2012. augusztus 30., csütörtök

Az irigység engem tuningol

Volt idő, amikor idegesített, hogy egyes emberek hobbiból keresztbe tesznek. A motivációjuk az irigység. Ha nekik nem jó, akkor nekem se legyen az.
Persze - szerencsére - soha nem értettem, hogy működik ez, mert erre az érzelemre én magam képtelen vagyok. Legalábbis a negatív megnyilvánulására.
Mert ugyebár én is vagyok néha irigy. Amikor valami olyasmit látok, ami nekem is jó lenne. Az a felnőtté válás egyik fontos pillanata egyébként, amikor az ember ellent tud állni és el tudja azt dönteni, kell-e neki valójában az a bizonyos dolog. Mert ugyebár a fogyasztói társadalom úgy működik, hogy megpróbálnak bennünk olyan szükségleteket ébreszteni - reklámokkal, például - amelyeket átgondolva az ember rájön, hogy valójában neki ezekre a szarokra (bocsánat) nincs szüksége.
Van olyan ember aki erre sosem jön rá és egész életében üldözi a sok hamis, boldogságot ígérő szirszart. De ez egy másik történet.
 
Szóval, ha vannak valós szükségleteink, amiket tényleg szeretnénk magunknak, akkor az ember érezhet irigységet. Annak láttán alakul ez ki, ha valaki másnak megvan az, amire mi csak vágyunk.
A jó hozzáállás szerintem, ha az fut végig az emberben, hogy neki mit kelltennie azért, hogy megkaphassa azt, amire most éppen irigykedik. És ha tényleg kell valami, akkor megszerzi.
Vallom azt, hogy amire igazán szükségünk van az életben és úgy konkrétan a boldogsághoz, azt mindenki elérheti. Csak jól kell célt választani és nem kell olyasmit üldözni, amit felesleges.
Így lesz az irigységből motiváció és így lehet egy negatív érzelmet úgy befogni, mint a vitorlások a szelet.
 
Ha az ember viszont nem tudja kezelni ezeket az érzelmeit, abból bizony hajótörés lesz. Amellett, hogy az energiák pocsékolása, az irigység ha negatív, felemészthet és olyan személyiségtorzulásokhoz vezethet, amelyeknek a következménye lehet nagyon durva is. Megkeseredett, deviáns viselkedésű emberek kerülnek ki ezekből az elvesztett csatákból, amiket mindenkinek magának kell megvívnia a saját negatív hajlamaival szemben.
 
Mint írtam, engem az irigység tuningol. Felpörget.
 
Az előbb leírtakon felül az irigy emberek felém sugárzott negatív érzelmeit is be tudom fogni és a vitorlám uralma alá hajtani.
Ugyanis - és ez a személyiségfejlődésem egyik nagyon fontos győzelme - megtanultam pozitívan értékelni azt, ha valaki irigy rám.
Persze nem generálom ezeket a konfliktusokat, azaz nem dicsekszem például. Dicselkednie annak kell, aki nem biztos önmagában és folyamatos megerősítésre van szüksége abban, hogy neki jó.
 
Én megerősítés nélkül is tudom, hogy nekem nagyon jó és jól érzem magamat a bőrömben.
Ha netán mégis irigységgel találom szembe magamat, azt pedig úgy élem meg, hogy irigylésre méltó vagyok, azaz az irigykedő felett állok - legalábbis abban, amit irigyel tőlem.
 
