2011. november 22., kedd

Csepel jó hely


Csepel jó hely.
A buszon utazva simán kitépte egy g**i a húgom kezéből a telefont.
Miközben dulakodtak, a többi utas csak nézte.
Miután leszálltak - leestek - a buszról, a sofőr becsukja az ajtót és elhajt.
A húgom meg ott áll a pusztában, telefon nélkül, tök sötétben, a kis g**i meg elszalad a bokrosba...
Egy kisboltban kölcsönkért telefonról húgom kihívja a rendőrséget, akik viszont 10 perc alatt kiérnek. Rekord.
Igazoltatnak mindenkit és fennakad a hálón egy kiccsávó, aki a zoknijában hordja a telefonját, akksi és sim nélkül...
A telefon véletlenül pont olyan, mint a húgomé.
A rendőrök elmennek a húgomért, aki felismeri a telefont.
Másnap reggel a buszon beszédtéma, így akad szemtanú is...
A telefont a húgom visszakapja, a kis g**i ellen meg reméljük, megáll a vád...

Csepel jó és biztonságos.
Vagy nem?

2011. augusztus 2., kedd

Az emberek pedig igenis jók!

A magamfajta önmarcangoló típusnak örök dilemma, hogy jó-e az, ahogyan a világ dolgaihoz viszonyul. Azaz viszonyulok.
Szerethető-e az a viselkedés, amit elkövetek naponta?
Vannak kétségeim...
Persze az ember törekszik, és azokkal akiket szeret, egészen másképp viselkedik. Vagy nem? És ha igen, akkora többiekkel miért nem? Nincs energia? Elfogy a szeretet és elfogy a türelem? Valóban nehezebb normálisan szólni valakinek, mint ráüvölteni?
Azt vettem észre, hogy tényleg azt kapom vissza a környezetemtől, amit én magam kisugárzok.
És ha már belegondoltam, magamnak legalább kénytelen vagyok bevallani, hogy ha valaki nem úgy áll hozzám, ahogy azt szeretném, azt bizony többnyire csak magamnak köszönhetem.
Mert az emberek igenis jók! És köztük jó vagyok én is, csak oda kell figyeljek.
Nem túl nehéz...

2011. január 31., hétfő

Hejesirás

Nyelvészek egészen pontossan meg tuggyák magyarázni, miér is kell szivatni magunkat a hejesírással, de tegyünk egy kisérletet.
Ezt a bejegyzést a magyar hejesirás minden szabájának mellőzésével teszem, úgy irok minden ahogy ejtem.
Gyerekkoromban elég sokat szenvettem a hejesirás tanulásával és lassan 40 éves vagyok, de még mindig nem megy tökéletesen. Igen, tudom, hogy vannak hejesirásellenörző szoftverek, meg szótárak, de minek? Hogy jól éjjen belőle egy egész iparág? Miközben a kiejtés szerint leirt szöveg ugyanugy érthető, sőt néha még jobban is?
Sok bajom van a jékkel, így az első dolog, amit javasolnék eltörölni, az a hüje elipszilonos jé. Nade télleg! Nemmindeggy, hogy gója vagy gólya? Juk vagy Lyuk?
Asztán (és nem aztán, egyébként mondja valaki úgy ebben az országban?) a következő kiakasztó dolog számomra, hogy nem úgy irjuk, ahogy ejtyük. Igen irjuk, én ugyanis rövid ivel mondom, akkor miér irjam hosszuval? A hosszut megint rövid uval mondom, miért irjam hosszuval? Én valakit csipek és nem csípek, birok és nem bírok. És ha aszt irom, hogy csipek, akkor senki nem fog mikrocsipekre gondolni, ha pedig aszt irom, hogy birok valakit, senki nem gondolja aszt, hogy birokra akarok kelni vele...
Asztán a külföldi szavak: mért irjam bluetooth-nak ha irhatom blútúsznak is? Minek irjam wifinek, ha irhatom vifinek is. És mért technika, miközben teknika? Nem értenéd meg, ha igy látnád?
Nem mencségeket keresek, de ha már mencség: nem érted meg, ha csével irom le? Ha azt kérem, mencs meg, nem mentessz, mert nincs benne a ts? Nem hiszem. A segiccség akkor is megérkezik, ha rövid az i és csé van a ts helyett...
Miért nem lehet egy huszáros vágással ugrani egy évszázadot, adni egy nagy lökést a köznapi nyelvnek és hagyni a fenébe ezt a mizériát a hejesirás körül?
Arról nem is beszélve, hogy ha úgy irom, ahogy ejtem, töbletinformációkat is kapsz róla, honnan jöttem, hogyan beszélek. Olyan, mintha hangüzenetben kűttem vóna meg. Vagy kültem, vagy küldtem. Ha a tájnyelvi kiejtés nem kizáró a mindennapi életben, akkor a tájnyelvi írásmód miért az?
Persze ha valaki továbbra is ragaszkodik a hagyományos módszerhez, neki legyen meghagyva a lehetőség. Az más téma, hogy szépen lassan kiutálná a többség és úgy néznének rá, mint egy kövületre. Mintha az Buda várának az régi lakójára...

