár javítással együtt 107 magyar ezresbe került.

A csavar annyi volt a történetben, hogy a javítás után én ezt nem vettem észre, mert egészen egyszerűen előre menetben közlekedtem hazáig és sajnos odahaza is orral álltam be. Így aztán a hibás tolató radarról csak akkor értesültem, amikor napokkal később először tolatni akartam és a rendszer ki is írta, hogy hiba van valahol.

A szervizbe visszamentem, akik meg is ígérték az utólagos kár felvételt és javítást, aztán pár hónapig össze-vissza hazudoztak arról, hogy a biztosító nem hajlandó kifizetni. A biztosító pedig össze-vissza hazudozott arról, hogy a szerviz nem is küldte be nekik a javítási igényt.

Megelégelvén a dolgot egy független márkaszervizben saját költségemen megjavíttattam a tolatóradart és a számlákat benyújtottam a UNIQA biztosítónak. Akik természetesen össze-vissza hazudoztak és gyanúsítgattak engem, hogy miért csak most - miközben ők húzták hónapokig a választ minden egyes levelemre - és miért ennyi. Szakértőt küldtek, akinek a kicserélt alkatrészt megmutattam, majd utólagosan egy igazolást is szereztem a javítást végző szerviztől, hogy a csere a baleset során meghibásodott tolató szem zárlata miatt, a balesettel kapcsolatosan vált szükségessé.

Az UNIQA erre nem tudott mit válaszolni, nemes egyszerűséggel nem fizették ki a káromat, csak részben. Én meg beleuntam a majd egy éves csatározásba és hagytam a fenébe azzal, hogy nekem ugyan soha többet ehhez a szarházi bandához nem lesz közöm.

És akkor ma jön egy telefon ebéd közben, azt hittem, hogy rosszul hallok. Az UNIQA-tól keres valaki, hogy lenne-e pár percem. Mivel az eset kicsit régen történt már és nem is voltam benne biztos, hogy UNION vagy UNIQA volt-e a ludas anno, kértem visszahívást és közben utánanéztem annak, jól emléxem-e.

Mert elképzelni sem tudom, hogy a kiterjedt levelezésünk után valaha is van valakinek pofája ahhoz, hogy engem ettől a szarházi mocsok biztosítótól megkeressen.

Persze reménykedtem abban, hogy valamiféle felülvizsgálat folyamán rájöttek a hibájukra és most valamit kompenzálni akartak abból a 107 ezresből, amivel megkárosítottak.

A visszahívás megtörtént, a jóember elkezdte nekem nyomni a szokásos marketing szöveget, hogy egyrészt rögzíti a beszélgetést, másrészt felkereshetnének-e engem valamiféle ajánlattal valamikor.

Én pedig a következőket mondtam neki:

"Kedves Uram! Volt énnekem önökkel dolgom, amikor megkárosítottak 107 ezer forinttal. A véleményem megvan az Önök cégéről, de megpróbálom megőrizni a kulturált hangnemet, mert nem Ön tehet róla. De ha már rögzíti ezt a beszélgetést, legyen kedves rákeresni a rendszerükben és átnézni, hogy miért is haragszom én Önökre. Egyben azt szeretném kérni Öntől, hogy mindaddig, amíg ezt az ügyet nem rendezzük és a káromat nem egyenlítik ki, ne hívogassanak engem semmiféle ajánlattal. Köszönöm szépen!"

Az Úr megköszönte, hogy megőriztem a normális hangnemet és letette.

Én pedig - bár tudom, hogy szarnak rá, hiszen van még rajtam kívül számos balek, akit be lehet palizni - mégis valamiféle elégtételt éreztem, hogy Ők kuncsorognak nekem és én felülemelkedve az érzelmeimen, normális hangnemben tudtam elküldeni őket a jó büdös picsába. Ahová valók... ;)
(Ha tetszett, ne felejtsd el továbbosztani! Hadd tudja meg más is, milyen is az UNIQA...)

Spamalot, harmadszor először

Lassan már történelmünk lesz, nekem és a Spamalotnak.
Kétszer megpróbáltuk már megnézni, kétszer jött közbe valami.
Először a keresztlányunk nyaralt nálunk és ő nem volt hajlandó elengedni minket egy másfél órára, így egy barátom örült az erkély, első soros jegyeknek.
Másodszor kis feleségem volt beteg, így bár ott voltunk, a felét nem láttuk.