Persze az irigységhez szokott párosulni más is, így például a furkálódás, áskálódás, keresztbe tevés.
Nos, ezekkel kapcsolatban pedig az a véleményem, hogy aki ahhoz hülye, hogy elérje azt, ami nekem van ő meg csak irigykedik iránta, akkor miért pont ahhoz lenne esze, hogy nekem keresztbe tegyen.
Gátolhat ideiglenesen a céljaim elérésében, de - ismétlem - amire szükségem van, azt én elérem. Akár gáncsoskodik valaki, akár nem.
Számos olyan helyzet volt az életemben, amikor be tudtak nekem tenni sunyi alakok, de visszanézve ezek a helyzetek mindig megerősítettek és ha később is, de mindig elértem mindent, amit akartam. És visszanézve azt látom, hogy ezek a sunyi alakok nincsenek sehol, én meg itt vagyok.
Az élet hosszútávon ugyanis igazságos és csak egy dolog számít, mégpedig a hozzáállás. Akinek pozitív a hozzáállása, azzal pozitív dolgok történnek, akinek meg negatív, azza negatívok. Ilyen egyszerű ez.
Azt nem szabad hagyni, hogy a negatívok magukhoz rántsanak és lehúzzanak a maguk sötét, kicsinyes, rosszindulatú világába. Aki elég erős, azt nem lehet lerántani. Az akár felhúzhat maga mellé pár ilyen szerencsétlent és megértetheti velük, hogy nem jó, amit tesznek. Megmutathatja a helyes utat.
Aki nem elég erős, annak meg el kell határolódnia. Ez is módszer.
Akik pedig menthetetlenek, azok menthetetlenek. Maguknak keresék a bajt, megkapják ami jár. Nem tőlem, nem tőlünk, hanem az élettől.
És talán ez a legnagyobb igazság a mai agymenésemben...

2012. augusztus 23., csütörtök

Sztereotípiákkal könnyebb

Ma megint olvasgattam kicsit a témában és megint rádöbbentem valamire, amit fontosnak találok megosztani és esetleg megvitatni veletek.
A sztereotípiákról van szó és azok veszélyeiről.
Azt olvasom, hogy sztereotípiák nélkül nem tudnánk élni, mert nélkülük az élet annyira bonyolult lenne, amit átlag ember, de még zseni sem nagyon tudna kezelni.
Azt olvasom, hogy segítségükkel csökkenthető a világ megismerésére fordítandó erőfeszítés, azaz könnyebben kategórizáljuk a dolgokat, amelyek körülvesznek bennünket és ezért könnyebben teszünk rendet magunk körül.
Olyan ez, mint amikor az ember a rendetlenséget úgy szünteti meg, hogy fiókos szekrényeket vásárol és az egymáshoz kötődő dolgokat ugyanabba a fiókba teszi bele. A szobában rend lesz és a fiókokból - ismerve a rendező elvet - viszonylag könnyen előkerülnek a cuccaink. Mert tudjuk, hogy egy bizonyos tulajdonságuk alapján hol is keressük őket. A zoknikat a zoknis fiókban, a férfi alsókat az alsónadrágos fiókban, a női bugyikat a női bugyis fiókban, satöbbi. Egyszerűbb így az élet? Igen.
De mi van akkor, ha valami rossz fiókba kerül?
Egyrészt nem fogjuk soha többet megtalálni, mert nem ott keressük, ahol kellene.
Másrészt viszont - és ez a veszélyesebb - olyasmit feltételezünk róla, ami nem igaz. Hogy az előbbi fiókos témánál maradjunk, ha a feleséged bugyija rossz fiókba, a te alsóid közé kerül és a reggeli félhomályban véletlenül azt veszed fel... Minimum vicces, de lehet kellemetlen is.
Félretéve a poénkodást, a sztereotípiákkal az a baj tehát, hogy - ahogy olvasom - az egy csoportba sorolt dolgokat mi magunk kiegészítjük szubjektív, azaz nem biztosan valós tulajdonságokkal is és így a kép torzulhat.
Ezért van az, hogy ha egy népcsoport iránt előítéletekkel vagyunk, akkor az abba a népcsoportba tartozó egyénekre hajlamosak vagyunk olyan tulajdonságokat is ráhúzni, amelyek a népcsoport tagjaira általában jellemzőek, de rá éppen nem.
És ezt tartom nagy bajnak.
Nem mondom tehát, hogy az előítélet feltétlenül rossz, hiszen vannak az életben olyan dolgok, amelyekre egyszerűen nincs az embernek energiája. Ezeket könnyebb általuk kezelni. Ha szerencsénk van, akkor azok a dolgok, amelyekre nem fordítunk kellő figyelmet, nincsenek befolyással az életünkre, helyesebben azokra a dolgokra nem fordítunk kellő figyelmet, amelyek nincsenek befolyással az életünkre.
A baj akkor van, ha azokra a dolgokra SEM FORDÍTUNK kellő figyelmet, amelyek befolyásolják az életünket. Pedig ilyenekből igazán nincs sok.
Ha tehát az eszkimókkal kapcsolatosan előítéleteink vannak és azok netán hibásak, egészen addig nem okoz ez problémát, amíg eszkimók között nem kell éljünk. Én magam soha nem találkoztam még eszkimóval, így a velük kapcsolatos ismereteim egyrészt hiányosak, másrészt valószínűleg hibásak, de ezzel együtt semmilyen hátrányt nem jelentenek a mindennapi életem során. Az eszkimók tehát számomra érdektelenek, így elfogadható, ha velük kapcsolatban előítéletekre, sztereotípiákra hagyatkozom.
 