2011. január 24., hétfő

A vagánynyugdíjpénztár

Igen, tag voltam a mai napig. Azért voltam tag, mert anno nem voltam még 35 éves és kötelező volt belépni. Nem volt választásom és az ilyen kötelező dolgoktól eleve ódzkodom kicsit. Mintha a fogamat húznák...
Persze meggyőztek szépen lassan arról, hogy ez nekem jó, merthogy az állami rendszerben úgysem lesz nyugdíjam és itt meg majd jól forgatják a pénzemet és azt örökölni is lehet.
Naná, hogy voltak kétségeim, hiszen épeszű ember lévén nem nagyon tudtam megérteni, hogy miként lehet ugyanannyi pénzből többet csinálni úgy, hogy még az egész pénztár személyzetét is fenntartjuk az összes irodistával, irodaházzal, továbbképzéssel, tájékoztatókkal és reklámokkal együtt. Persze a bankárok bűvészkednek a pénzzel, így gondoltam: egye fene, menjen.
Persze az volt a legnagyobb érv, hogy a munkáltatóm még beletett pár plusz forintot ebbe a magánnyugdíjba, így effektíve több pénzt kaptam, mint az államiba kaptam volna. A pénzemnek meg nem vagyok ellensége.
És akkor most azt hallom, hogy az a meggondolatlan előző kormány a szakadék szélére sodorta a nyugdíjrendszert és még éppen időben lehet viszakozni...
Nos, kedeves politikus urak, röviden és velősen: kapjátok be!
Hazudtatok, hazudtok és hazudni fogtok és soha nem fog érdekelni a saját meggazdagodásotokon kívül semmi. Annakidején nagy pénzt tettetek zsebre abból, hogy belekényszerítettétek a hozzám hasonlókat a kötelező nyugdíjpénztárba és eltettétek a jutalékot a haverjaitoktól. Ha nézegetem a képeket - míly meglepő - ismerős arcokat látok az én nyugdíjpénztáram elnőkségi tagjai között is. Olyan embereket, akikre a kutyámat nem bíznám rá. Nade ők a haverok, kell nekik a jó zsíros állás, amiből délután 2-kor nagy táskalóbálás mellett mehetnek haza a céges luxusautón. A folyosón nézegettem épp ma a fotókat, amelyekről ezek a felkészült jókáderek a pofámbaröhögnek. Na, ezt tolerálom legkevésbé...
Persze nincsenek illúzióim, és biztos vagyok benne, hogy most is nagy pénzt zsebeltek be azzal, hogy tönkrevágjátok az egészet. Hogy mindez az én érdekemben történik? Nanneee!
Ha az én érdekemet tartanátok szem előtt, akkor a HOZAMOT kapnám vissza most és nem az infláció feletti részét. Ugyanis a hozamhoz nektek - mint államnak  - SEMMI KÖZÖTÖK. Azt a magánnyugdíjpénztár produkálta. Nektek az a pénz jár vissza, amit az állami helyett a munkáltatóm a magánba fizetett be és - egye fene - az erre rárakódott, inflációt követő kamat. A hozam pedig a nyugdíjpénztár érdeme, velük pedig én szerződtem, tehát az ENYÉM! Még le is adózok belőle, ha kell!
De nem, az én érdekeim szemmeltartása mellett visszakapom a hozamból az infláció feletti pár tizezer forintot. Nézzetek már hülyének és köszi szépen!
És természetesen megy a blabla a tévében, rádióban, újságokban, de egyet jó ha megértetek: minden épeszű ember tudja, hogy onnan lehet felismerni a hazudozó politikust, hogy mozog a szája! Nem hiszek nektek és ezzel vagyunk páran. Azt sem hiszem el, amit kérdeztek!
Nagyon jól tudom, hogy lófax lesz a Shengenbe, nem nyugdíjam.
Úgyhogy nem azért lépek ki a kötelező magánnyugdíjpénztárból, mert hiszek nektek, hanem azért, mert már az elődeiteknek sem hittem.
És nem fogok előtakarékoskodni! Ehelyett a bankoknak meg nyugdíjpénztáraknak be nem fizetett pénzekből élni fogok! Nyaralni fogok nyáron, síelni fogok télen és új kocsit fogok venni, ha úgy tetszik. Színházba fogok járni, új telefont fogok venni, új laptopot fogok venni, nagyobb tévét fogok venni, új bringát fogok venni, házat fogok venni, nyaralót fogok venni. Ha lesz gyerekem, akkor megveszek neki mindent, amire vágyik, és soha nem fogom azt mondani neki, hogy azért nem kapsz meg egy kurva 900 forintos Pemü gördeszkát (de vágytam rá kölökkoromban), mert neked teszem félre a pénzt ifjúsági takarékba...
És ha megvan minden, akkor majd kis hajókat hajtogatok az új magyar százezerforintosból és leúsztatom a Dunán!
Mert annak is több értelmét látom, minthogy retves bankok a svájci frank ingadozására meg a négyzetköbgyökkamatlábra hivatkozva lenyúlják a pénzemet. Én nem hagyom magamat úgy átbaszni, mint a szüleim, akik a kétezerötszáz forintos fizetésükből havi ezret tettek nekem félre, hogy majd eleinte lakást, később (kicsit lejjebb adva a reményeket) a lakásba bútort vegyek magamnak és végül vagy 18 év után a saját adósságaikat éppen kifizették belőle.
Aztán majd ha öreg leszek és nem tudok már dolgozni, és nem lesz mit enni, akkor eladom a nyaralót, eladom a házat, eladom a kocsit és ha mindent eladtam, majd meghalok.
De legalább volt egy jó életem, ami nem arról szólt, hogy megvonom magamtól magát az életet, hogy pár tetves banki tisztviselő jól éljen a pénzemből.
Na, ez az én vagánynyugdíjpénztáram így 2011. elején, a magánnyugdíjpénztárból kilépésem napján.

2011. január 3., hétfő

Kariari, vagy örihari!