Talán majd most.
És miért írtam ezt meg?
Hogy kipróbáljam a blogger mobil kliensét.

A Hummer sztori

Elégedettek vagyunk, hogy a Hummeres manusok beleszakadtak a Balatonba? Hogy van igazság a földön? Hogy mindenki azt kapja, amit érdemel?

Hát akkor íme:

Amióta a Hummer beleszakadt a Balatonba, tízszeresére nőtt az érdeklődés a típus iránt.

Készülnek a Hummer gumimatracok, amiket a sok hülye majd nagy rögögve vásárol, természetesen a normál gumimatrac árának kétszereséért. Találkozhatunk is majd velük nyáron a Balatonon.

Készülnek a Hummer vizibiciklik, amiket meg a sok hülye majd nagy röhögve kölcsönöz, természetesen a normál vizibicikli kölcsönzésének duplájáért.

És hogy ezekhez a projektekhez a tóba beleszakadt "balfasz"-nak van-e köze?

Kettőt találhatsz, de segítek: strandja van...

(Nem mondom, hogy direkt szakadtak bele, de hogy meglovagolják az ingyenreklámot, az biztos. Remélem, ez eszedbe jut majd, mielőtt vennél egy jópofa Hummer gumimatracot vagy kikölcsönöznél egy jópofa Hummer vizibiciklit...)

Hummer arra rövidebb!

Belegondoltál, hogy mit úsztál meg?

Ha egy kicsit vastagabb a jég, akkor nem a parttól néhány méterre szakadsz be, hanem a tó közepén. És megfulladsz, vagy megfagysz.

Szerencsés ember vagy te Palikám, az égiek vigyáznak rád.

Hadd meséljem el neked, mi történt volna veled. Nos, én magam 4 fokos vízben fürödtem, ami nem volt befagyva. Csónakból borultunk pecázás közben. A parttól 20 méterre. 10 percig voltunk benn a vízben és Édesapám az intenzíven kötött ki, 30 fok alatt volt a testhőmérséklete, mire a mentő kiért. Én magam már a csónakba nem tudtam bemászni, úgy húztak fel. 10 perc alatt ennyire hültem ki és gémberedtek el a tagjaim.

Szóval ha a jégen kicsit beljebb szakadsz be, tuti meghalsz.

Remélem vittél magaddal még valakit, hogy ne csak magadat veszélyeztesd...

Persze a közhangulat most nagyon elégedett, hogy a hámmeres hülyegyerek beleszakadt a Balatonba. Azt persze senki nem tudja, hogy miből van Neked Hummered, mennyit és mit dolgoztál érte. Engem ez a része nem is érdekel.

Az a fele jobban érdekel, hogy rajtad röhög az ország, de Te mégis szerencsés ember vagy. Megúsztad.

Remélem épülésedre szolgál az eset. Remélem legközelebb belegondolsz, mielőtt ilyen baromságot találsz ki...

Én is az átvert 2,8 millióba tartozom?

Én magam is kiléptem a magánnyugdíjpénztárból. Jaj, de nagyon rá is faragtam. Most majd akik bennmaradtak, azok sokkal jobban járnak, merthogy ők "is" kapnak majd állami nyugdíjat. Emellé meg ott lesz majd a "megmentett" magánnyugdíjuk is. Nos, kedves barátaim (bár ezt a szófordulatot is kisajátította valaki más, de talán szabad használnom), akkor nézzük is, mi a helyzet szerintem.

Én magam a kilencvenes évek elején kezdtem el dolgozni, azóta van fizetésem. Folyamatosan. Folyamatosan átlagos, éppen csak inflációkövető. Sőt, talán a reálértéke még kicsit emelkedett is azóta, ahogy az életem és a karrierem - ha lehet ezt így nevezni - haladt szépen előre. Talán kicsit jobban élek, mint húsz éve éltem. Azaz immáron 22 éve vagyok - amikor ez az államosítási tranzakció lezajlott, akkor éppen 20 éve voltam - kereső. Ismétlem: folyamatosan. Azaz a munkáltatóim folyamatosan fizették be a fizetésem x százalékát (változó, de 5 és 10 között, kiegészítésekkel) a KÖTELEZŐ magánnyugdíjpénztárba. Mert amikor ugyebár ez a nagy találmány elindult, nekünk, akkor még 35 év alattiaknak kötelező volt belépni. NEM volt választásunk. Hát beléptem és benn is voltam egészen 2010 végéig.