De mi van azokkal a népcsoportokkal, akiktől nem tudom elhatárolni magamat. Akikkel együtt élni vagyok kénytelen, mert az országunkban, a városunkban vagy a falunkban, az utcánkban, vagy közvetlenül a szomszédomban élnek? Hagyatkozhatom velük szemben is sztereotípiákra? Könnyíthetem úgy az életemet, hogy nem torzul a kép? Mondhatom azt, hogy nem akarom megismerni őket mert elég az, amit a "fajtájukról" tudok?
 
Véleményem szerint nem. Legalábbis akkor nem, ha értelmes ember vagyok és ezekkel az emberekkel szeretnék normális légkörben együtt élni.
 
Ha tehát a szomszédom cigány, kínai, arab, vagy bármely - külső jegyek vagy viselkedés alapján - jól beazonosítható csoporthoz tartozik, akkor egyszerűen nem tehetem meg, azt, hogy beletuszkolom egy fiókba és ezzel el van intézve az ügy.
Kénytelen és köteles vagyok megismerni az egyént, hogy meg tudjam állapítani róla, milyen ember valójában. Így alkothatok róla csak hiteles képet.
Sajnos az is előfordulhat, hogy a megalkotott kép egybevág a "fajtájáról" alkotott sztereotípiákkal és ilyenkor sajnos az emberi agy a könnyebb ellenállás felé megy el és hiába akarna kibújni az illető a skatulyából, mi visszatuszkoljuk. Mert úgy könnyebb...
 
Az is baj az előítéletekkel, hogy évszázadok óta tudjuk már, miként keletkeznek.
Egyrészt hajlamosak vagyunk a kis eltéréseket felnagyítani és mutogatni rájuk, miszerint ők "mások, mint mi". Ha jobban megvizsgáljuk ezeket a különbségeket, rá fogunk jönni arra, hogy a mindennapi élet szempontjából többnyire semmi jelentőségük nincs. Példákat nem írok, mert nem lenne elég egy fél nap sem.
Másrészt viszont hajlamosak vagyunk arra is, hogy tényleges különbségeket túlzottan hagsúlyozunk, ezzel is torzul a kép.
Harmadrészt az is jellemző, hogy egy jól megállapítható különbséget hozzátársítunk egy nem ellenőrízhető tulajdonsághoz és ezentúl azt mondjuk, hogy aki ilyen, az egyben olyan is. A sunyi ebben az, hogy nagyon könnyű és kényelmes dolog egy felfedezett tulajdonság alapján azonnal még vagy három vélt dolgot odaképzelni és ezután ezeket igazolni magunknak. Az a baj ezzel, hogy hazudunk magunknak és magunkat becsapni a legnagyobb ostobaság.
És negyedrészt az is a mi hibánk, ha egy túl markáns személyt azonosítunk egy népcsoporttal és ezután azt feltételezzük, hogy a népcsoport minden tagja olyan, mint ő. Ide azért írnék példákat is, bár tudom, hogy kapok érte az orcámra. De mégis meg kell említsem, hogy nem minden roma olyan pofátlanul ellenszenves, mint Győzike, nem minden afrikai olyan sötét módon buta, mint Fekete Pákó, nem minden homoszexuális olyan magamutogató, mint Terry Black. És még sorolhatnám. De az emberi agy sajnos olyan, hogy ha azt a szót halljuk, hogy roma, akkor valamelyik markáns személyiség ugrik be és ugyanez igaz az összes többi sztereotípiára is. Ez van.
Persze az agyunk csak akkor csinál ilyet, ha hagyjuk neki. De erről még később...
A sztereotípiákat nem csak a világ rendezgetésére használjuk fel, hanem a társadalmi érintkezés során is nagy szerepet kapnak. Gondoljunk csak egy zsidó viccre, vagy rendőr viccre, vagy cigány viccre. Senki nem értené, mi benne a vicc, ha nem tudnánk hozzá azt a sztereotípiát, amire az egész épül.
Könnyebben megértjük tehát egymást, ha a velünk beszélgető ismeri ugyanazt a sztereotípiát, amelyiket mi. Írok egy példát: ha egy kevésbé kedvelt kolléga lassan dolgozik vagy sokat hibázik, akkor két fiatal között elég annyit odavetni, hogy "a vén hülye" és a másik máris érti, hogy a beszélő szerint a kolléga azért lassú és hibázik, mert ahogyan "minden" idősebbnek, már nem úgy fog az agya, nem úgy működnek az érzékszervei. Igaz ez? Nagy vonalakban igen, de valójában torzuláshoz vezethet. Mert a kolléga idős kora ellenére is lehet szellemileg frissebb a fiatalabbaknál és lehet sas szeme is, csak mondjuk éppen beteg, családi gondjai vannak, akármi.
Egyszerűbb dolog volt megítélni a kora alapján, mint áttekinteni a jelenlegi helyzetet, esetleg megkérdezni tőle, hogy mi a baja? Naná...
Ez a baj a roma szomszéd esetében is, hiszen sokkal egyszerűbb a romaságát - ha létezik ilyen - megragadva előítéletet alkotni róla, mint megismerni őt. A megismerés ugyanis energiába kerül és energiánk meg... na az nincs nagyon. Ilyesmire legalábbis.
 