Én barom, megfogadtam, hogy nem érdekel mi lesz, én akkor is úgy fogom csinálni a karácsonyt meg az újévet, ahogy elgondoltam.
Karácsonykor például nem veszek ajándékot senkinek, a szilvesztert pedig idehaza töltöm.
Az elgondolás szép, de mégsem javaslom senkinek. Írom, miért is:
Először is, a karácsonyésazajándéknemvásárlás:
A hosszú évek alatt hozzászoktunk ahhoz, hogy karácsonykor ADNI KELL VALAMIT, mert anélkül nem karácsony a karácsony. Az ember csak áll a fa mellett, aztán néz. Mert ha nincs mit kicsomagolni, akkor mit csinálsz helyette? Kényszeredett mosoly? Feszengés?
Ugyebár megbeszéltem a családommal, hogy NEM VESZÜNK semmit egymásnak. Hogy majd csak úgy simán együtt leszünk békében és szeretetben... Ja, persze!
Természetesen rajtam kívül MINDENKI vett valamit, így a vége az lett, hogy én álltam egyedül ott, mit a l***sz a hideg vízben, míg a családtagjaim meg fogadkoztak, hogy "Dehát ez semmiség..."
Persze Anyu, Ő más. Bár nem tudom, hogy jobb-e, de Ő saját kezűleg vart egy terítőt nekünk, angyalkákkal. Nem tudom, hány munkaórája van benne, de maradjunk abban, hogy sok. Nos, az ajándék szép és szeretettel is adta - és a könnyem is kijön -, de nekem mégis lelkiismeret furdalásom van, hogy ennyit dolgozott vele. Én meg elintéztem annyival, hogy ne vegyünk egymásnak semmit és oké. Asszem már most elkezdek keresztszemes öltéssel varrni valamit jövő karácsonyra...
De menjünk a probléma gyökeréhez: miből is táplálkozik ez a karácsonyundorom? 
Az első és legfontosabb építőkő az a tény, hogy ez a HATODIK karácsony, amikor is már a saját gyerekünknek kellene örülnie a játékoknak. Mert az más. A karácsony a gyerekeké, ha lesz gyerekem, az más lesz. DE NINCS... 2004. februárja óta nem védekezünk, bár igaz, hogy 2004-ben fél évig külföldön voltam, és ezt az időt akartuk felhasználni arra, hogy kiürüljön a feleségem szervezetéből a fogamzásgátló. Így gyakorlatilag 2004. szeptembere óta próbálkozunk, eredménytelenül. Volt itt már lombikprogram és közben elindítottuk az örökbefogadást is és lesz egyszer gyerekünk, de ez nem változtat azon a tényen, hogy NINCS.
Gyerekkoromban úgy képzeltem, hogy 2000-re már 6 éves lesz a gyerekem, hiszen akkor voltam 28 éves, 22-ig tart az egyetem, aztán jöhet a család, meg a gyerek. Ehhez persze az kellett volna, hogy a főiskola alatt - egyetemre nem vettek fel, én ugyanis demográfijaji hullámban születtem, úgy is mondhatnám, hogy mi vagyunk a demográ fiai - megismerjem a szívem választottját - még úgy is tűnt, csakhát ez később vakvágánynak bizonyult. Így aztán az első kapcsolatból nem lett házasság és mire eljött a nagy Ő, helyesebben, mire rájöttem, hogy Ő az, addigra elszállt pár év. Módosítottam a terveken, így aztán a legutolsó tervek szerint a 2005-ös karácsonykor már egy pár hónapos babának kellett volna rácsodálkozni a csillagszóróra meg a villanyfüzérre. 2006, 2007, 2008, 2009 és most 2010. Az pontosan 6, azaz hat karácsony, amikor nekünk már minimum hárman kellene lennünk, és még mindig "csak" ketten vagyunk... Közben a barátaim gyerekei már lassan iskolába mennek, de a legdurvább, hogy a gimnáziumi osztálytársaim közül többnek már leérettségizett a gyereke. Nos, nem könnyű ez.
Persze mondhatnám azt is, hogy milyen szerencsések vagyunk, hiszen szeretjük egymást, és ez igaz is, csak a tárgyhoz semmi köze nincs. Valahogy ilyenkor decemberben inkább azt érzem, hogy nekem a karácsony nagy érzelmi szopatás, fűszerezve kedves képeslapokkal, amiken a barátaim gyerekei ülnek a karácsonyfa alatt. Büszkék rájuk, joggal. Mi meg - helyesebben én - irigykedünk(em). Jó nekik, nekik tényleg szép a karácsony, hiszen a karácsony a gyerekek ünnepe, nekik meg vannak gyerekeik. Nekik szólnak az ajándékok, ők hisznek a Télapóban, vagy a Jézuskában.
Valamiért többesszámban beszélek, leszokom róla. Mostantól csak magamról nyilatkozom, mert a feleségem nem keseredett el még ennyire, vagy nem mutatja. Szóval nekem, gyermektelennek ez az ünnep is csak egy olyan nap, amikor érezem, hogy az egész életem egy kurva nagy bohóckodás, többnyire értelmetlenül. Ilyenkor érzem csak igazán, hogy mekkora szarkupac vagyok, hogy még egy kölköm sincs. Lehet győzködni magamat, hogy az élet így is szép, de valójában egy nagy lófaszt! Az élet - legalábbis ez a szénalapú, ami itt a Földön kialakult - utódok nélkül ér-tel-met-len. Erre vagyunk programozva évmilliók óta. Aki másként volt programozvca, az meg ugyebár nem örökítette ezt a defektes génjét, mivel neki nem lettek gyerekei. Ha tehát itt vagyok és írom eme sorokat, abban benne van az, hogy az őseim engedtek ennek az ősi ösztönnek, amely bennem is tombol. Ilyenkor, karácsonykor méginkább.
Mindenhol sulykolják is, próbaképpen mértem a tévében és meg kellett állapítsam, hogy nincs olyan reklámblokk, amiben ne azt mutogatnák, hogy akinek nincs gyereke, az önző, semmirekellő.
A februári fizetésemben még meg is látszik majd, hogy én egy kalap szar vagyok, mert nincs gyerekem. Az én adómból ugyanis nem vonnak le, tehát ugyanannyi munkáért így én kevesebb pénzt fogok kapni. Egyenlőség van, mi? Mindenki fel volt háborodva a gyermektelenségi adón, erre most megcsinálták szép csendben. Persze az sem érdekel senkit, hogy én a nem létező gyerekeim miatt egyszer sem voltam tavaly táppénzen és nem kérezkedek el hamarabb, hogy odaérjek az óvodába. Engem nyugodtan be lehet tenni karácsonyra ügyeletbe, úgysincs családom. Megjegyzem, idén van az első év, hogy ezzel nem próbálkoztak meg a munkahelyemen, de csak azért, mert itt nincs ügyeleti rendszer. Az elmúlt években az volt a duma, hogy nekem úgysincs gyerekem, nehogy már a többgyerekes legyen távol otthontól. Értem én, hogy nem könnyű dolog a gereknevelés és át is érzem majd, ha lesz gyerekem, de NINCS.
Ha már tévé: cigányozni nem lehet a tévében, ahogy négerezni sem, mert sérti őket. Minket meg, akik kicsit többen vagyunk, hiszen minden ötödik párt sújt manapság a gyermektelenség, leszarnak. Nekünk nézni kell a "Manócska" és a "Pocaklakó" reklámokat. Nekünk nincsenek jogaink.
Persze az, akinek nincs gyereke egy önző p*cs vagy p***a, megérdemli a büntetést a sorstól! Az persze megint nem érdekel senkit, hogy ezidáig hány millió forintot költöttem(tünk) tisztán az utódnemzésre. Mennyit tettem bele az orvosok zsebébe - a tébémen felül, mert ugyebár abból még egy jóval jelentősebb összeget levontak, párhuzamosan - hogy lehessen gyerekünk. Ez senkit nem érdekel. Az sem érdekel senkit, hogy örökbe fogadnánk, csak hát valószínűleg nincsenek árva gyerekek az országban, azért kell minimum 3 évet várni... Ja, az állam azért legombolt még rólunk egy "jelképes" összeget a tanfolyamért - 3 diplomásként tanfolyamon kell részt vegyek, ahogyan a feleségemnek is, aki meg kétszeres pedagógus - hogy aztán majd kapjunk egy gyereket, akit nem az államnak kell felnevelnie pár millióért. Ja, egyébként meg fogjam be a pofámat és örüljek neki, hogy kaphatok egyáltalán. Ha már ilyen szardarab vagyok, hogy nem tudok csinálni magamnak... Megjegyztem, hogy soha nem dohányoztam. ahogyan a feleségem sem, nem iszunk, nem narkózunk, nem a kicsapongó életmódunk miatt összeszedett szexuális betegség miatt nem jön össze a gyerek. Csak úgy, viccből. Egészségesek vagyunk, szeretjük egymást, elvileg semmi akadálya nincs, csak megpróbál minket az Úr, mert szeret... Én meg nem tudok mit kezdeni ekkora szeretettel!
Elkanyarodtam: karácsony.
Tízezer forintos fenyőfával meg hitelből vásárolt ajándékokkal. Normálisak az emberek? Mindenki tartozik mindenfelé, és akkor hitelből vásárolunk ajándékot egymásnak? Nagyanyámék - hallottam eleget gyerekkoromban - szegények voltak, mert nem volt pénzük. Hol van az ő nulla forintjuk azokhoz a mínusz milliókhoz, amikkel mi tartozunk a bankoknak. És akkor még ajándékot veszünk a mínuszból, mert ajándék nélkül nem ünnep az ünnep.
Én megpróbáltam, én tényleg nem vettem semmit. Senkinek. Hát megismétlem: soha többet! Akkor teszem csak meg ezt legközelebb, ha valamit legalább saját kézzel csináltam...
Aztán a másik kedvencem: a jókívánságok, SMS-ben... Minden év végén jó nagy hasznot csinálunk a telefontársaságoknak, mert SMS-ben először Boldog Karácsonyt, aztán Boldog Újévet kívánunk. 20+áfáért (a szerencsésebbek). Ördögi kör, mert ha nem üzensz vissza, akkor meg sértődés van. Hát én nem üzentem vissza és ezt csinálom már vagy 5 éve. Innen üzenem, hogy megkaptam az összeset és nem csak karácsonykor gondolok rátok, hanem az év többi napján is. Még akkor is, ha nem küldök tízezerér' SMS-eket. Nem sóherság ez. Ezek elvek. Ahogyan annó a posta hintette el a köztudatban, hogy karácsonykor illik - jó pénzért - képeslapot küldeni, most a telefontársaságok kaszálnak belőle szépen. Biznisz iz biznisz... Én nem járulok hozzá.
Aztán a szilveszter. Meg a kötelező jókedv. Amikor valahová KELL menni és INNI kell, meg vidámnak KELL lenni. Ja, és természetesen egy szardarab vagy, ha nem lősz ki legalább egy pár rakétát... Annak is jól KELL érezni magát, akinek éppen nincs hozzá kedve. Kötelező. És jönnek az invitálások a házibulikba, ahová igazán kedves emberek hívnak meg, akiket még szeretsz is, csak azt nem értik meg, hogy te UTÁLOD A SZILVESZTERT, meg a KÖTELEZŐ JÓKEDVET...
Választhatsz: vagy hazudsz - és akkor a magad szemében is egy szardarab leszel - vagy elmondod az igazat, amin meg meg fognak sértődni. Idén szilveszterkor csak 4, azaz négy barátomat sértettem meg azzal, hogy nem mentem hozzájuk szilveszterkor. Persze mindegyikőjük azt mondta, hogy megérti, de csak nem így van, akurvaéletbe!
- Hol szilvesztereztek?
- Sehol. Otthon nézzük a tévét.
- ??? Gyertek hozzánk, mi is itthon nézzük a tévét.
- (vagy) Gyertek hozzánk, lesz pár barátom.
Ilyenkor mit mondjak? Hogy jobban szeretném a saját otthonomban a saját kanapémról nézni a tévét egyszál gatyában, mint másoknál? Hogy kurvára nincs kedvem a mások részegségét elviselni és elkúrt "házibulislágerekre" ugrálni meg jópofizni félidegenekkel? Hogy nem azért nem megyek sehová, mert nem hívtak meg, hanem mert NINCS KEDVEM? Ezt annyira nehéz megérteni? És minél többet magyarázkodsz, annál kellemetlenebb lesz. Hát nem egyszerűbb azt hazudni, hogy betegvagyok, másnapkoránreggeldolgozok, egymásikbarátomnálleszünkakitnemismersz, ügyeletesvagyok, satöbbi...
Naná, hogy egyszerűbb lenne hazudni, ahogyan az életben mindig. Idén sem hazudtam senkinek semmit, gyorsan meg is sértődtek - ha jól számolom - négyen. Akkkkurvaéletbe!
Mindez még azzal is fűszerezve, hogy az évvégi záráskor az ember kikészíti magát a melóhelyen, meg a másodállásában és hazaesik szentestére. Kell vagy három nap, mire magadhoz térsz, utána szétzabálod magad, mert "mértnemeszelnemjó?" Aztán ajándék visszacserélgetés meg virslivásárlás és "fergeteges szilveszteri buli".
Aztán az év elején a sértődések lekezelése és magyarázkodás...
A konklúzió: jövő karácsonykor elutazom egy jó távoli országba (ahol nincs mobiltelefon sem) és haza sem jövök január 3-ig.
Na, jól kipanaszkodtam magamat, dehát én terápiás jelleggel írok, magamnak. És most jobb...