Nem tudom ki-miként tervezi az életét, de szerintem azért a nagy többség kis hazánkban azt gondolja, hogy úgy 20 éves korában elkezd dolgozni, majd dolgozik (jelenleg) 65 éves koráig és a jól megérdemelt nyugdíját élvezi ezután. Azaz dolgozunk összesen 40-45 évet (attól függően, hogy szakmunkás, szakközepes, vagy felsőfokú végzettséget szerzünk-e). Természetesen csak akkor, ha VAN munkánk folyamatosan, amire persze megintcsak nincs garancia, sőt egyre kevésbé jellemző. És ahogy most nézem ráadásul, az öregségi nyugdíj korhatára úgy változik, hogy az én generációm majd 70 éves korában mehet el nyugdíjba, ha megéri...

Akárhogy is, az én esetemet véve tegyük fel, hogy dolgozom 65 éves koromig, majd nyugdíjaznak.

Nos, az én esetem egyébként még pozitív példa, hiszen azok között voltam, akik most, a kilépésnél kaptak is valamit. Azaz nekem például volt hozamom. A feleségemnek egy másik magánnyugdíjpénztárnál egy kanyi vasat nem fizettek, de számos fényképet találtunk a neten arról is, ahogy egyeseknek megérkezett a 750 forintos kifizetés. Szóval ennyi volt a hozam.

De vegyük az én esetemet: kifizettek nekem másfél millió forintot, mint hozamot. Ennyit fialt a pénzem az 1995-ös belépésem óta (ha jól emléxem, akkoriban köteleztek a belépésre minket). Tehát 15 év alatt gyűlt nékem kamatokkal meg mindennel másfél milla.

Egyrészt, ezek szerint a befizetett pénzek átlagát tekintve havi 8.333 HUF gyűlt a számlámon és kamatozott Nekem. Tehát ha még ugyanebben a tempóban gyűjtögetek, akkor az elkövetkező 25 évben még 2.500.000,- HUF összeadva 4.000.000,- HUF gyűlt volna össze a magánnyugdíj számlámon. Egyszerüsítek, mert a bankok hókuszpókuszait nem lehet követni. Azért mai reál értékkel számolok, mert mindez persze kamatozna addig - ha pozitívan gondolkodom és nem bukik be pölöl a pénztár -, tehát ha azt szeretném tudni leegyszerűsítve, hogy mennyit is ér ez a pénz, akkor ennek a négy millának a mai értékét kell nézzem. Kicsit bonyolult, de remélem érthető.

Tehát mennyi is négy millió forint mai értéken? Mit lehet belőle tenni? Nos, ha a mai életszinvonalamat nézem - amiben sajnos még nincs gyerek, csak kettőnket kell eltartsuk a feleségemmel - akkor 4.000.000,- HUF annyit tesz, hogy 20 hónapig, azaz nem egészen kettő évig tudnám az állam által jelenleg adott pofátlan nyugdíjat kiegészíteni ahhoz, hogy a kereső időszakban megszokott életszinvonalat éljük. Tegyük fel, hogy a feleségem azért bukott a mutatványon, merthogy hirtelen kellett (volna) kivenni a pénzt és tegyük fel, hogy a feleségemnek is hasonlóan fizetett volna a saját nyugdíjpénztára. Azaz tegyük fel, hogy ő is ugyanannyit kapna kézbe nyugdíjba vonulása után, mint mondjuk én, azaz az ő részéről sem csappanna meg a bevétel.

Tehát a nagy takarékoskodással a nyugdíj után még KÉT ÉVIG élhetnénk hasonló életszinvonalon??? És itt jön a másrészt.

Mert másrészt nagyon nem biztos, hogy az ember egész életében olyan szerencsés lesz, hogy ugyanilyen "jól" fog fiallni a pénze. Könnyen lehet, hogy bebukik a nyugdíjpénztár, az állam, minden. Akkor meg miről is beszélünk?