És az még a bajom a sztereotípiákkal, hogy vannak okos, a témában jártas emberek, akik ki is használják a hajlamunkat az előítéletre, hogy céljaikat elérjék vele.
Nagyon jól tudják, hogy mindannyian hajlamosak vagyunk arra, hogy a saját népcsoportunkkal szemben más mércét alkalmazzunk, mint a másikkal szemben. Mi mindig becsületesek, összetartóak, megértőek, hűségesek vagyunk, míg a másik népcsoport biztosan be akar csapni, lusta, kirekesztő.
Aki szeretné az indulatokat szítani, annak nincs más dolga, mint rájátszani ezekre a hajlamainkra és felerősíteni a félelmeinket. Félelemmel fokozni az elzárkózásunkat, mert ha nem ismerkedünk meg azzal a népcsoporttal, akkor nem derülhet ki, hogy a róluk - szándékosan torzított információk alapján - alkotott képünk hibás és valójában nem is olyanok, amilyennek elképzeltük őket.
Ha megismerjük őket és vannak tapasztalataink róluk, akkor egy aljas ember láttán nem az jut eszünkbe, hogy azért olyan, mert cigány, arab, zsidó, homoszexuális, hanem azért olyan, mert olyanná tette az élet.
Ha tudunk árnyaltan gondolkodni és van energiánk belenézni egy jelenség okaiba, akkor és csak akkor alkothatunk róla véleményt.
Nem szabad tehát hagyni, hogy az agyunk a könnyebb utat válassza, mert meg fogja tenni. Észre sem vesszük, de már be is teszi a jelenséget, embert, tárgyat egy skatulyába, ahonnan aztán nehéz szabadulni.
És ha már skatuylázunk, akkor ha van lehetőségünk, használjunk több skatulyát! Próbáljunk meg árnyaltabban kategorizálni! Legyen az agyunkban több fiók! 
 
Küzdjünk a sztereotípiák negatív következményei ellen és ne hagyjuk, hogy fáradtság vagy lustaság miatt az agyunk becsapjon bennünket!
Mit tehetünk?
Egyrészt nem alkotunk számunkra fontos, az életünket nagyban befolyásoló dolgokról úgy véleményt, hogy nincs TAPASZTALATUNK azokkal kapcsolatban. Ha szedett-vedett információk alapján mégis véleményt alkottunk, akkor meg NEM HANGOZTATJUK a hülyeséget és nem tévesztünk meg másokat. Mert előbb-utóbb rá fognak jönni, hogy hülyeséget beszéltünk és hiteltelenné válunk. Mása sincs az embernek manapság, mint a becsülete, azt meg nem kell eljátszani meggondolatlanul. Tehát hallgatni néha arany...
Ha nincs mindenre energiánk, akkor pedig fogjunk össze. Kérdezzünk olyat, akiben bízunk. Ő lehet egy családtag, lehet egy barát, lehet kolléga. A lényeg, hogy olyan valaki véleményét kérjük ki, akinek MEGALAPOZOTT véleménye lehet, mely TAPASZTALATOKON alapszik.
 