2010. december 6., hétfő

A harag visszaüt

A harag visszaüt.
Ha az ember - már ha nevezhetem magamat még embernek - haraggal fordul a világ felé, a harag saját magára száll vissza. A nap minden percében, a legváltozatosabb helyeken. Íme egy példa:
Volt nekem ez az ügyem a kutyás hölggyel. Aki a kutyáját szájkosár nélkül sétáltatja. Nos, lehiggadva és röviden összefoglalva a történet annyi, hogy pont erre a kedves hölgyre - aki egyébként éppen Anyukámmal egykorú - vetítettem ki a lakótelepi kutyatartókkal szemben érzett elkeseredésemet. Ő kapta, amit másnak szántam. Nem szép dolog.
Mentségemre szolgáljon, hogy nem voltam magamnál. A félelem és az ijedelem beszélt belőlem és az események már követték egymást. Mert ugye mentem a biciklivel, utánam szaladt a kutya, megijedtem - mert harapott már vádlin így kutya korábban -, kicsit erősebben reagáltam, a reakcióm ellenreakciót szült a hölgy részéről, a történetbe bekapcsolódott egy harmadik személy - egy másik kutyatartó, aki ráadásul nem is látta és nem is hallotta a történet elejét -, és végül az volt, hogy már mentem is be a rendőrségre feljelenteni.
De kit? A Margó nénit az 5 kilós kutyájával? Aki egyébként még kedves és aranyos is?
Na, azt hiszem addig azért nincs baj, amíg az ember tud venni egy nagy levegőt és rá tud nézni a helyzetre egy másik szemszögből.
Szerencsés vagyok, mert a másik szemszöget adja maga az élettér, nevezetesen a tizedik emelet, ahol lakom. Innen, az ablakból nézve az ember másként lát mindent. Innen nézve jól látszik, hogy ez a néni és ez a kutya bizony nem bánt senkit.
Na, akkor meg ki a barom a történetben?
Hát én...
Szép dolog, hogy mint egy idegbeteg állat, hagytam magamat elragadni az események által. Magam sodortam magamat bele ebbe a baromságba, amit ráadásul nem is élvezek. Sőt, szinte megbetegít.
Szóval a harag visszaüt. A konkrét esetet nézve: amióta volt ez az összetűzésem, azóta minden egyes hazajövetelkor és elmenetelkor azt vártam, hogy találkozom-e ezzel a nénivel és megint el lesz-e engedve a kutya. Már előre anyáztam magamban. Én barom...
Miközben mis is a helyzet? A helyzet az, hogy igazából nincs miért haragudni. A kutya ugyanis tényleg nem bánt senkit. A néni pedig ezért engedi el, nyugodtan. Na jó, a biciklisekre ideges egy kicsit, de melyik kutya nem az?
Szóval akkor ki hibázott?
Én...
Kinek kell a hibát javítani?
Nekem...
A minap éppen hazafelé jöttem és láttam a nénit itt a parkban. Megint vele volt a kutya, megint póráz nélkül. Békésen sétáltak, senkit nem zavartak. És hirtelen, mintha megvilágosodtam volna: mekkora ökör vagyok én...
És mivel a saját hibámat magamnak kell javítani, feléjük fordítottam az utamat. Az alábbi rövid párbeszéd zajlott le köztünk:
- Csókolom!
-Jó estét!
- Nem szeretném zavarni, teszik tudni, én vagyok az, akivel volt ez a vitája a kutya sétáltatásával kapcsolatban...
- Igen?
- Csak annyit szeretnék mondani, hogy sajnálom...
- ???
- Megijedtem és hirtelen olyasmiket találtam mondani, amit nem akartam. Ne tessék haragudni!
- Nem haragszom, igaza volt, a kutya nem volt megkötve. Megértem, hogy meg tetszett ijedni. Sajnos a Zsuzsi allergiás a biciklisekre...
- Igen, próbáltam kikerülni nagy ívben és azt hittem, sikerült. Azért ijedtem meg, mert amikor hátranéztem, mégis ott volt.
- Én is megijedtem...
- ...
- ...
- Szóval ne tessék haragudni és tessék nyugodtan sétáltatni a kutyát. Csak azért jöttem most ide magához, mert szeretném, ha nem maradna magában semmi rossz érzés...
- Adhatok egy puszit?
- Igen...
- Cupp... Tudja van nekem kettő ekkora fiam. Meséltem is nekik, mi történt. Kérdeztem, hogy lehet-e baj ebből... Hogy feljelentett a rendőrségen...
- Nem lesz, befejeztem a hülyeségemet, nem lesz belőle semmi. Sajnálom... Nem maga tehet róla, hogy ilyen hülyén van megoldva itt a dolog és hogy ennyire össze vagyunk zsúfolva. Persze nem mondom, hogy örülök neki, hogy minden reggel 6-kor felugat minket egy kutya, de az nem a magáé. Majd a gazdájával megbeszélem...
- Igen, a Zsuzsit alig tudom felkelteni 8-9 körül. Mi ennél előbb sosem jövünk le.
- Tudom, láttam.
- Ha látom, hogy jön egy biciklis, mindig megfogom a kutyát, de nem mindig sikerül időben. Ilyenkor odaszalad és ugat, de nem bánt senkit.
- Tudom, közben átgondoltam. Teljesen érthető. Tényleg csak megijedtem. Pedig ismerem a kutyákat, a szüleimnek is van vidéken. Az más... Akkor nincs harag?
- Nincs.
- Akkor jó. Csókolom!
Röviden ennyi.
Azóta más lett a park. Amikor jövök haza, vagy megyek el, nem azt vizslatom, hogy itt van-e a néni és a kutyája. Nem anyázok előre, nem húzom magamat agyilag. Sokkal jobb így.
Igazából csak önzésből kértem bocsánatot. Én ugyanis nem tudok haragban élni.
A harag visszaüt.