Mit is jelent egyébként 8.333,- HUF manapság? Például 20 napi meleg ebédet egy menzán, az otthonról becipelt, megmikrózott kaja helyett. Vagy 2 darab színházjegyet havonta. Vagy 2-2 darab gyógyfürdő jegyet havonta. De sorolhatnám még. Ez az a pénz, amit a SEMMIÉRT havonta befizet az ember - helyett a munkáltató - és amiből majd valamikor a ködös jövőben lesz majd valami. Ez az a pénz, amit manapság nem költök magamra, magunkra. Ez az a pénz, amit ellopnak és el is fognak lopni tőlünk, amíg világ a világ.

Úgyhogy akkor hogy is van ez az átvert 2,8 millió ember dolog, amit mint gumicsontot rág a média napok óta?

Nos, harmadrészt: 2011 volt a legjobb év az eddigi életemben. A kifizetett tagsági díjból és munkáltatói kiegészítésből hosszú évek óta először elmentünk nyaralni. Salzburg, Verona, Horvát tengerpart, napsütés, olivabogyó. Talán emlékszel még... A kifizetett pénzből kifizettem azokat az adósságaimat, amiket évek, de inkább évtizedek óta görgettem magam előtt (bútorkölcsön, szőnyegkölcsön, hűtőgépkölcsön, és mindeolyankölcsön, amit még összeköltözésünkkor, azaz 2000-ben, 11 éve vettünk fel a feleségemmel). A kifizetett pénzből meghagytam egy olyan összeget, ami ott figyel a számlámon és aktív kereső korom óta ELŐSZÖR van az, hogy nem mínusszal kezdődik az egyenlegem. Először van az, hogy nem kell rettegjek attól, mi romlik el éppen a lakásban, az autón és azt miből fogom kifizetni. Aktív kereső korom óta először van az, hogy viszonylag nyugodt vagyok, mert van némi tartalékom. És aktív kereső korom óta először van az, hogy a bankszámlámat vezető bank nem von le havonta 10-20 ezres közötti összeget a kamatokra, mert nem tartozom nekik. Kvázi havonta 10-20 ezressel többet költhetek magamra, vagy takaríthatok meg.

Nem érzem magamat átverve.

Azért nem érzem magamat átverve, mert AKKOR éreztem magamat átverve, amikor egy olyan dologba kényszerítettek bele, amiből már akkor tudtam, hogy SEMMI hasznom nem származik majd. AZ VOLT az átverés.

És hogy nem gondolok a jövőmre? Hülyének néztek? Gondolok én arra, de abban biztos lehet a jó állambácsi, hogy CSAK OLYAN befektetésben fogom tartani a "jövőmet", amire nem teheti rá a kezét SEMELYIK SENKIHÁZI POLITIKUS. Hogy ez mi? Majd hülye lennék elárulni...

Kétharmad

Nem politikai indíttatásból írok, az egybeesés véletlen. A mi kétharmadunkról írok, az én családom kétharmadáról.

A húgom majd' négy éve úgy döntött, hogy nem vár tovább, belevág. Mármint a lakásvásárlásba. Miért? Talán azért, mert már 30 éves elmúlt és évek óta fizetett másoknak albérletet, ez pedig olyan, mint amikor az ember az ablakon lapátolja ki a pénzt. Inkább - gondolta - hasonló összegben köt egy lízingszerződést és így kvázi magának fizeti inkább a részleteket, amelyek végén reményei szerint egy saját lakás várja majd.

Nem vállalta túl magát. 54 ezrest vállalt be havonta, ami már az akkori fizetése mellett is jól tartható részletnek tűnt és természetesen reménykedett abban, hogy egyrészt a fizetése is szépen emelkedni fog majd ahogy az élete és a karrierje halad előre és persze joggal reménykedett abban is, hogy nemsokára majd nem egyedül fizeti a részleteket.

Család számára is alkalmas, másfél szobás + galériás lakást nézett ki magának egy kicsit inkább kijjebb a városból, hogy ugyanabból a pénzkeretből jobbat tudjon kihozni. Nem vállalta túl magát egy kicsit sem. Persze mint sokan mások ebben a kis hazában, nem sejthette, hogy lesz a válság és amit még kevésbé: hogy elszáll a svájci frank.