A minket érintő dolgokra pedig mindig fordítsunk kellő energiát és nyitott elmével próbáljuk befogadni azokat és csak azután alkossunk róluk véleményt, hogy eleget figyeltünk rájuk.
 
Nem olyan nehéz ám ez...

(Ugye tudjátok, hogy ezt a blogot azért írom, hogy a gondolataim több emberhez eljussanak. Ha tetszett, annyit segíthettek, hogy továbbosztjátok. Köszi!)

2012. augusztus 22., szerda

Anyukám gondolatai...

Van nekem egy szenzációs Anyukám.
Nameg egy szenzációs Apukám is, de most Anyukámról írok...
Szóval Anyukám, így hatvan éves kora után kezdett el érdeklődni az internet iránt és főként a Facebook az, amit sokat olvasgat.
És nagy örömömre mostanában írogat is.
Mivel most tanul gépelni és én meg innen, 170 kilométer távolságból nagyon nem tudom őt tanítgatni, még küzd a billentyűzettel.
De mindezen nehézségeken a gondolatai és lényeglátása átvilágítanak, mint a fáklya a sötétben. Ahogy ír, az pedig már-már költői.
Gondoltam hát, megosztom Veletek azokat a sorokat, amiket a Facebookon tett közzé. 

Mivel az otthoni gép és a moblinternet is rosszalkodik és még áramszünet miatt is elveszett néhányszor, amit begépelt, Ő több részletben tette közzé ezt a pár gondolatot, amelyeket én mindössze összefűztem és javítottam bennük az elgépeléseket.
Íme, Anyukám így látja a helyzetet ma, Devecserből:


"Nézzük az ünnepi műsort. Tisztavatás.Tulajdonképpen ezért vagyunk devecseri lakosok. Három tiszt a családban. Abból egy főtiszt. Hat diploma. Boldognak, büszkének kellene lenni...
Nagy robajjal kitörnek a kutyák. Átlökik a kerítést. Kiszabadítják egymást. Ők összetartanak.
Jó lenne egymást, egymás nyugalmát is tiszteletben tartani. Már kezdünk beletörődni, hogy a kert művelése álom marad ott, ahol a kiterített szőnyegek alatt patkány terem. Valószínűleg ezért kell ez a sok kutya. Az új ebtörvény változást hoz.
Vigasztaljuk magunkat, hogy másnak is volt rosszul sikerült ünnepe. Például a húgomnak, aki kifogta a legkegyetlenebb tűzijátékot.
Mi az emlékekből élünk. 
Tavaly a debreceni virágkarnevál és tűzijáték. Együtt a gyerekekkel. Kivéve a lánykánk, aki még akkor tele volt reményekkel, védte a hazát.
Most meg a rendőrök védenek mindenkit az utcánk sarkán.
Menni vagy maradni? Nem tudjuk a megoldást. A gyerekek már elmentek. Reméljük csak Budapestig. Mi meg várjuk, hogy elfogyjanak az indulatok és a kutyák.
Ha mindenki betartja a szabályokat és az embert tiszteli a másikban, akkor lesznek még szép ünnepeink.
Elnézést, de még most tanulok gépelni. Lassan nem marad más.
Csak zárjuk be a kapunkat és nyissuk ki a szívünket..."

2012. augusztus 14., kedd

Nem akarok napi 7589 forintot keresni!