2010. december 3., péntek

Ön- és énvédelem

Azt hiszem, hogy elragadott egy kicsit a világ az elmúlt pár hónapban. Hogy ennek mi is az oka, azt nem tudom, de tény, hogy nem ismerek önmagamra. Nem voltam én mindig ilyen zsörtölődős, elégedetlenkedős, agresszív. Talán azért lettem ilyen, mert kicsit maga alá gyűrt az ország, amiben élek. Pedig évtizedekig nem sikerült neki.
Korábban sem volt más, mindig voltak ez életemben olyan helyzetek, amikor nagyon oda kellett figyelni arra, nehogy elveszítsem önmagamat. A tendencia változott, manapság sokkal gyakrabban keveredek olyan szituba, amikor nehezen őrzöm meg a hidegvéremet. Az idegbeteg, keménykedő, káromkodó, másokon áttörtető pedig nem én vagyok. Szerencsére ebben még mindig biztos vagyok.
Akkor mit lehet és kell tenni?
Hát kinyújtom a középső ujjamat - utoljára - és bemutatok a világnak. Nem leszek olyan, amilyennek szeretné. Nem megyek a könnyebb ellenállás felé, nem úszom az árral, nem fogadom el azt, hogy ha mindenki így csinálja, akkor biztosan ez a helyes.
Ellenállok.
És ami a lényeges változás, hogy ezentúl nem próbálom meg magamhoz alakítani a világot. Úgysem megy. Az ilyen próbálkozások eredménye sorozatos kudarc, aminek pedig elkeseredettség és megkeseredettség az ereménye. Íme, itt van minden bajok forrása. Hát NEM.
A világ csak legyen olyan, amilyen, az én kis világom más lesz. Az én kis világom újra más lesz. Mindig is más volt, csak mostanság beszívárgott belé valami abból a mocsokból, ami körülvesz minket.
Nem fogok elszigetelődni, csak jobban megválogatom azokat az embereket, akiket beengedek és jobban megválogatom azokat a csatákat, amiket érdemes megvívni. Kevés ilyen lesz. Nem éri meg.
A világ egy nagy szennyvíztelep, tele emésztőgödrökkel. Van lehetőség elkerülni ezeket, de nehéz. Főleg akkor, ha az ember látja, hogy a neki fontos emberek nakig ülnek a maguk szarában - már bocsánat - és éppen csak annyira van erejük, hogy ne érjen a szájukig. Mit lehet ilyenkor tenni? Beugrassz melléjük? Mert úgy érzed, hogy szerencsés vagy, hogy éppen most nem ülsz a kakiban? Nem hinném! Nincs sok értelme annak, ha az ember egy nagy pöcegöröben úszkál és megpróbálja a nagyobb darabokat kisebb darabokra szétpasszírozni. Sokkal több értelme van annak, hogy az ember kimászik a szarból - már bocsánat - és megpróbálja kihúzni azokat is, akiket lehetősége van.
Egész életemben azért dolgoztam, hogy ne kerüljek kilátástalan helyzetbe. Nagyon sok olyan élethelyzet van, ami ezek felé sodor, de ha az ember kikerüli azokat, amiket kikerülhet, talán több esélye van rá, hogy könnyeben viselje a kikerülhetetleneket.
Ne iszom, nem dohányzom, nem játszok szerencsejátékokat. Kerülöm a kétes alakok barátságát és a léha életet. Kerülöm az olcsó élvezeteket és élvezem az apró örömöket.
Persze a baj megtalál. De valahogy mindig van az embernek lehetősége arra, hogy a padlóról felálljon, összeszedje magát.
Egy dolog fontos: önmagamnak maradni. Ez persze egyben a legnehezebb, ezt kezdtem elveszíteni az elmúlt hónapokban.
Talán még idejében döbbentem rá erre.
Úgyhogy mától nem leszek más. Én leszek, magam. Az, akit én magam is szerettem.