Előtte is 50-60 ezreseket fizetett ki egy-egy albérletért, így ez az 54 darab ezres simán vállalhatónak tűnt egy saját lakás reményében.

Körülnézett, megnézett jó sok lakást - néhánynál én magam is ottvoltam - valamint hetekig mérlegelte, hogy kölcsönt vagy lízinget vegyen-e fel és hogy kitől.

Végül majd fél éves keresgélés után megvolt a konstrukció és az "Első" banktól a lízingszerződés is.

Az persze alap, hogy a lízingcég nem adta oda a lakás teljes vételárát, így a szüleimnek is fel kellett venniük majdnem 3 millát, hogy az összesen 12 milliós összeg összeálljon.

Az első kétharmad tehát az, hogy a családom két harmada azonnal adósságba keveredett egy lakás miatt, és természetesen a szüleim házára is rákerült a jelzálog. Úgy kalkuláltak, hogy a három milliót a szüleim kényelmesen fizetgetik majd és pár év alatt a végére érnek, a Hugi pedig a 10 milliót röpke 25 év alatt ki is fizeti. Alig lesz addigra 50-55 éves.

A dolgok mentek is szépen, mígnem beütött a krakk. Egy dolog a válság, de ugyebár azt senkinek nem kell magyarázzam, hogyan hatott mindez kis országunk pénzére, illetve a forint arányára a többi pénznemhez. Így aztán lassan, majd gyorsabban elkezdett növekedni a havi törlesztőrészlet mind a huginál, mind a szülőknél. Meg sem nagyon állt a kezdeti duplájáig, de talán ez is ismerős másoknak, hiszen sokan vannak így vele. Illetve miket beszélek, hiszen még most sem állt meg az emelkedés. Na jó, fogalmazzunk úgy, hogy jelenleg tart a kezdeti duplájánál.

Aztán ugyebár a válság érintette a betonstabil magyar gazdaságot is, így konkrétan a hugom fizetése nemhogy emelkedett volna, de egy hónapja a munkahelye is megszűnt. Hirtelen, figyelmeztetések, előjelek nélkül. Vagy jól titokban tartotta a vezetőség. Mindenesetre gyors keresgélés és bazinagy szerencse folytán sikerült találnia egy újabb munkát, persze nem ugyanazokkal a feltételekkel, így december elseje óta kevesebb pénzért dolgozik többet. A kevesebb pénzen havi nettó mínusz 80-90 magyar ezrest tessék érteni, ami nem lenne gáz, ha eddig ez a 80-90 ezres megtakarítás, plusz lett volna. Csakhogy nem az volt, a megemelkedett részletek és nem mellesleg a megemelkedett árak - fűtésvízgáztévéinternetkajabenzinsorolhatnámmég - miatt a kényszerű váltás előtt is úgy élt a tesóm, hogy kemény spórolás mellett - fiatal nő létére szórakozás nuku, öltözködés nuku, nyaralás nuku - havonta néhány ezrest tudott megspórolni, amiből a kis lakást tudta kicsit fejlesztgetni. Mert ugye a lakásba kell(ene) némi bútor meg miegymás.

Szóval ezidáig is úgy élt, hogy félretett pénze semmi nem volt, pedig SOHA egy forintot nem költött olyan "haszontalan" dolgokra, amiket egy szép magyar szóban úgy foglalnánk össze, hogy az "élet". Az ő élete évek óta spórolás volt, vízgázfűtéssorolhatnámmég díjak számolgatása és a hó végén megmaradt ezrecskék összerakosgatása amikből kanapé, konyhai asztal, satöbbi lett. De azért szépen és lassan fejlődött az élete és akár még jól is tudta érezni magát a kis lakásban, ami egyébként röpke egy óra tömegközlekedésre van a munkahelyétől.

Illetve volt, amíg ki nem tették.