Már régóta tervezem, hogy kiírom magamból az ilyen pénzkeresés-átbaszás (már bocsánat, de ez a legjobb szó rájuk) jellegű dolgokkal kapcsolatos véleményemet, helyesebben haragomat.
Miért haragszom ezekre?
Egyrészt azért, mert hazudnak. Mint a vízfolyás. Azt ígérik, hogy az ember kis befektetéssel, vagy befektetés nélkül kereshet pénzt úgy, hogy nem is kell érteni a dologhoz.
Hát hadd mondjam el, hogy ha valami olyasmit dolgozol, amihez nem értesz, vagy amiben nem vagy jó az egyetlen dologra garancia, mégpedig a sikertelenségre. Ha nem vagy őszinte magadhoz és nem ismered be, hogy amit csinálsz, azt szarul csinálod és csak a szerencsédnek köszönhető, hogy nem buktál bele, akkor egész életedben boldogtalan leszel. A munkádban legalábbis, de a magánéletedre is rá fogja nyomni a bélyegét.
Hogy az én életemben nem volt ilyen? Dehogynem. De soha nem hazudtam magamnak azt, hogy jó vagyok benne. Ha valami nem ment, akkor képeztem magamat. Érthetőbb szóval: tanultam. Azoktól, akik tudták. Nálad okosabb embertől tanulni ugyanis nem szégyen. Sőt, csak nálad okosabb embertől érdemes, legyen szó bármiről. Persze kell egy képesség arra, hogy felismerd a nálad okosabbat, a nálad jobbat. És kell egy képesség arra, hogy ne irigykedj a tudására, hanem megpróbálj ellesni tőle ezt-azt. Így megy ez. Tanulás nélkül tehát nincs siker.
És ha így sem ment, akkor váltottam. Sose bántam meg.
Olyan meg egyszerűen nincs, hogy valaki mindenben rossz. Mindenkinek lehetősége van megkeresni azt, amit könnyebben és/vagy jobban tud csinálni. De ehhez megint kell az a képesség, hogy be merd ismerni, hogy valami nem megy és nem is fog menni. Mert lehet, hogy egyszer-többször rosszul választottál. És akkor mi van? Válts!
Ha bot füled van, ne menj zenésznek. Ha gyengébb fizikummal áldott meg az élet, akkor ne menj rakodómunkásnak. Ha iszonyodsz a vértől, akkor ne menj orvosnak, rendőrnek, katonának, tűzoltónak, hullamosónak. Sorolhatnám még, de a lényeg az, hogy ha valami nem megy, azt ne erőltesd! Úgyis bukta lesz a vége...
Keresd meg magadnak azt, ami neked fekszik. Ha ezzel még pénzt is lehet keresni, az szerencsés mellékhatás. Persze nem mindig a pénz a lényeg...
Ha sok dolog van, ami neked fekszik és pénzt is akarsz keresni, akkor azt válaszd a sok dolog közül, amivel lehet is pénzt keresni.
Annyit borítékolok, hogy tanulás nélkül, befektetés nélkül SOHA nem fogsz sikereket elkérni.
Aki tanulás és befektetés nélkül sikeres, annál BIZTOSAN hibázik valami. Ott átverés van. Ott mások becsapása van, élősködés van. És annak sosincs jó vége.
Ha törvénytelen, akkor előbb-utóbb meg fogsz bukni és börtönben végzed. Ha nem törvénytelen, csak erkölcstelen, azt sem úszod meg. Így vagy úgy, de megfizetsz.
Én tudom, hogy látványos dolog szép autóval hasítani, nagy házba költözni, de hidd el, hogy az esetek legkevesebb részében jönnek ezek a dolgok könnyen. Legtöbbször nagyon sok tanulással és munkával töltött iccaka van mögöttük, csak erről senki nem beszél és senki nem is kíváncsi erre.
Ami könnyen jön, az könnyen is megy. Azt már többnyire nem látod, hogy mi a vége az ilyen "sikereknek". A vége vagy börtön, vagy alkoholizmus, öngyilkosság. Így szokott lenni azokkal, akik mások átveréséből élnek. Mert aki átver idegeneket, az becsapja az ismerőst is. A hazug nem válogat. Aki szarházi, az szarházi mindenkivel. Az becsapja a feleségét, a gyerekeit, a szüleit a testvéreit. Lehet, hogy eleinte csak kicsit és talál rá (önmaga számára) megnyugtató magyarázatot, de a hazug nem tudja megtagadni magát. Ha pedig hazudsz azoknak, akik közelállnak hozzád, akkor magányos leszel. Előbb-utóbb.
Szóval, ha valaki arra kér, hogy csapj be embereket, lehetőleg a saját ismerőseidet - lásd: multi level marketing, és hadd ne írjak példákat, mert még beperelnek - akkor elegánsan használd az egyik legrövidebb, de leghatásosabb magyar szót: NEM.
Ha nem mondasz nemet és a rokonaidat, családtagjaidat, kollégáidat, volt osztálytársaidat - röviden azokat akik bíznak benned - csapod be, azzal lehet, hogy rövid távon pénzt fogsz keresni, de hosszútávon MAGÁNY lesz a jutalma. Kerülni fognak, mint a leprást és az eljátszott bizalmat nagyon nehéz visszaszerezni. Sokkal többe kerül, mint amit kereshetsz vele.
Röviden: nem éri meg!