2010. november 22., hétfő

Szép szóból nem ért a biztosító - befejezés

******-**** ***** *****
****. Budapest
********* ***** utca *. **/**.
+36*********
 AB-Aegon Biztosító Zrt.
Panasziroda
1813, Budapest
pf.: 245
             Tárgy: észrevételek
             Tisztelt hölgyem/uram!
             Mint az Önök előtt bizonyára ismert, ***-*** forgalmi rendszámú gépkocsim, kötelező felelősségbiztosításával többször problémák voltak, amelyeket most nem részleteznék. Az ügy Önök szerint lezárult, de a lezárásként küldött levelükkel kapcsolatban nem vagyok nyugodt. Az üggyel kapcsolatban, szolgáltatásuk javítása érdekében, summázva a történteket az alábbi észrevételekkel fordulok Önökhöz:
              A felelősség biztosítással kapcsolatban nem hibáztam. Kivéve, hogy Önöknél kötöttem meg, de ez többször nem fog előfordulni, ígérem. A bizalmam a biztosítóban megingott, így már most, az elején leszögezem, hogy az önöknél vezetett Globál lakásbiztosításomat hamarosan megszüntetem, feleségem életbiztosítását az első adandó alkalommal megszüntetjük. Soha többet Önökkel semmilyen relációban nem kívánok állni.
             Annak ellenére, hogy nem hibáztam, az ügyben engem többszörösen hátrány ért. Amellett, hogy végül a szerintem jogtalanul kifizetetett pénz egy részét visszautalták és nagyjából 7000 forintnyi kárt okoztak, kétszer is hetekig közlekedtem úgy a gépkocsival, hogy arra nem volt kötelező felelősség biztosításom. Erről tudomásom sem volt mindaddig, amíg első esetben két hét, a második esetben másfél hét elteltével a lemondásról szóló levelet meg nem kaptam. Megjegyzem, véletlenül, hiszen nem ajánlottan küldték. Ha a magyar posta sebességét figyelembe veszem, a kézhez kapott értesítések jóval a biztosítás felmondása után kerültek postázásra, hiszen a felmondás dátuma és a megérkezés között sokkal több idő telt el, mint ami egy belföldön kézbesített levél célba juttatásához szükséges. Így kifejezetten nem értem, hogy is megy ez Önöknél. Felmondják a biztosítást, majd utána napokkal küldenek erről egy levelet? Furcsa…
             Azt csak mellékesen jegyzem meg, hogy mint az a szóban is benne van, az ember azért köt BIZTOSítást, mert BIZTOS akar lenni abban, hogy ha valami baleset történik, akkor nem kerül bajba. Nos, azáltal, hogy én többször önhibámon kívül kötelező biztosítás nélkül közlekedtem, Önök olyan veszélynek tettek ki, amelyet nem kívánok többször megélni. Többek közt ezért nem leszek soha többet az ügyfelük…
             Mint azt Önöknek megírtam és az ügyfélszolgálaton személyesen, majd telefonban is elmondtam, az ügyek ilyetén módon történő intézése szerintem nem megfelelő. Vannak ugyanis olyan élethelyzetek, amikor a postaládába beszórt levél nem érkezik meg az ügyfélhez. Ennek lehet az oka például egy elmeháborodott szomszéd, aki ellen többszörösen eljárás folyik, de ennek ellenére belenyúlkál a lakók postaládájába és nem én vagyok az egyetlen, aki a leveleit a szemétben találta meg, vagy meg sem találta. Nem részletezném, hiszen ez csak egy példa. A lényeg az, hogy az ajánlott levél megérkezik, annak kézbesítéséről Önök is kapnak visszaigazolást. Ezért javasoltam, hogy ilyen, 30-40 ezres tételeket érintő ügyekben válasszák ezt az értesítési módot. Legutóbbi levelükben ezelől újfent elzárkóztak, pedig azt is felajánlottam, hogy ennek költségeit átvállalom.
             Ha tehát röviden meg kell fogalmaznom, hogy miért is nem kívánok továbbra az ügyfelük lenni, az azt hiszem ez. Nem látom biztosítottnak, hogy az engem érintő ügyekről időben értesülök, és nem kívánok ilyen szituációkba keveredni. Javasoltam Önöknek azt is, hogy az Önök előtt ismert telefonszámomon, vagy e-mail címemen értesítsenek, az első néhány forintból, míg az utóbbi ingyen is megoldható. Ezt sem tették meg.
             A kérdéses ügyben immáron leveleztünk, telefonon beszéltünk, az ügyfélszolgálati irodába is bementem kétszer. Az anyagi káron kívül tehát az amúgy értékes szabadidőmből is elvettek több órát, az idegeskedésről már nem is beszélek. Ez sem hiányzik nekem, ugyanis nem szórakoztat az önökkel való levelezés és a jogaimért folytatott küzdelem.
             Úgy gondolom, hogy egy ilyen szituációban a minimum az, hogy az ügyfelet FORINTRA PONTOSAN kártalanítsák, a forintban ki nem fejezhető kellemetlenségekért pedig minimum valamilyen gesztust tegyenek. Egyiket sem tették meg.
             Bizonyára nem sokat számít Önöknek, hogy egy ügyféllel több, vagy kevesebb, de ha számolnak, bizonyára látják, hogy az esetemben az Önök által így megspórolt összeg többszörösétől esnek el. Ezt csak maguknak köszönhetik, hiszen én jeleztem előző levelemben, hogy amennyiben nem érzem megnyugtatónak az ügy rendezését, megválunk egymástól. Ez történik most.
             Annak ellenére, hogy az összes levelemben megadtam az összes elérhetőségemet, köztük a mobiltelefon számomat is (amely ismert Önök előtt, hiszen marketing célból hívtak ezen már többször is), egyszer sem hívtak fel, nem kérdezték meg, mivel lennék elégedett. Ezek szerint Önöket ez nem érdekli. Tudomásul vettem.
             Nem kívánok semmilyen további lépést tenni az ügyben, az engem ért kárt úgy tekintem, mint tanulópénzt. Megtanultam, hogy ez az AB-Aegon már nem az, amelyikkel én annak idején szerződtem. Szomorú, de így van. Tudok majd élni ezzel a tudattal…
 Mivel ezentúl köztünk semmilyen kapcsolat nem lesz, már mint kívülálló javaslom, hogy vizsgálják felül a rendszert, mert valami nagyon nem jól működik Önöknél. Ez előbb utóbb bukáshoz fog vezetni.
             Budapest, 2010. november 12.
             Tisztelettel:

                                                                       (******-**** ****** *****) 
                                                                       egykori ügyfelük

2010. október 25., hétfő

Szép szóból nem ért senki ebben az országban?

Kezdek gyanakodni, hogy bennem van a hiba...
Merthogy mindig velem történnek ilyenek? Most éppen egy kis szaros kutya akart lerángatni a bicikliről és a végén még én vagyok a köcsög állatgyűlölő.
Történt, hogy mentem hazafelé, mert véletlenül nálam maradt a feleségem kulcscsomója, emiatt nem tudott elmenni otthonról. Hamar bringára pattantam és tűz haza, szerencsére nem lakom messze. A ház előtti parkhoz érve látom, hogy az egyik lakótárs kis agresszív kutyája megint póráz nélkül kószál. Nagy ívben kikerülöm és éppen kezdek fékezni, amikor hallom a háttérből, hogy üvöltenek a kutyára, azonnal jöjjön vissza. Ahogy hátra nézek, még épp el tudom kapni a lábamat a kis szaros elől, aki éppen készül belemarni.
Lepattank a bringáról de csak jön, ekkor már ugat is. A gazdájára tojik, aki egyébként 50 méterről akarja valahogy visszahívni. Toppantok párat felé és persze üvöltök is, hogy megfutamodjon. A hatást elérem, végre visszaszalad a gazdájához.
Nos, voltam én szemétláda, meg állatgyűlölő azonnal. Mivel sietek, nem nagyon szólok vissza, mindössze annyit, hogy kössék meg ezt a szerencsétlen kis hülyét...
Aztán felfelé a liftben leesik, hogy még nekik állt feljebb, én voltam a szemét. Na, ezt azért nem hagyjuk annyiban. 112, kutyával való veszélyeztetés bejelentése.
Nincs ám nekem kedvem a rendőrségre járni, de egyszer már megtörtént ugyanez, csak akkor nem szálltam le a bringáról. Aztán egyik  vasárnap reggel egy 20 perces ugatás után lementem fürdőköpenyben és megkértem a lent fagyoskodó kutyásokat, hogy szóljanak rá a kutyákra, mert szeretnénk aludni, elvégre vasárnap van. Ugyanez a mammer akkor is azzal védekezett, hogy a kutya nem tud beszélni, az ugat.
Én már akkor is mondtam neki, hogy tudom, mert vidéken nekünk is van kutyánk és így azt is tudom, hogy a kutyát lehet nevelni és egy egyszerű "Csend legyen" bőven megteszi a hatását. A többi kutyás akkor normális volt, de ez a mamzer már akkor is durrogott a hátam mögött.
Aztán a nyáron jövünk haza a játszótérről a keresztlányommal, aki nagy boldogan szalad az úton, élvezve a nyarat, amikor ez a kis genya megindul felé. Alig tudtam elé ugrani. A mamzer megint jön a dumával, hogy csak játszik. Nos, az oroszlán is csak játszik, amikor agyonharapja az idomárt és akármilyen kicsi egy kutya, fellökheti úgy a gyereket, hogy betörik a feje, de rosszabb esetben egy életre nyomorékká harapja mondjuk az arcán...
Nem tréfa ez, nemhiába vannak az ebtartásnak szigorú szabályai, amikre egyesek - már bocsánat- szarnak rája...
Szóval én próbáltam többször beszélni a hölggyel - ha nevezhetem így -, de hiába. Szépszóból ebben az országban nem értenek.
Úgyhogy feljelentettem kutyával való veszélyeztetésért. Mivel mondta, hogy akkor mondjam meg azt is, hogy ő a *************** ezredes felesége, hát megmondtam. A rendőrök megköszönték, mert így nem ismeretlen tettes ellen kell nyomozni.
Igen, tudom, én vagyok a köcsög!