Érdekes dolog az élet, hiszen ebben a - majdnem azt írtam, hogy tetves - kedves kis országban valahogy fordítva mennek a dolgok. Így aztán immáron negyedszer járt úgy a tesóm, hogy a munkáltató indokai között a legnyomósabb az volt, hogy "Neked annyi diplomád van, könnyen találsz magadnak másik munkát", miközben az iskolázatlan, de helyezkedni - lásd még: csontig benyalni, vagy durvábban fogalmazva: jobban betérdelni - tudó kolléganőknek valahogy a legnagyobb leépítés közben is akadt hely. Szóval amikor kettőből kell választani, valahogy mindig Ő szívja meg pusztán azért, mert miközben más a hátán feküdt, addig ő inkább saját pénzéből továbbtanult - két főiskolai diploma - és mert nem volt hajlandó szétdobni a lábait valamelyik hájfejű faszkalapnak.

Summa-summarum idén decemberben megintcsak Ő repült, ráadásul úgy, hogy 2 hete volt munkát keresni. Csodás szerencse - nameg a sok diploma - csupán, hogy talált egyáltalán valamit, ahol persze mindent előről kezdhet és ahol a fizetése is 80-90 ezressel kevesebb. Ez persze nem lenne baj, ha ez a fizetés nem éppen 5 ezressel lenne kevesebb, mint amit csekkeken be kell fizetni havonta...

Az élet persze zajlik, a család pedig arra való, hogy segítsük egymást. Valahogy lesz most is. Persze nem könnyű ez, hiszen én magam sem véletlenül ülök itt a számítógép előtt hajnali 3:59 órakor. Álmatlan vagyok én is, a gondok rámomlanak éjjelente. De ez a bejegyzés most nem rólam szól.

Karácsony előtt felröppent ugyebár a hír, miszerint a Zállam segít a devizahiteleseknek, csak nagyon gyorsan jelentsék be a bankuknál, hogy végtörleszteni akarnak. Hát mi is bementünk az "Első" bankba, ami az utunkba került vidéken, hiszen a felhívás - miszernt a cég is támogatná esetleg a devizahitel elleni harcot - december 22-én érkezett meg, amikor pedig mi már mindannyian a szülői házban kerestünk némi menedéket és békét karácsonyra. Nem ugyanaz van ám vidéken, mint Büdipesten, így a szomszédso város "'Első" bankjában volt is némi sor karácsony és szilveszter között. De valahogy sikerült a szándékunkat jelezni és az erről szóló igazolást beküldeni a munkáltatónak, aki majd segít a devizahitel elleni harcban...

És most következik az a kétharmad, ami miatt ezt a bejegyzést írni kezdtem. Kicsit kerekítek, hiszen a nagyságrend a lényeg.

Tehát a Húgom és a szüleim 12 milliót vettek fel, ebből vásárolták a lakást. A Húgom svájci frank alapon majdnem tízet, a szülők japán jen alapon majdnem hármat. Négy éve fizetik rendesen, soha még csak nem is késtek.

A "Zadósság" jelenleg? A szülők majdnem 3 milliójából 6 (azaz hat) lett, a húg majdnem 10 milliójából 16 (azaz tizenhat). Ha tehát szeretnének végtörleszteni, akkor jelen állás szerint 22 milliót kellene visszafizetni. Azt persze nem értem, hogy egy olyan ország pénzneme, amit gyakorlatilag elsöpört a cunami és aminek a felét rádioaktív hulladék borítja - ismeretes még így is: Japán - hogyan is lehet a kezdeti majdnem 1 forintról jelenleg 3 forint felett? Hogy működik ez? Mert a svájci frankot még úgy ahogy értem, nade szárnyaló japán jen?

Az ingatlanpiac persze pang, a lakásra felvehető forint alapú hitel számításánál a lakás jelenlegi értékét veszik figyelembe. Ez pedig alig haladja meg a 7 millió magyar forintot. A teljes tartozás egy harmada.

A maradék kétharmad?

Az csak úgy lett.

Varázslat.

Azzal mi lesz? Legjobb esetben is: semmi.

Milyen végtörlesztésről beszélünk akkor? Miben segít az állam? Miben segít a munkáltató? Mivel hülyítjük a népet? Milyen kiutak is vannak? Átváltjuk forintba a hitelt? Hogyan? 22 milliót ki ad egy 7 milliót érő lakásra? Ha ad, akkor milyen feltételekkel, hány száz évre?

Vagy holnaptól például nem fizetünk egy vasat sem? Viszik a szülők házát is és életed végéig fizethetsz a semmiért.