És végül - amíg el nem felejtem - azért haragszom ezekre a pénzkeresés-átbaszás (mégegyszer bocs, de még mindig nem találtam rájuk jobb szót) dolgokra, mert általában a nyomorodat, a szorult helyzetedet akarják kihasználni.
A módszer egyszerű és hatásos: meglebegtetni előtted a könnyű pénz reményét és megvárni, amíg ráharapsz. Ha ráharapsz, ki a hibás? Ők, akik átlátszó módszerekkel próbálnak becsapni, vagy Te, aki hagyod magadat?
Komolyan azt hiszed, hogy van könnyű pénz? Komolyan azt hiszed, hogy zseni vagy és majd Te...
Hány éves vagy királyfi/királylány?
Miért hazudsz magadnak?

Na, nem osztom az észt, mert még elfogy és amúgy sincs túl sok nekem sem. De annyi azért van, hogy egyrészt ne hagyjak vágyat ébreszteni magamban olyasmi iránt, amire NINCS SZÜKSÉGEM (reklámok), másrészt ne hagyjam becsapni magamat olyasmivel, amiről kicsit utánagondolva azonnal látszik, hogy csak átverésen alapulhat. Hazugságon, svindlin, sunnyogáson.

És annyi eszem van, hogy a világból először MAGAMAT ismerjem meg és MINDEN tettemet az önismeret és az önmagamhoz való őszinteség vezérelje.

Még azt is megkockáztatom, hogy ehhez nem is kell ész...

2012. augusztus 6., hétfő

Hitem az emberekben: vissszaállítva

Annyi rossz dolog történik. Annyiszor csalódunk az emberekben.
Talán ezért van, hogy a kicsi, de pozitív dolgoknak is tudok már örülni.
Én magam nagyon szeretem a virágokat. A munkahelyemen tele van az iroda velük. Konkrétan: lassan kiszorulok. És amikor dolgozom, nincs is baj, hiszen reggel az első, hogy öntözök, évente többször átültetek, satöbbi. Minden, ami a virágokkal jár. Azért teszem ezt, mert egyszerűen jobb a hangulatom tőlük.
Aki szereti a virágokat, az érti, mire gondolok. Aki meg nem, annak úgysem tudom elmagyarázni.
A lényeg annyi, hogy minden évben a nyár a kritikus időszak. Amikor eljövök szabadságra.
Ekkor szoktak kipusztulni a virágaim, mert hiába kérek meg kollégákat a locsolgatásra, azt nem, vagy nem megfelelően szokták végezni.
A szabadságról visszaérve tehát általában roncsok szoktak fogadni. Kiszáradt, vagy kirohadt valamik, amikről csak azért tudom, hogy ezek voltak a virágaim, mert a cserepet megismerem, amiben itthagytam őket.
Így szokott ez lenni. Nem mindig, de többnyire.
De nem idén.
Idén ugyanis megint egy olyan kollégámat kértem meg a locsolásra, aki lekiismeretességéről amúgy is ismert volt előttem.
És amikor visszatértem ma, az irodámban szép, jókedvű, virágzó, bimbózó virágok vártak.

Úgyhogy köszönöm, Zoli!
Az olyan emberek, mint Te állítják visza a bizalmamat. Hogy lehet még bízni a barátokban, lehet még számítani a másikra.
És ez jó érzés.