2010. szeptember 24., péntek

Szép szóból nem ért a biztosító, második felvonás

Azt hiszem a biztosítónak írt levelem bőven elég a probléma érzékeltetéséhez. Az adatokat kicsit megkurtítottam, de nagyjából változtatás nélkül bemásolom ide. Hosszú, idegesítő, reménytelen, aljas. Csak erős idegzetűeknek, íme:
************* Sándor István
**** Budapest, ********** ***** utca *. **/*
Call Center azonosító: *****************
Telefonszám: ********************

ÁB-Aegon ügyfélszolgálat
Tárgy: kötelező felelősségbiztosítás ***-***

 Tisztelt Hölgyem/Uram!

    Alulírott **************** Sándor István (Sz.: ******************. A.n.: ******************) telefonos ügyfélszolgálatukkal történt többszöri egyeztetés alapján azzal a kéréssel fordulok önökhöz, hogy az ***-*** forgalmi rendszámú gépjárművemre kötött kötelező gépjármű felelősségbiztosításommal, elmaradt befizetések miatt engem többszörösen ért tetemes anyagi hátrányra megoldást keresni szíveskedjenek, ügyemet vizsgálják felül. KÉT KÜLÖNBÖZŐ ÜGYRŐL VAN SZÓ!

    Részletek:

    A Netrisk internetes portálnak adott megbízás alapján az alkusz cég az ezévi kötelező felelősségbiztosításomat (így utólag átgondolva már sajnos) Önöknél kötötte meg. A biztosítás fizetését átutalással kértem végrehajtani, erre meghatalmazást is adtam.    Mint az júliusban kelt levelükből kiderült, a kötelező biztosítás díját Önök nem tudták a számlámról levonni, így azt a vonatkozó előírásoknak megfelelően felmondták.
    Amikor erről értesültem a postaládámba bedobott, tehát nem ajánlott levelükből, azonnal hívtam telefonos ügyfélszolgálatukat, ahol elmagyarázták, mi is történt. Kollégájuk elmondása szerint a díjat megpróbálták többször levonni a meghatalmazás alapján, amit a bank megtagadott azzal, hogy a meghatalmazó és a számlatulajdonos neve nem egyezik. Ez nem az Önök hibája, hanem az OTP ügyintézőké, akik 2009. júniusában, azaz fél éve tett bejelentésünk alapján 2010. januárjáig sem voltak képesek átvezetni a számlán a nevünket, amely házasságkötés miatt az én esetemben is változott ******** Sándor Istvánról ********-***** Sándor Istvánra. A megbízást a Netrisk portálnak már az új néven adtam, ezért nem engedte az OTP levonni az összeget. Ismétlem, ez nem az Önök hibája, az OTP-vel én lerendezem az ügyet, ez folyamatban van.
    Amiben viszont Önök hibáztak az, hogy a nem teljesült befizetésekről engem nem értesítettek. Kollégájuk közlése szerint több levelet küldtek nekem, amelyeket én viszont NEM KAPTAM MEG. Sajnos olyan helyen lakom, ahol a postaládában elhelyezett újságok és levelek nincsenek biztonságban, de erre találták fel az ajánlott levelet. Ennek ellenére Önök még egy ilyen nagyságrendű ügyben is a kétes kézbesítést választják és annak ellenére, hogy azt jogszabály írja elő az ilyen ügyekben, nem igazolható, hogy bármelyik levelet kiküldték egyáltalán. Az ügyintézőjük közlése szerint igen, és annak ellenére elhiszem Önöknek, hogy ezt bizonyítani nem tudják. Tény viszont, hogy én egyiket sem kaptam kézhez.
A másik vonatkozása a dolognak, hogy én magam ***************** vagyok, munkám miatt többször előfordul, hogy hónapokig nem tartózkodom a levelezési címen. Ilyenkor rokonaim, barátaim hetente egyszer nézik meg a levelesládát, az ajánlott küldeményeket felveszik és felbontják, de a mindenféle bedobált levelet én, hazaérkezésemkor nyitom csak fel. Előfordul, hogy a szórólapokkal együtt egy-egy levél is a szemétbe kerül. Mindezzel azt szeretném csak hangsúlyozni, hogy a mindennapi levelezés során elfogadhatónak tartom a hagyományos módszert, de egy ilyen horderejű ügyben javaslom, hogy a jövőben mindenképpen AJÁNLOTT levél formában értesítsenek. Ha ennek bármilyen plusz költsége van, amit nem tudnak kigazdálkodni, azt szívesen átvállalom.
Azt már csak mellékesen jegyzem meg, hogy Önök előtt ismert az e-mail címem és a telefonszámom is. Ezt onnan tudom, hogy nem egyszer megkerestek kollégáik mindenféle ajánlatokkal. Marketing céllal fel tudtak hívni, de amikor ilyen probléma van, akkor nem? A postára feladott levél olcsóbb, mint egy telefonhívás? Ezt a hozzáállást egyszerűen nem értem, de ez az Önök dolga…

     A következő vérlázító megjegyzés az, hogy - kollégájuk közlése szerint - az OTP-től én értesítést kellett volna kapjak arról, hogy a befizetés nem teljesült. Ezzel kapcsolatban azt tudom javasolni, hogy Önök egy másik szolgáltató gyakorlatára NE TÁMASZKODJANAK, ugyanis semmi közük ahhoz, hogy én milyen értesítést és mikor kapok a bankomtól. Így azt az indokot, miszerint az OTP-től kapott értesítésre nekem reagálni kellett volna, Önöktől elfogadni nem tudom. Bár nincs közük hozzá, de közlöm, hogy az OTP-től még havi számlakivonatot sem kapok, ugyanis elektronikus számlám van. Feleslegesnek tarom havonta kinyomtatni a számlámat, mert csak a környezetet szennyezzük vele, elolvasás után úgyis összetéptem. Így utólag megtekintve az interneten, valóban látszik, hogy próbálták kétszer levonni a biztosítást, ami nem teljesült, de ezzel sokra már nem megyek, mert a baj megtörtént.
A telefonos ügyfélszolgálatuktól kértem, hogy az általam elmondottak alapján kezdeményezze a döntés felülvizsgálatát, amelyet kollégájuk meg is ígért. Ezután a Bécsi úton található ügyfélszolgálatukhoz személyesen bementem, hogy az autó rendezetlen helyzetét megoldjuk. Én ugyanis jogkövető állampolgár vagyok, nem közlekedek olyan gépkocsival, amire nincs érvényes felelősségbiztosítás, bár mint kiderült jó pár hétig tudtomon és önhibámon kívül közlekedtem mégis. Szerencsére balesetet nem okoztam, de belegondolni is rossz, mi történt volna, ha az Önök hibájából felelősségbiztosítás nélkül történik valami.
Az ügyfélszolgálaton azt közölték, hogy az ügy felülvizsgálata folyamatban van, míg lezajlik, azaz nagyjából egy hétig ne használjam az autót. Nem tudom, Önök hogy vannak vele, de nekem az autó nem azért van, hogy a ház előtt álljon és már a következő napon, a hétvégén használni kívántam. Kértem a kolléganőt, hogy erre találjon valamilyen megoldást, aki erre azt javasolta, hogy fizessem be az elmaradt részleteket és valamilyen MABISZ díjat (büntetést egy el nem követett bűnért), amit ha az ügyemet felülvizsgálják, majd visszakapok. Ezt tettem, nagyjából 42.000,- forint befizetése után a gépkocsira így újra lett érvényes biztosításom. Ez is bizonyítja, hogy az elmaradt összegeket nem azért nem fizettem be, mert anyagilag nem engedhetem meg magamnak, egyszerűen nem volt tudomásom minderről és ahogy lett, azonnal tettem is az ügy rendezése érdekében. Jóhiszeműen jártam el annak ellenére, hogy többen javasolták, nehogy bármit is befizessek pluszban, mert soha nem látom viszont. Sajnos idáig igazuk van…
Teltek a hetek és nemhogy a szerintem jogtalanul befizetett büntetést nem utalták vissza, de még egy csekket is kaptam, amelyben megint elmaradásról értesítettek és újra a biztosítás felmondását helyezték kilátásba. Nem értem, hogyan és miért keletkezett ez az elmaradás, hiszen kifejezetten hangsúlyoztam a Bécsi úton, hogy MINDEN elmaradt díjat MOST be kívánok fizetni és hitem szerint ezt a helyszínen, haladéktalanul meg is tettem.
Mivel hetekig nem hívtak, én hívtam fel az ügyfélszolgálatot, ahol a kolléganőjük közölte velem, hogy közben a kérésemet elutasították. Erről sem telefonon, sem más módon értesítést nem kaptam, ekkor szembesültem csak vele. Kolléganőjük javasolta, hogy faxon küldjek egy kérelmet az ügy felülvizsgálatára, amit ezúton meg is teszek.
Úgy érzem, hogy az ügyben én nem hibáztam, jóhiszeműen jártam el. Azért tettem átutalásos formába a biztosítás befizetését, hogy azzal foglalkozni ne kelljen, rendben megtörténjen és nem gondolom, hogy egy automatikus levonással járó tranzakciót nekem ellenőrizgetnem kellene főleg akkor nem, ha látszólag azzal minden rendben van. Az egész anomália a körülmények szerencsétlen egybeesése és az Önök hibás gyakorlata miatt alakult ki.
Kérem Önöket, hogy a kötelező felelősségbiztosításom ügyét vizsgálják felül és az engem ért tetemes anyagi hátrány kompenzálására keressenek megoldást.