Azaz mi marad? Marad a fogcsikorgatás és a megemelkedett részlet fizetése. Ahogy haladnak a dolgok, szintén az életünk végéig. Választási lehetőség és kiút nélkül.

Erre pedig megint van egy találó magyar szó: rabszolgaság.

Na, ez a mi kétharmadunk.

Hepiend nincs?

De van!

Az első gondolatom, hogy vannak nálunk sokkal rosszabb helyzetben is emberek. Nem vagyok kárörvendő, nem ezért írom. Inkább azért jó fejbentartani az ilyesmit, mert az ember erőt merít azokból, akik sokkal nehezebb helyzetben sem adják fel. Példát veszünk róluk kitartásban.

Szerencsések vagyunk annyiban is, hogy a mi családunk összetartó család. A megpróbáltatások nem szétválasztanak, hanem még jobban összeforrasztanak minket. Nem félünk a munkától, amibe belekezdünk, azt meg is csináljuk, mégpedig jobban, mint más. Ha kell, másod- és harmad- és negyed- és ötödállást is vállalunk. Soha nem féltünk tanulni sem, így értünk is ehhez-ahhoz. Több lábon állunk tehát, a több lábat pedig nehezebb kisöpörni alólunk.

Persze a  kudarcok padlóra küldhetnek, de felállunk. Ha nem sikerül magunktól, akkor mindig van valaki, aki felsegít. Bízhatunk egymásban.

Szerencsések vagyunk annyiban is, hogy számunkra teljes értékű szórakozást nyújt egy jó könyv is, abból pedig - mivel még sokkal rosszabb anyagi helyzetben is mindig kiszorítottuk rá a keretet - van pár kötet idehaza. Szeretünk biciklizni is, kirándulni is, és még sorolhatnám. Röviden tehát az életben igazán jó dolgokhoz nem nagyon van szükségünk pénzre. Úgyhogy a szórakozás átalakításával is tudunk spórolni.

És ami a legfontosabb: van bennünk tartás és kitartás. Már csak dacból sem fogjuk hagyni, hogy aljas pénzsóvár szarháziak kiforgassanak a vagyonunkból.

Úgyhogy a családomnak üzenem, hogy rám számíthattok! Amiben én jó vagyok, azt hozzáteszem a harcunkhoz.

A kedves bankoknak pedig innen üzenem, és ezt vehetitek hadüzenetnek is:

MOST BASZTATOK ÁT UTOLJÁRA!

Minek örülsz? Elfelejtetted, hogy válság van?

Talán mindenki emlékszik még a viccre, amiben a karácsonyfa alatt önfeledten játszadozó gyerekre ráüvölt az apja: Minek örülsz, elfelejted, hogy ****** vagy? Több változat is kering, különféle, de halálos betegségekkel. Szóval valahogy én is így érzem most magamat.

Válság van, baj van, szopás van.

De én mégis örülök.

Örülök annak, hogy nem vagyok beteg. Örülök annak, hogy akiket szeretek, szintén megvannak. Örülök annak, hogy van munkám. Örülök annak, hogy még ha apró örömöket is, de megtalálom mindig azt, aminek lehet örülni.

Örülök annak, hogy szeretek valakit és hogy ez a valaki is viszontszeret.

Ennek örülök a leginkább.

Lehetnék szomorú, hiszen sok sz*r történ idén is. Lehetnék szomorú, hiszen olyanokkal is történt sz*r idén, akik nekem nagyon fontosak. Velem is történ sz*r idén.

Én mégis örülök.

És tudom, hogy ez a sok sz*r is elmúlik egyszer. Csak azt nem szabad hagynunk, hogy rámenjen az egészségünk. Hogy addig idegeskedjünk, amíg tényleg lesz miért idegeskedni.

És hidd el nekem, hogy ami Veled történik, annak is megvan az oka. Egy olyan cél felé terel Téged, amit még nem látsz. Semmi sem véletlen. Egy dolgod van: ki kell bírjad. Nincs más választásod.

És ha kibírtad, ha vége van, akkor majd nevetve fogsz visszagondolni rá.

Addig pedig próbáld megtalálni a kis örömöket, teljesen mindegy, milyen praktikákat találsz ki ehhez...