De Sajnos az autó felelősségbiztosítási ügyének ezzel nincs vége!

Tegnap, azaz szeptember 22-én újra a postaládában várt egy levél, miszerint MEGINT felmondták a biztosításomat, ezúttal szeptember 15-i hatállyal. Azaz MEGINT EGY HETET KÖZLEKEDTEM felelősségbiztosítás nélkül és megint NEM IGAZOLHATÓ módon értesítenek erről. Csak a szerencsének köszönhető, hogy ezt a levelet megkaptam és szintén csak a védőangyalomnak köszönhető, hogy közben nem szenvedtem balesetet.
Felhívva telefonos ügyfélszolgálatukat azt a közlést kaptam, hogy a felmondást száz-egynéhány forintos elmaradás miatt tették meg, ami az előző ügyben keletkezett.
AZ ELMARADÁSRÓL MEGINT SEMMILYEN ÉRTESÍTÉST NEM KAPTAM, pedig még az önök levele is tartalmazza, hogy IGAZOLHATÓ módon kell értesíteni a felmondást megelőzően az ügyfelet, azaz engem. Valamikor augusztusban érkezett egy ajánlott levél, amelyben 1.367,- forintnyi összegről értesítettek. Mivel az összeg sehová nem passzol, befizetése előtt utána kívántam járni, mi is ez. Közben a szórólapokat tartalmazó szemetesben kutatva kiderült, hogy ez az összeg még kétszer megérkezett. A biztonság kedvéért mindhárom csekket befizettem, mégpedig bőven a jogszabályban előírt határidők előtt.
Mellékesen megjegyzem, hogy amikor személyesen intéztem a dolgokat a Bécsi úton, a kolléganők azt közölték velem, hogy minden rendben van, legközelebb majd a negyedéves díjat kell befizetnem, amelyet ezúttal sárga csekkre kértem, nem bízva az OTP megbízási szerződésben. Hiába vártam a negyedéves csekket, nem érkezett meg. Arra következtettem, hogy a Bécsi úton tett látogatásomkor valamit mégis félreértettem és az ott befizetett tetemes összegben mégis benne van a negyedéves díj, így majd az utolsó negyedévest kell befizessem.
És abban is bíztam, hogy mivel személyesen és a telefonos ügyfélszolgálaton többször is kifogásoltam az ilyen eljárási módot, majd csak értesítenek arról, ha valamilyen probléma áll fenn. Nem tették ezt meg és ezúttal egy 200 forint alatti összegért megint kellemetlen helyzetbe sodortak.
Miután tegnap az (ismétlem) megint nem igazolható módon megküldött levelükben ismét arról értesültem, hogy felmondták a felelősségbiztosítást, azonnal felhívtam a Call Centert, ahol a kolléganő közölte velem, hogy valójában még az előző ügyben keletkezett összesen száz valahány forintnyi elmaradásom, emiatt nincs megint biztosításom. Megjegyzem, hogy ez már a vicc kategória, de ha nem haragszanak, nincs kedvem nevetni!
A kolléganőjüket kértem, hogy közölje velem, mit kell tegyek, valamint milyen összeget és hová kell befizessek, hogy végre rendeződjön a gépkocsi felelősségbiztosítása. Ő azt mondta, hogy a negyedéves díjat fizessem be, levonva belőle a háromszor befizetett 1.367,- forintos összeget. A beszélgetés befejeztével azonnal el is utaltam 4454,- forintot az általa megadott számlára.
Kolléganőjük közölte velem azt is, hogy a szerződés reaktiválását elindította, de a fentiek alapján szinte biztos vagyok benne, hogy ez az ügy is elvész az AEGON útvesztőiben. Nem mellesleg a gépkocsira MEGINT NINCS FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁSOM, így azzal közlekedni MEGINT NEM TUDOK.

Tisztelt Hölgyem/Uram!

Én bíztam Önökben, évek óta, több vonalon is ügyfelük vagyok, de feleségemnek és családtagjaimnak is több biztosítása van Önöknél. Ez a bizalom most megingott. Úgy érzem, hogy az ügyben én nem hibáztam, sőt a tőlem elvárhatónál sokkal többet megtettem és olyan összegeket is befizettem, amiket nem is kellett volna. Az igazságérzetemet bántja ez az ügy, ezért bármeddig képes vagyok elmenni az igazam bizonyítása érdekében. Akár a sajtó nyilvánosságát is meg fogom ragadni, ha nem érzem úgy, hogy Önök megnyugtatóan járnak el az ügy(ek)ben.

KÉREM önöket, hogy FIGYELMESEN tanulmányozzák át az ügyet és ha valami nem világos, akár személyesen keressenek meg a fent is megadott (de egyébként a rendelkezésükre is álló) telefonszámon, de hajlandó vagyok újabb szabadnapot elvesztegetni és az ügyfélszolgálatra is bemenni.

Én szeretném az ügyet kulturáltan lezárni és eszem ágában sincs bírósághoz és a sajtóhoz fordulni, de ha rákényszerítenek, megteszem. Egyben azt sem nagyon szeretném, ha kénytelenek lennék a család összes biztosításával más biztosítót keresni.

Elnézésüket kérem a levél hosszáért, de törekedtem arra, hogy az ügyről részletes képet kapjanak és ne maradjon ki semmi.

Budapest, 2010. szeptember 23-án



Tisztelettel:



(**************** Sándor István)
                    ügyfél


Kapja: AB-AEGON (Fax: +36 1 476 5710)


Frissítés:
Közben a második ügyben reaktiválták a biztosítást, így már csak az a harminc-egynéhány ezres kéne vissza, amit ez első ügyben szintén jogtalanul eltettek...